Ma Zsigmond, Atanáz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Tisztelt Bódis Gábor!
Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számában közölt vezércikkének néhány mondatára. >
Pornó anziksz
Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pedig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >
Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért
A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >
Csetnikek és usztasák
MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >
Tanmesék felnőtteknek
Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >
Két kezünket összetéve…
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >
Szárnyát vagy combját?
Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >
It's toasted
Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >
Tisztelt Ágoston András!
Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyáltalán levelére, amelynek felszólító hangneme – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >
Isten éltesse, Tanár úr!
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem >
Pásztornak, Végelnek egy a hangja
A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >
Lelkierő és türelem
Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >
Egy lépés a pokol felé
Hetek óta foglalkoztat, sőt nyugtalanít a Demokrata Fórum-ügy. Íme, egy illúzióval kevesebb.
Szeptember 14.
Amikor a múlt év decemberében fölkerestek, hogy társuljak egy értelmiségi fórumhoz, amely sohasem kíván párttá módosulni, nehezen ugyan, de leküzdöttem a minden politikai szervezettel szembeni kételyeimet. Hovatovább, néhány olyan lehetőség csillant fel előttem, amelyek érdekében érdemesnek véltem bevetni magamat (igaz, rögtön akadtak, talán szokásos kifogásaim: miért nincs albán a meghívottak között, hiányzik a konkrét álláspont Kosovóval kapcsolatban.) Először is, úgy gondoltam, hogy égető szükség van egy jó értelemben vett elitizmusra, amely távol a taktikai csatározásoktól valamelyes rendet teremt fogalomhasználatunkban. A körülöttünk röpködő szavak pontatlansága, szóhasználatunk idegesítő nyeglesége éppen egy olyan tevékenységet igényelne, amelyet nem fertőztek meg a jugoszláv színtér gyatra ideológiai küzdelmei. Többször is megtörtént hogy a Demokrata Fórum tagjaként kellett nyilatkoznom, s mindig erre a mozzanatra hívtam fel a figyelmet, így pl. a Kossuth Rádió riporternőjének azt mondtam, hogy az ilyen elitizmus, ha ez egyáltalán az, védőbástya lehetne a burjánzó nemzeti őrülettel szemben. Fontosnak tartottam, hogy egy kisebbség, amely sohasem kíván a többség szószólója lenni, azaz, sohasem kíván abban a szerepben tetszelegni, hogy ő ismeri legjobban a többség érdekeit, nyilvánosan gondolkodjon a kisebbségvédelem intézményeiről, amelyben természetszerűleg nemcsak mi vagyunk érdekeltek. Egy távoli példa jut eszembe: a görögök azt a népet tekintették barbárnak, amelynek nem értették a nyelvét „Nem mintha a görögök nem tanulhatták volna meg a barbárok nyelvében használatos fogalmakat, itt nem csupán egy idegen nyelv elsajátításáról van szó, hanem arról, hogy valamely fogalomrendszert a hatalommal bíró érthetetlennek nyilvánít. A kisebbségvédelem a többi között azért szükséges, mert a többség túlságosan is sokszor minősíti érthetetlennek azt a fogalom- vagy szókészletet, amelynek révén a kisebbség kinyilvánítja akaratát. N. nevű barátom mondja, mekkora abszurdumnak tartja a demokrácia szempontjából, hogy a köztársasági alkotmány előirányozza a többségi nemzet jogainak különleges védelmét a tartományokban. Hiszen, aki egy cseppet is jártas az alkotmányok történetében, vagy uram bocsáss, elolvasott egy idevágó nyugat-európai szakkönyvet, tudja, hogy a demokrácia egyik legalapvetőbb kritériuma mindig a mindenkori (nemzeti, politikai stb.) kisebbséggel szembeni viszonyulás. (Az alkotmány vonatkozó szakasza akkor sem igazolt, ha tudjuk, hogy milyen körülmények hívták életre.) Ezt, mármint a kisebbségvédelem intézményesítését természetesen az elmúlt néhány évtized hatalomtartói sem érvényesítették: helyette egy felülről szervezett különféle nemzeti oligarchiák által biztosított nemzeti megbékélést kínáltak, amiből leginkább ők húztak hasznot. – S persze az is ösztönzött a Demokrata Fórum kapcsán, hogy szerb értelmiségiek közvetlenül értesülhetnek kisebbségi gondokról. N. meséli, hogy volt Belgrádban egy összejövetelen, amelyen demokrata érzelmű szerb értelmiségiek talán először hallhattak az itteni kisebbség félelmeiről, az oktatásügyről és egyebekről. Őt, aki Vajdaságban él, s nem kisebbségi, nagyon meglepte a tapasztalt rendkívüli érdeklődés, de ugyanakkor az alapvető információk hiánya is. Engem már régóta nem döbbent meg ez a „tudatlanság”, mert számtalanszor érzékelhettem. A hatalom képviselői a többségi és kisebbségi értelmiségiek kommunikációját célzó műveleteket mindig sikeresen aláaknázták. Ez az állapot a politikai hatalomtartókhoz ilyen vagy olyan módon hozzásodródó értelmiségieknek is megfelelt. Manapság persze megvitathatjuk, hogy ki tehetett volna többet s mely etnikumhoz tartozóknak kellett volna többet kezdeményezniük, hogy elkerüljük a mai áldatlan állapotot.
Az értelmiségiek mindig ügyetleneknek, sutáknak tűnnek, ha a politika terepén kezdenek mozgolódni, s politikai funkciókra áhítoznak, abban a hiszemben, hogy az a tudás, amelyet értelmiségiekként sajátítottak el, belépőjegy a hatalom páholyába. Ám az értelmiségi magatartástól a politika közegéig nem vezet nyílegyenes út. Ha belegondolok abba, hogy mily sokszor éppen dilettánsok alakították, alakítják történelmünkét, s hogy a tisztázatlan fogalmak, homályos képzetek mily sikerrel bírnak a politikában! Attól tartok, hogy a Demokrata Fórumnak, miután sokunktól függetlenül párttá alakult, kényszeredett módon s őseredeti céljaival szembefordulva a hatalom apró szilánkjainak megszerzésére kell összpontosítania. S nem utolsósorban arra kényszerül, hogy a nyilvánvaló távolságtartás ellenére is, bizonyos helyzetekben a nemzeti jobboldallal együtt lépjen fel. Ebben pedig már végképp nem kívánom követni.
Szeptember 15.
Llosa, a nagy dél-amerikai író mondja, hogy a gazdasági liberalizmus igazi paradicsoma Pinochet Chiléje volt. Magyarán: a piaci törvényszerűségek érvényesítése, sajnos, párosítható a politikai szabadságjogok eltörlésével (lásd még: Dél-Korea). Távoli veszélynek tűnik ez, hiszen jelen pillanatban is a társadalmi tulajdon nem piaci vonatkozásai ellen kell hadakoznunk A tanulságot azonban, ha akarjuk, ha nem, le kell vonnunk. N. kérdezi: hogyan történhet meg, hogy Jugoszlávia nyugati részein a többpárti választásokon győzedelmeskedő pártok, amelyek, a privatizációt és a piaci erők szabad játékát ünnepelték, ma újdonsült hatalomtartókként elődeik hibáit ismételgetik, amit mi, igaz, pontatlanul, a politikának a gazdaságba való beavatkozásaként szoktunk emlegetni. Először is konkrét gazdasági programok nélkül nyerték meg a választásokat, szólamok üres hangoztatásával (eme utóbbi jellemzi a mai szerbiai pártokat is), a nemzeti gazdaságtan előtérbe emelésével. Továbbá, bizonyos politikai mozzanatok nélkül piacgazdaság nem működhet. A piacgazdálkodás egyrészt közösséget hoz létre, másrészt polarizál, azaz különbségeket teremt amelyeket „normalizálni” kell. (Pinochet gazdasági liberalizmusa diktatórikus normalizáció volt). Nyugat-Európa ereje a többi között ebből fakad, hogy a piac működéséből eredő konfliktusokat szabályozni tudja, az ebből származó esetleges erőszakgócokat fel tudja számolni. Ehhez azonban olyan politikai kultúra szükségeltetik, amivel mi nem rendelkezünk, sőt az utóbbi időben felerősödő nemzeti egyneműsítések folytán belátható ideig nem is fogunk rendelkezni. Éppen ezért nem tudok osztozni az egyébként jóakaratú gazdasági szakemberek reményeiben, miszerint a piacgazdálkodás következetesebb érvényesítése már eleve feltételezi a mindennapokra is kiterjedő demokráciát.
Szeptember 16.
Temerinben, a VMDK ülésén. Noha szinte biztos voltam abban, hogy a famózus alakuló közgyűlés után, amikor a község egyes harcosai harcrakész buzgósággal fölvonultak a mai összejövetel nyugodt légkörben folyik le, önkéntelenül is – őket fürkészve – körülnéztem. Az is érdekelt, hogy az önmagukat Isten kardjának képzelő botcsinálta rendteremtők agresszivitását tapasztalva hányan jelennek meg. Meglepően sokan jöttek el annak ellenére, hogy a programtervezet megvitatása a legfontosabb napirendi pont. Figyeltem a kérdéseket, megjegyzéseket. Kissé meglepett a nemzetiség kategóriájához való érzelmi ragaszkodás a kisebbség kategóriájával szemben. Elgondolkoztat az egyik jelenlevő aggodalma, hogy a programtervezet nem tartalmaz-e olyan mozzanatokat, amelyek megalkuvást előlegeznek.
Délután Đorđe Stratimirovićnak, az 1848-49-es délvidéki szerb mozgalom katonai vezetőjének emlékiratait lapozgatom, s a Temerinre vonatkozó részleteknél időzöm. A „történelem átvérzett szövete” – helyi körülményekben is.
Szeptember 17.
Újvidéken egyre inkább lehetetlenné válik kedvenc folyóirataim beszerzése. Így az Ekonomska politikát, amely oly következetesen bírálta a társadalmi tulajdon ideológiáját és annak jelenkori képviselőit, már hetek óta nem olvashatom, mert nem érkezik meg.
Délután beszélgetés arról, hogy a politikai mozgásokat már nem lehet ésszerűségi mércék alapján minősíteni. Az egyes gesztusok mögött már lehetetlen fölfedezni valamilyen taktikai mozdulatot. Itt már az ellenőrizhetetlen ésszerűtlenség működik, amely önmagát görgeti. A régi amerikai közmondást idézem: Aki megtesz egy lépést a pokol felé, máris félúton van.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy illúzió múltja
Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >
Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét
„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >
Reagálás A szakma becsülete című írásra
Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >
A város hangulatának megörzése nem kérdés
„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >
Vargabetű
„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >
Az eurómilliós botránylista
„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >
Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye
A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >
Ne ítélkezzünk előre!
Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >
Nem rosszak, csak naívak
Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >
A "biodekor" listáról
„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >
Kár a bélyegért!
„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >
Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?
"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >