Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
A Nagy Kínai Coming Out
Amint történt ez a minap egy szecsuani konferencián, ahol a végletekig gátlástalan, kommunista Kína járványügyi központjának legfőbb feje – mert sem az az Ördög, sem az a Freud sosem bír aludni – coming outolt egy jelentőset, amelynek mondanivalója sem a kínai, sem a magyar pártállami szellemiséggel nem mondható kompatibilisnek, mégpedig a kínai vakcinák hatékonyságával összefüggésben. Nem tudom, mit hitt: a kínai nyelvet úgysem értik meg sehol máshol (ezt szoktuk gondolni mi is a magyar nyelvről, aztán jön a nagy pofára esés – mindenkinek van ilyen sztorija, nekem tán a legjobb), de a lényeg, hogy elhangzott, ami elhangzott. És ilyenkor kezdődik el az, ami legalább annyira szórakoztató: a tekintélyuralmi rendszerek, esetünkben Kína és Magyarország, megpróbálják visszaterelni a kalitkába az onnan kiszabadult madárkát. Gábor György:
Habár rengeteg hazai és nemzetközi konferencián volt szerencsém (vagy szerencsétlenségem) részt venni, nagyon kedveltem a tekintélyuralmi rendszerekben megrendezett konferenciákat. Semmi perverzió, épp ellenkezőleg. A tekintélyuralmi rendszerek (autoriter társadalmak, diktatúrák) konferenciái ugyanis azért tudtak és tudnak (igen, mind a mai napig!) nagyszerűek lenni, mert kivétel nélkül mindegyiken lehet számítani arra – csak fülelni kell – hogy a konferencia „szakmaibb”, zártabbnak tűnő, „meghittebb” világában egy-egy résztvevőnek óvatlanul eljár a szája, kimondja a nagy tutit, amire a záró díszvacsorán, néhány pálinkával, sörrel, borral megtámogatva, két nagy csuklás közepette még ráerősít, de a konferencia másnapján már tagad mindent: szövegkörnyezetből kiragadott disznóságról, rosszindulatú félreértésről beszél, szándékos és provokatív félrehallásról nyilatkozik sietve.
Igen emlékezetes maradt számomra az a konferencia, amit épp 35 évvel ezelőtt Budapesten rendeztek „Die Gesellschaft und die ethischen Werte” (Wissenschaftliches Symposium)” címmel, s amin az akkori szocialista országok jelentős „sztárfilozófusai” mellett megjelent néhány ismert teológus, bölcselő a nyugati világból is, köztük Jean-Yves Calvez jezsuita atya (a korabeli katolikus gondolkodás legjelentősebb Marx-szakértője), vagy Paul Poupard bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának akkori elnöke, az Institute catholique de Paris korábbi rektora (akinek 1979-1980-ban, Párizsban, magam is hallgattam néhány előadását). Az 1986-os konferencián a fiatal valláskutatók közül egyikünk sem mehetett be a konferenciaterembe, miután nem voltunk MSZMP-tagok, vagyis megbízhatatlanoknak minősültünk, ám hostnak vagy hostessnek alkalmasnak találtak bennünket, mivel beszéltünk nyelveket. Én például egy akkori szocialista hírességet, a lengyel marxista Tadeusz M. Jaroszewskit kísérgettem (Jaroszewski a lengyelen kívül csak franciául tudott, ezért kaptam meg őt). Gyakorlatilag semmiről sem lehetett vele beszélgetni, pedig udvariasan próbálkoztam, semmi sem érdekelte, kizárólag a Sokol zsebrádióhoz kapható akkumulátor foglalkoztatta, ami az akkori Lengyelországban hiánycikk lehetett. Ám Jaroszewski professzor egy közösen elköltött és már-már teljes némaságba fulladó vacsorán a söröskorsóból tett jelentős hörpintését követően, komótosan megtörölve szája szélét, hirtelen rám meredt, s váratlanul azt mondta, hogy Lengyelországban csak a tömény hazugság létezik, vallásszabadság nincs, és mondandóját a „merde” szóval igyekezett nyomatékosítani, ami fiatalemberként, szemben a nagy professzorral, az idő tájt kissé sokkolóan hatott.
De persze voltam én 1990 előtt olyan hazai konferencián is, ahol „véletlenül” Izraelt nem az arab világ elleni cionista agresszornak nevezte az előadó, épp ellenkezőleg: konkrétan tudom, hogy ezt követően hónapokon át próbálta kimosni magát az elhangzott mondataiból. S voltam olyan konferencián is, ahol Pozsgay emlékezetes „népfelkelése” előtt öt-hat évvel (!!!) valaki 1956-ot forradalomnak merte nevezni: nem vicc: orosz volt az illető, aztán persze szem elől tévesztettem, s máig sem tudom, melyik orosz elmegyógyintézetben végezte.
És ma már tudjuk: a CIA különösképpen örült, ha egy-egy amerikai rendezésű konferenciára szovjet elvtársakat hívtak meg, mert így vagy úgy, a vodkához szokott, ám a szokatlan whiskyre váltott lélek szívesen nyílt meg a vendéglátók előtt.
A tekintélyuralmi rendszerekben nehéz megtalálni az egyensúlyt, s az embereknek, kiváltképp konferenciákon, könnyedén eljár a szájuk. Amint történt ez a minap egy szecsuani konferencián, ahol a végletekig gátlástalan, kommunista Kína járványügyi központjának legfőbb feje – mert sem az az Ördög, sem az a Freud sosem bír aludni – coming outolt egy jelentőset, amelynek mondanivalója sem a kínai, sem a magyar pártállami szellemiséggel nem mondható kompatibilisnek, mégpedig a kínai vakcinák hatékonyságával összefüggésben. Nem tudom, mit hitt: a kínai nyelvet úgysem értik meg sehol máshol (ezt szoktuk gondolni mi is a magyar nyelvről, aztán jön a nagy pofára esés – mindenkinek van ilyen sztorija, nekem tán a legjobb), de a lényeg, hogy elhangzott, ami elhangzott.
És ilyenkor kezdődik el az, ami legalább annyira szórakoztató: a tekintélyuralmi rendszerek, esetünkben Kína és Magyarország, megpróbálják visszaterelni a kalitkába az onnan kiszabadult madárkát. Csernobiltól a dél-koreai utasszállító repülőgép lelövéséig ismertek ezek a nagy állami igyekezetek. Kiváltképp akkor, amikor a Nagy Vezér szavahihetősége forog kockán.
Csakhogy a „cover-up”, az álcázás, a leplezés még több kárt okoz, mint az elkövetett bűn.
Következő cikk: Zsírosparaszti gőg és nemzeti rezervátum
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >
Anti-Orbán jelenségnek…
… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >
Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás
Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >
A remény mint drog
Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >