2024. május 2. csütörtök
Ma Zsigmond, Atanáz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Baj van, pajtás

Gerold László
Gerold László

„Ha van történelem, akkor ez a történelem, amely az emberről szól.” Gerold László (Vajdaság Ma):

Száz évvel ezelőtt vette kezdetét a huszadik század egyik legnagyobb emberi katasztrófája: az első világháború néven ismert, elhíresült hatalmi őrület. Feltéve, ha igaz, hogy ma hősként tisztelt, de gyilkos tettének elkövetésekor meglehetősen tétova, megszeppent suhanc: az osztrák trónörökös-párra pisztolyát elsütő Gavrilo Princip tette indította el a minden addiginál nagyobb méretű, több emberáldozatot követelő háborút. Azért feltéve, mert megítélése igencsak ellentmondásos. (…)

Olyan dokumentumok kerülnek elő, melyekről eddig a tisztelt szakma nem tudott. Mintha egy varázsláda fedele nyílt volna fel, melyben mindenki kedvére kutakodhat és találhat is olyan új adatot, nyomot, amely alapján megalkothatja saját magánbejáratú hóttbiztos elméletét. Kétségtelen, hogy az ily módon összehordott anyagból sok igazságra is fény derül, de ugyanúgy kétségtelen, hogy a legfontosabbról, az emberről, sőt, az ún. kisemberről alig esik szó. A téma a történelem, s nem ennek állandó elszenvedője – az ember.

Épp ezért jutott eszembe egy régebbi olvasmányom egyik epizódja, amely pont arról szól, hogy mit érzett, gondolt az a bizonyos kisember, amikor tudomást szerzett a szarajevói merényletről.

Hunyadi Sándor, a kiváló magyar novellista ír erről Családi album című önéletrajzában, melyben többek között felelevenítette a bácskai nábob. a Gyókóként ismert Dungyerszky Györgynél töltött napjait. Miután megismerteti olvasóit a bácskai világgal, s ezen belül a Dungyerszky-dinasztia életével, következőképpen fejezi naplója néhány oldalas, de számunkra dokumentumként is igen értékes epizódját:

„1914 nyarán egyedül voltam Kölpényben (Kulpin). Gyókó kiruccant valahová a környékre vagy Pesten volt, nem emlékszem már. Magános vasárnap estefelé, egyedül ültem a kastély teraszán és valami lótenyésztési könyvet olvastam, amikor átjött a jegyző.

Törekvő, sváb fiatalember volt a jegyző. Szőke, Vilmos császár-bajusza majdnem fehér.

– Baj van, pajtás. Ki tudja, mi lesz belőle? Sürgöny jött, hogy meggyilkolták a trónörökös-párt!... – És elmondta a szerajevói (!) tragédiát, már annyit belőle, amennyit egy szűkszavú, hivatalos távirat nyomán tudni lehetett.

Zavartan néztünk egymásra. Nem voltunk politikusok, mégis tisztán éreztük a dolog jelentőségét, lent a Bácska csücskének e kicsiny falucskájában. Magyar cigaretta füstölt a számban, a zsebemben magyar gyufa volt, a kezemben magyar könyv, a terasz párkányán a szombat délutáni pesti újságok. Mégis valami nyugtalanító fogott el. Mintha a hátam mögött, a búzakoszorús, szláv szentkép mögött egy egész tenger mozdult volna meg.

A magas kastélyteraszról keresztül lehetett látni a piacon. Láttam a pópát, amint végigmegy az utcasoron, aztán viaszpiros szájával, szakállasan megáll a községháza előtt, a tér túlsó oldalán. Jött a másik pap is. Hozzácsatlakozott. Beszélgetni kezdtek. Ez furcsa volt. Tudtam, hogy normális körülmények között nincsenek egymással jóban. A jegyző követte a szemem irányát. Különös mosollyal mondta szőke bajusza alatt, odamutatva a madártávlatban diskuráló emberpárra:

– Biztosan arról beszélnek. Már tudják..”

Mindössze ennyi, de benne van mindaz a félelem, bizonytalanság, amit a merénylet kiváltott. És amit, sajnos, a világháború csak fokozott.

Ha valamiről szólt és szólhat a nagy háború s a róla folyó szakmai vita, akkor az az emberi reakció, amit a kölpényi sváb jegyző foglalt össze tömören („Baj van, pajtás!”) a bácskai szerb földesúrnál vendégeskedő pesti magyar írónak, miközben mindketten a két, különben rossz viszonyban levő pópa közötti beszélgetést regisztrálták egy poros bácskai faluban.

Igen, igaza volt a jegyzőnek. Lett is, s azóta is van – baj.

Ha van történelem, akkor ez a történelem, amely az emberről szól.

2014. július 18.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Süllyedő „zászlóshajó”

Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >

Tovább

A néhai

Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >

Tovább

Üzenet Szerbiából

Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >

Tovább

Két horvát Trump

Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >

Tovább

Legitim parlamenti képviselet nélkül

Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >

Tovább

Együtt

Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >

Tovább

(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”

Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >

Tovább

Fake news és post-truth!

Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >

Tovább

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

Tovább

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

Tovább

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Tovább

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Tovább