Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Tisztelt Bódis Gábor!
Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számában közölt vezércikkének néhány mondatára. >
Pornó anziksz
Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pedig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >
Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért
A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >
Csetnikek és usztasák
MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >
Tanmesék felnőtteknek
Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >
Két kezünket összetéve…
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >
Szárnyát vagy combját?
Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >
It's toasted
Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >
Tisztelt Ágoston András!
Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyáltalán levelére, amelynek felszólító hangneme – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >
Isten éltesse, Tanár úr!
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem >
Pásztornak, Végelnek egy a hangja
A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >
Lelkierő és türelem
Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >
Tanyaszínház a vakablakban
Keszég Károly
Por, sár, eszme, öntudat, ellenfény, kételyek – barátaimnak, a dűlőutak komédiásainak.
„Lókupec, halárus, mindenféle szerzet” – harsogta a kukoricák között a hetvenes évek végén Kovács Frigyes. Azóta kiderült, jogilag szerkesztőségünk is foglalkozhat kupeckodással, de most nem is erről van szó. Hanem a Tanyaszínházról, amelynek közönségéhez az említett foglalkozásokat űzőkön kívül, elsősorban a parasztok tartoztak/tartoznak. A felvállalt cél: a tanyák, szórványtelepülések, aprófalvak lakóinak művelődési igényét szolgálni. Színházat vinni a sárba, művészettel hinteni be a poros bácskai, később már a bánáti utakat. Persze megvolt ennek a vállalkozásnak a maga romantikája, de tény az is, hogy az említett Kovács Frigyes mellett az első évek állandó rendezője, Hernyák György, valamint a másik színész, Földi László nem csupán a nagy gondolatok bűvkörében éltek, hanem művészileg is valami mást akartak csinálni. Mert lehettek volna akár az akkor még ereje teljében levő Szabadkai Népszínház amolyan falujáró társulata is, ha eleve más igényt nem támasztottak volna. Mondjuk, az előbbi kifejezést félrelökve: nem kiszolgálni, hanem az emberekben a művelődés igényét felébreszteni akarók, akik közben a maguk művészi felfogását, hitelét is kiépítik. Ezt vallotta a később csatasorba álló Soltis Lajos és a társulat dramaturgja, Csipak Angéla is.
Mert a tévé, a rádió, az újság, sőt a kőszínház is csak kiszolgált, továbbment, nem hagyott maga után mély nyomot, még kevésbé tudott hatni az életforma gazdagítására.
Mindezek után nem véletlen, hogy a vajdasági magyarság egyik legfontosabb mozgalmává nőtte ki magát a Tanyaszínház. Szakmailag azért, mert szinte presztízskérdéssé vált, hogy a profik, amatőrök és félprofik közül ki szerepel az évi produkcióban. Arról nem is beszélve, hogy a Tanyaszínház hátterének, az újvidéki Színművészeti Akadémiának néhány nemzedéke éppen itt végezte el mesterségének tudáspróbáját, alkalmasint vesszőfutását. Másrészt néprajzosok, népzenészek, szociográfiai érdekeltségű újságírók, írók – s nem utolsó sorban a helyi amatőr társulatok találkozója volt egy-egy fellépés, Kavilló pedig a bemutató révén a magyar értelmiség zarándokhelyévé vált.
Ez a hagyomány máig megmaradt. De mi maradt a Tanyaszínházból?
Kiheverte az akadékoskodásokat (egy időben miért nem léphettek fel az első és másodéves színésznövendékek?), az ideológiai bábáskodás gyóntatásait (1982-ben a sebtében megalakult TSZ-pártsejt – sic! – nem óhajtotta a többiekkel együtt elmondani a társulat mindenkori ebédimáját) vagy a nacionalizmus vádját (1983: Golubnjača, Új Symposion, a Tanyaszínházban pedig – mily jellemző! – a Don Quijote; vele együtt a járkálás a pártbizottságba), és kiheverte a belső ellentéteket is. Ez volt a hőskorszak a Tanyaszínház életében. Az előadások jelképet hordoztak magukban, sorsunkról vallottak. Megélt sors volt, sorsközösség: a színészé és a közönségé. Azonkívül olyan alkotóműhely volt, amely azóta sem jött létre egyik színházunkban sem. Egyebek között azért sem, mert „nagy színházaink” felhizlalt öntudata ebből a formából nem is akart táplálkozni, a részvevőket pedig hangos éljenzéssel és hangtalan lekicsinyléssel jutalmazta. Elfeledkezve arról, hogy a kétszínűség csak a színpadon lehet színészi eszköz.
A tények azonban makacsul előtörnek. Mert nevezhetem csömörnek Hernyák György visszavonulását a Tanyaszínház életéből – de lehet csalódás is. Ugyanígy Kovács Frigyes félreállását vagy Csipak Angéla bezárkózását. Vagy nevezhetem túlérzékenységnek Bakota Árpád és Törköly Levente visszahúzódását – holott „árulóknak” nem önmagukat nevezték ki. Csak azért, mert világot akartak látni a ristići színházzal.
A bökkenő mégiscsak náluk kezdődik. Mert valahol fölöslegesnek érezték magukat. Lehet, hogy azért is, mert művészi ambícióik és tanyaszínházas létük között szakadás állt be, s ezt a szakadást nem csak önmaguk akarták. Mert valahol az újat akarás első éveinek felvállalt kihívását megcsontosodottnak érezték és már nem tartották/tarthatták igazi kihívásnak. Velük, meg Szilágyi Nándor és László Sándor (elnézést azoktól, akiket kihagytam) kiválásával a még nem is teljes nemzedéket váltó folyamatosság akadt meg – a legrosszabbkor –, talán: éppen a vajdasági magyar színjátszás mélypontján.
Két dolog vált igazán problematikussá az utóbbi években: az egyik, hogy megszakadt az üdvös rendezőcserélődés, Soltison kívül nincs vállalkozó szellemű irányítója a társulatnak - egy ember pedig, főleg, ha még szervezője, „mindenese” is a truppnak, képtelen mindig hozni a formáját, színvonalat tartani. A másik gond, hogy az előadások tulajdonképpen készek, a tanyai adaptáció inkább csak azt jelenti, hogy másként, nem pedig azt, hogy mást játszunk. A TSZ-alkotóműhely felbomlott, a Színművészeti Akadémia nem helyettesítheti. Félő, hogy ilyenformán a könnyed, tanulságos – ám nem nagyigényű darab eljátszásánál többet nem tehet ez a társulat.
Félreértés ne essék: ez is fontos, mert a közönséget nem szabad cserbenhagyni. Hogy időközben a Színművészeti növendékeiből egy-egy olyan törzs alakult ki, amely százegynéhány előadás lejátszását vállalhatja Vajdaságban, Baranyában, a Muravidéken, Magyarországon és Erdélyben, az is üdvös és tiszteletre méltó. De ez nem mehet a színvonal és az ezzel együtt járó szellemiség rovására. Más idők járnak, de felfogásában ma is közelebb áll hozzám egy Nagyszájú Kata, Holdbéli csónakos, Don Quijote vagy akár az Apám, a szocialista kulák, illetve a Csámpáskirálynő. Azok felfogása vallomást, korszellemet tükrözött.
Ezért súlyos a teher, amit Soltis magára vállalt. Magára, mert tetszik ez egyeseknek vagy sem, magára maradt. Ő bizonyult a legkitartóbbnak, legszívósabbnak, legmakacsabbnak. És a Tanyaszínház – tetszik ez vagy sem – amolyan magánvállalkozássá, Soltis színházává vált. Amelyet azért (is) várnak, mert hozzá: rusztikus, sodró erejű alakjához kötötte képzeletben a Színházat a közönsége. Azt hiszem, ezt is látták, akik abbahagyták. Vagy érzik a maiak, akik most csinálják. A baj mégsem ez. Az vesse az első követ Soltisra, aki elmarasztalja azért, mert életben tartja a Tanyaszínházat, hogy kifullad az alkalmasint emberfölötti szervezési munkában, amelyben továbbra is az ÖÉK-ekkel, Alapokkal való szélmalomharc a legádázabb. Még egy ok arra, hogy az említett felfogás visszatérjen, hiszen vidékünkön a művészet olyan, mint a demokrácia: hivatkozási alap.
De mi lesz, ha Soltis abbahagyja? Ha megelégeli a nyári bolondériát és a sárban taposást? Erre a kérdésre a sutára sikeredett kavillói sajtóértekezleten sem adtak választ a fiatal tanyaszínházasok. A szekér ugyanis valóban mehet tovább, de hogy merre, az a most húzók tehetségétől, tenni akarásától is függ. A Simon Mihályok és Tóth Loonok színházteremtő képességétől és ezeknek a képességeknek a kibontásától.
Egy kicsit máris úgy érzem, hogy Soltis és a társulat abban ragadt le, ami ellen harcolt: a sárban való ragyogásban. Ennek létélménye nélkül, az évtizedes agybéli sártenger képződése nélkül nehéz elképzelni a Tanyaszínház létrejöttét. De a lápok lecsapolásának a szándéka nélkül sem. Ez pedig nem lehet egy ember ügye – mint ahogy nem is vállalhatja egy ember. Oktalanság, meggondolatlanság, erőpocsékolás, bűn. Bocsánatos, természetesen.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy illúzió múltja
Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >
Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét
„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >
Reagálás A szakma becsülete című írásra
Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >
A város hangulatának megörzése nem kérdés
„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >
Vargabetű
„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >
Az eurómilliós botránylista
„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >
Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye
A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >
Ne ítélkezzünk előre!
Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >
Nem rosszak, csak naívak
Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >
A "biodekor" listáról
„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >
Kár a bélyegért!
„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >
Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?
"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >