Ma Tímea, Irma, Jakab, Fülöp névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
A jó király legendája!
Végel László
Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott verzió a Családi Körben jelent meg):
Aggodalom
Jó európai szokás szerint, száz nap kormányzás után, számon kérhetők a kormánypártok ígéretei. Letelt a száz nap! A haladó, a szocialista valamint a VMSZ kormány miniszterei elégedettek, azt mondják három hónap alatt teljesítették ígéreteiket. Noha a helyzet súlyos, el kell fogadnunk, hogy két év múlva jobb lesz. Addig, valahogyan ki kell tartani! Az igazsághoz tartozik, hogy a választási kampányban az új kormányfő Aleksandar Vučić nem lihegte túl ígérgetéseket, bejelentette: államcsőd fenyeget, nehéz évek következnek. A közgazdászok véleménye megoszlik. Az első lépések után attól tartok, hogy nem azok fizetik meg a görög szövegkönyv elhárításának árát, akik az elmúlt, közel harminc év haszonélvezői voltak, hanem azok, akik a vadkapitalista miliőben nem találták fel magukat. Az Amerikából importált ifjú pénzügyminiszter javaslatát, lemondása óta lepel fedi. Felterjesztése szerint, el kellene bocsátani, legalább 150 000 közalkalmazottat! Legtöbb pártaktivista és családtagjaik a közvállatokba fészkelték be magukat. Átfogó elemzés, hosszú távú takarékossági program nem született, átmeneti, részmegoldásokba menekül a hatalmi struktúra. A legkisebb rosszhoz folyamodik és inkább a nyugdíjasokat szorongatja meg. Biztató jelnek számít viszont, hogy a fizetett állami tisztségviselők nem vállalhatnak két vagy több fizetett funkciót. Jól hangzik, azonban kíváncsi vagyok, hányan vesznek erőt magukon és a köz érdekében, esetleg erkölcsi megfontolásból, lemondanak a könnyen jött százezrekről. Legtöbbjük kitalál majd valami érvet, hogy megtartsa a második mi több a harmadik fizetését, például olyan mellébeszéléssel találkozhatunk a közeljövőben mint: csak a szakmáját gyakorolja, helyettesítetlen, felülmúlhatatlan munkabírással rendelkezik… stb.
Szétmálló idő
Késő este elérte az ítéletidő Újvidéket. Éjfél előtt megnézem az RTL híradóját. Magyarországi politikai viták és – traumák. Pereg a TV-felvétel. Orbán Viktor beszél Tusványoson. Mellette komor arccal Németh Zsolt. Képzelőerőm régi Fidesz-emlékfoszlányokat idéz fel. Utolsó újvidéki látogatásakor Mészöly Miklós mesélt lelkesen a fideszes ifjakról. Kínozta már a betegség, ennek ellenére boldogan jött Újvidékre, az akkor még fideszes Fodor Gábor és Vágvölgyi B. András társaságában. Ha jól emlékszem 1994 első felében volt, amikor még dúlt a boszniai háború. Az irodalmi est után, a Kec nevű újvidéki vendéglőben vacsoráztunk. A városban rettentően rossz hangulat uralkodott, nem csoda tehát, hogy Magyarországba vetettük minden bizalmunkat. Röviddel látogatásuk után került sor az 1994-es választásokra. Éppen Budapesten tartózkodtam, azonban a jugoszláviai események nyomasztottak, kisebb gondom is nagyobb volt mintsem, hogy a választási eredményekre figyeljek. Gondoltam, bármelyik párt is kerül ki győztesen, Magyarország jó úton marad! Molnár Gusztáv rábeszélésére mégiscsak megjelentem egy Fidesz-rendezvényen, ahol bemutatottak Németh Zsoltnak. A terem tele volt fiatallal, mindenki jókedvű volt és optimista. Ez a hangulat sem lepett meg különösebben, hisz akkoriban az egész Budapest derűs volt és életvidám. Egy pillanatra feltűnt Orbán Viktor is. Néhány nap múlva lezajlottak a választások és én egy csomó napilappal a kezemben a budai Angelika cukrászda teraszán, a választási végeredményekről tájékozódtam. A Fidesz vereséget szenvedetett, az MSZP vitte el a babért. A szomszédos asztalnál feltűnt Németh Zsolt, biccentettem neki, lehet, hogy felismert, mert visszabiccentett. Vagy csak egy politikus beidegződésével köszönt vissza egy ismeretlen választópolgárnak. Idegesen, kapkodva lapozgatott a napilapok között, majd fizetett, felpattant és távozott. Mészöly jutott az eszembe. Hazaérve Újvidékre egyik-másik társaságban - Mészöly hatása alatt - magától értetődő rokonszenvvel beszéltem a vesztesekről. Úgy kell azoknak a liberálisoknak, tromfoltak le a helyi aktivisták, mielőbb tűnjenek el az országból! Nem ért váratlanul a durva elmarasztalás, hiszen akkoriban ugyanezek az aktivisták Csurkát ünnepelték. Akkor, 1994-ben, ha valaki mondja, se hiszem, hogy húsz év múlva azok rajongják őket körül, akik egykor megvetéssel beszéltek róluk. Mi történt egy politikus-nemzedékkel, töprengek Pünkösdi Árpád Szeplőtelen fogadtatás című könyvét lapozgatva. - „Többnyire első generációs értelmiségiekről van szó - írja Pünkösdi -, akik menekülnek vidékről, akiknek kisebbségi érzésük van a fővárosi, az értelmiségi származású hallgatókkal szemben, megrökönyödve nézik a budapesti – részben zsidó - értelmiségi élet belterjességét, bizonyítási kényszerük van, kisebbségi érzésüket kompenzálják küzdelmesen és harcosan. Ez a fajta vidékiesség alapvető a Fidesz szellemiségében”, írta a szerző. „Hozzám közelebb állt ez a társaság – nyilatkozta Gyurgyák János, aki szintén tagja volt a körnek – mint a szamizdatosok. Közös volt az élményanyagunk, a zöme vidéki volt – ezek a kurva pesti értelmiségiek! – mondogattuk, mi különbözni akartunk mind a népiektől, mind az urbánusoktól”. Felkapom a fejem. A vidékiesség, mint fő jellemző! Újra előbukkan az a motívum, amelyről a parasztromantikával és a népiességgel semmiképpen sem vádolható Márai Sándor jóval előttük írt. „Egyre tudatosabban vagyok és maradok vidéki”, írta a Négy évszakban, és felsorolta, hogy miért. „Mennyire lenézem ezt a nyelvelő ál-urbanitást, ezt a törzsasztalos otthontalanságot, milyen szánalmas ez a fölény, milyen nevetséges ez az ál-értesültség!”. Nem azért jut eszembe a kassai, felvidéki gyökereket gondosan őrző Márai némileg túlzó ítélete, hogy igazoljam a fiatal, akkor még ultra-liberális fideszeseket. Csupán azért, hogy emlékeztessem a budapestieket, hogy nyitottabbnak kellene lenniük, nem csak Berlin, hanem Szeged, Pécs, Pozsony, Kolozsvár és Újvidék felé is, hogy elkerülje azt az állapotot, amelyet Gyáni Gábor, éppen Budapesttel kapcsolatban, gettósodó modernitásnak nevezett. Illyés Gyula és Ilia Mihály, majd a nyolcvanas évek második felében a budapesti ellenzéki értelmiség Mészöly Miklós és Csoóri Sándor, avagy Esterházy Péter és Ilia Mihály tanítványainak népes serege - hogy csak néhány példát említsek – jelképezte, ezt a nyitott szellemiséget, amelyet manapság is érvényesíteni kéne. Ilyen szellemiséget sugallt a fiatal fideszesek folyóirata is, a Századvég, amelynek címlapjára Ady Endre, Jászi Oszkár, Szabó Dezső, Babits Mihály Szekfű Gyula, Németh László és Bibó István fotóját tervezték. Sajnos, Márai kimaradt a képből. Két üres helyet hagytak a jövő embereinek. Nem tudom, hogy manapság kik kerülnének az üres keretekbe, azt se tudom, hogy a régiek közül kiket kellene eltüntetni. A viták elkezdődtek: pro és kontra. Magyarországon hideg polgárháború folyik, jelentette ki vagy egy évvel ezelőtt Kövér László. Mindeddig reméltem, hogy a válságos világhelyzetben, amikor Európában minden oldalról villámok csapdosnak, közelít egymáshoz a két Magyarország. Tusványos után elismerem, hogy ez kizárt! Azt is sejtem, hogy nem sikerült Budapest és a vidék találkozása, s a Századvégen feltüntetett fotók üzenetéről