2024. május 3. péntek
Ma Tímea, Irma, Jakab, Fülöp névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A párizsi tudósító

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán
A párizsi tudósító

A tudósítás annak kapcsán született, hogy 1904 júliusában Ady úgy értesült, hogy öt párizsi színház is az új idényben ismét, operetteket tűz műsorára, mert „a finom géniusz az operett forradalmát követeli”. Egyelőre felújítják „Offenbach, Hervé és a többi nagy” műveit, de él a remény, hogy a fiatalabb szerzők is visszatérnek az operetthez. Most következik a legérdekesebb rész: Ady idézi Lecoq francia operett-szerző megítélését, aki szerint az operettnek legjobban a demokrácia ártott! Hogyan és miért ártott, Lecoq szerint a XX. század legeljén Párizsban a demokrácia az operettnek, nem derül ki. Csak sejthető – a fenti leírás alapján, például – hogy mire gondolt. Csorba Zoltán:

 

A párizsi tudósító
A tudósítás annak kapcsán született, hogy 1904 júliusában Ady úgy értesült, hogy öt párizsi színház is az új idényben ismét, operetteket tűz műsorára, mert „a finom géniusz az operett forradalmát követeli”. Egyelőre felújítják „Offenbach, Hervé és a többi nagy” műveit, de él a remény, hogy a fiatalabb szerzők is visszatérnek az operetthez. Most következik a legérdekesebb rész: Ady idézi Lecoq francia operett-szerző megítélését, aki szerint az operettnek legjobban a demokrácia ártott!
Hogyan és miért ártott, Lecoq szerint a XX. század legeljén Párizsban a demokrácia az operettnek, nem derül ki. Csak sejthető – a fenti leírás alapján, például – hogy mire gondolt.
Csorba Zoltán:
A HÉV-en utazva párizsi tudósításokat olvasok. Nem újságban. Ilyesmiket a lapok nem közölnek, tudtommal egyik magyarországi napilapnak sincs állandó párizsi tudósítója (kit érdekel, mi történik a Fények Városában?). A párizsi levelek nem frissek. 1904-ben íródtak. És nem is akárki írta: Ady Endre, akinek születési évfordulójáról a mai napon, november 22-én emlékezünk meg.
Ady imádta Párizst, ahol először 1898-ban, egyetemi hallgatóként járt. Miután 1903 szeptemberében megismerte nagy szerelmét, Diósy Ödönné Brüll Adélt, a későbbi Lédát, még inkább időszerűvé vált kiutazása. Abban, hogy hivatalos újságírói státusban jusson el a francia fővárosba, Kincs Gyula, a Zilahon megjelenő Szilágy c. lap tulajdonosa, Ady korábbi gimnáziumi tanára segített. A befolyásos Kincs Gyula a vármegyénél 600 korona ösztöndíjat járt ki a költőnek, ezt megtoldotta saját 200 koronájával és a Budapesti Naplónál elintézte, hogy Ady a fővárosi napilap hivatalos tudósítójaként utazzon Párizsba. Mint hivatalos újságíró, külföldi tudósító kapott egy igazolványt is, amivel Európa összes vasútján ingyen utazhatott.
Ady Endre valamivel több, mint egy éven keresztül tudósította nem csak a Budapesti Naplót, a Pesti Naplónak, a Budapesti Hírlapnak is küldött írásokat. Az első tudósítást, egy rendkívül hangulatos párizsi levelet, megérkezte után 1904 február 24. keltezéssel a zilahi Szilágy lapnak küldte (március 3-án jelent meg az írás). A későbbiekben ritkábban érkezett levél Adytól a zilahi szerkesztőségbe, ritkábban írt „lelki famíliájának, nevelő családjának”, amiért, mint ahogy egy levelében kifejtette lelkiismeret furdalást érzett. 
A pesti lapok „saját levelezőnktől”, „saját tudósítónktól”, a „Budapesti Napló levelezőjétől” megjelöléssel közölték írásait, az akkor nem egészen 27 éves költő-újságírótól (jut eszembe egy szerénytelen párhuzam: 26-27 évesen, 1982-83-ban én is hasonló kellemesen izgalmas megbízatást láttam el, az újvidéki Magyar Szó párizsi tudósítójaként. Lédát nem ismertem, verseket nem írtam). 
A rendkívül élvezetes leveleket, írásokat Ady Endre prózai művei gyűjteményének Ötödik kötetében olvasom. A lehető legkülönfélébb témákról ír, ragyogó, olvasmányos stílusban. Már a harmadik levelében Jehan Rictus költő, a „koldusok poétája” kötetéről írva műfordítást végez, átkölti a Magyarországon teljesen ismeretlen költő két versét. Mivel párizsi tartózkodása elején még csak alapszinten ismerte a francia nyelvet, ebben a levélben zárójelben megjegyzi, hogy a fordításban „Rictusnak az egyik bámulója, egy finom lelkű szép asszony” volt segítségére. Nem nehéz kitalálni, hogy ki.
A tudósításokat Párizsból küldte (nem tudni, hogy telefonon vagy táviratban, ez a két kommunikációs eszköz akkor már létezett), az írások a keltezéshez számítva két-három nap múlva jelentek meg. 1904 szeptemberében három hétre leutazott az Azúr partra (feltételezem, hogy a Diósy családdal), mégpedig a „világ leggyorsabb vonatával”, amely „akkora sebességgel haladt, hogy a tengeri betegségre hajlamos utasok nem mertek kinézni az ablakon”. A Cote d’Azur Rapid vonat (a TGV elődje) az 1090 kilométer távot röpke 13 óra és 50 perc alatt tette meg! Ott tartózkodása alatt Nizzából küldte az élvezetes beszámolókat a pesti lapoknak. De egy levelet Köd-darabok Napfény országból címmel Kincs Gyula lapjának, a Szilágynak is.
Ady tudósításait olvasva egy érdekes dilemma merül fel. A levelek első része gyönyörű nyelvezetű, esszének, novellának is nevezhető írás, hangulatos riport, Ady egyébként már párizsi útja előtt kitűnt a magyar újságírásban írásaival, publicisztikájával. Ám a tudósítások egy része, ami a gyűjteményben a 87-209 számozással olvashatóak egy egészen más stílusban jelentek meg: a lehető legtömörebb, informatív-újságírói stílusban. Feltételezem, hogy Ady Endre újságírói munkásságát kutatók már régen magyarázatot adtak erre a kettőségre. Ezt a magyarázatot nem ismerve, arra gyanakszom, hogy esetleg a budapesti szerkesztők utasítása alapján „fogta vissza magát” és röviden, tényszerűen fogalmazott, netalán a szerkesztők meghúzták a fiatal újságíró tudósításait, esetleg időszűkében – volt hogy naponta több, rövidebb 20-30 soros írást is küldött különböző szerkesztőségeknek – szándékosan változtatott a stíluson. Illetve: volt, amit igényesen, írói tollal fogalmazott, volt amit újságírói hozzáállással. Mellesleg, a gyűjtemény Függelék részében feltüntették: Kétes hitelű szövegek (!?).
Mint említettem, a legkülönbözőbb témákról írt, talán túlsúlyba kerültek a kulturális témák, ezen belül is a színházak. Zenészként végezetül az Operett forradalma című tudósításából idézek. Ady kesereg, hogy a szabad tereken és a mulatókból „édeskés vad melódiák áradnak ki” majd megjegyzi, hogy ez nem csak őt zavarja, a „finomabb fülű párizsiakat is kétségbe ejti”. Hogy milyen ez a kétségbeejtő zene: „csiklandozó semmis angol dalok, olcsó és émelygő bécsi valcerek, New York-i néger és indiánus, rángatózó vad nóták, franciáskodó berlini kuplék”. A költő úgy érzi, „mintha 15-20 esztendő aszály után végleg kiszáradt volna a gyökere a vidám francia zenének”. Amely „a könnyedség, finomság, báj és grácia triumfát élte meg a régi és dicsőséges francia operettben”. 
A tudósítás annak kapcsán született, hogy 1904 júliusában Ady úgy értesült, hogy öt párizsi színház is az új idényben ismét, operetteket tűz műsorára, mert „a finom géniusz az operett forradalmát követeli”. Egyelőre felújítják „Offenbach, Hervé és a többi nagy” műveit, de él a remény, hogy a fiatalabb szerzők is visszatérnek az operetthez. Most következik a legérdekesebb rész: Ady idézi Lecoq francia operett-szerző megítélését, aki szerint az operettnek legjobban a demokrácia ártott!
Hogyan és miért ártott, Lecoq szerint a XX. század legeljén Párizsban a demokrácia az operettnek, nem derül ki. Csak sejthető – a fenti leírás alapján, például – hogy mire gondolt.

A HÉV-en utazva párizsi tudósításokat olvasok. Nem újságban. Ilyesmiket a lapok nem közölnek, tudtommal egyik magyarországi napilapnak sincs állandó párizsi tudósítója (kit érdekel, mi történik a Fények Városában?). A párizsi levelek nem frissek. 1904-ben íródtak. És nem is akárki írta: Ady Endre, akinek születési évfordulójáról a mai napon, november 22-én emlékezünk meg.

Ady imádta Párizst, ahol először 1898-ban, egyetemi hallgatóként járt. Miután 1903 szeptemberében megismerte nagy szerelmét, Diósy Ödönné Brüll Adélt, a későbbi Lédát, még inkább időszerűvé vált kiutazása. Abban, hogy hivatalos újságírói státusban jusson el a francia fővárosba, Kincs Gyula, a Zilahon megjelenő Szilágy c. lap tulajdonosa, Ady korábbi gimnáziumi tanára segített. A befolyásos Kincs Gyula a vármegyénél 600 korona ösztöndíjat járt ki a költőnek, ezt megtoldotta saját 200 koronájával és a Budapesti Naplónál elintézte, hogy Ady a fővárosi napilap hivatalos tudósítójaként utazzon Párizsba. Mint hivatalos újságíró, külföldi tudósító kapott egy igazolványt is, amivel Európa összes vasútján ingyen utazhatott.

Ady Endre valamivel több, mint egy éven keresztül tudósította nem csak a Budapesti Naplót, a Pesti Naplónak, a Budapesti Hírlapnak is küldött írásokat. Az első tudósítást, egy rendkívül hangulatos párizsi levelet, megérkezte után 1904 február 24. keltezéssel a zilahi Szilágy lapnak küldte (március 3-án jelent meg az írás). A későbbiekben ritkábban érkezett levél Adytól a zilahi szerkesztőségbe, ritkábban írt „lelki famíliájának, nevelő családjának”, amiért, mint ahogy egy levelében kifejtette lelkiismeret furdalást érzett. 

A pesti lapok „saját levelezőnktől”, „saját tudósítónktól”, a „Budapesti Napló levelezőjétől” megjelöléssel közölték írásait, az akkor nem egészen 27 éves költő-újságírótól (jut eszembe egy szerénytelen párhuzam: 26-27 évesen, 1982-83-ban én is hasonló kellemesen izgalmas megbízatást láttam el, az újvidéki Magyar Szó párizsi tudósítójaként. Lédát nem ismertem, verseket nem írtam). 

A rendkívül élvezetes leveleket, írásokat Ady Endre prózai művei gyűjteményének Ötödik kötetében olvasom. A lehető legkülönfélébb témákról ír, ragyogó, olvasmányos stílusban. Már a harmadik levelében Jehan Rictus költő, a „koldusok poétája” kötetéről írva műfordítást végez, átkölti a Magyarországon teljesen ismeretlen költő két versét. Mivel párizsi tartózkodása elején még csak alapszinten ismerte a francia nyelvet, ebben a levélben zárójelben megjegyzi, hogy a fordításban „Rictusnak az egyik bámulója, egy finom lelkű szép asszony” volt segítségére. Nem nehéz kitalálni, hogy ki.

A tudósításokat Párizsból küldte (nem tudni, hogy telefonon vagy táviratban, ez a két kommunikációs eszköz akkor már létezett), az írások a keltezéshez számítva két-három nap múlva jelentek meg. 1904 szeptemberében három hétre leutazott az Azúr partra (feltételezem, hogy a Diósy családdal), mégpedig a „világ leggyorsabb vonatával”, amely „akkora sebességgel haladt, hogy a tengeri betegségre hajlamos utasok nem mertek kinézni az ablakon”. A Cote d’Azur Rapid vonat (a TGV elődje) az 1090 kilométer távot röpke 13 óra és 50 perc alatt tette meg! Ott tartózkodása alatt Nizzából küldte az élvezetes beszámolókat a pesti lapoknak. De egy levelet Köd-darabok Napfény országból címmel Kincs Gyula lapjának, a Szilágynak is.

Ady tudósításait olvasva egy érdekes dilemma merül fel. A levelek első része gyönyörű nyelvezetű, esszének, novellának is nevezhető írás, hangulatos riport, Ady egyébként már párizsi útja előtt kitűnt a magyar újságírásban írásaival, publicisztikájával. Ám a tudósítások egy része, ami a gyűjteményben a 87-209 számozással olvashatóak egy egészen más stílusban jelentek meg: a lehető legtömörebb, informatív-újságírói stílusban. Feltételezem, hogy Ady Endre újságírói munkásságát kutatók már régen magyarázatot adtak erre a kettőségre. Ezt a magyarázatot nem ismerve, arra gyanakszom, hogy esetleg a budapesti szerkesztők utasítása alapján „fogta vissza magát” és röviden, tényszerűen fogalmazott, netalán a szerkesztők meghúzták a fiatal újságíró tudósításait, esetleg időszűkében – volt hogy naponta több, rövidebb 20-30 soros írást is küldött különböző szerkesztőségeknek – szándékosan változtatott a stíluson. Illetve: volt, amit igényesen, írói tollal fogalmazott, volt amit újságírói hozzáállással. Mellesleg, a gyűjtemény Függelék részében feltüntették: Kétes hitelű szövegek (!?).

Mint említettem, a legkülönbözőbb témákról írt, talán túlsúlyba kerültek a kulturális témák, ezen belül is a színházak. Zenészként végezetül az Operett forradalma című tudósításából idézek. Ady kesereg, hogy a szabad tereken és a mulatókból „édeskés vad melódiák áradnak ki” majd megjegyzi, hogy ez nem csak őt zavarja, a „finomabb fülű párizsiakat is kétségbe ejti”. Hogy milyen ez a kétségbeejtő zene: „csiklandozó semmis angol dalok, olcsó és émelygő bécsi valcerek, New York-i néger és indiánus, rángatózó vad nóták, franciáskodó berlini kuplék”. A költő úgy érzi, „mintha 15-20 esztendő aszály után végleg kiszáradt volna a gyökere a vidám francia zenének”. Amely „a könnyedség, finomság, báj és grácia triumfát élte meg a régi és dicsőséges francia operettben”. 

A tudósítás annak kapcsán született, hogy 1904 júliusában Ady úgy értesült, hogy öt párizsi színház is az új idényben ismét, operetteket tűz műsorára, mert „a finom géniusz az operett forradalmát követeli”. Egyelőre felújítják „Offenbach, Hervé és a többi nagy” műveit, de él a remény, hogy a fiatalabb szerzők is visszatérnek az operetthez. Most következik a legérdekesebb rész: Ady idézi Lecoq francia operett-szerző megítélését, aki szerint az operettnek legjobban a demokrácia ártott!

Hogyan és miért ártott, Lecoq szerint a XX. század legeljén Párizsban a demokrácia az operettnek, nem derül ki. Csak sejthető – a fenti leírás alapján, például – hogy mire gondolt.

 

2023. november 22.
Küldje tovább ezt a cikket.
Megosztás

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Süllyedő „zászlóshajó”

Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >

Tovább

A néhai

Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >

Tovább

Üzenet Szerbiából

Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >

Tovább

Két horvát Trump

Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >

Tovább

Legitim parlamenti képviselet nélkül

Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >

Tovább

Együtt

Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >

Tovább

(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”

Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >

Tovább

Fake news és post-truth!

Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >

Tovább

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

Tovább

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

Tovább

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Tovább

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Tovább