Ma Zsigmond, Atanáz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Ígéretdömping
Végel László
Végel László Közéleti naplója (a nnyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):
Presztízsfélelem
Vickó Árpáddal egy tavaszi zuhé után, a Dunához közeli teraszon üldögélünk. Szóba kerül, hogy egyre többen panaszkodnak a cenzúrára, a tekintélyelvű hatalomra, ám nyilvánosan senki sem emelte fel szavát. Vajon miért? Félnek? A fejemben Bibó István szavai motoszkálnak. A demokrácia annyit jelent, mint nem félni. Mint kiderült, ez mégsem olyan egyszerű. Többpártrendszerben élünk, az alkotmány biztosítja a szólás szabadságát, a nemzetközi újságíró szervezetek mégis a szerbiai sajtó elnyomásáról, az öncenzúráról beszélnek. A Magyar Nemzeti Tanács exelnöke a vajdasági magyar újságírók öncenzúrájáról szólt. Hiába biztatta őket, nem használt a bátorító szó. A sajtómunkások nem cáfolták az állítást. Miről van szó? Ijedtségről? Erről faggattam a nemzetközi szervezetek megbízásából a sajtót elemző Szerencsés Zsuzsát. Jogos-e a pánik? Szerinte, a félelem ma nem lehet alibi. Akkor hol a magyarázat? Annál inkább, mert sokan kérdezik, miért nem féltek pártlapunk újságírói a Milošević korszakban? Szerintem nem kell eltúlozni az akkori bátorságot. Milošević számára nem volt fontos, mit ír a magyar sajtó. Önkormányzati szinten együtt gyakorolta a hatalmat a VMSZ-szel, amivel megnyugtatta a nemzetközi közvéleményt. A hágai perben azzal védekezett, hogy a magyarokkal nem volt semmi gondja, csak az albánokkal. A magyar vezetőkkel jól együttműködött. Nem is akadt tanú, aki cáfolta volna állítását, az ügyészség sem kérdőjelezte meg. A hágai vádpontokban a magyarok elleni atrocitás nem szerepel. Ezért nem volt fontos, hogy mit ír a kisebbségi sajtó. A magyar nyelvű sajtóból egyetlen újságírót sem penderített ki. A szerb ellenzéki újságírókkal durvábban bánt el. Vickó a félelmet egzisztenciális okokkal magyarázza. Az embereknek családjuk van, gyerekeik, mondta. Emlékeztettem arra, hogy bár lehetnek fenntartásaink a VMSZ számos antidemokratikus döntése ellen, túlzás lenne állítani, hogy az utcára veti a kegyvesztetteket. A párt inkább a privilégiumok elosztásában ludas, ami néha olyan méreteket vesz, hogy az irodalmi estek látogatását is szabályozza, ami már az ötvenes évekre emlékeztet. Meglehet, hogy burkolt formában előfordult, hogy valakit kidobtak az utcára, viszont a közvélemény nem tud róla. Amennyiben előfordult, nem követte a szakma tiltakozása, ami annyit jelent, hogy a többség jóváhagyta. A diktatúrában az embernek sokszor hallgatnia kell, a demokráciában viszont a hallgatás beleegyezést és cinkoskodást jelent. Mire gondoljak, tehát? Arra, hogy ha valakiből nem lehet főszerkesztő vagy igazgató, munkahelyétől nem fosztják meg, legfeljebb lejjebb kerül a ranglétrán. Véleményem szerint tehát nem egzisztenciális, hanem preventív jellegű presztízsfélelemről van szó, ami azonban nem számit hiteles alibinek.
Ígéretdömping
Úgy tűnik, valamiféle választási kampány résztvevői vagyunk, mert Vučić kormányfő a minap olyan ígérettel rukkolt elő, hogy mandátuma végére nagyobbak lesznek a nyugdíjak, mint bármikor. Biztató fogadalom, viszont várjuk ki a végét. Nagyobb, mint valaha, ismételgetem a bűvös szavakat és bizakodom. Akad-e szerb politikus, aki a tudat alatt nem küzd Tito marsall kísértetével, mivelhogy az ő teljesítményét kellene felülmúlni. Vučić azt is ígérte, hogy eredményesen lesz a korrupcióellenes harc. Érdemes lenne korábbi ígéreteivel is foglalkozni. A kormányhoz közeli bulvárlapok a balkáni bűnügyi filmekre emlékeztető bombasztikus letartóztatási híreket közöltek. A nép skalpokat követelt, a politikusok méltó büntetést ígértek. Látjuk, mi lett belőle. Aztán következett a másik nagy ígéret, mármint az, hogy a közvállalatok többé nem lesznek a pártaktivisták fészkei. Nemrégen éppen az újvidéki képviselőtestületben majdnem pofozkodásra került sor, mert az egyik pártvezér elbocsájtotta a másik párt aktivistáit. Az ígéretből happy enddel végződő balkáni melodráma lett. Maradt minden a régiben. Gyakran tűnik úgy, hogy az ígéretek csak azért hangzanak el, hogy semmi se változzon. A legújabb ígéret hitelességét csakis a régiek betartása garantálja. Tehát nem marad más hátra, mindent elölről kell kezdeni. Az első ígéretnél! Ígérje meg Vučić kormányfő újra az eredményes korrupció ellenes harcot. Aztán kerüljön sor a közvállalatok párttalanítására, ami rettenetesen nehéz, majdnem lehetetlen feladatnak számít. Ha ez a kettő sikerrel jár, akkor már nem lesz szükség a nyugdíjakról szóló ígéretekre. Az első két ígéret betartása olyan gazdasági helyzetet szül, aminek köszönve magasabbak lesznek a nyugdíjak.
Az EU lett a bűnbak
Az Avala Expressz nevű „döcögővel” Anikóval megérkeztünk Budapestre. Az utasok hangosan kommentálják a jövendőbeli gyorsvasutat, amely ellentétben a mostani hatórányi vonatozással fele ennyi idő, majd három óra alatt teszi meg az utat Újvidéktől Budapestig. A többség kételkedik, szerintük nem lesz abból semmi. Azt veszem észre, hogy a volt szocialista országokban a polgárok egyre kevésbé hisznek a politikusoknak, akkor is hitetlenkednek, ha azok, netán igazat mondanak. Barátom lakásában lerakom a bőröndjeimet, meglocsoljuk a virágokat, mert ezt a feladatot kaptuk, majd nyakamba veszem a várost. Megpihenek az egyik kávézóban, ahol a szomszéd asztalnál néhányan hevesen vitatkoznak Hóman Bálint akadémiai rehabilitációjáról. Miniszterként ő készítette elő a zsidótörvényeket a harmincas években. Részt vett a hatalomban Szálasi uralma idején, majd Szálasival együtt elmenekült az országból. A bíróság 1946-ban életfogytiglanira ítélte. Viszont az is igaz, hogy tudományos munkássága jelentős és számolni kell vele. Mi lenne a helyes döntés? Ez csak egy példa arra, hogy Magyarországon felborult a társadalmi közmegegyezés. A társadalom egyre inkább polarizálódik, nehéz előrelátni, hova vezet mindez. A Magyar Nemzetet lapozgatom. Kövér László az Országgyűlés elnöke szerint az EU „egy elfuserált intézményrendszer, amely már régen alig hasonlít arra, amiért létrehozták”. Lejegyzem a mondatot, arra vagyok kíváncsi, hogyan ítéli meg az utókor. A kilencvenes évekre gondolok, amikor a közös Európa volt a közös álmunk. Ma új szelek fújnak. Az EU lett a bűnbak. A nemzetállami vezetők szívesen hárítják át a felelősséget az EU-ra. Ahogy növekszik az idegenellenesség, úgy erősödik az EU-ellenesség. A kettő szoros kapcsolatban van egymással.
Az elhanyagolt nemzeti kérdés
Az Élet és Irodalomban megjelent az a hosszabb terjedelmű interjúm, amelyet Károlyi Csabának adtam. Kitértem a nemzeti kérdésre is. A szocialisták elhangolták, a liberálisok levették a napirendről, a jobboldal pedig a régi válaszokat elevenítette fel. A nemzeti azonosság ügye mindkét oldalon el van hanyagolva.
Új szelek, régi kánonok
Rajk Lászlóval találkozom az Európa kávéházban. Mostanában érkezett meg Mexikóból, ahol egy mexikói művészfilm díszlettervezője volt. Előzőleg a Nemes Jeles László rendezte film, a Saul fiának volt a díszlettervezője. A holokausztról szóló film ezekben a napokban a Cannes-i filmfesztivál szenzációja. Rajk a fiatal filmes nemzedékről beszél, akik érzékeny kérdéseket érintenek. Arra gondolok, hogy lassan az irodalomban is tisztul a hangvétel. Nehezen indul be, mert a tegnapi kánonok akadályt képeznek. 1990 után egy egész irodalmi nemzedék abban a hitben élt, hogy a szabadság az ölébe hullott és most döbbenten tapasztalja, hogy ez az illúzió is szertefoszlott.
A történelem terhe
Kétnapi budapesti tartózkodás után Kassára utazom, a Négyszemközt Máraival című könyvem bemutatójára. A pályaudvaron megjelenik egy hölgy a könyv hat-hét példányával, melyet az irodalmi esten fognak árusítani. Sajnos, a kiadó nem tudott több példányt biztosítani, mondja, fogytán van, a maradó példányszámokat másik rendezvényre tartogatja. Késő este fut be a vonat, Kassából alig látok valamit. Másnap délelőtt gyönyörű idő fogad, egész nap, városnéző kellemes városnéző séta. Bármerre nézek, a történelemmel szembesülök. Nem is tudom magamban rendezni a történelmi nevezetességeket. Anikó szorgalmasan jegyezget, gyűjti a prospektusokat. Majd otthon ellenőrizzük magunkat. Azon tépelődöm, hogy mit is jelent olyan városban élni, amelyben minden kőkocka a történelmi múltra emlékeztet. Megkötöttséget? Felelősséget? A magyar főrendek mindig is észak felé tekintettek, Felvidéket és Erdélyt kedvelték, a Délvidék nem volt érdekes a számukra. Miért? Mert itt voltak az ércbányák, a nemes fémek: az arany, az ezüst, figyelmeztet az egyik helytörténész. Ezért élt itt a nagy könyvtárakat alapító magyar arisztokrácia. A Délvidéken viszont a dzsentrik voltak a meghatározók, ők nem alapítottak nagy könyvtárakat. Habitusukat Kosztolányi remekül ábrázolta. Azóta sincs új Kosztolányink, pedig most születik az új oligarchia. Balzaci korban élünk, viszont azt hisszük, hogy párizsi szalonokban írunk. Egyedül Újvidéken, esetleg Nagybecskereken lelhető fel némi polgári hagyomány, de Kassához viszonyítva Újvidék majdnem történelem nélküli városnak tűnik. Rövid történelmét 1918 után ezért is írták át oly könnyedén. Az átírás tart mind a mai napig. Kassán elevenek a magyar történelmi emlékek, a mindennapok részei, Újvidéken viszont a Monarchia korát kiradírozták.
Fico és a keleti nyitás
Olvasom az Új Szóban, hogy Robert Fico szlovák kormányfő a „keleti nyitás” híve lett. Nem szabad megfeledkezni, hogy a keleti nyitás elméletét először Slobodan Milošević fogalmazta meg.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Süllyedő „zászlóshajó”
Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >
A néhai
Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >