Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Mindent meg kell tennünk, hogy Magyarország a szövetségesek, a Nyugat oldalára álljon. Putyin háborúja s Orbán támogató, utolsó csatlós békéje vesztes háború. Megint nemcsak a rossz, de a vesztes oldalra álltunk. Akkor kéredzkedtünk Oroszország mellé, amikor nemcsak az igazabb, de az erősebb világ fogott össze ellene. E bukott és hazaáruló politikának Magyarország megint megissza a levét. Felelőseinek menniük és felelniük kell. Csakhogy az ennek a politikának saját szűklátókörűsége vagy félrevezetettsége miatt engedelmeskedő tömeggel valahogy szót kell érteni. Ha nem akarunk káoszt, akkor nekünk kell elérnünk, hogy ne csak egy kisebbség akarja a Nyugat felé fordulást, hogy ne valamiféle külső, amerikai és/vagy európai erőszak kényszerítse rá a társadalmi többségre. Lengyel László (Népszava):

„Milyen hálátlan szerep lesz mind­azok szerepe, akiknek fel kell számolni a Nemzet, a Kereszténység, a Haza meghamisított eszményeit! Sajnálom őket” – írta Márai Sándor 1944-ben a naplójába. Szívesen vállalnám ezt a hálátlan szerepet a barátaimmal együtt. Csakhogy ez a felszámolás megvalósulhat véresen és brutálisan, vagy békésen és megállapodással.

Magyarország nem oszlik meg annak a gondolatnak a mentén, hogy az egyik oldalon az okosak, az ésszerűen gondolkodók, a tiszták, a hősök, az ellenállók, a másikon pedig a buták, az őrült hívők, a tolvajok és erőszakoskodók, az árulók és kollaboránsok állnak. Bármennyire ez a látszat, nem vagyunk fehér-fekete ország. Bármennyit írtam a fejlett Pannóniáról és a fejletlen Hunniáról, nem vagyunk egymással szemben álló igaz pannonok és barbár hunok. Nemcsak azért, mert az ember lehet jó és tiszta, rossz és gonosz, de az emberek nem jók és tiszták, rosszak és gonoszok, hanem sokfélék és mások. Nemcsak azért, mert Pannónia tele hunokkal, s Hunnia pannonokkal, s bennünk is ott keveredik a pannon és a hun különböző arányban. Hanem azért, mert még vannak hidak, ha gyaloghidak is, amelyek egymás felé vezetnek, s amelyek felégetése végzetes megosztottságot eredményezne.

Honnan hová vezetnek ezek a gyaloghidak? Ma az igazi választóvonal nem jobb- és baloldal, hanem az Oroszország felé menetelő Kelet-hívők és az Európa felé tekintő Nyugat-barátok között húzódik. Ez a Magyarország és a magyarok sorsát korszakosan eldöntő választás. „Különös magyar jelenség azonban az, hogy az ország történetének legújabb kori szakaszában, különösen pedig a 19. század végétől kezdve, döntő történeti pillanatokban, mindenekelőtt 1914–1920 között és 1938–1944 között végzetesen képtelennek bizonyult arra, hogy saját helyzetének valóságos adottságait és az ebből fakadó feladatokat meglássa (…) Vezetőkben és a közösség egyes tagjaiban döntő pillanatokban végzetesen hiányzott vagy megzavarodott a közösség érdekeinek felismerésére irányuló morális ösztön – ami nem valami misztikus kollektív jelenség, hanem a közösség egyes tagjainak ép ítélőképességéből tevődik össze –, s úgy látjuk, hogy más népek hasonló kritikus helyzetekben »ösztönösen« helyesebben, igazabban s a maguk közösségi érdekeiknek megfelelően viselkednek” – írta Bibó.

Orbán Viktornak és közvetlen híveinek már régen nincs morális, de most már politikai ösztöne sem. Elhiteti magával és környezetével, hogy már csak addig kell kitartani, amíg Donald Trumpot újraválasztják, és ezzel Magyarország a győztesek közé kerül. Ezért nem számít neki, hogy a mai Amerikában és Európában elszigetelődik, mert jőni fog a trumpi csodafegyver. Ugyanakkor vannak, még ha lapulnak is, a hatalom várában Nyugat-barátok, reformvágyók, tárgyalni akarók, akik angolul és nem oroszul beszélnek, vagy legalábbis európai magyar nyelven, akik nem kívánnak politikai öngyilkosságot elkövetni Orbán Viktorral. Ne gondoljuk, hogy csak mi tudjuk, hogy a rendszer a nyugati források elzárásával sivatagba jutott, s hogy az Orbán-rendszer folyamatosan felélte és feléli a rogáni propagandára és köztévére költött tízmilliárdokkal, az orbáni élsporttámogató százmilliárdokkal, az elhibázott, zsákutcás fejlesztésekkel és leginkább a rendszerszintű ezer milliárdos rablásokkal a jelent és a jövőt. A hatalompárti miniszterek, köztisztviselők, polgármesterek sora pontosan tisztában van azzal, hogy a visszaszoríthatatlan infláció okozója a hatalom maga, hogy orosszá lenni drága mulatság, választóikat Európa ellen uszítani kalandor felelőtlenség. Legalább annyira tanácstalanul és bizonytalanul ülnek a hallgató és rejtőzködő társadalom vulkánján, mint ellenzéki ellenfeleik. Az örökösödési háború haláltánca folyik.

 

Mindent meg kell tennünk, hogy Magyarország a szövetségesek, a Nyugat oldalára álljon. Putyin háborúja s Orbán támogató, utolsó csatlós békéje vesztes háború. Megint nemcsak a rossz, de a vesztes oldalra álltunk. Akkor kéredzkedtünk Oroszország mellé, amikor nemcsak az igazabb, de az erősebb világ fogott össze ellene. E bukott és hazaáruló politikának Magyarország megint megissza a levét. Felelőseinek menniük és felelniük kell. Csakhogy az ennek a politikának saját szűklátókörűsége vagy félrevezetettsége miatt engedelmeskedő tömeggel valahogy szót kell érteni. Ha nem akarunk káoszt, akkor nekünk kell elérnünk, hogy ne csak egy kisebbség akarja a Nyugat felé fordulást, hogy ne valamiféle külső, amerikai és/vagy európai erőszak kényszerítse rá a társadalmi többségre. Tudom, magam is állandóan belezuhanok abba a csapdába, hogy akár a többség ellenében is minél előbb kényszerítse rá a szövetségesek ereje Magyarországra, hogy álljon át a jó oldalra, hiszen minél később tesszük, annál rosszabbul járunk. Ugyanakkor az önvizsgálat tiszta perceiben pontosan értem, hogy a magyar társadalom állandóan magával hurcolt szerkezeti és lelki bajai éppen arra vezethetők vissza, hogy mindig kívülről kapjuk kényszerű és keserű igazságainkat, jelölik ki politikusainkat, nem belül harcoljuk ki az igazat, nem mi szüljük az államférfit.

Bíznunk kell abban, hogy a magyar társadalom csak átmeneti – még ha ez az átmenet hosszú is – politikai és társadalmi amnéziában, történeti felejtésben, ítélőképesség-hiányban szenved.

Bíznunk kell abban, hogy a magyar társadalom csak átmeneti – még ha ez az átmenet hosszú is – politikai és társadalmi amnéziában, történeti felejtésben, ítélőképesség-hiányban szenved. A politikai hisztériával váltakozó velleitása, akaródzása, a „minden lehetséges, csak akarni kell” kalandorkockázatával váltakozó „sorsunk, bukásunk Mohács óta meg van írva” tehetetlensége, a prózai és elviselhetetlen igazsággal való szembenézésre képtelen nemzeti sajátosságunk ésszerűen legyőzhető, „normalizálható és civilizálható”. A „normalizálás és civilizálás” reménye azokra a pozitív történeti tapasztalatokra alapozható, mint amikor 1945-ben az anyagiakban és lelkiekben földig rombolt társadalom képes volt magától új életre kelni, vagy amikor az 1989-es rendszerváltásra értelmesen és felnőtt módjára válaszolt.

Az elmúlt kétszáz évben nem ismertük a polgárháborút, vagyis a magyar magyar elleni fegyveres harcát, se az osztályháborút, ahogy nálunk nincsenek titkos összeesküvések, katonai puccsok sem. De voltak lázadások és felkelések, forradalmak és szabadságharcok, háborúvesztések és megszállások. Mindenekelőtt voltak országvesztések. Szememben az 1918 októbere és 1919 vége közti időszak nem annyira forradalom és ellenforradalom, hanem a káosz és az országvesztés kora. Ahogy 1944–45 is az irgalmatlan és elfogadhatatlan zavar, az összeomlás káosza. És legújabban 2022–23 nem egyéb, mint az országvesztés időszaka. Most egyenesen tartunk a látszólag mindent uraló rendszerből és a kormányképtelen ellenzék felől a tehetetlen társadalommal a háborús vereség és az összeomlás káosza felé.

A magamfajtának mi lehet más feladata, mint ennek a kaotikus – politikai, gazdasági, társadalmi és lelki – összeomlásnak a megállítása, annak megértetése, hogy a rendszer ellenségei, akik ugyanúgy akarják a rendszer bukását, mint én, vegyék észbe, hogy a másik oldalon állók nem mindegyike szükségképpen gonosz vagy áruló. A magyar társadalom a nyolcvanas évek második felében átesett a dialógus civilizációs nevelődésén, megtanulta a tárgyalás, az együttműködés kultúráját. Nem igaz, hogy csak az elitek egyeztek ki 1989-ben. A magyar társadalom békés, egymás közti jóváhagyásával állapodtak meg: ne legyen káosz, ne bántsuk egymást, az ország az első, nem az egymás közötti csaták. Az elmúlt években, hónapokban a társadalom hergelése és gyilkos indulatok felszítása folyt és folyik, apák és anyák, lányaik és fiaik, férj s feleség, testvérek egymás ellen fordítása. Nem vagyunk kivételesek, hiszen ez zajlik a trumpi Amerikában, Erdoğan Törökországában, Kaczyński Lengyelországában. Legyen példánk inkább az az Ukrajna, ahol a vész pillanatában egymás felé s nem egymás ellen fordultak.

A vész itt van. Márai figyelmeztetése: „Pillanatok, amikor olyan csend lesz – bennünk és körülöttünk –, hogy a világ szerkezetének titkos ketyegését véljük hallani.”

 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A Fico-kormány átneveli a közmédiát

A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >

Nehogy tragikus hős legyen

Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >

Politikai válság Horvátországban

Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >

Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?

Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >

A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat

Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >

Orbán illúziói a nagyságról

Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >

Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia

A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >

A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről

Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >

Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?

Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >

A világ a háború szélén áll

Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >

A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar

Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >

Az ember, aki kihívja Orbán Viktort

A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |