Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A Nagypapa (2.)
Jegyzetek a Bódis-cukrászdából
Bódis Gábor
Bódis Lajos gyerekkorát éppen olyan homály fedi, mint születésének körülményeit, apjának vagy nagyapjának kilétét (ld. A Nagypapa, 1. rész).
Későbbi csavargásaink (ő inkább bitangolásnak nevezte ezeket a sétákat, amelynek mai ésszel már a Söntéstől söntésig címet adnám) során többször mondott számokat, már ami testvéreit illeti, és úgy emlékszem a legnagyobb ezek közül 16 volt. Persze, azokban az ínséges (mert most a bőség zavara van!) időkben sokan már közvetlen születésük után eltávoztak az árnyékvilág e népes családjából. A számokkal amúgy is csínján kell bánni a Nagypapa esetében, aki nemcsak a marcipánok és mignonok színezésének volt nagymestere.
A cukrász mesterséget a többi között Pesten és a Felvidéken sajátította el. Ennek is van megcáfolhatatlan bizonyítéka, hiszen Lajos számtalan esetben fitogtatta szlovák nyelvtudását, és előszeretettel mondott szlovákul teljes érthetetlen mondatokat, sőt versikéket is. Legalábbis így hangzottak. Mivel a népes családban akkortájt senki nem tudott egyetlen megveszekedett szót sem szlovákul, ezt teljes nyugalommal meg is tehette. Mi, unokák pedig tágra nyílt szemekkel bámultuk a Nagypapa járatosságát a Bábel tornyának világában. Utóbb visszagondolva, talán ő okolható azért is, hogy az unokák közül sokan a csavargásra adták fejüket.
BL életében a legtermékenyebb időszak 1910 és 1924 között volt. Először is elvette Neorcsics Katalint, a Nagymamát. Összesen kilenc gyermekük született (egy, sajnos nagyon fiatalon elhunyt), méghozzá úgy, hogy a Nagypapa közben végigharcolta (ez csak légies szimbólumként értendő, mert egyéb forrásművek nem támasztják alá hőstetteinek önmaga által vázolt tényeit) az első világháborút. Ilonka 1911-ben, Juci 1912-ben, Pöszi 1913-ban, Kaci pedig 1914-ben látta meg a szabadkai napvilágot. És a lányos sorozat itt meg is szakadt, a váltáshoz kellett, úgy tűnik, a világháború vérpezsdítő borzalma. Az első fiú, apja után szintén Lajos (Lali) 1917-ben, Józsi 1921-ben, az ikrek (Laci és Sanyi) 1924-ben született. És ez idő tájt költözött be a népes család a Rudics utca 1-be, vagyis az azóta is ott levő Bódis cukrászdába. De előre szaladtunk az időben.
Maradjunk csak Doberdónál, és az ott dúló harcoknál, amelyekből Nagypapa bőven kivette a részét. A cukrászda feletti lakásban számtalan esetben tartott élménybeszámolót (mi több, haditudósítást!) a szavait szájtátian leső unokáinak. A megszámlálhatatlan kaland (szerénytelenebbek ezeket hőstetteknek neveznék, lelkiismeret furdalás nélkül) közül három maradt meg a családi közemlékezetben. Valószínűleg, elsősorban vérfagyasztó tartalmuk miatt, de lehet, hogy az ismételgetések száma is közrejátszhatott. Mielőtt kitérnék ezek ismertetésére, még meg kell jegyezni, hogy Nagypapa, tekintettel a hallgatóság elvárásaira, nem a szürke tényeket ismertette, hanem előadásonként ezek módosultak, kiegészültek, sőt egyes esetekben a végkifejlet is simulékonyságot mutatott. Hiszen nem egy, a tényekhez görcsösen ragaszkodó, kisstílű történészről van szó, hanem a mindenkori igazságot kreatív módon feldolgozó és tálaló mesemondóról. Emiatt a hitele is sokkal nagyobb volt, mint a történelemtudománynak, amely szintén kreatív módon változik. A különbség csupán csak az, hogy nem az unokák, hanem a hatalmon levők miatt.
Tehát, a Nagypapának három alaptörténete volt. Az egyik szerint, iszonyú mészárlást vittek végbe az olaszok (ők voltak a hűtlen szövetségesek, akik ellenünk, vagyis a Monarchia ellen fordultak. Mint tudjuk, ez utána szokásukká vált). Nos, egy hatalmas digó (nem eredeti kifejezés, BL használta) offenzíva következtében a Nagypapa körül elhullottak a bajtársai, és nem maradt más választása, mint hogy minden eshetőségre bekenje magát sárral és vérrel, majd bebújjon nyakig egy gödörbe. Nem tisztázott, hogy hogyan került oda egy emberszabású gödör, de hát Doberdónál minden elképzelhető. Különben is, ki merte volna az unokák közül megkérdőjelezni a Nagypapa szavait. Eszünkbe se jutott. A történetnek volt még egy részlete, amely szintén nem fitogtatott oktondi szilárdságot. Ahogy cseperedtek felfelé az unokák, a Nagypapa által a gödörben eltöltött időszak egyre rövidebb lett. Hét napnál kezdtük és talán a 24 óránál le is álltunk. Történelmi távlatokban gondolkodva, ezek olyan elhanyagolható apró részletek. Természetesen, minden történet happy end-el végződik, remélem, ezt fölösleges is hangsúlyozni.
A második történet híven tükrözi, hogy milyen megpróbáltatásokkal kellett szembenézniük a hősiesen harcoló magyar honvédeknek. Ezúttal a digók, úgy látszik, békén maradtak, de felbukkant egy újabb ellenség. Egy fenevad! Barnamedve képében és alakjában, méghozzá akkor, amikor BL, a Magyar Honvéd két társával a közeli erdőben mászkált. Pardon: felderítő munkát végzett. Vagy, a rossz nyelvek szerint, a konyhába gyűjtöttek, mert ott szolgálták le hazafias küldetésüket. De hát, rosszakarók, irigyek minden valamire való háborúban akadnak. Rájuk se kell hederíteni. Szóval, a fenevad, a szociális érzékenység teljes hiányáról téve tanúbizonyságot, felfalta a Nagypapa bajtársait. De nem Lajost! Aki puszta kézzel leteperte a digó medvét (magyar medve ilyet nem csinál!), és addig tartotta fogva, amíg meg nem érkezett a főszakács. Akarom mondani a felmentő sereg.
A harmadik történetnek már világpolitikai mondanivalója is volt. Sőt, engedjék meg, hogy Nagyapám nevében még azt a szerénytelenséget is megkockáztassam, hogy kimondjam: előrevetítette Trianon tragédiáját is. Annak minden komplexitásával, az emberi jogi oldaláról nem is beszélve. Így visszafelé rekonstruálva az eseményeket, ez a történet 1918-ban játszódhatott. BL ugyanis, mit sem sejtve, a hatalmas digó fölényre fittyet hányva, egyes egyedül, puszta kézzel (ez a motívum nagyon fontos és a későbbi háborúkban előszeretettel használták a Nagypapám találmányát a pártatlan tudósítók, történészek a „mieink” ártatlanságát, áldozati mivoltát leírandó) elfogott két ellenséges katonát (két digót, magyarul) és annak rendje és módja szerint fogságban tartotta őket. Így helyreállt a világ rendje, mindenki az általa megérdemelt helyen volt. Jöhet a béke. Jött is, de nem úgy, ahogyan azt Doberdónál várták. A nagyhatalmi elvtelen és nemtelen (ide várunk még jelzőket!) egyezkedés gyakorlati következménye az volt, hogy a Nagypapának, aki nyakon csípte a digókat, azon nyomban el kellett engednie őket. Sőt, ők lettek a győztesek!
Ekkor fordult a Nagypapa ezúttal véglegesen a nem kevésbé veszélyes, de léleknemesítő cukrászat felé.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >
Anti-Orbán jelenségnek…
… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >
Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás
Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >
A remény mint drog
Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >