2024. május 2. csütörtök
Ma Zsigmond, Atanáz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Ötperces tűnődés

Az öregekről

Radics Viktória
Radics Viktória
Az öregekről
(Kasheyko illusztrációja)

Még nem léptem át a küszöböt; mindjárt. Mind így járunk.

Az öregek iránti érzékenységem nem csak ebből a sorsközösségből fakad, hanem koragyerekkori eredetű. Már akkor is gerontofil voltam. Világosan emlékszem, hogy hajdanán, falun az öregek tisztelete hétköznapi erény volt, magyarázatra nem szoruló, magától értetődő minőség. Azt mondom, minőség, mert nem érzelem volt az, nem is gondolat, hanem egyfajta életérzés, a magatartás, a viszony tónusa, színezete − és a világnézeté is bizonyára.

A gyerekek szeretik az öregeket, egyrészt mert nem látják őket csúnyának, másrészt mert vonzza őket a sajátos öregkori nyugalom és lassúság, az elmélyült hanghordozás, az öregek aurája. Talán még a mogorva öregben is több szeretet van – sűrűbb, sötétebb –, mint a kapálózó középkorúban, aki még nem észleli tisztán az elmúlást. A gyerekek tehát ösztönösen és a miénknél hamisítatlanabb esztétikai érzékükkel vonzódnak az öregekhez, hacsak le nem nevelik őket erről, hacsak nem

látják maguk körül mindenütt az idősödőknek meg az időseknek azt a bizonyos lekezelését, azt a bizonyos semmibe vételét (sőt kisemmizését), a megalázás napi gyakorlatát, ami ellen ők, korunk páriái, nem tudnak védekezni, mert többnyire az önbizalmuk is elvétetik és megcsúfoltatik, hiszen fölöslegesnek állítja be őket a társadalom. Az öreg, az csak gátol, útban van, kér, a térben akadályt, az időben féket, nyugvópontot vagy szikár „tézist” képez, melyen át kell lépni, föl kell lökni, eltenni az útból.

Egyszer használatos holmi lett az ember. Használat után eldobandó. Az újkapitalizmus nem is tekintheti másnak, hiszen ez a struktúra nem veszi – természeténél fogva nem veheti – figyelembe az emberiességi szempontokat, vagy ha elvileg, hangzatosan igen, a hétköznapi gyakorlatba nem viheti át ezeket, hiszen funkcionális zavarokat okozna. Az öreg a gyors, kvázi ésszerű, gépies működés puszta zavara. Az arc és a test ráncai, redői, a csökkent rugalmasság nem mások, a zavar ábrái, melyek visszahőkölést vagy támadást hívnak elő. A bölcsesség is zavaró tényező, hiszen az újkap a pragmatikus rációt, az információgazdagságot, más szóval a tőkefelhalmozást szorgalmazza, semmiképp sem a mindig befelé is tekintő, megviselt és törődött tudást. Az öregek szeme – azokkal a fura homályokkal és villanásokkal – nem szép azoknak, akiket irritál a bensőségesség. Az öregek szemében mindig van valami idegen is, tudniillik a mindközönséges haláltudat nem szívesen látott vendég az érdekességeket hajhászó világban, melyben a horror látványosságai túlharsogják a halk memento mori-t.

Az öregember, az öregasszony eleven figyelmeztetés az irgalmatlanul közelgő halálra -- ne is lássam. A temetési szolgáltatások ma vattapaplant kínálnak a koporsóra, hogy ne is halljam a göröngyök dübörgését, azokat a beethoveni taktusokat. A halott ne haljon, hanem tűnjön el. Hallottam olyan nagyapáról, akinek megtiltották, hogy karba vegye az unokáját – meg ne fogja a tata a kis Barbie-t! Az öregektől való irtózás nem csak pszichés, hanem kulturális jelenség, jellemző kortünet, mely a minimális szolidaritás felmondásáról vall. Az öregek ma nem egyenlő, nem egyenrangú tagjai a társadalomnak. Gyakran még a családnak sem. Az a fajta „pozitív diszkrimináció”, mely gyerekkoromban még létezett, miáltal, én úgy emlékszem, a nép úgyszólván hódolattal adózott a halálnak és az öregeket az őket megillető figyelem kiváltságával ruházta fel (ez nem nagy nyugdíjat és nem is kitűnő kiszolgálást jelentett, hanem inkább az elfogadását annak, amit az öreg adott), a kirekesztésen alapuló mai kapitalista társadalomban nyomaiban sem található meg. „Hulljon a férgese!” A kegyetlenség a legmindennapibb, megszokott fenomén. A kegyeletet (pietást), mely nem csak a hullák jussa, nem helyettesíti a habfehér műselyem szemfedő és a már meghaltak iránti hamis (kompenzatorikus, lelkiismeret-mosogató) áhítat sem. A rendszerváltáson átesett társadalmaink állapota olyan, hogy ordít belőle nemcsak a nemzeti faktorra szorítkozó jobboldali, hanem a baloldali (egyetemesség-igényű és egyenlőség-párti) rendszerkritika szükségessége is. Ennek vannak gazdasági, politikai, jogi vonzatai, és vannak erkölcsi vonzatai. „Erkölcs”! Milyen öreg szó! Igazán körülállhatná az egész família.

2013. november 28.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Süllyedő „zászlóshajó”

Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >

Tovább

A néhai

Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >

Tovább

Üzenet Szerbiából

Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >

Tovább

Két horvát Trump

Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >

Tovább

Legitim parlamenti képviselet nélkül

Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >

Tovább

Együtt

Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >

Tovább

(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”

Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >

Tovább

Fake news és post-truth!

Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >

Tovább

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

Tovább

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

Tovább

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Tovább

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Tovább