2024. március 29. péntek
Ma Auguszta, Bertold névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Isten éltesse, Tanár úr!

Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készü­letlenül, soha nem >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Magyaricák

Tóth Lívia
Tóth Lívia

Azt mondják – és én már egy kicsit közhelynek érzem –, nyelvében él a nemzet. Vagyis iskoláiban, sajtójában, népművészetében, színházaiban. És bizonyára sorolhatnám, vagy inkább részletezhetném tovább. Közhellyé viszont azért vált, mert mindenki emlegeti, mondja, felhasználja írásai­ban, aztán egyszerűen megfeledkezik róla.

Mert mit is gondolhatnék mást, amikor egy neves és fontos művelődési intézményünk újonnan kinevezett igazgatója így kezdi a szövegét: „Először bemutatkoznák...”, és hason­ító nyelvhelyességgel folytatja, hibát hibára halmozva a néhány üdvözlő mondatban. Felháborodásom hallatán ismerőseim megjegyezték, hogy mit vagyok annyira oda, hiszen a minket képviselő politikusok többsége is így beszél. És ezzel kész? Belenyugodha­tunk?

Akkor feleslegesen dühöngünk azon is, hogy fiataljaink többsége nem tud két épkézláb mondatot összerakni és kimondani. Gondolataik ugyan vannak, de nem képesek kifejezni magukat. Izzadnak, pirulnak, jön a sok „hát”, „izé”, meg „hogy is fejezzem ki magamat”. Mint ahogyan azt gimnáziumi meg középiskolai riportjaim során tapasztaltam. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindenért az oktatási rendszert okolni, ami mellesleg eléggé ludas is a dologban. A bőre szabott tananyag miatt keveset beszélnek; csak a sok írásbeli felmérés, ahol a szókincsükre nem nagy szükség van. Általában igennel vagy nemmel kell válaszolni, esetleg a megadottak közül kiválasztani a helyeset, netán két­három szóval felsorolni valamit. Beszédkészségük hiánya fel sem tűnhet nekik, ha környezetükben, otthon, de még a rádióban és a tévében meg a művelődési intézményekben is hasonlóan hallják.

A színházban is, ha egyáltalán eljárnak oda. Mert az utóbbi pár évben nem is igyekeznek becsalogatni őket. Olyan a műsorterv. Zenés, táncos vígjátékokkal, silány komédiákkal nem lehet megnyerni a fiatalokat. Az egye­temi hallgatók már bizonyára tudják, a középiskolásokkal, azokkal, akik gyermekelőadások híján most válná­nak nézővé, sem kellene elhitetni, hogy ez az igazi színház. Akkor kire számítanak? A bemutató-közönség egy előadáson megtölti ugyan a ter­met, de mindenki tudja, mennyi kö­zöttük az igazán színházkedvelő. Többségük csak a pofafürdő miatt jelenik meg, vagy mert kötelességének érzi a részvételt. Politikusaink meg még annak sem. Érdekszervezetünk egy-két vezetőjét például sohasem láttam a színházban. Jó, a bemutatóra máshol is ez jellemző, de a többi előadáson meg egyszerűen nincs néző. Nem vagyok ugyan szakember, de erre bizonyára nem az a megoldás, hogy:

„Azt kellene egyensúlyba hozni, hogy a szerb néző ne érezze itt idegennek magát és a magyar közönség se érezze betolakodónak őt.” Én senkit sem érzek betolakodónak, alkalomadtán, igaz, régen gyakrabban, manapság egyre ritkábban, megnézem a szerb előadásokat is, de mégsem hiszem, hogy a jövőt a más anyanyelvűekre kellene alapozni. Nekem ez a kijelentés egész másnak tűnik, de most eltekintek attól, hogy a kissé vulgáris, de már köznyelvinek számító kifejezést hasz­náljam. Bizonyára ezért kellett leg­utóbb magyarul és szerbül is elénekelni azt, hogy „A cigányok sátora ladi-ladi-lom...” illetve „Néma lepše devojke od Marike ciganke...” Igaza volt annak a nézőnek, aki az előadás után kijelen­tette, hogy ebből az összeállításból már csak a „Magyarica tudom, tudom, tudsz, magyarom, tudom, tudom...” kezdetű dalremek hiányzott. Hogy teljes legyen az élvezet. És igazuk volt azoknak a fiataloknak is, akik később a klubban azt kérdezték, mikor kezd már el valaki törődni azzal is, hogy ők jól érzik-e itt magukat?

Többször is megírtam már, hogy annak idején egyáltalán nem éreztem kikényszerítettnek sem azt a nagy or­szágot, sem az úgynevezett testvériség-­egységet. Egyszerűen úgy neveltek. Persze, most már látom, hogy többek között éppen az ilyen hasonló tartal­mú, azonos dallamú szerb-magyar nótákkal igyekeztek eltitkolni, elrejteni valamennyiünk előtt a saját hagyomá­nyainkat, eredeti népzenénket és egyáltalán mindent, ami nemzeti. Nemcsak magyar, hiszen vonatkozott ez mindenkire. Most már becsülni tudom mindazt, ami az enyém, a nevelés hatása pedig az, hogy még mindig nem érzek gyűlöletet senki iránt, csak azért, mert más nyelven beszél. De ragaszkodom hozzá, hogy másságomat és mindazt, ami ehhez tartozik, tartsák tiszteletben. Ugyanezt elvárhatják tőlem is.

A hazugságokat, a látszat-dolgokat viszont utálom. A „minden rendben van, hiszen mutatjuk, mennyire szeret­jük egymást” – érzés keltését. Amikor az életben minden másképp van. Külön­ben is gyanús, ha valamit harsányan és szájbarágóan hangoztatnak. Egy­szerűen becsüljük meg a magunk ér­tékeit és tartsuk tiszteletben a másokét. De az igazi értékeket.

Végül bevallom azt is, hogy nagyon sokat tépelődtem a cikk írása közben. Nem szeretnék haragot senkivel, de valakinek egyszer már el kellett mondania. Hogy miért éppen nekem? Mert szeretem a színházat, és több mint egy évtizede állandó nézője vagyok. Pontosan tizennégy éve, hiszen 1981-ben kerültem a szülőfalumból Újvi­dékre. (Megjegyzem, hogy most a falum szomszédságában, Zentán, sokkal színvonalasabb kultúrélet folyik, mint itt.) Ha ez nem elegendő ok, akkor lehet rám haragudni.

Igaz, régebben egy előadást több­ször is megnéztem. Van összehasonlítási alapom. Ez a te szerencsétlenséged – mondta erre néhány ismerősöm.

1995. október 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Név: Francisco, írta: 2009. szeptember 22. 22:26:37

Líviám,

Még így 18 év távlatából is büszke vagyok rád. Jó volt visszaolvasni amit 95-be írtál, örömömre szolgált. Írj mostanában is, mi tart vissza, én szívesen olvasom.
Üdv.
Sáfrány Ferenc

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább