Ma Paszkál, Ditmár, Rezeda névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Tito halálának évfordulóján
Most visszapillantva: az a rendszer maga a tökély volt a mostani pártvezetőségek által lelakott és kirabolt rendszerhez képest.
Vajdaság lakosságának túlnyomó többsége a 2. világháború után született. A többiek közül is már csak kevesen élték meg és túl felnőttként a nagy világégést. Így aztán évtizedekig egy irányított történelem-tudat alapján szocializálódott a legtöbb generáció. Ez nem annyit jelent, hogy ez teljesen hamis volt. Sőt. A titói stratégia (nem eredeti, a bolsevik Moszkvából eredeztethető) bevonta az összes „jugoszláv” nemzetet és kisebbséget a népfelszabadító háborúba (Petőfi-brigád). Ezáltal a vajdasági magyarok is részt vehettek a fasizmus feletti győzelemben. Pedig: Horthyék jóvoltából és nagy örömükben évekig a másik oldalon posztoltak. Ez a mozzanat lényegesen különböztette meg őket/minket (már aki túlélte) az ismét csonkára sikeredett anyaország lakosaitól.
Itt következett be egy szakadás a nemzeti/kisebbségi tudatunkban. Nem tudtunk, legalábbis óriási többségünk az 1944/45-es bosszúhadjáratról, amikor is sok ezer magyar esett áldozatul a partizánok és a szomszédok bosszújának/haszonlesésének. A Nagy Tabu annál is nagyobb volt, hiszen az egész ország területére kiterjedt. Még éjszaka, otthon, a paplan alatt sem lehetett megpisszeni arról a tisztogatásról, amelyet a kommunista partizánok hajtottak végre. Mert arányaiban minden nemzet (horvátok, szlovénok, szerbek stb, a németekről nem is beszélve) megszenvedte ezt a birtokba vételt. Pitiáner árulásokból vagy tudatos besúgásokból következtek be brutális tömeggyilkosságok.
Aminek természetesen előzményei is voltak, és itt maradjunk a saját házunk táján. Horthyék (akik – nem elég ismételni – Hitler segítségével vonultak be a korábban elcsatolt területekre) az ünneplő magyarok arcára fagyasztották a mosolyt, hiszen azonnal kivégezték a nem kívánatos magyarokat vagyis a zsidók/kommunisták egy-egy csoportját. Hogy ne legyen osztatlan az öröm. Mindez az újvidéki razziába torkolt, ahol már a szerbekre és a cigányokra is kiterjedt a gondos figyelem.
Ez utóbbiról tudtunk, a tankönyvekben benne voltak, utcák őrzik néhány áldozat nevét. Az ezt követő bosszú hadjáratról, a legnagyobb többségnek, mint már említettem, halvány sejtelme sem volt. Én is csak akkor döbbentem rá a 80-as évek második felében, amikor Pesten megvettem Cseres Tibor két regényét tartalmazó kötetét (évekkel a Hideg napok után) és már csak Újvidéken találtam meg benne a harmadikat, egy novellát. Ez volt A bezdáni ember és ebből értesültem életemben először, mi is történt a háború végén. Az 1990-ben induló Napló első számaiban folytatásban közölte (az író jóváhagyásával) a novellát. Akkor kezdte a VMDK és a Magyar Szó is kibontani ezt a súlyos, a vajdasági magyarság szempontjából meghatározó terhet.
A hangsúlyom azonban máshol van. Ez az előzetes leírás azért szükséges, hogy megértsük: úgy szocializálódtunk, hogy ez a tragédia nem vált kollektív emlékké. Hiszen nem is létezett a tudatunkban.
Tehát bennünket egy sikeres antifasiszta világgyőzelemben való részvétel és a kommunista (testvériség-egység meg a többiek) egyenlősdi irányított, nevelt. Sőt még Tito 1948-as szakítása Sztálinnal is az igazságért küzdő Dávid győzelme volt a gonosz és egyben nevetséges Góliát felett. A magyarországiak (persze nem ők mind, hanem Rákosi, de a kórus is tömeges volt) láncos kutyát kiabáltak. Nem elég, hogy (már megint) a vesztesek oldalán fejezték be a háborút, hanem most a másik főgonosz talpnyalóivá is váltak. Itt kezdett kialakulni a vajdasági magyarság egyfajta „felsőbbrendűségi érzése”. Később ez a nyolcvanas években a különálló vajdasági magyar nemzet gondolatában csúcsosodott ki.
A történelem kerekeit nem lehetett megállítani: a Sztálinnal való szembenállásért a Nyugat busásan jutalmazta Titót. És ebből jutott az országnak is. Beengedték a jugoszláv vendégmunkásokat Németországba, Ausztriába. A munkanélküliség réme helyett hozták haza a márkát, schillinget. Nemcsak hogy a jó oldalon álltunk, hanem még gazdagok is lettünk. Egy elmaradott balkáni országból iparilag jól fejlődő állam kezdett kialakulni. A gyarapodás a szocialista biztonsággal (biztos munkahely!) vegyítve szinte idilli állapotokat szült.
Triesztbe jártunk bevásárolni. Többször egy évben. Több millióan. Tellett rá. A magyarországiak meg nem is utazhattak. Hozzánk is csak ritkán. Mi voltunk nekik a Nyugat.
Nem csoda hát, hogy közülünk sokan nyíltan kimutatták „felsőbbrendűségüket”, azzal, hogy a magyar városokban a legalpáribb módon viselkedtek, megalázva az ottaniakat. Akár egy neveletlen, primitív „amerikai nagybácsi”. Ezt nem felejtették el az anyaországiak.
Az anyagi biztonság szülte önbizalmat fokozta, hogy a jugoszláv elnök egy (szovjet hátszéllel) megnyert háború győztes hadvezére, aki mindig elegáns marsalli egyenruhában jár, csajozik, a legdrágább órákat hordja és hasonlókat ajándékoz munkatársainak, jachttal utazza körül a világot többször is. Az erről készült színes könyvet, mi srácok egy celofános szemüvegen keresztül három dimenzióban láthattuk. Brioni szigetén mindenki megfordult, aki számít (II. Erzsébettől Liz Taylorig, meg ha kellett Hruscsov is).
Hozzá képest az árulással hatalomra jutott Kádár egy szánalmas proli, aki még gyilkos is.
A vajdasági magyarok látványos felemelkedése a csúcson volt, amikor meghalt Josip Broz. Meg az ország, a jólét, a testvériség-egység, meg az ingyen tenger. És a kulcsrendszer. Aki nem tudja megmagyarázom: a nemzetiségi arányok képviselete a föderációtól a helyi közösségekig ennek a rendszernek az alapján működött. Sokan kárhoztatták annak idején, hogy nem az a fontos ki milyen tehetséges, hanem hogy milyen nemzetiségű vagy esetleg nemű. Most visszapillantva: az a rendszer maga a tökély volt a mostani pártvezetőségek által lelakott és kirabolt rendszerhez képest.
Később sokak számára elérhetetlenné vált az imádott Adria is, ahol azelőtt, a békeidőben, az egyenlősdi jóvoltából több millió jugoszláv (beleértve a magyarokat is) nyaralhatott szinte ingyen.
Napló, 2012. szeptember 19.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Szijjártó és Várhelyi a haladók és a VMSZ szolgálatában
A külügyminiszter legújabb, felületesnek, de pökhendinek is nevezhető, tárgyismeretet nélkülöző nyilatkozata ismételten megmutatta, hogy a Fideszes >
Posztfasizmus
Nem terrorizál, hanem csábít. Ritkán tilt, annál gyakrabban kisajátít. Nem elégszik meg a puszta pártpolitikával, hanem >
A VMSZ FRIGYE A RADIKÁLISOKBÓL LETT HALADÓKKAL
A Pásztor Bálint VMSZ-elnök magánlapjának is mondható Magyar Szó ugyancsak a május 9-ei számának címoldalán kapott >
A médiaszabadság Szerbiában 2002 óta a legalacsonyabb szintre esett
A Slavko Ćuruvija újságíró meggyilkolásával vádolt személyek felmentése a jogi körülmények jelentős rosszabbodását jelenti. Ezt nem >
Szerbiai választások: csodára várva
A lelkek kufárjai a bulvárosodó médiumok lettek. Növekszik a háborús veszély, tehát szükség lesz valamilyen megmentőre. >
Pásztor után Juhász – eben guba, kutyán suba!
Zobenicát (természetesen) a SNS szavazógépezete ugyancsak szavazattöbbséggel megválasztotta az egyik alelnöknek. Nos, ez a Zobenica fogja >
Teljes a zűrzavar
Van, aki az ellenzék leváltásáról beszél, mások pedig azt bizonygatják, hogy kezdődik a Fidesz lassú eróziója, >
BIBIRCSÓKOS KAPCSOLATOK
A VMSZ és a fantompártok szemfényvesztő kirukkolása Szánalmas, hogy a Junior előcitálta(tta) Csorba Bélát, a VMDP hajdanán >
Egy új Jaltáról van szó
Ezért nem az orosz hadsereg harcol meg, hanem a jelenleg uralkodó orosz szellem és eszmerendszer. A >
HAZUG (ÖN)DÍJAZÁS
Semmilyen díjjal, sem kitüntetéssel nem lehet változtatni a tényen, miszerint a Magyar Szó Varjú Márta vezetésével >
Csak Budapestre figyelünk, másra már nem
A hatalom által megfogalmazott új emlékezetpolitika ki akarja törölni 68-at, annál is inkább mivel Belgrádban is >
Harcosok klubja
Sokan kérdezték korábban, miért fontos nekem e téma. Amikor kitört az ukrajnai háború két éve, ugyanannyian >