2024. március 28. csütörtök
Ma Gedeon, Johanna névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Isten éltesse, Tanár úr!

Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készü­letlenül, soha nem >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Isten éltesse, Tanár úr!

Alkalmi beszélgetés dr. Szeli Istvánnal

Blaskó Márta
Blaskó Márta
Isten éltesse, Tanár úr!
"Talán mégsem múlt el a 70 évem hiábavalóan" (Lazukics Kati fotója)

Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készü­letlenül, soha nem olvasott fel, mindig az épp arra az órára elkészített anyagot adta elő, hozzátéve, hogy hol lehet még ennek utánanézni. Ha azt hallom, hogy valaki előad, nekem mindig a tanár úr jut eszembe. Meg az jut eszembe, hogy amikor, egyetlenegyszer, a tanár úr be­jött, és mi csak azt éreztük, hogy nem olyan gördülékeny minden, mint azelőtt, felkelt és elnézést kért, hogy nem tudja megtartani az előadást. A Szeli”, tőlünk, harmadévesektől! Csöndben és zavartan tudomásul vettük. Csak most tudom, hogy ehhez mekkora lelkiismeret és erő kellett, hogy „a Szeli”, aki a XIX. század irodalmából bárhogy előadhatott volna, s mi zöldfülűek észre sem vettük volna, hogy „nincs formában”, mégis megtette azt, hogy nem ereszkedett önmaga mér­céi alá!

Mostanában köszönthetjük majd a tanár urat 70. születésnapja alkalmából. De a beszélgetés nemcsak ezért készült.

– Tanár úr legutóbbi kötete, A hosszú útnak pora... nemcsak a múlt­ról szól, hanem a jelennek is. A törté­netírás és a történelemtudomány ma egybefolyik, talán nem véletlenül?

– A történelem az, ami visszavonhatatla­nul lezajlott és csak egyféleképpen. A tör­ténelem a tények története, az, amit nem lehet megmásítani, ami befejezett és vis­szavonhatatlan. A történelemtudomány meg­próbálja ezt a véglegesen lezárt múltat megvilágítani a maga objektív eszközeivel. A történetírás azonban sok mindentől függ és nagyon sok tényező befolyásolja. Én úgy fogom fel, hogy a történelem maga a múlt valósága, a történettudomány az em­ber tudata erről a valóságról, a történetírás pedig e tudat tükröztetése, tehát egyéni interpretáció.

– Pedig napjainkban is éppen az folyik, a történetem átírása!

– Az emberi szűklátókörűség, önkény és értelmetlenség megnyilvánulása ez, ami körülvesz bennünket Sajnos. A tények be­széde egyre halkabb. Én azokat próbáltam megszólaltatni e könyvemben. Ha már a történelmet nem lehet teljesen rekonstruál­ni, akkor legalább ahhoz tartsuk magun­kat, amit a tudomány kétségtelenül tisztá­zott.

Én irodalom- és művelődéstörténettel foglalkoztam mindmáig. Ezen a téren is sok a deformáció. Sajnos napjainkban is, amikor pedig azt mondjuk, hogy felülvizs­gáljuk a tudományban is jelentkező ideoló­giai torzításokat. Ennek ellenére, azt kell mondani, hogy ez nem sikerült, úgy egé­szében véve. Van egy illetlen köznapi sza­vunk: a túllihegés. Igyekezetünkben, hogy tévedéseinket helyrehozzuk, olykor túllö­vünk a célon. Néha az az érzésem, hogy például magát az ideológiai kényszerek el­leni tiltakozást avatjuk egyfajta ideológiává. Vagy hogy most mindent át kell értékel­nünk, újra kell kezdenünk.

– Mire érti ezt tanár úr, hogy a kommunista múltban is voltak pozitív eredmények a tudományban?

– Nem, nem arra gondolok. Csak ép­pen nem lenne helyes a múltat úgy egé­szében véve lesöpörni az asztalról, semmis­nek tekinteni, mindent megtagadni. Abból megint csak egyoldalúság születik. Ebből már volt részünk. Az objektivitás az, amire én hivatkozom a történelemtudományban. A kellő mértéktartás.

– Az objektivitás a jelenben is hi­ánycikk.

– Sajnos, hiányzik a jelenben is, s ebből az igazságtalanságok hosszú sora keletke­zik. Nem szeretnék személyes példákat fel­hozni, de különösen az utóbbi néhány évben, gyakran tapasztalhattam egykori te­vékenységemnek olyan megítélését, hogy az sokszor megalkuvó, kiegyező tendenciá­kat hordozott magában. Főleg 1989-ben jelentek meg ilyen cikkek. A nyelvművelés bizonyos régebbi formáiról például olyan vélemények is elhangzottak, hogy azok nemcsak elvetendők, hanem egyenesen károsak is voltak a múltban. De a Hunga­rológiai Intézetben végzett munkámról is akadt ilyen vélemény. Ezt az akkori mun­kásságomat az akkori rezsim részben elfo­gadta, részben tolerálta, sőt elismerte. Nem látott benne sok kivetnivalót. És most azt hallom vissza, hogy ez kokettálás volt a rezsimmel, megalkuvás, kézfogás és békülés az akkori hatalommal. Ez kellemetlenül érinti az embert, mert én úgy éltem le ezt a hetven esztendőt, abban a tudatban, hogy azért mégsem múlt el ennyire hiába­valóan és feleslegesen. Még ha félsikerrel is, de valamit talán mégis produkáltam.

– A tanár úr nevéhez igen sok tevékenység beindítása fűződik, és igen sok műfajhoz nyúlt avatott kéz­zel.

– Nyilván nem alaptalanul bíztak meg annyi esetben vezetéssel, de a „pozíciók­ban” sokan mást láttak! Mostanában ezért nem is szeretek a nyilvánosság elé lépni.

– Kevés az univerzális tanáregyé­niség az egyetemen, aki az előírta­kon kívül többet is ad a hallgatók­nak. Miért?

– Az univerzális jellege a munkámnak a helyzetből adódott. Induláskor jó néhány tárgyra nem volt tanár az egyetemen. Hi­ányzott a folklorista, a művelődéstörténész stb. Tehát bele kellett ásni magam sok új területbe. Nem vagyok nyelvész, de például a nyelvújítással, a nyelvi mozgalmak törté­netével is bőven foglalkoztam, mert ez az irodalomtörténet s az egyetemes mű­velődés tartozéka is. Így voltam még sok mindennel, amiből szubjektíve az az érzé­sem támadt, hogy nem vagyok semminek a szakértője, de mindenhez értek egy ki­csit. Nem hiszem, hogy ez a felsőfokú oktatásban ideális tanártípus lenne. Persze vannak előnyei is az ilyen munkásságnak. Többfelé nyílik az ember szeme, nagyobb a horizont előtte, szemben a szűk szaktu­domány emberével, aki csak egy irányban lát. Talán épp ez volt az oka, hogy nem tartottam életemben egyetlen olyan órát sem, amire nem készültem volna fel, gon­dos jegyzetekkel, a vonatkozó irodalom feltüntetésével, egyszóval, felszereltem úgy, ahogy ezen a szinten elvárták az embertől. Az egyetemen eltöltött több mint húsz esztendő alatt sok mindennel foglalkoztam, még módszertant is előadtam, stilisztikát, műfajelméletet, esztétikát, s persze irodalomtörténetet. Sinkó halála után át kellett venni a felvilágosodás és a romantika kor­szakát, addig főleg elmélettel foglalkoztam. A mi helyzetünk olyan volt, ami arra kényszerített, hogy egy kicsit mindenesek le­gyünk. Szerencsésebb tájakon, boldogabb vidékeken a szó legteljesebb értelmében szakszerűen foglalkozhatnak tárgyukkal az emberek. Nekünk menet közben kellett a tudományokat magunkra szedni. Talán szerencsésebb ez a mai nemzedék, mert beleáshatja magát egy szűkebb területbe, és így szakmailag többet tud produkálni, mint mi akkor, amikor tényleg mindennel kellett foglalkoznunk. De talán ennek is voltak előnyei, és lehet, hogy ez az embertí­pus több haszonnal működhetett, mint a szaktudománnyal elsáncolt ember.

– Van-e utód?

– Igen, örülök, hogy itt igen tehetséges fiatalemberek vannak, akik megállják a he­lyüket. Énvelem a Tanszék már csak a saját múltját tudja mérni, amit ugyan nem lehet mindig kirakatba tenni, de aminek megvolt a maga szépsége, a maga küzdel­mes és eredményes múltja is.

– Köszönöm szépen, tanár úr az alkalmi beszélgetést.

1991. július 3.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább