Ma Szilárda, Szilárd, János névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Tisztelt Bódis Gábor!
Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számában közölt vezércikkének néhány mondatára. >
Pornó anziksz
Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pedig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >
Csetnikek és usztasák
MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >
Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért
A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >
Tanmesék felnőtteknek
Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >
Két kezünket összetéve…
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >
Szárnyát vagy combját?
Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >
Isten éltesse, Tanár úr!
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem >
It's toasted
Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >
Tisztelt Ágoston András!
Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyáltalán levelére, amelynek felszólító hangneme – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >
Pásztornak, Végelnek egy a hangja
A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >
Lelkierő és türelem
Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >
Túlzott pacifizmus
Csak egy ujgur, s ráadásul kisebbségi újdondásszal fordulhat elő, hogy ilyen szamárságokat álmodik össze... Álmomban azon kapom magam, hogy kormányfővé avanzsáltam. Nem is akárhol: a büszke fiairól híres Montenegróban.
Én, az ujgur kisebbségi. S mint a kies tartomány teljhatalmú ura, én mondom meg azt is, hogy ki lehet a, helyi újság, a Pobjeda főszerkesztője. És ki nem lehet az, semmi áron. Igaz, hogy cseppecskét botfülű lévén, egy bökköt sem értek a Hegyek koszorújának nemes veretű nyelvezetéből, s így a Pobjedából sem. De mindegy. Én azért még dirigálhatok, pláne, ha hagyják. Ráadásul itt vannak a hajbókoló segédtitkárok, akik e messziről jött ujgurnak megsúgják, hogy ki az a főszerkesztő-jelölt, aki a Pobjeda gárdáját lojálissá szelídíti.
Fogalmam sincs, honnan veszem álmomban ezeket a zagyvaságokat, de annyi bizonyos, hogy semmi köze a Magyar Szó körüli újabb cirkuszhoz. Azért sem, mert az nem álom, hanem meglehetősen nyers valóság. Még ha olykor az is az érzésem, hogy ilyesmi nem lehet valóság 1991-ben. Ráadásul Európában. Legfeljebb 1984-ben... De hagyjuk az allúziókat, és nézzünk szembe a kézzel fogható valósággal. Vagyis azzal, hogy a Magyar Szó élére mindenáron új főszerkesztőt kell állítani. Már megint. Tudniillik ez az újság már megint, pontosabban egyfolytában nem úgy ír, ahogyan a Valóság Minisztériuma, mit beszélek, a Tartományi Tájékoztatási Titkárság szeretné. Hogy miként ír, azt hallhattuk a tartományi... khm... képviselőházban. Ott a... küldött... khm... elvtársak?... urak? – szóval: a jelenlevők, ha nem is szépen, de megmondták. Eltúlozza a pacifizmust. Félremagyarázza Vukovár romba döntésének és Baranya elfoglalásának nemes szándékát. Horvátországban nemcsak az elnyomott, ám szerencsére idejében aknavetőkkel is felszerelt szerbeket félti, hanem bűnös módon a horvátokat, és Isten bocsá’, a szórvány magyarságot is. Felelőtlen módon arról fecseg, hogy a szlavón városokat csetnikek is rohamozzák Mert azok akiket a megbecsült Šešelj vajda maga is úgy nevez, s akiket oly előszeretettel népszerűsítenek harcra buzdító tevéstúdióink, azok jobb lapoknál „szerb szabadcsapatokká” szelídülnek. Tetszik tudni, a külföld miatt.
A küldött urak mindezt nem a maguk eszéből sütötték ki, lévén, hogy egy bökköt sem értenek az ujgur... mit beszélek, a magyar nyelvből, s így a Mađarsot könnyen összetévesztik a harasóval. Ha nem világosítják fel őket szakszerűen, hogy miket is ír ez az újság. Amit ők alapítói minőségükben odaajándékoztak a kisebbségieknek, akiknek – mint tudjuk – sehol a világon nincs annyi joguk mint nálunk. (El is kell venni belőle, nehogy a külföld megsokallja.) Nos, a küldötteket a Valóság Minisztériuma, ezer bocsánat: a Tartományi Tájékoztatási Titkárság világosította fel a napilap gondosan összeválogatott vétkeiről készült elemzésével, azzal a nemes hátsó szándékkal, hogy kellő hangulatgerjesztés után új megbízott főszerkesztőt neveztessen ki a lap élére.
Az már csak természetes, hogy Magyar Szó-beli nem lehet az illető, mert azok mind egy szálig indoktrináltak. Jöhet viszont a MHSZJ (Ma-Holnap-Szerb-Jövő?) nevű egyesület egyik pillére, azaz alelnöke, Maróti Mikiós közgazdász. Igaz, hogy ő korán elkerülvén a szülői háztól némileg elfelejtette anyanyelvét, sohasem volt hivatásos újságíró, még kevésbé egy politikai napilap főszerkesztője és a Mađarsot eddig csak hírből ismerte, ám lojalitásához készség nem fér. Ez pedig bőven elegendő képesítés ahhoz, hogy gatyába rázza az újságírókat.
Az ember naivul azt hinné, hogy tisztelt tájékoztatásügyi miniszter, amikor hivatali esküjét letette, arra kötelezte magát, hogy minden erejét csak az igazság, a való igazság megvédésének és a titkárságához tartozó szerkesztőségek boldogulásának szenteli. Milan Lučić azonban nem sietett eloszlatni a félretájékoztatott küldötteket, hogy álljunk meg emberek, ez az újság nem is olyan fekete, ahogyan a feketéék, azaz a segédtitkárom festi. Ezt csak utóbb vallotta be: a Magyar Szó parázs légkörű szerkesztőségi értekezletén, a végsőkig elkeseredett százvalahány önérzetében megsértett dolgozó előtt. Akkor is már csak a mind haragosabbá váló tanácskozás végén, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a fent elhatározott diktátumot nem lehet érvényesíteni. Maróti nem maradhat egy percig sem főszerkesztő, mert az általános tiltakozás mindent elsöprő erejével ő sem dacolhat. A miniszter úr érkezésekor még a kemény kioktatás módszerét alkalmazta: a képviselőház döntése egy olyan jogállamban, mint a miénk, szent és sérthetetlen. Maróti neve nélkül az újság egy napig sem jelenhet meg, mert ez törvényellenes, és betiltással szankcionálható. Hogy ezt a tartományi vezetőség nem meri megtenni, azzal maga is tisztában volt, de hátha megingatja az állásukat féltő embereket.
A Maróti-ügy végül is számos tanulsággal szolgált. Akinek lettek volna illúziói afelől, hogy a hatalom milyen szerepet szánt a kisebbségi sajtónak, az most ismételten ráébredhetett a nyers valóságra. Aki azt gondolta, hogy a nemzetiségi tájékoztatási intézmények, köztük a Forum-ház és a Magyar Szó az illető nemzetiségnek, ha nem is a birtoka, de legalább a gondjaira bízott társadalmi java, az is tévedett. Konkrétan: a Magyar Szó – Milan Lučić tolmácsolásában – a szerb állam tulajdona, és a szerb állam azt tesz vele, amit az aktuális hatalmasok akarnak. Például be is tilthatja, felszámolhatja. Maróti vagy más, számára megfelelő ember gondozására bízhatja, lévén, hogy a Forumot közvállalattá degradálták, az ott dolgozóknak, azoknak, akik ezt az intézményt megalkották és kibontakoztatták szellemi potenciáljukkal, felvirágoztatták, annyi joguk van, hogy – szedhetik a sátorfájukat, és alapíthatnak maguknak magánlapot, magánkönyvkiadót, magánnyomdát. Mert mindezt, amit évek évtizedek alatt teremtettek, a szellemi tőkét is, átvette a jogállammá fejlődött Szerb Köztársaság. Ahogyan a titkár úr szemléletesen kifejtette: innen egy írógépet sem vihetnek el...
Viszont maradhatnak is, Marótival.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy illúzió múltja
Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >
Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét
„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >
Reagálás A szakma becsülete című írásra
Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >
A város hangulatának megörzése nem kérdés
„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >
Vargabetű
„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >
Az eurómilliós botránylista
„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >
Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye
A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >
Ne ítélkezzünk előre!
Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >
Nem rosszak, csak naívak
Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >
A "biodekor" listáról
„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >
Kár a bélyegért!
„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >
Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?
"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >