2024. május 2. csütörtök
Ma Zsigmond, Atanáz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A senki földjén

Baranyai útijegyzet

Dormán László
A senki földjén
A szerző fotója

A felszabadított Baranyában félnek az emberek.

Ennyi.

Akár be is fejezhetném baranyai tudósításomat, mert minden más lényegtelen.

Minden más ennek a félelemnek van alárendelve. S amíg ezt írom, a fejem fölött egymás után húznak el a bombával megrakott re­pülőgépek nyugat felé. A bombázás végeredményben humánus jellegű, visszhangzik fülemben a hivatalos közlemény zárómondata.

Odafelé menet, Hódság előtt őrült iramban megelőzött egy rendszámtábla nélküli Mitsubishi (csak a YU jelzés volt a hátsó üvegén), és egy bécsi rendszámtáblájú piros Ford mikrobusz, a hátsó ajtaján nagy sárga (vagy zöld?) tenyerekkel, talpakkal. Mind a kettőben életerős fiatalemberek ültek. Érde­kelt a dolog, nyomukba szegődtem. Szerbmileticsnél Gombos felé vették az irányt, onnan már egyfelé vezet az út, át a hídon Erdőd, Dálya, Szarvas felé.

A bezdáni híd innenső lábánál rutinos rendőri ellenőrzés. „Borért megyünk, Baranyában terem a világ legjobb bora”, a cso­magtartóban demizsonok, műanyagedények. „Menjünk nyugodtan.'' „Mégis, mi a helyzet odaát?” – kérdezzük. „Semmi, minden nyu­godt” – hangzik a válasz.

A túloldalon néhány gumikerekű harcko­csi, a csövek arrafelé irányítva. Jobbra Batina vagy, ha jobban tetszik, Kiskőszeg. Még nem tudjuk, hogy az éjszaka robbantották föl a Horvát Demokrata Közösség tagjainak a há­zait. A katolikus papot, fiatal horvát fiú, Pélmonostorra vitték, véresre verték, állítólag fegyvert sejtettek az oltár alatt. Csak fentrőli közbenjárásra engedték szabadon. Vörösmarton értesültünk az éjszaka eseményeiről, négy fal között, négyszemközt, suttogva. A régi barátok ismerősök is bizalmatlanok. Az az érzésem, hogy mindenki bizalmatlan minden innen jöttel szemben, mintha mi mindannyi­an az itteni hivatalos politika szószólói és elkötelezettjei lennénk. Azelőtt, amíg volt Fo­rum, eljutott Vörösmartra és Csúzára a Magyar Szó, a 7 Nap, a Napló. Most csak a csütörtöki Magyar Szó jut el Vörösmartig, és csak a 7 Nap Csúzáig.

Aki mond valamit, csakis név és tanú nél­kül teszi. Az egyik peda­gógus indoklása min­dent megmagyaráz. Azt mondja, hogy ha ő most októberben – mert hamarább semmi esély arra, hogy elkezdődjön a tanítás – elkezd majd tanítani, akkor a horvátok visszajövetelekor kollaboráns lesz, a legjobb esetben – mehet. Ha viszont a mostani hatalom fennhatósága idején nem mutat haj­landóságot az együttműködésre, a legjobb esetben felmondást kap. Mint ahogy sokan már meg is kapták.

A horvátországi ma­gyarok pártjának elnö­ke ellen körözőlevél van érvényben, vagy ahogy egy helyütt mondták, vérdíj. Ő ma­ga, persze, Magyaror­szágon van, mint sokan mások, főleg a fiatalok. Az utcák üre­sek, kihaltak, a redőnyök lehúzva, járókelő szinte sehol. A réges-régi rendszer réztáblája a fölirattal – Horvát Szocialista Köz­társaság, Pélmonostori Község, a községi közigazgatási és társadalmi szolgálat titkársá­ga, Vörösmarti helyi hivatal – még ott áll a helyi hivatal épületén, a nemrég kitűzött jugo­szláv zászlót viszont nem nagyon lengeti a szél, körülcsavarodott a rúdon, mintha sejte­né, honnan fúj.

Régi ismerőssel találkozunk az utcán.

– Tegnap jöttem haza – meséli, persze nem mikrofonba. Közben állandóan jobbra-balra pislant. – A család odaát van, én is csak azért jöttem haza, mert hallottam, hogy lepecsételik a lezárt házakat, de eddig még nem pecsételték le. A munkahelyem Eszéken van, most el sem tudnék oda jutni. Hallom, arrafelé igencsak kirabolják a házakat, főleg Bellyén, nálunk szerencsére még nem. Csak robbantgatnak. Hogy kik? Hát nem tudjuk. Meg azt is hallom, hogy felszabadítottak ben­nünket. Kik, mik? Kitől, mitől?

A posta, a bank zárva, az a néhány bolt, ami még nyitva tart, egyre üresebb. A nyugdíjasok Eszékről kapnák a járandósá­gukat, persze, nem kapják. Benzin nincs, aki átmegy Bezdánba tankolni, legfeljebb ha kap is, csak annyit vihet át, amennyi kocsijának tartályában elfér. Nappal kihal­tak, csendesek a baranyai falvak, de este és éjszaka idehallatszik, ahogy Eszéket lö­vik.

– Én itt dolgozom Vörösmarton, de Bellyén van a házam – meséli, csak úgy mondhatom, hogy valaki. – Hétfőn jövök, szombaton megyek haza, illetve csak mennék, mert minek. Feltörték a háza­mat, elvittek mindenemet, a bútort, a mosógépet, a hűtőt, a ruháimat, mindent, min­dent, mindent. Mert nem voltam otthon hét közben. Kik, nem lehet tudni. Teherautóval odaállnak, bepakolnak a hídon azt mondják, hogy menekültek és viszik magukkal minde­nüket, által meg potom pénzért eladják, amit összeharácsoltak. A garázsból az autómat is elhajtották. Kik, nem tudni. Meg sem merem kérdezni.

A fölszabadított Baranyában. Az ezeréves falvakból most senki földje lett.

1991. szeptember 18.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A márciusi ifjak

Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >

Tovább

Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú

A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >

Tovább

A második világháborút a zsidógyűlölet okozta

Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >

Tovább

Puskás fizette a szurkolókat

– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >

Tovább

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

Tovább

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább