Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk
A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kínai fogamzásgátló
Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Rendőrségi jegyzőkönyvekből
Szebenitől. Egyszóval hiteles. >
A legjobb motor a világon
István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A zsemle ára
Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >
Néhány gondolat a polgári értékrendről
Mák Ferenc
Ma már a kellő historikus távolság hiányában sem kétséges, hogy az 1989-es esztendő történelmi év volt, a közép- és kelet-európai országok csendes és véres forradalmainak esztendeje, megannyi ígérettel, megannyi lelkesedéssel és – ma már ez is megállapítható – tisztességesnek hitt, de félbenmaradt, elkalódott szándékkal.
Akkor, az események forgatagában, a (poszt)sztálinista diktatúrák őszi hullásában sok-sok jóindulattal és megalapozatlan reménnyel azt hittük, elegendő ledönteni a totalitárius diktatúrák hatalmi bástyáit, s máris ott ringatózunk a demokrácia langymeleg hullámverésében. A régió társadalmainak többsége szinte természetesnek vette, hogy a demokrácia „van”, s csak kevesen tudták, hogy a demokráciát is meg kell alkotni. Ám a marosvásárhelyi magyarság, a bukaresti románság – mi több: Közép- és Kelet-Európa úgyszólván valamennyi nemzeti és etnikai kisebbsége – a maga bőrén tapasztalhatta, hogy a demokrácia egyszersmind civilizáció kérdése is, és mint ilyen, része egy olyan értékrendszernek, amelyről ázsiai körülményeink folytán sok-sok évtizeden át vajmi keveset tudtunk. Nagyon kevesen vetettek számot azzal, hogy a templomok és a sírkertek meggyalázása, a nemzeti és a vallási kisebbségek gyűlölete mögött ugyanaz az indulat munkál, mint a letiport kertek, a letarolt ligetek, a szennyes utcák mocska mögött; hogy az internálótáborok, az éjszakai begyűjtések és kihallgatások embertelensége indulat tekintetében milyen közel van a könyvégetéshez és a másként gondolkodók zaklatásához, a „feketelisták” gyakorlati alkalmazásához. Ahol zsarnokság van, ott a kínokban minden összefügg – tanulhattuk Illyés verséből. S hogy minderre sor kerülhetett, az életnek kellett valahogyan nagyon megnyomorodnia, megrokkannia, elveszítenie és feladnia minden érvényes értékrendjét, azokat az erkölcsi parancsokba foglalt értékeket, amelyek hagyományként örökölhetők, s amelyek egyedi és közösségi jövőnk értelmét és lényeget is meghatározzák.
1989 májusában az egypárti diktatúra ellenére is igen erőteljesen forrt a magyar társadalom, igaz, akkor még több volt a tagadás, mint az igenlés, hiszen még a szociológusok, a politológusok, a társadalomtudósok, a közgazdászok és a jogászok is módfelett bizonytalanul álltak a kérdés előtt: hogyan teremteni meg a társadalmi megújulás feltételeit, hogyan hozni létre a békés átmenetet a kommunista diktatúrából a polgári demokráciába, az egypárti totális hatalomgyakorlásból a jogállamiságot jelentő demokratikus parlamentarizmusba úgy, hogy elkerüljék a polgárháború fenyegető veszélyét. A bizonytalanság és a tanácstalanság jószerével érthető volt, efféle átalakuláshoz a civilizációk története nemigen szolgáltatott eligazító tanácsokat. Ilyen súlyos társadalmi és politikai feszültségek közepette került sor Szegeden a Bibó-konferencia megrendezésére, ahol a nagy gondolkodó szelleméhez méltó módon Közép- és Kelet-Európa jövőjéről, a demokrácia kérdéséről, s mindenekelőtt a békés átalakítás lehetőségeiről esett szó.
Ezen a tanácskozáson hangzott el először – ha jól emlékszem a Párizsban élő Kende Péter fogalmazta meg, hogy a továbbiakban a viták és az érvelések legtöbbjének központi gondolatává váljon –, hogy a demokratikus átalakításhoz feltétlenül szükség van egy olyan biztos középosztályra, amely annak ígéretével, hogy idővel a polgári eszmék és gondolatok hordozójaként és a polgári értékek vállalójaként biztos támasza lesz a revitalizálódó társadalmaknak, vállalja az átalakulásban a vezető szerepet. Más szóval: a társadalmi átalakulás elképzelhetetlen egy magabiztos világképpel és értékrenddel rendelkező polgári réteg nélkül. 1989 májusában mindez bátor megállapításnak tűnt, lévén, hogy a sajtó és a közélet akkoriban tele volt a hangzatos kijelentésekkel: „többpárti demokráciát igen, polgári restaurációt nem!”, s hogy: „piacgazdaságot igen, kapitalista gazdálkodást nem!”, ami persze már önmagában is ellentmondás volt. A messzebbre látó, józan elemzések már a tanácskozáson rámutattak: a térség „délamerikanizálódásához” vezetne, ha a politikai-gazdasági átalakulás a biztos értékrendet képviselő polgárság nélkül jönne létre, s a jelenleginél még határozottabban olvasná a fejünkre a „nagytőke szertelenségét”, az egymást váltó diktatúrák, hatalmi pozícióharcok és puccsok veszélyét. A polgári osztálynak és az általa képviselt gazdasági, politikai és kulturális értékrendnek kétségtelenül stabilizáló ereje kell, hogy legyen. Feltéve – mondták a kételkedők –, ha ennek létező és tapintható hagyománya van, ha újra felfedezhető – főleg az intézményesen biztosított jogrend működésében – az eleven örökség. Hiszen a jogállam titka nem az új jogrend megalkotásában, hanem annak demokratikus működésében van.
1989 májusában Szegeden hangzott el tehát először nyilvánosan is – rossz szóval élve – a „polgári restauráció” határozott igénye, ami egyben a polgári értékrend legalizálását is jelentette. Hogy a polgári értékrendnek végül is mi a lényege, azt nagyon nehéz pontosan leírni. Nehéz már azért is, mert Közép-Európában „az emberélet útjának felén” járók sem igen találkoztak vele. A polgári értékrend mögé odaképzeljük az abszolút humánumra – s annak évezredes hagyományaira – épülő jogrendet, keresztény erkölcsiséggel latin – és ősi, népi és nemzeti – hagyományokkal, európai toleranciával. Mégis, mindez csak általános meghatározás. A lényeg, hogy mindennek a hétköznapokban is működnie kellene, lehet, hogy éppen virágzó kertek és ápolt parkok formájában, étkezési kultúrában, mindennapi találkozásainkban és köszönéseinkben.
Bizonyára a polgári értékrendhez tartozik, hogy az ember végre szabadon olvashatja századunk – és benne a magyar irodalom – legőszintébb szerzőit, Márai Sándort, Szabó Zoltánt, Kovács Imrét, Cs. Szabó Lászlót, akik azért lettek száműzöttek, mert a polgári világ értékrendjének rendíthetetlen képviselői voltak; s mellettük Bibó Istvánt és persze Konrád Györgyöt és Szelényi Ivánt, akik a totalitárius rendszer legelszántabb bírálói lettek. Bizonyára a polgári értékrendhez tartozik, hogy immár szabadon olvasható Trockij és Szolzsenyicin, és mellettük Jung és Freud is, és a televízió jóvoltából sokszáz millió emberrel együtt élvezhetem José Carreras, Placido Domingo és Luciano Pavarotti közös fellépését, amikor a latin tenorokat az indiai Zubin Mehta vezényelte zenekar kíséri. Bizonyára az is a polgári értékrendhez tartozik, ha Habsburg Ottó Közép-Európa történelméről, Tőkés László pedig a megbékélésről és a szeretetről beszél, s hogy megborzonghatok Goya háborús metszetei láttán, s hogy megnyugtathat a kőben, bronzban és agyagban megörökített kelta derű. Bizonyára a polgári értékrendhez tartozik, ha az embernek nem kell a családját és az otthonát féltenie, s ha minden elérhető vagy csak a vágyaiban megközelíthető szellemi kincset bátran birtokolhat, meghódíthat és hirdethet, ha maga választhatja meg gondolkodása és világképe bölcseleti forrásait, és szabadon elutasíthat minden tanítást, ami nem fér össze erkölcsi meggyőződésével. Bizonyára a polgári értékrendhez tartozik a tolerancia, a demokratikus párbeszéd előfeltétele és a véleménykülönbség joga is. És bizonyára a polgári értékrendhez tartozik a legfőbb parancs: tisztelni mások értékeit, megtanulni elviselni a másságot, a különbözőséget, s nem avatkozni be a másik ember szellemi-lelki törvényeibe.
Hogy néhány bizonytalan lépésen túl tettek-e a régi totális rendszerek egykor kiszolgáltatott szellemei egyebet is a polgári demokráciák, a parlamentáris jogrend, a klasszikus erkölcsiség s a polgári értékrend – egyszóval a megbékélés, a kölcsönös megbecsülés felé, nehéz ezt ma ebben a nagy közép-európai fölfordulásban megítélni. Az persze jó lenne, ha minden osztályharcos ideológia ellenében végre eljutnánk emberi méltóságunk sérthetetlenségének tiszteletben tartásáig. Mert ez is a polgári értékrend parancsainak egyike, talán mindegyik közül a legfontosabb.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >