Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk
A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kínai fogamzásgátló
Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Rendőrségi jegyzőkönyvekből
Szebenitől. Egyszóval hiteles. >
A legjobb motor a világon
István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A zsemle ára
Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >
Szorongás
Herceg János
Amikor először jöttek értem, egész testemben elfogott a szorongás. Este volt, késő őszi este, Lacika már aludt, s Éva a mi ágyunkat is megvetette, és súgva szólalt meg a hátam mögött:
– Pokrócot nem viszel, magaddal? – S tulajdonképp ezért fogott el, mintegy a kérdésére reagálva a rémület.
– Azt te csak úgy mondod, hogy azért! – jegyzi meg azóta is minden alkalommal, ha ez a látogatás szóba kerül. – Hogyne féltél volna! Hiszen akkor mindenki félt.
– Ugyan, hagyjátok már! – int le bennünket ilyenkor Laci, s a kislányával kezd el játszani, mintha ezzel is jelezni kívánná, hogy nem szereti ezt a kellemetlen, régi emléket. – Ezerszer hallottam már!
– Miért idegesít ez téged? – fordul feléje Éva. – Te mélyen aludtál. Akkor éppen áram is volt megint, szemedbe sütött a lámpa, mert amikor a katona bezörgetett, szokásomtól eltérően nem az olvasólámpát hagytam égni, hanem a nagyút gyújtottam fel. Te azonban meg se mozdultál.
A katona ugyanis, mintha nemcsak hallotta, de meg is értette volna Éva szavait, mert talán idevalósi volt, az itteni fiatalok mozgalmából, szóval nem az erdőből jött, csak rántott egyet a golyószórója szíján, és kedélyes jóindulattal kiáltott fel:
– Maga még el sem alszik, máris itthon lesz az ura! En fogom hazahozni, majd meglátja!
Igen, mert egy hatalmas motorkerékpáron jött, engem hátraültetett a tyúkrázdára, ahogyan a hátsó ülést neveztük abban az időben, mikor nekem is volt már motorom. Én is kivittem, mielőtt megnősültem volna, a kis nőt vasárnap délután a zöldbe. És valóban visszahozott két óra múlva az a katona.
– Tudta, hogy anya a feleséged? – kérdezte a múltkor Laci egészen értelmetlenül, mintha a szituáció nem lett volna világos. Éva hangosan fel is nevetett, és összecsapta a kezét, mint valami jó viccen.
Erre aztán már felült Darinka a nyugágyon, megigazította napszemüvegét, és csodálkozva nézett ránk, mint akit érdemtelenül hagytak ki egy jó kis dumából. Laci unottan és sürgönystílusban le is fordította neki a kurta párbeszédet, mire napszemüvegét megint a homlokára tolva visszafeküdhetett.
Azért az se volt minden izgalom nélkül. Az a kirándulás a motorkerékpáron. Őrszemek állították meg a katonát, nagyokat ordítva és fegyverük závárján babrálva, ő azonban nyugodtan kiáltotta vissza a jelszót. Néha még röhögve meg is toldotta pár szóval:
– Marha vagy? Azt hiszed, az ellenség ilyen kivilágítva jön?
– Érdekes! – szólt közbe Laci. – Látszik, apa, hogy nem voltál katona. Az őrszemnek mindenkit meg kell állítania!
Na igen, tudom. Csak mondom, engem ez az ordítozás sem hagyott egészen hidegen. Este tíz után fegyverek csörgését hallani lélekemelőnek mégse mondható. És akkor még nem tudtam, hogy hamarosan szabad leszek. Akkor még tele voltam balsejtelemmel, pedig a lelkiismeretem igazán tiszta volt.
– Addig nem voltál szabad, apa?
– Persze, hogy szabad voltam. De abban az általános hangulatban a szónak nem volt ilyen határozott értelme. Nem akkor. Korábban, de későbben se. Ne felejtsd el, hogy közvetlenül a háború után voltunk. Rosszul mondom. Éppen csak átment rajtunk a front. Tőlünk harminc kilométerre még kemény harcok folytak. És én akkor még nem tudtam, hogy tulajdonképpen csak információt kell majd adnom valakiről…
– Kellemetlen volt?
– Nem, hiszen csak jót mondhattam az illetőről, hiszen a barátom volt. És amit mondtam, érezhetően megnyugtató lehetett a parancsnokra nézve is. Meg is köszönte a tájékoztatást, mint aki csak ellenőrizni akarta, amit tudott. Húsz perc múlva csakugyan elmehettem. Valahol a kaszárnyaudvar mélyén akadtam rá a katonára. Egy vakítón égő lámpa alatt, csajkából babot evett, tele szájjal és állva, s a bab feltehetően hideg volt.
– Érdekes, hogy ilyen részletekre is emlékszel, apa!
– Mindenre! És olyan élesen, mintha tíz perccel ezelőtt történt volna. Vannak részletek az ember életében, amelyeket sose felejt el. Nem mondom, hogy később nem fogott el némi szorongás, ha olykor behívtak.
– És ez is általános volt! – mondta Éva. – Ezt is megszoktuk!
– Mit? Ezt a szorongást? Ugyan, anya!
– Na, ne érts félre! Apádnak már igazán rég nincs semmi oka efféle szorongásra. – Hol kopogjam le? – Hála istennek! De a titokzatosság, amely az ilyen párbeszédeket körüllengi, s maga a tény, hogy nem te kérdezel, hanem téged kérdeznek, félreérthetetlen függő viszonyt éreztet.
– Később már be se rendeltek. Ők jöttek, mindig kettesben, bőrkabátosán, s udvariasan mentegetőzve, hogy bokros teendőim között háborgatni kénytelenek, mire anyád kávét hozott…
– Igen, mert a konyhában megismertem a csengetésüket. Vagy csak azt hittem, hogy megismertem, s oly biztos voltam ebben a megérzésben, hogy feltettem a kávét, apádnak ki se kellett szólnia. Sőt, egyszer már annyira felbátorodtam, hogy azt mondtam tréfásan, de azért nagyon kétértelműen: „Maguk gyakori vendégek minálunk!” Erre egyikük, ugyancsak könnyed hangon, felelt vissza: „Még mindig jobb, ha mi vagyunk itt, s nem önök minálunk!” Szellemesen megfelelt, hát nem?
– Ha valamiféle szorongást mégis éreztem később, inkább csak azért volt, mert sose tudtam, mit akarnak. Hiába figyeltem minden idegszálammal, udvarias és könnyed csevegés közben, pedig a józan eszem azt súgta: Ne félj, nem lehet már bajod! Csak hát az a belső feszültség, a résen levés izgalma, amibe beleborzong az ember, s néha úgy érzi, megakad a hang a torkában…
– Ugyan, apa, miket beszélsz! A te múltad után…
– Rosszul mondtam. Nem is magam miatt vett elő ez a szorongás, vagy ha úgy akarod: idegfeszültség, mint amikor az embernek diákkorában vizsgáznia kellett. Ártani se szerettem volna senkinek, egy véletlenül kiejtett szóval. Mert mondom, az ember sose tudta, mit akarnak.
– Mit akarhattak volna? Tájékozódni!
– Néha úgy éreztem, nem csak ezt. Néha az volt az érzésem, éreztetni akarják, hogy szemmel tartanak. Értsd meg, már nem féltem, nem volt okom rá. Csak mintha a puszta jelenlétükkel figyelmeztetni akartak volna valamire, magam se tudtam, mire. Talán eljárt valahol a szám hülyén és felelőtlenül. Talán valamilyen kapcsolatot, ismeretséget vagy barátságot nem helyeseltek…
– Hogy tudomást szereztek valamiről, amiről nem kellett volna tudniuk talán. Ilyesmire gondoltál?
– Igen, mert ezek mindent tudtak. Didó, a későbbi disszidens szellemes cinizmussal meg is jegyezte egyik cikkében: OZNA sve dozna! Szóval, időbe telt, amíg az ember mindezt megszokta. De addigra el is maradtak ezek a látogatások, s felengedhetett a szorongás…
– Miután már megszoktad…
– Igen, mert mindent meg lehet szokni!
– Zseniális ez a te kétértelműséged, apa!
Úgy hahotázott, hogy Darinka megint felült, szép szemével kérdőn nézett ránk, hogy mi olyan nevetséges? Laci lefordította neki, amit mondtam, úgyhogy most már ő is nevetett rajtam.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >