Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk
A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kínai fogamzásgátló
Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Rendőrségi jegyzőkönyvekből
Szebenitől. Egyszóval hiteles. >
A legjobb motor a világon
István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A zsemle ára
Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >
Messiás a Sportpalastban
Márai Sándor
A Kassán született Márai Sándor 1948-ban hagyta el hazáját. Az irodalomból haladéktalanul kiiktatták nemcsak az emigráció és bolsevik-ellenessége miatt, hanem azért is, mert ő volt a magyar polgárság irodalmi képviselője – összegzi életét a Wikipédia. A nyolcvanas években már megjelenhettek volna művei, de akkor ő nem járult hozzá könyvei kiadásához, amíg „megszálló csapatok” tartózkodnak az országban. 1989-ben halt meg a kaliforniai San Diegóban, a következő évben posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki. Alábbi tudósítását több mint fél évszázaddal korábban írta az Újság számára.
Berlin, január végén, 1933
A Horst Wessel emlékünnepély estéjén Hitler Adolf beszél a berlini „Sportpalast”-ban. Aki ezt nem látta és nem hallotta egyszer, az talán soha nem érti meg igazi jelentőségében a háború utáni Németország baljós lelki összetételét. A valóság, a Hitler-féle valóság és következményei minden híradást és elképzelést meghaladnak. A valóság, szemtől szemben, nagyjából így fest:
1.
Hitler Berlinben ritkán beszél csak: Berlin Goebbels vadászterülete. (Aki különben, mint a vezérek legtöbbje, komoly paranoiában szenved: vidékre például csak akkor hajlandó már lerándulni, ha megfelelő számú hallgatóságot és megfelelő összegű honoráriumot előre biztosít számára a helyi pártvezetőség.) A Sportpalast befogadóképessége 25 000 ember. Belépődíj egy márka. Jegyet már napokkal előbb nem lehet kapni.
Az esti nyolc órára hirdetett gyűlés napján délután háromkor megindul a vándorlás az irtózatos betonhodály felé. A Bülow utcai földalatti megálló órákon át önti az utcára az egyenruhás nácikat és családtagjaikat. A kapukat hivatalosan csak hatkor nyitják, de akkorra már, rejtélyes módon, a parkett és a karzatok ülőhelyei foglaltak. Az emberek többórás tartózkodásra és várakozásra rendezkednek be itt, családanyák szendvicseket és kávéstermoszokat csomagolnak ki, a tömeg órákon át csámcsog és türelmesen vár. Hat órakor bevonulnak a terembe a náci csapatok; ez itt ma nagy, reprezentatív gyűlés, minden náci ezred elküldte válogatott képviselőit, a kétszázhuszonhat S. A. (Sturm Abteilung) válogatottjai, úgy hallom, négyezren, egyenruhásan ellepik a termet. Ez a náci egyenruha (lábszárvédő, bricsesznadrág, barna blúz, a gallér hajtókáján az ezred száma és jelvénye, ellenzős barnasapka szíjjal) objektív megállapítások szerint is a legrondább katonai viselet, amilyet uniformisra éhes képzelőerő valaha megálmodott, pontosabban összelopott idegen katonai viseletekből. De Berlinben, ahol az újságárusok is előszeretettel öltöznek fel adjusztált frontkatonáknak, tetszik. A náci csapatok egy része az óriási pódium körül áll fel, amelyen fehér abrosszal leterített hosszú asztal, babérfa erdő s óriási, soklángú kandeláberek várják a párt vezetőségét, másik fele kordont húz a teremben, a falak mentén, s egy tekintélyes csapat sorfalat áll a bejárattól a pódiumhoz vezető hosszú, keskeny ösvény mentén. („Durch diese hohle Gasse muss. Er kommt”) – gondolom Tellel s azonos érzésekkel.
A Sportpalast előtt háborús készültség. Az utcát fél kilométeres körzetben lezárta zöld Schupo, páncélautókkal s puskás, lőfegyveres, kettes őrjáratok igazoltatnak minden érkezőt. A terembe csak jegyek birtokosai juthatnak be s a sajtó. A külföldi sajtóhoz mereven udvariasak a nácik. Igazolom magam, s valóságos rohamszakasz vág utat számomra a tömegen keresztül, leültetnek a pódium elé, s biztonságból mellém adnak egy nácit, hogy informáljon, ha nem értenék valamit. (Ezt az „egyszerű nácit“, aki civilben csapos az Oliver Platzon egy sörmérésben, másnap felkerestem és meginterjúvoltam. Erről máskor.)* Általában nagyon udvariasak a teremben a nácik. Ez mindig így van, efféle emberekkel; ha éppen nem gyilkolnak, akkor csaknem kedvesek. Meg kell válogatni a pillanatot, amikor érintkezzen velük az ember!
Nyolckor híre jön, hogy Hitler és vezérkar autói elindultak a Kaiserhof Szállodából. Kürtjelzés. Az autók még messze járnak, de a náci ezredek vigyázzba merevednek, a publikum, huszonötezer ember, felugrál, a csámcsogás és fecsegés elnémul a „Führer” még messze jár, de közeledtére megbénul minden ideg. Meg, huszonötezer ember szeme hipnotizáltan figyel az ajtó felé, ahol az imádott alak mindjárt fel fog tűnni. Rövid, éles, goromba parancsszavak minden irányból. Kaszárnyahang, melyet a fülek élvezettel isznak. Bevonulnak a zászlóhordozók, pontosan kétszázhuszonhatan, óriási fekete-fehér vörös, horogkeresztes zászlókkal, s felállnak félkörben a pódium mögött. A pártvezetőség egy része, mintegy nyolcvan képviselője a birodalmi gyűlésnek, köztük August Wilhelm királyi herceg, náci egyenruhában, elfoglalják a helyüket a fehér asztal mellett. Reflektorok központosítják a főbejárat irányában a fényt. Fél órát várakozunk így, a feszültség csaknem elviselhetetlen. Huszonötezer ember, publikum és SA-csapatok, vigyázzban állnak, arccal a bejárat felé. Vöröskeresztes nácik állandóan cipelik ki a hordágyon az elájult embereket. A tömeg oda sem figyel, úgy tetszik ez itt megszokott jelenség.
Fél kilenckor a hangszóró elordítja: „Der Führer kommt.” Huszonötezer ember felemeli karját és visszabőgi: „Heil.” Mikor ezt a bőgést hallom, egyszerre megértem a nácik sikerét. Így csak a dervisek üvöltenek, akik halálosan kétségbeesettek.
2.
Az üvöltés nem szűnik, vontatott, artikulálatlan. A sorfal között, a vezér előtt halad a testőrség, a sötétkék egyenruhás SS-gárda, aztán a párt előkelőbb tagjai, köztük Goebbels civilben, majd Hitler, egyenruhában, sapka nélkül, aztán megint testőrség. Fenn a pódiumon szabályos cercle. Magnéziumfény, ugráló fotográfusok, fehér ruhás kislányok rózsacsokrot nyújtanak át a Messiásnak, aki megsimogatja arcukat s a csokrokat mellékes mozdulattal nyújtja hátrafelé, a szárnysegédek valamelyikének. Vízió, rossz kópia 1924-ből. Néhány kézszorítás. Csak három-négy, kitüntetés a legbizalmasabb hívek számára. August Wilhelm királyi herceg például csak harmadiknak kerülhetett sorra. Képzeljék el a hatást ennek a tömegnek úgynevezett lelkében, amely szemtől szemben látja, amint a Vezér egy királyi herceget éppen csak így harmadsorban érdemesít rövid kézfogásra, s aztán csaknem tüntetőleg nem törődik vele.
Hitler negyvenhat éves. Lefogyott, növényevő, absztinens. A jelenség, a fejforma, a száj, a homlok, melyre hódító barna fürt hull, a kezek mozdulatai, mindez feltűnően nőies. Állítólag aszkéta. A pódium közepén elfoglalja a helyét, tenyerébe hajtja fejét, nem vesz tudomást a tömegről, parádéról, maga elé mered. Sokáig ül így mozdulatlanul, negyedórán át, amíg a zene szól (a náci indulót játssza, majd Horst Wessel emlékére, „Ich hatt´einen Kameraden” s huszonötezer ember énekli a szöveget). Pillantást nem vett senkire. Komoran ül, „elmélyedten”. Talán a haza sorsán gondolkozik, talán Horst Wessel emlékét síratja. Mikor a zene elhallgat, tenyerével árnyalja szemeit, mélyen lehajtja fejét, s percekre így marad, mozdulatlanul.
„Er sinnt” – mondja az ellenőrzésemre beosztott náci halkan, s eltorzul az arca az izgalomtól.
A teremben halálos csend. Huszonötezer ember csendje. Köhintést nem hallani. Ez itt nem politika, nem pártgyűlés. Ez vallás, istentisztelet. Aztán elbődül a hangszóró a terem minden pontján egyenletes ropogással, mintha ágyút sütögetnének. „Der Führer spricht.” Hitler lassan feláll, elsimítja homlokából a barna fürtöt, a mikrofon elé lép.
3.
Az arcok! Amíg beszél, az arcokat nézem, fenn a pódiumon, a vezérek arcát, a birodalmi gyűlés nyolcvan képviselőjének arcát! Micsoda arcok! Két intelligens emberi formájú közöttük: Goebbels, kicsi, fekete, ravasz, energikus, értelmes szemekkel, s Göring, a birodalmi gyűlés elnöke, típusa a kitenyésztett, régi porosz katonatisztnek. Aztán vizenyős, lélektelen szemek, sörtől duzzadt, vörös arcok, kopaszra nyírt fejek, harmadrangú testi anyag. Mi lehet ebben a fejben, mely ilyen szemekkel bámulja a világot? Micsoda zavar, micsoda görcsös rögeszme? Valamilyen álmilitarizmus ez, utánzat, nemcsak az egyenruha, a tartás, a hang, az egész esetlen snájdiság csak utánzat. Ez a militarizált, egyenruhába dugott utca. Ez a parancsszóra tisztelgő, meleg levesért katonásdit játszó mob. Ez az uniformizált csőcselék, az organizált korlátoltság, a mozgósított csorda ösztön, a kitartott és megfizetett brutalitás, a bunkóval nevelt engedelmesség és puskatussal lelkesített odaadás. Ez a tipikus náci arc, amilyet egy hagymázosan beteg társadalom álmodhat csak magának.
A hallgatóság java idősebb emberekből áll össze s aztán egészen fiatalokból. Középkorú férfi kevés akad a teremben. Egyetlen csinos nőt nem láttam A csinos nők nyílván másféle szórakozásokat keresnek ebben az órában. Ellenben több nőt láttam, akik könnyes szemekkel hallgatták Hitlert, elmondhatatlan izgalomban, reszkető kezekkel törülgették szemeiket. Az a szorongó érzés fog el, mintha huszonötezer hirtelen megtébolyodott emberrel zártak volna közös terembe. Kínos érzés.
4.
A szöveget ismerik. Most is ugyanaz: „Én háromszáz emberrel kezdtem, ma tizenkétmillió áll mögöttem. Én vagyok a német választók ötven százalékának vezére – (nem igaz) – holnap hatvan, holnapután nyolcvan, jövőre száz százalék az enyém.” (Mindezt tizenharmadik éve, monotonul, mindig ugyanazt.) „Én mobilizálom a tőkét a Harmadik Birodalomban, én adok munkát mindenkinek, én irtom ki az ős ellenséget” – (zsidókat és a franciákat) – „én tisztítom meg a fajtát, én vagyok a vezér.” (Szórul szóra.) Nem hiszem, hogy sokan akadnak a teremben, akiket meglepne, ha beszédét így fejezné be: „Én vagyok az Út, az Igazság, az Élet.” Nyilvánvaló, hogy ez már nem politikai hitvallás. Egyszerű hitvallás. A Messiás, akinek nem kell indokolni, csak kinyilatkoztatni, megjelenik a vizek fölött és beszél.
Goebbels hallgat, a levegőbe néz. Talán az egyetlen arc a teremben, amely elárulja, hogy közben gondol is valamit. Ha egyszer komolyan megszólal, kellemetleneket fog mondani.
5.
Amit mond a vezér, az közismert, ahogy mondja, az ebben a teremben valószínűleg meggyőző. A hit minden. A hangszóró különben is meggyőző valami, nehéz túlkiabálni. Mintha forró vizet innál, olyan ez a beszéd. Nincs íze, nincs szaga, de forró, éget.
Künn az udvaron komor, kettős sorfal őrzi a Vezér s a vezérek autóparkját. Nem várom be a gyűlés végét, Hitler beszéde után elmegyek. Az óriási luxusautókat testőrök állják körül. Nem is láttam még ilyen mamutautókat. A személyes reprezentálásra, úgy látszik, futja még a perselyekből. (Mert az üzemköltségre már nem futja.)
A fagyos, kihalt utcán a ritka járókelőket is továbbmenésre nógatják a rendőrök. Pár lépéssel odébb a berlini utca normális, élénk, éjszakai képe. A német nép nagy és sokféle meggyőződésű. Egyötöde hallgat csak, meggyőződésből, számításból vagy a kétségbeesés zavarában a Messiásra, aki a magnézium dús fényében áll most a Sportpalast dobogóján hívői előtt.
Ez az egyötöd nem fog felülkerekedni a hatvanmillión, ezt ma tudja már a Messiás is. De ez az egyötöd a hatvanmillióból mérhetetlen kárt, zavart, nyugtalanságot tud még szerezni hosszú időkön át Németországnak, Európának, a világnak.
Amíg ez az egyötöd együtt van és összetart, addig szó nem lehet békéről a világon. Mondom, látni kell az arcokat!...
Újság, 1933. január 29.
***
*A külföldi tudósítók mellett szolgálatot teljesítő náci pártszolgálatosok voltaképp ellenőrizték a gondjaikra bízottakat. Márai mellé egy csapos jutott, akit másnap felkeresett munkahelyén, az Olivner Platzon. Az „egyszerű nácival” riportot készített, amelyik állandó rovatában, a Műsoron kívül-ben jelent meg az Újság január 31-i számában.
[...]
– Miért tetszik a nácikkal tartani?
– Azért tartok a nácikkal – felelte s letörölte kezét kötényében, s félkezét csípőjén nyugtatva –, mert egyetemi végzettségem van, dr. phil. vagyok, s mégis itt mosogatom a poharakat, ebben a Berliner Kindl-ben. Mihelyt Hitler hatalomra kerül, ez másként lesz. Akkor nem kell majd többé poharakat mosogatnom, hanem kezdetben középiskolai tanár, később docens leszek Heidelbergben. Most jól megy a dolgom, mert van munkám. Heti harminc márkát keresek így, abból le kell adnom munkanélküli segélyre az államnak ötöt, a pártnak hármat. Marad huszonkettő. A lapot járatnom kell (a Völkischer Beobachtert), s éppen, mert van keresetem, készpénzzel kell megvásárolnom az egyenruhát is, a szolgálatot s minden előadáshoz legalább egy jegyet valamelyik ismerősöm részére is, aki még nem tagja a pártnak, de érdeklődik s nincs keresete. [...] A mi szervezetünk nemcsak városokra és körzetekre vonatkozik, hanem behatol a falvakba, behatol a családba, le az egyes ember életéig. Ha egy Pg. [Parteigenosse – párttárs] keres valamit, rögtön meg kell fizetnie a pártnak az egyenruhát, a lapot s támogatni kell a munkanélküli bajtársakat. [...] A mi erőnk az organizáció. A szisztéma olyan, hogy minden egyes embert, aki hozzánk tartozik, állandóan ellenőrzünk. (...) Hitler az egyetlen.... Ő áll ma nemzeti alapon. [...]
– Hát ezért tartok én a nácikkal – mondta aztán elégedetten.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >