2024. április 20. szombat
Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk

A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >

Tovább

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

Kínai fogamzásgátló

Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >

Tovább

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

Rendőrségi jegyzőkönyvekből

Szebenitől. Egyszóval hiteles. >

Tovább

A legjobb motor a világon

István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >

Tovább

Beatles (összes)

Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >

Tovább

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Apám tyúkja

A Rádiókabaré felvétele. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A zsemle ára

Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >

Tovább

Szorongás

Herceg János
Herceg János

Amikor először jöttek értem, egész testemben elfogott a szorongás. Este volt, késő őszi este, Lacika már aludt, s Éva a mi ágyunkat is megvetette, és súgva szólalt meg a hátam mögött:

– Pokrócot nem viszel, magad­dal? – S tulajdonképp ezért fogott el, mintegy a kérdésére reagálva a rémület.

– Azt te csak úgy mondod, hogy azért! – jegyzi meg azóta is minden alkalommal, ha ez a láto­gatás szóba kerül. – Hogyne féltél volna! Hiszen akkor mindenki félt.

– Ugyan, hagyjátok már! – int le bennünket ilyenkor Laci, s a kislányával kezd el játszani, mintha ezzel is jelezni kívánná, hogy nem szereti ezt a kellemetlen, régi emléket. – Ezerszer hallot­tam már!

– Miért idegesít ez téged? – fordul feléje Éva. – Te mélyen aludtál. Akkor éppen áram is volt megint, szemedbe sütött a lámpa, mert amikor a katona bezörgetett, szokásomtól eltérően nem az olvasólámpát hagytam égni, hanem a nagyút gyújtottam fel. Te azonban meg se mozdultál.

A katona ugyanis, mintha nemcsak hal­lotta, de meg is értette volna Éva szavait, mert talán idevalósi volt, az itteni fiatalok mozgalmából, szóval nem az erdőből jött, csak rántott egyet a golyószórója szíján, és kedélyes jóindulattal kiáltott fel:

– Maga még el sem alszik, máris itthon lesz az ura! En fogom hazahozni, majd meglátja!

Igen, mert egy hatalmas motorkerékpá­ron jött, engem hátraültetett a tyúkrázdára, ahogyan a hátsó ülést neveztük abban az időben, mikor nekem is volt már motorom. Én is kivittem, mielőtt megnősültem volna, a kis nőt vasárnap délután a zöldbe. És valóban visszahozott két óra múlva az a katona.

– Tudta, hogy anya a feleséged? – kérdezte a múltkor Laci egészen értelmetle­nül, mintha a szituáció nem lett volna világos. Éva hangosan fel is nevetett, és összecsapta a kezét, mint valami jó viccen.

Erre aztán már felült Darinka a nyugá­gyon, megigazította napszemüvegét, és csodálkozva nézett ránk, mint akit érdem­telenül hagytak ki egy jó kis dumából. Laci unottan és sürgönystílusban le is fordította neki a kurta párbeszédet, mire napszemüvegét megint a homlokára tolva visszafeküdhe­tett.

Azért az se volt minden izgalom nélkül. Az a kirándulás a motorkerékpáron. Őrszemek állították meg a katonát, nagyo­kat ordítva és fegyverük závárján babrálva, ő azonban nyugodtan kiáltotta vissza a jelszót. Néha még röhögve meg is toldotta pár szóval:

– Marha vagy? Azt hiszed, az ellenség ilyen kivilágítva jön?

– Érdekes! – szólt közbe Laci. – Látszik, apa, hogy nem voltál katona. Az őrszem­nek mindenkit meg kell állítania!

Na igen, tudom. Csak mondom, en­gem ez az ordítozás sem hagyott egészen hidegen. Este tíz után fegyverek csörgését hallani lélekemelőnek mégse mondható. És akkor még nem tudtam, hogy hamaro­san szabad leszek. Akkor még tele voltam balsejtelemmel, pedig a lelkiismeretem iga­zán tiszta volt.

– Addig nem voltál szabad, apa?

– Persze, hogy szabad voltam. De ab­ban az általános hangulatban a szónak nem volt ilyen határozott értelme. Nem akkor. Korábban, de későbben se. Ne fe­lejtsd el, hogy közvetlenül a háború után voltunk. Rosszul mondom. Éppen csak át­ment rajtunk a front. Tőlünk harminc kilo­méterre még kemény harcok folytak. És én akkor még nem tudtam, hogy tulajdonkép­pen csak információt kell majd adnom valakiről…

– Kellemetlen volt?

– Nem, hiszen csak jót mondhattam az illetőről, hiszen a barátom volt. És amit mondtam, érezhetően megnyugtató lehe­tett a parancsnokra nézve is. Meg is kö­szönte a tájékoztatást, mint aki csak el­lenőrizni akarta, amit tudott. Húsz perc múlva csakugyan elmehettem. Valahol a kaszárnyaudvar mélyén akadtam rá a kato­nára. Egy vakítón égő lámpa alatt, csajká­ból babot evett, tele szájjal és állva, s a bab feltehetően hideg volt.

– Érdekes, hogy ilyen részletekre is emlékszel, apa!

– Mindenre! És olyan élesen, mintha tíz perccel ezelőtt történt volna. Vannak részle­tek az ember életében, amelyeket sose felejt el. Nem mondom, hogy később nem fogott el némi szorongás, ha olykor behív­tak.

– És ez is általános volt! – mondta Éva. – Ezt is megszoktuk!

– Mit? Ezt a szorongást? Ugyan, anya!

– Na, ne érts félre! Apádnak már igazán rég nincs semmi oka efféle szorongásra. – Hol kopogjam le? – Hála istennek! De a titokzatosság, amely az ilyen párbeszédeket körüllengi, s maga a tény, hogy nem te kérdezel, hanem téged kérdeznek, félreért­hetetlen függő viszonyt éreztet.

– Később már be se rendeltek. Ők jöttek, mindig kettesben, bőrkabátosán, s udvariasan mentegetőzve, hogy bokros te­endőim között háborgatni kénytelenek, mi­re anyád kávét hozott…

– Igen, mert a konyhában megismertem a csengetésüket. Vagy csak azt hittem, hogy megismertem, s oly biztos voltam ebben a megérzésben, hogy feltettem a kávét, apádnak ki se kellett szólnia. Sőt, egyszer már annyira felbátorodtam, hogy azt mondtam tréfásan, de azért nagyon kétértelműen: „Maguk gyakori vendégek minálunk!” Erre egyikük, ugyancsak könnyed hangon, felelt vissza: „Még mindig jobb, ha mi vagyunk itt, s nem önök minálunk!” Szellemesen megfelelt, hát nem?

– Ha valamiféle szorongást mégis éreztem később, inkább csak azért volt, mert sose tudtam, mit akarnak. Hiába figyeltem minden idegszálam­mal, udvarias és könnyed csevegés közben, pedig a józan eszem azt súgta: Ne félj, nem lehet már bajod! Csak hát az a belső feszültség, a résen levés izgalma, amibe belebor­zong az ember, s néha úgy érzi, megakad a hang a torkában…

– Ugyan, apa, miket beszélsz! A te múltad után…

– Rosszul mondtam. Nem is magam miatt vett elő ez a szorongás, vagy ha úgy akarod: idegfeszültség, mint amikor az embernek diákkorában vizsgáznia kellett. Árta­ni se szerettem volna senkinek, egy véletle­nül kiejtett szóval. Mert mondom, az ember sose tudta, mit akarnak.

– Mit akarhattak volna? Tájékozódni!

– Néha úgy éreztem, nem csak ezt. Néha az volt az érzésem, éreztetni akarják, hogy szemmel tartanak. Értsd meg, már nem féltem, nem volt okom rá. Csak mint­ha a puszta jelenlétükkel figyelmeztetni akartak volna valamire, magam se tudtam, mire. Talán eljárt valahol a szám hülyén és felelőtlenül. Talán valamilyen kapcsolatot, ismeretséget vagy barátságot nem helye­seltek…

– Hogy tudomást szereztek valamiről, amiről nem kellett volna tudniuk talán. Ilyesmire gondoltál?

– Igen, mert ezek mindent tudtak. Di­dó, a későbbi disszidens szellemes ciniz­mussal meg is jegyezte egyik cikkében: OZNA sve dozna! Szóval, időbe telt, amíg az ember mindezt megszokta. De addigra el is maradtak ezek a látogatások, s felen­gedhetett a szorongás…

– Miután már megszoktad…

– Igen, mert mindent meg lehet szokni!

– Zseniális ez a te kétértelműséged, apa!

Úgy hahotázott, hogy Darinka megint felült, szép szemével kérdőn nézett ránk, hogy mi olyan nevetséges? Laci lefordította neki, amit mondtam, úgyhogy most már ő is nevetett rajtam.

1990. július 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

Tovább

Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia

A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >

Tovább

A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről

Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >

Tovább

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

Tovább

Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?

Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >

Tovább

A világ a háború szélén áll

Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >

Tovább

A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar

Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >

Tovább

Az ember, aki kihívja Orbán Viktort

A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >

Tovább

Mi történik, ha Ukrajna veszít?

Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >

Tovább

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Tovább

A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort

Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >

Tovább

Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták

Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >

Tovább