2024. március 28. csütörtök
Ma Gedeon, Johanna névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Megszólalt a Napló Kör (4.)

Párbeszéd nélkül

Gerold László
Gerold László
Megszólalt a Napló Kör (4.)
A közönség (Megyeri Pál fotója)

Gerold László arra világított rá, miért ódzkodik a politikai hatalom a párbeszédtől?

A beszéd emberi létezésünk meghatározó ismérve, alapeleme. Általa valósíthatjuk meg önmagunkat és kerülünk kapcsolatba, kommunikálhatunk környezetünkkel. A beszéd által lehetünk, vagyunk emberek. Mert aki beszél, az akar valamit, annak véleménye van, amit szeretne közölni, tudatni. De beszélni nem csak azt jelenti, hogy mi beszélünk, hanem azt is, hogy képesek vagyunk mások beszédét meghallgatni. Párbeszédre vagyunk képesek. Hogy a párbeszéd mit jelent az ember számára, azt szépen példázza a fogalommal kapcsolatos néhány nyelvi fordulat. Amikor párbeszéd kezdődik, azt mondjuk, alakul, amikor hosszabb ideje tart, akkor folyik, ha hevesebb, akkor zajlik, ha viszont valamiért nem folytatható, akkor megszakad, ellehetetlenül, meghiúsul, dugába dől. És a sor tovább árnyalható. Nem véletlen, hogy az emberek közötti viszonyokat preferáló irodalmi forma, a dráma, alapeleme a párbeszéd, szakszóval a dialógus. A dráma párbeszéd akkor is, ha csak egy ember beszél, mert szavakba öltöztetett gondolatait vagy önmagához, vagy egy elképzelt személyhez intézi, akkor is, ha a görög eredetű szónak megfelelően ketten vagy többen beszélgetnek, de akkor is, ha a szereplők meg sem szólalnak, csak a tekintetükkel vagy a testükkel „beszélgetnek”. Nincs életünknek egyetlen perce sem, amelyben valakivel, valahogy ne folytatnánk párbeszédet. Ez elemi igényünk. Szellemi mozgásteret jelent, biztosít, melyben a szó cselekvés értékű gesztussá válik – tett lesz.

Nincs ebben semmi újság, mégis el kellett mondani, hogy érezzük, mit jelent a párbeszéd hiánya, ha – bár szükségét érezzük – nem folytathatunk párbeszédet azzal, akivel szeretnénk, aki számára a köz, mindannyiunk érdekében lenne közölnivalónk. Történetesen a neve szerint az érdekünket védeni hivatott politikai entitás, egy párt vagy egy magát kisebbségi parlamentként deklaráló testület. Csakhogy sem az egyik, sem a másik, amely összetétele szerint lényegében az előbbi tartozéka, nem mutat készséget a párbeszédre. Legfeljebb csak mímeli – ahogy a közelmúltban a Kulturális Stratégia körül levezényelt szégyenletes „közvita” tanúsította –, de inkább kifejezetten ódzkodik tőle. És teheti, mert centralizáció folytán hatalmi helyzetben van, melyben – annak következményeként, hogy az egyre szűkösebb egzisztenciális létben, abban a létbizonytalanságban, amelybe vagyunk, s napról napra mélyebbre süllyedünk – sokan, egyének, intézmények tőlük függnek. S az ember, az intézményvezető okosabbnak  látja, ha lapít, ha néma, ha nem kérdez, mert kérdezni veszélyes. És az emberek óvatosak. Értelmetlennek látják kérdezni, meg bele is fáradtak abba, hogy a kérdéseikre nem  kapnak választ. De végső soron nincs is hol kérdezni. A sajtó ugyanis, ahol kérdezni s a kérdések nyomán párbeszédet folytatni lehetne, némi kivétellel azok felügyelete alatt van, akiknek illene, sőt kötelessége lenne meghallgatni a kérdéseket, s válaszolni rájuk, de nem teszik, olvasóikat inkább heti, sőt napi folytatásokban közölt, minden önkritikát nélkülöző, sok-sok fotóval illusztrált öntömjénező VMSZ/MNT szappanoperával eteti. Ebből adódóan itt kisebbségi világunkban jószerivel csak egy nyilvánosság van, az, amit a politikai hatalom teremtett. Azt a nyilvánosságot viszont, amely másként gondolkodik, s ennek alapján netán olyan kérdéseket tenne fel, amelyek a politikai hatalom számára kellemetlenek lennének, a hatalom  igyekszik leírni, nemhogy nem vesz róla tudomást, hanem klientúrája által megpróbálja dezavuálni, lejáratni, ahelyett, hogy érdemi párbeszédbe kezdene vele.

Miért ódzkodik a politikai hatalom a párbeszédtől?

Mindenekelőtt talán azért, mert a párbeszéd magában rejti a konfliktus lehetőségét.  A szavakban ugyanis hit van, amit nem lehet üres politikai retorikával legyőzni, a politika pedig érvek helyett csak erre képes. Mert ahol vélemények találkoznak, netán ütköznek, ott drámai feszültség teremtődik. Szópárbaj alakul ki. És a hatalom ettől fél. Nem meri vállalni annak a kockázatát, hogy az érvek-ellenérvek csörtéjében alulmarad. Hogy ez mennyire így, azt magam tapasztaltam akkor, amikor pártprogramként évekkel ezelőtt elkezdődött a Magyar Szó újvidéki szerkesztőségének szétverése. Tanulságos ezt folyamatában felidézni. Előbb, amikor naivul azt hittük, a szakma szavának van ereje, nagygyűlést tartottunk az újvidéki Telepen. Miközben sokan okosan érveltek annak érdekében, hogy a szerkesztőség három részre osztása ne történjen meg, mert ennek kárát a lap és az olvasók  látják meg, a hatalom párbeszédre hajlandónak mutatkozott, jóllehet, amit elkezdett, azt sunyin folytatta. Amikor a vita nagyobb sebességre kapcsolt, a rádió helyet adott egy élőadásban zajló szópárbajnak, melyben az akció vezetője érvek híján alulmaradt, majd ennek reprízét a tévé is műsorára  tűzte, a kapitány helyett a hatalom részéről egy közkatona jelent meg. S ettől kezdve, számomra s mindenki számára világossá vált, a politikai hatalom bármilyen kérdésben kerüli a vele nem azonosan gondolkodókkal folytatandó párbeszédet. Taktikát váltott. Inkább hallgat, csaholjunk, ha van hol, a politikai karaván békésen halad. A hatalom látszólag nagyvonalú, holott fölöttébb kisszerű. Mivel, ahogy a drámából tudjuk, igazi érdemi párbeszéd csak egyenlő felek között jöhet létre, az, aki kerüli a dialógust, lenézi a másikat. Olyan helyzet alakul ki, mint az antik drámában: a halandók dilemmáira az istenek nem válaszolnak, ellenben cselekszenek.

Ilyen, a politikai hatalom részéről eszmecserére nem vállalkozó, párbeszéd nélküli szituációban élünk itt most mi.

Megszólalt a Napló Kör (5.)

2012. június 29.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni

Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >

Tovább

Deli Andor, a megtollasodott pártkatona

Már most el lehet mondani, hogy Deli Andor vajdasági fideszes/vémeszes EP képviselő tíz évig ott volt >

Tovább

Mindenütt átutazó

Felidéztem egyik régi írását, amelyben arról számolt be, hogy Budapesten sem érzi magát se jobban, sem >

Tovább

Pásztor-kultusz építés

Pásztor István kitalált és érdemtelen személyi kultuszának építése, emlékművek emelése, kirakatünnepségek rendezése, alapítvány alapítása és díjosztogatás >

Tovább

Amikor jön a vonat

Ebből a történetből persze senki nem fog jól kijönni. Nem fogják megszólaltatni az olyan, Lovas és >

Tovább

Mindenki feleljen a saját tetteiért!

A fotón (Nyilas) mögött jól látszik,  a KJI molinója piros betűkkel hirdeti (az intézmény közösségi oldalán a >

Tovább

Hátha nem lesz csendes

Nem tehetek róla, az utóbbi időben nem a lúdtoll, nem is a kard jut eszembe, ha >

Tovább

Magyar alkotók szerepe a szerb avantgárdban

Annak ellenére, hogy a magyar avantgárd egyik vidéki centruma lehetett Újvidék és azon belül is az >

Tovább

Vigyázz, jön a vonat!

De kedvet kap-e egyetlen komoly ember is az újabb vezér személyi kultuszának az építésére, egy irányvesztett >

Tovább

Hátha!

Valójában a közép-európai fuvallatok egyre gyengébbek, az északról érkező orosz sztyeppe vonzereje egyre inkább elhatalmasodik. A >

Tovább

Pásztort választott magának a VMSZ nyája!

Pásztor Bálint a tisztújító közgyűlésen egyetlen szóval nem mondta, hogy számára a magyar közösség érdeke a >

Tovább

Szerbiában 10 éve csorbítják a politikai jogokat és a polgári szabadságjogokat!

A Freedom House szakértője azt is mondta, hogy „most Szerbiában fennáll a valós félelem attól, hogy  valamiféle >

Tovább