immár senki sem beszél. Így látom én, aki sem népi, sem urbánus, hanem urbonépi, vagyis újvidéki, tehát egy plebejus kozmopolita. Magyarország – sajnos - az európai viták középpontjába került. Döbbentem olvasom, hogy a Washington Post szerint Orbán Viktor megvalósította a putyinizmust. A New York Times pedig azt javasolja, hogy az EU függessze fel Magyarország szavazati jogát. Mások szerint ez az út vezet ki a liberális demokrácia válságából. Így vélekednek a külföldi napilapok szerkesztői, ellenben engem nem ez érdekel, hanem a nemzedéki program metamorfózisa? Egy ugyanis biztos, a kilencvenes évekhez viszonyítva, az Magyarország radikális fordulatra készül. Ha ez megvalósul, akkor semmi sem marad a régi. A régi emlékek hatására a régi Századvégre gondolok, amelyik közli a Fidesz-nemzedék legrangosabb politikusainak emlékiratait. Az alapító ifjak saját énjükkel folytatnak párbeszédét! A szerkesztő: Gyurgyák János, háta mögött egy fontos könyvel, amelynek a címe: „Ezzé lett magyar hazátok…” Vajon milyen erők működnek jelenleg? Tényleg az európai, a liberális demokrácia globális válsága hozta létre az új helyzetet? Vagy azok az eszmei hagyományok működnek, amelyek a XX. századi, magyar történelembe ágyazódtak be, vagyis jellegzetesen magyar ellenmondásról van szó, amelyeket ennek a nemzedéknek sem sikerült áthidalnia? Milyen eszmeáramlatok vezérelték az egykori Fidesz-nemzedéket tegnap és – ma? Voltak-e ezen az úton kételyeik? Mi késztette őket a Nagy Metamorfózisra? Átéltek-e ezen az úton valamely mély belső személyes drámát? Tanú vagyok, nem ítélőbíró, ezért elsősorban az ilyesféle emberi sorsok érdekelnek, miközben összerakosgatom a szétmálló, egyre áttekinthetetlenebb időt. A többi a választópolgárok ügye és végső fokon a – történelemé, gondolom és Flaubert Érzelmek iskolája című regényét veszem elő. Kénytelen vagyok belátni, hogy Frédéric Moreau sorsa vár mindazokra, akik nem Putyint tartják példaképnek.
A jó király legendája
A panellakásom környékén az emberek az adójuk nagyságáról faggatják egymást. A postás ugyanis ma kézbesítette az adócédulákat. Senki sem hisz a szemének, mivel legalább kétszer annyi adót kell fizetni, mint tavaly. Még ma levelet írok Vučićnak, ő biztosan nem enged meg ilyesmit, háborog egy középkorú hölgy. Tehát működik még a jó királyról és a gonosz főurakról szóló legenda.
Az állítmány
Bajok vannak az állítmány használatával, mivel a politikusok devalválták, esküdözik egyik barátom, aki elhatározta, hogy szanszkritul tanul. Miért éppen szanszkritul? - faggatom. Mert, halott nyelv továbbá távoli is, válaszolja, ezért nem lehet az állítmányt lejáratni. Márai jut eszembe, aki fiatal korában ezt a romantikus mondatot találta lejegyezni: „Úgy halni meg, két állítmány között”. Jó elképzelés, szép halál, azonban mégsem így ért véget az élete. Egy pisztolylövéssel végzett magával, lehet, hogy azért is, mert öregen és magatehetetlenül arra a következtetésre jutott, hogy a lelkiismeretlen kortársak, visszaéltek az állítmánnyal, minek folytán megingott annak erkölcsi hitele. Már abban sem reménykedett, ami a levegőben lebegett, hogy a szovjet katonák kivonulnak Magyarországról. Papírra vetette végrendeletét, leírta utolsó mondatát: „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.” Mi történt volna, ha vár még egy évet vagy ha megéri, és figyelhetné napjaink eseményeit? Mit jegyezne le a naplójába? Semmit? Bámulná az üres papírt?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Süllyedő „zászlóshajó”
Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >
A néhai
Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >