Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Tisztelt Bódis Gábor!
Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számában közölt vezércikkének néhány mondatára. >
Pornó anziksz
Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pedig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >
Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért
A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >
Csetnikek és usztasák
MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >
Tanmesék felnőtteknek
Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >
Két kezünket összetéve…
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >
Szárnyát vagy combját?
Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >
It's toasted
Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >
Tisztelt Ágoston András!
Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyáltalán levelére, amelynek felszólító hangneme – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >
Isten éltesse, Tanár úr!
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem >
Pásztornak, Végelnek egy a hangja
A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >
Lelkierő és türelem
Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >
Esik eső karikára…
Pál Károly
Esik eső karikára,
Kossuth Lajos kalapjára.
Valahány csepp esik rája,
Annyi áldás szálljon rája!
Valahogy rá illik az idei esztendőre ez a 48-as szabadságharc szimbólumának tekinthető Kossuth-nóta, amely a legendával ellentétben nem az esztergomi hajóállomáson az esőben Kossuthra várakozó tömeg ajkán keletkezett, hanem a helybeli születésű Hulényi Ferenc írta Kossuth Lajos esztergomi látogatása alkalmából. Van ennek a közismert nótának egy ritkábban énekelt második versszaka is, amely a német csúf kalapját mosó esőcseppek számával azonos menykő csapást kíván az említett kalapra, és viselőjére. Na de ne emlegessük ezt a második versszakot, hiszen a balkáni feneketlen iszapból kievickélő, és a realitások talaján megkapaszkodni akaró belgrádi pártvezérek már azt is letagadják, hogy annak idején, akár gondolatban is, rosszat kívántak kedves, és tiszteletreméltó európai barátainknak.
Ha hisszük, ha nem, valahogy ránk is ráillik ez a bizakodó, hogy ne mondjam talán kicsit eufórikus hangvételű, a szabadságharc szebbik időszakában született katonanóta. Nem csak azért illik ránk, mivel esőben bőven volt részünk az idei évben, hanem azért is, mert közösségi létünk színvonalát emelő eseményeknek is tanúi lehettünk ebben az esztendőben.
Ha valakit érdekel, hogy mit tartok jónak közösségünk számára ebben a sokunk egyéni elszegényesedését hizlaló esztendőben, akkor elmondom, hogy elsősorban a Magyar Nemzeti Tanács megválasztásában, és működtetésében megvalósuló magyar összefogásra, valamint a magyar állampolgárság könnyített megszerzése lehetőségére gondoltam.
Sokan, több ezren, talán elegen is voltunk Palicson a Vajdasági Magyar Szövetség idei Szent István-napi rendezvényén. Vajdasági magyarság – a nemzetalakító erő, hirdette a monumentális transzparens az alkalmi színpadon a VMSZ ambiciózus jelmondatát. Maga Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, és az ünnepség díszvendége is szemlátomást meglepődött ezen a merész gondolaton, de továbblépve ezen, elmondta, hogy amikor a Fidesz kétharmados többséggel átvette az ország irányítását, nem hitte volna, hogy ezt a közeljövőben bárki felülmúlhatja. Emelem a kalapomat a VMSZ által létrehozott Magyar Összefogás háromnegyedes elsöprő győzelme előtt a nemzeti tanácsi választáson, mondta Orbán Viktor, és azt is hozzátette, hogy csak azon lehet segíteni, aki össze tud fogni nemzettársaival, és tudja, hogy mit akar. A vajdasági magyarság, és a VMSZ ebbe a csoportba tartozik, példaértékű, és követendő az eredmény, amit összefogásban produkáltunk itt Vajdaságban. Az autonómia nálunk megvalósult lépcsőfokai szinte elérhetetlen magasságba emelték a lécet a többi kárpát-medencei leszakadt országrészben élő nemzettársaink számára.
Közel másfél hónap múlt el időközben Orbán Viktor látogatása óta, és úgy gondolom, hogy az MNT eddigi munkája reményt ad arra, hogy be akarjuk, és be is tudjuk lakni az autonómiánk törvény adta lehetőségeit, és végre kezünkbe vesszük sorsunk irányítását, ebben az országban, amelyben születtünk.
A magyar állampolgárság könnyített megszerzési lehetősége, sokunk véleménye szerint, szintén nagy vívmánya az idei évnek, hiszen jelentős támasza lehet nemzeti önazonosságunk megőrzésének. Nagy előnyt jelent a számunkra az, hogy Szerbiában egyetlen jelentősebb párt sem kérdőjelezi meg a magyar állampolgárság megszerzésére kapott lehetőségünket. Szerbia számára, hosszú – hosszú évek óta, egyaránt természetes az, hogy minden határon túli szerbnek megadja a szerb állampolgárságot, mint az is, hogy ezt a jogot nem vitatja el a Szerbiában élő horvátoktól, románoktól, szlovákoktól, másoktól, és hát most már tőlünk, magyaroktól sem.
Január elsejétől élhetünk ezzel a lehetőséggel. Járható lesz az út, annak ellenére is, hogy 2004 decemberében, és az ezt megelőző időszakban az akkori magyar kormányfő, ellenünk kampányolt, és járhatatlannak nevezte a kettős állampolgárság megszerzése felé tervezett utunkat. Közel hat évig kellett egy téves, és káros politikai döntés miatt vajdasági magyarként, magyar vízumért, magyar tisztviselők, és diplomaták előtt sorba állnunk, sokszor talán kölcsönösen is rettegve, hogy hiábavaló volt a többórás fagyoskodás, az izzadás, vagy a megázás, valamint az ezzel járó megaláztatás, mivel nem tudtunk kellő dokumentációt felmutatni, hogy magyarként jogosultakká válhassunk a magyar vízumra, a magyar határ átlépésére.
Elmúlt, hála Istennek végre elmúlt tőlünk a keserű pohár. Megittuk, hiszen a Szentírásban megjövendölt, és Reményik Sándor által is megénekelt keserű pohár a mi poharunk volt, nekünk, a mi jobbulásunkra szánta a Teremtőnk. Remélem, és hiszek abban, hogy 2011. január elsejétől, a magyar állam olyan ügyintéző rendszert épít fel, és működtet, amelyben én is, és minden más magyar állampolgárságért folyamodó vajdasági magyar ember azt fogja érezni, hogy a tolóablak másik oldalán is örülnek annak, hogy megértük ezt a napot. Ami engem, és –gondolom – a családomat is illeti, kérelmezni fogjuk a magyar állampolgárságot, utána pedig a magyar útlevelet is. Amikor megkapjuk magyar mivoltunkat bizonyító állampolgársági okmányunkat, valószínűleg odatesszük azt a Magyar igazolványunk mellé. Az útlevelet pedig majd néha használjuk, és kicsit talán jobb lesz a közérzetünk, amikor a mindenkire időnként rátörő nehéz percekben, órákban azon gondolkodunk, hogy miért is akarunk, akár idősként, vagy akár fiatalként, mindenáron a szülőföldünkön élni, és boldogulni, és ebben a hányatott sorsú országban életteret teremtve az utánunk jövő magyar utódainknak.
Most jut eszembe, hogy újra elkalandoztam, eltértem a szerkesztővel megbeszélt témától, attól, hogy a Fecske októberi számában beszámoljak a 39. bácsfeketehegyi szüreti napok eseményeiről. Meg kellett volna írnom, hogy az eső sajnos elmosta a szombat délelőtti hagyományos szüreti felvonulást. A legkisebb táncosaink, a csalódás enyhítése érdekében, felléphettek a színházban az esti kun-napi műsorban, majd ezt követően Pál Eszter, mint felelős csoportvezető, pár nap múlva, pótfelvonulást és kocsikázást szervezett a számukra. A nagy táncosokkal, és a zenészekkel ezúttal sem volt gond, hiszen ők már jól be tudják osztani az idejüket. Néhányan közülük úgy döntöttek, hogy mégiscsak meglátogatják a szőlősgazdákat, hiszen a hangszereket, és a táncos lábakat be kell stimmelni az esti fellépésre.
Mindent csak mértékkel, szokták mondani, néha ilyen, néha meg amolyan megfontolásból. A mérték, pedig nagyon jól tudjuk igen relatív fogalom. Az élet megy tovább, az eső pedig esik, de esik. Karikára is, meg buborékosan is, ha Kossuth Lajos élne, akkor még a kalapjára is bőven jutna az idei égi áldásból. Az áldás pedig ránk fér. Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt, énekli a költő, Kölcsey Ferenc egyetlen, és közös nemzeti imánkban, a Magyar himnuszban. A mi himnuszunkban, minden magyar ember himnuszában.
Baranyában jártunk október első szombatján egy busznyian a vörösmarti barátaink, ismerőseink, és leendő testvértelepülésünk lakóinak falunapi meghívására. Az idén is feledhetetlen volt a találkozás a barátokkal, és a jó erős baranyai borokkal, amely óvatlan fogyasztóival igen könnyen elfeledteti azt, hogy az egyensúlyérzékünk megtartása igen fontos ezeken a szép, lélekemelő alkalmakon is. Délután, pár órára, átkocsikáztam, a szintén falunapot ünneplő Laskón át, a tájházat avató szlavóniai Harasztiba. Sokan voltunk ott Szabadkáról, Bácskossuthfalváról, Gombosról, és valószínűleg máshonnan is. Az egyik helybeli ünnepi szónok szavait szeretném tolmácsolni. Ő elmondta, hogy köszöni mindazok munkáját, és támogatását, akik részt vállaltak a tájház létrehozásában, és az avató ünnepség megszervezésében. Köszönetet mondott ezen kívül mindazoknak, akik eljöttek a megnyitóra, és azoknak is, akik csak gondolatban vannak jelen a falu nagy ünnepén. Végezetül pedig köszönetet mondott azoknak a helybeli magyaroknak, akik nem segítették a munkát, nem jöttek el a megnyitóra, és lélekben sincsenek jelen az ünnepségen, hiszen az elmúlt időben mindent megtettek azért, hogy ne sikerüljön létrehozni a haraszti tájházat, és falumúzeumot. Nélkülük nehezebb lett volna elvégezni a munkát, hiszen ellenkezésükkel, és gáncsoskodásukkal csak erősítették a hitet, hogy a közösen kitűzött cél, az azonosan gondolkodók összefogásával, és a Teremtőnk támogatásával, mindenkor megvalósítható, fejezte be gondolatát a szónok.
Baranyai ez a történet, ilyen máshol, vagy nálunk talán nincs is. Végezetül itt mondom el, hogy a szüreti napon nálunk vendégeskedő szerémségi, dél-bácskai, és közép-bánáti barátaink után, az idén novemberben, a bácsfeketehegyi színházteremben, és a kultúrotthonban vendégül láthatjuk majd a baranyai, szlavóniai, és a horvátországi Szerémségben működő magyar művelődési egyesületek tagjait. Mindannyiunk örömére, és épülésére. Azért hogy megismerjük egymást és örüljünk egymásnak, és annak, hogy magyarok vagyunk, mert a Teremtönk akaratából annak születtünk, és azok akarunk maradni az idők végeztéig.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy illúzió múltja
Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >
Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét
„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >
Reagálás A szakma becsülete című írásra
Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >
A város hangulatának megörzése nem kérdés
„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >
Vargabetű
„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >
Az eurómilliós botránylista
„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >
Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye
A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >
Ne ítélkezzünk előre!
Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >
Nem rosszak, csak naívak
Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >
A "biodekor" listáról
„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >
Kár a bélyegért!
„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >
Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?
"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >