Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Ezek a pártok (a Momentum kivételével) nem hajlandók szembenézni a valósággal: mekkora az ő felelősségük Orbán 15 éve tartó autokráciájának töretlen fennmaradásában. Önbírálat semmi, önkritika semmi, viszont baloldali divattá vált „értékvédelemről” beszélni, hivatkozni arra, hogy csakis a balpártok képviselik ezeket az értékeket. Ez azonban több szempontból sem helytálló érvelés, sőt manipulatív. Először is, az elmúlt 15 évben ott ültek a parlamentben, de ezen értékeket néhány balsikerű tamtamozást leszámítva egyáltalán nem tudták képviselni, részben mert a kétharmad mindent elsöpört, részben nyilván a tehetségtelenség okán. És most, amikor a Tiszának végre reális esélye van, hogy esetleg véget vet a diktatúra hosszú korszakának, az óellenzék „értékhivatkozással” ráindul a Tiszára, melynek elnöke teljesen érthető okokból nem közösködik velük. Az meg végképpen elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter értékhiányaira hivatkoznak. Egy néppárt, pláne ha ilyen helyzetben van, mint most a Tisza, nem állhat elő radikális értékképviselettel, mert azonnal elveszti szavazóinak egy részét. Majd ha győzött a Tisza, akkor az új helyzetben ez is változni fog. Én magam például liberális értékeket vallok, és mégis helyeslem, hogy Magyar Péter nem ment bele az „értékvitákba”, mert akkor csökkent volna annak az esélye, hogy végre-valahára az ország kikeveredjen az autokrácia csapdájából. Kardos András (Élet és Irodalom):

Van a jelenlegi világhelyzet­nek egy diszkrét bája: sem jobbról, sem balról nem értik korszakunkat, ami nem azért van, mintha mindenki meghülyült volna, és még csak azért sem, mert én önhitten azt gondolnám, hogy én értem mindazt, amit senki más nem ért, vagy pontosabban: rosszul ért félre. Sokkal inkább arról van szó, hogy az a nyelvi készlet, ami rendelkezésünkre áll mintegy kétszáz éve életünk és történelmünk értelmezésére, már kevéssé látszik alkalmasnak arra, hogy segítségével adekvátan írjuk le világunkat, pláne hogy ezen túl még kritikát és alternatívát is vázoljunk fel a jelen korszakkal szemben.

 

Csak egy-két példa a nem értésre. Baloldali barátaink beleragadtak a kapitalizmuskritika posztmarxista kategória- és szemlélettanába, ennek következtében még mindig a XIX. század nyelvén beszélnek a kizsákmányolásról, osztálytársadalomról, és egyáltalán, van nékik egy ki nem mondott titkos fegyverük: ez nem más, mint a kapitalizmust felváltó „igazságosabb” rendszer, a szocializmus eszménye, melyről ugyan már nyíltan nem beszélnek 89 után, de az elrejtett előfeltevéseiket ez mozgatja; akár a klímahelyzetről, akár a népesedési válságról, akár a szegénységről van szó, a felszínen apokaliptikus nyelven beszélnek, de a titkos záradék nem szól másról, mint egy majdani szocializmus vágyálmáról. Csak ezt el kell fojtani, helyébe elég a szolidaritás hiányát mantrázni fedőszövegnek, hiszen minden baloldali tudja, hogy a szolidaritás egyfelől nem vezethető be vezényszóra, másfelől létező entitás, tehát ennek folyamatos számonkérése sem más, mint a szembenézés hiánya azzal, hogy a szocializmus, mint társadalmi rendszer megvalósíthatatlan.

 

*

 

A szimmetria kedvéért, no meg a világunk jobb megértése végett, nézzük meg röviden a hagyományos „konzervatív” vagy jobboldali világértelmezés belső lehetetlenségeit. A jobboldal ugyanazt az „értelmezési trükköt” hajtja végre, mint a baloldal, pontosabban szerkezetileg ugyanazt, tartalmilag pont az ellentettjét. A konzervatív is abból indul ki, hogy nem kell mást csinálni, mint az ő értékeit kicsit új ruhában eladni a népnek. Most már nem a jóléti társadalomról, a hagyományos értékekről beszél, hanem ennek bázisan egy magát patriótának, szuverenistának, nemzetinek eladó, a kis közösség (nép, nemzet stb.) értékeinek védelmére felesküdött királynak láttatja, ahogy Trump mondogatja: „America is the first.” Valójában ez sem más, mint nyelvi trükk, pontosan olyan nyelvi spektákulum, mint a baloldalé, egy lényeges különbséggel: ennek a jobboldalnak semmiféle titkolt előfeltevése vagy eszménye nincsen. Ő nem akar, szemben a baloldallal, „rendszert váltani”, ő remekül megvan az oligarchikus világ kereti között, és amit tényleg akar, azt nem titkolja, csak „becsomagolja”: autokráciát épít ki, és a maga populista spektákulumában azt adja az ő népének, hogy csakis az „erős vezető”, végső fokon a diktátor (na jó, ezt valóban nem így mondja) az, aki a népet megmenti a balliberális ármánytól.

 

*

 

Ily módon annak, aki mégis neki akar veselkedni, hogy megértse a korszakunkat, sőt netán legitim módját választja a változtatásnak, egyfelől fel kell adnia a baloldal apokaliptikus utópizmusát, másfelől a „konzervatív nemzeti jobboldaliság” spektakuláris hazugságvilágának autokratizmusát. Ugyanis mindkét, a múltból átmentett értelmező-értéknyelvi előadás elzárja a megértés valódi lehetőségét, mert állandóan arra kényszeríti az akadémiáktól a zsákfalvak közmunkásaiig az embereket, hogy saját korukat sötét szemüvegen át nézzék, s mivel a szemüveg olyan, mintha segítené a látást, használói, sokszor a legjobb szándékkal, azt képzelik, hogy valóban saját világukat látják. Holott csak nézik, de nem látják.

 

Amiről eddig beszéltünk, röviden összefoglalható a következő formulában: az ideológia- és értékvezérelt korszak lezárult, ezzel együtt az a nyelvhasználat is, mely ezen elmúlt korszak hatalmi viszonyait meghatározta.

 

Gilles Deleuze ezt mondta a hetvenes években: „Ám itt rögtön felvetődik a kérdés: hogyan lehetséges az, hogy olyan emberek is, akiknek ez nem áll érdekükben, követik és támogatják a hatalmat, egy kis darabjáért koldulni képesek? Talán a megszállás terminusa segítségünkre lehet a magyarázatban. A gazdasági értelemben vett befektetés, illetve a tudattalan vonatkozásában alkalmazott megszállás fogalma azt mutatja, hogy nem az érdeké lesz az utolsó szó. A vágymegszállás azt ugyan nem idézi elő, hogy alkalmasint az érdekeinkkel ellenkező dolog után vágyakozzunk – hiszen az érdek mindig követi a vágyat, és ott állapodik meg, ahová a vágy vezeti –, az viszont befolyásolhatja, hogy a vágy mélyebb és kiterjedtebb legyen az érdeknél. Meg kellene hallanunk Reich kiáltását: nem, a tömegeket nem csapták be, ott és akkor kívánták a fasizmust! Vannak olyan vágymegszállások, amelyek a hatalom modelljévé tehetők…” (Kiem. tőlem – K. A.)

 

Ha meglepő is, Deleuze idézett gondolatsora pontos leírását adja a post truth, az igazság utáni kor, de akár a posztmodern nyugati korszakának, bármennyire is korán, a hetvenes években fogalmazta meg. A kulcsmondat persze ez: vannak olyan vágymegszállások, melyek a hatalom modelljévé tehetők. Nos, azt állítom, hogy mind Orbán autokratikus rendszerének számomra oly keserű sikeressége, mind pedig közelgő bukása értelmezhető a vágymegszállás és a hatalom összefüggésében. Miért jelentheti a fenti elmélet Orbán bukásának és Magyar Péter, vagyis a Tisza remélhető győzelmének egy lehetséges magyarázatát?

 

Induljunk ki abból, hogy az értékalapú politika a polgári demokráciákban nagyjából a nyolcvanas évek végéig olyan nyelvet használt, melyben az érték-jelentés-hatás hármassága többé-kevésbé egy irányba mutatott. Ha tetszik, arról van szó, hogy demokráciában a nyelvben kifejezett igazságszükséglet vitákban és irányzatokban ugyan, de mégis kifejezi a nép és főképpen a polgárság elvárásait, tehát vágyszükségletét egyszerre elégíti ki a politika az érték, a megélhetés és a perspektíva hármasságában. Ez volna a liberális demokráciák jóléti korszakának modellje, ami érdekes módon akkor reped meg, amikor 89 táján a kétpólusú világ megváltozik. A rendszerváltás után nagyon korán eljött az az időszak, amikor a tömegek számára az érték-jólét-perspektíva triumvirátusa nem csupán problematikussá vált, miként az ezt artikuláló nyelv is, hanem már a hármasság újabb genealógiája sem követte a polgári társadalmak megszokott sémáját. És erre a problematikus helyzetre a politika populizmussal felelt, beleszerkesztve nyelvébe olyan pszeudoértékek hirdetését, melyek pontosan a Deleuze által megírt vágymegszállás irányába hatottak. Megrendült az értékek nyelve, megrendült a jólét jelene, és megrendült a perspektíva pluralizmusa is. Ez kialakította azt a bizonytalanságérzetet, melyre igazából a centralizált, kemény kezet mutató, „megvédlek, népem”-típusú politika referált, vagyis a nyelv és a hatalom az autokrácia irányába mozdult el, és nem pusztán a volt szocialista világban. Ezzel a spektakuláris politika a vágyak és a hitek identitásillúzióját „varázsolta” a nemzetek elé, feltámasztván a nacionalizmus és a kereszténység keresztezését azokkal az álértékekkel és álnyelvvel, amiknek hazánk 2010 után az egyik fő képviselője lett. Ám az autokrata vágymegszállásnak, mely tehát tényleges és plurális értékek helyett a kontroll nélküli hitvágyat szállítja a népnek, van egy hatalmas veszélyforrása: és ez nem csupán a szokásos gazdasági fellendülésre és annak lehűlésére vonatkozik, hanem arra is, hogy ahol varázslat által lesz elkábítva a nép, ott mindig fennáll a varázstalanodás veszélye, amihez pont az szükségeltetik, hogy a hatalmi elnyomás tűzijátéka helyére, illetve mellette valaki annyit tudjon mondani: az Ön nyelvezete, Hatalom úr, hamis, az Ön értékei hamisak, az Ön által kínált eszmék elfedik a nyomorulttá tett valóságot, hamisak, az Ön szerepe hamis, nem értünk van nyelve és hatalma, hanem ellenünk. Mármost ehhez az szükséges, hogy a varázstalanítás hiteles legyen, ami nem pusztán a mondott tételek igazságtartalmától függ, hanem attól, hogy a hatalom maga okozta repedéseit bástyaomlássá képes-e kiszélesíteni ez a másik vágymegszállás. Itt már nem elég a szabadság értékét mantrázni, mert a triád kora a múlté. Itt azt kell felmutatni, hogy Te, hatalom, a vágyaimat csak manipuláltad, és a vágymegszállás a hazugság lila ködébe burkolta a valót. Az autokrácia, a diktatúra hiába próbál vigyázni: előbb-utóbb szétroncsolja a nyelvet, és ezzel a repedésekbe új vágymegszállás léphet be. Ám ennek a másnak nem értékeket kell ideologikusan a nép elé tárnia, azzal nem megy semmire, innen az óellenzék totális csődje nálunk. Magyar Péternek egyetlen esélye volt, és ezt eddig ki is használta. A kegyelmi botrány volt talán az első olyan evidens aljasság, melyet a kormány és feje már nem tudott nyelvileg elvarázsolni. Sok jelentős aljasság történt már előtte is, de az oligarchák ügyletei, a maffiaállam bűncselekményei esetében a hallgatás, a törvény önmagukra szabása és végül a félelemkeltés volt tizenöt éven át a varázspálca.

 

*

 

Ami az elméletet illeti, a helyzet megértéséhez még egy fogalmat kell röviden vizsgálnunk, a közismert narratíva a politikában oly nagy szerepet játszó kategóriáját. Narratíván értjük, hogy egy politikus vagy párt egyfajta történettel áll a nép elé, mintegy „felnőttmesét” mond önmagáról és a

 

világról, hogy ezzel átélhetőbbé, populárisabbá tegye a mondandóját. A liberális demokráciák narratívája, mely a jogállamról, szolidaritásról, fékek és ellensúlyok rendszeréről szól, a kilencvenes években túl elvontnak bizonyult ahhoz, hogy ezen absztrakt szabadságértékek a választók széles tömegének átélhetők lettek volna. Erre jött rá Orbán és stábja, hogy fokozatoson sutba dobva addigi értékeit és azok narratíváját átsétáljon a „másik oldalra”, magyarán jobboldali, nemzeti, keresztény mezbe bújt, és a történet, amit elkezdett mesélni, már az „Isten, haza, család” és a köré rendezett magyarságnagyság, üldözöttség, megvédlek titeket, ősi nép a miénk, minket mindig igaztalanul bántottak, pedig mi voltunk Európa védőbástyái, stb. stb. Az új narratíva lényege a sérelmi, egyben a dicsőséges múlt, a kivételesség elmesélése lett, és a nép elég nagy része hálásan fogadta ezt a könnyen megélhető, könnyű identitást nyújtó történetet. Ennek következménye a kétharmad, a Sámán mítosza stb. Ahogyan Kövér László a minap mondotta: „Napjainkban a nyugati világban vannak olyan erők, amelyek le akarják téríteni a jézusi útról Európát és Magyarországot, a hamisság és a halál zsákutcájába akarják terelni embertársaikat azért, hogy alávethessenek és kifoszthassanak mindenkit.” (Ésaiás próféta a hasonlóan apokaliptikus vízióját így fogalmazta meg [Ézs 59,7]: Lábaik a gonoszra futnak; és sietnek, hogy ártatlan vért ontsanak; gondolataik hamisságnak gondolatai, pusztítás és romlás ösvényeiken.)

 

*

 

Ez igen velős összefoglalása a Fidesz és a NER narratívájának. És direkt mostani és nem orbáni szöveget idéztem. Ugyanis a Fidesz túl későn és akkor is csak korlátosan jött rá arra, hogy a fedezet nélküli hitrege és apokalipszis nem tartható fenn az idők végezetéig. A nyelv, melyen a történet elhangzik, addig tűnik hitelesnek, amíg a fent említett hármasság együtt áll. A vágymegszállás jólét és dinamizmus nélkül elgyengül, hiszen a diktatúra öncélú hatalommegtartása már csupán a kliensek és a szektatagok számára fogadható be evidenciaként. És akkor a rendszer szinte kiprovokálja a bástya beomlását, vagy legalábbis a téglák kizuhanását a falból. Ugyanis a spektákulum és a vágymegszállás korszaka amúgy is csak kényszereszközként használja az ideológiát és az értékeket, s ahol ezek egyenesen szembemennek a napi tapasztalattal, lásd kegyelmi ügy, gyerekvédelem, ott megrendül a nyelv, a történet és a hatalom stabilitása. Idő kérdésévé válik csupán az autokrácia bukása. (Lásd az adatlopási ügy vagy a háború orbáni kezelését. Ezek már mind a kegyelmi ügy utáni káoszt tükrözik, amin a hívek számára valamit enyhíthet a Trump-féle kirándulás, de annak utóélete is mutatja, hogy a spektákulum fényei egyre szürkébbek.)

 

Ebbe a térbe lépett be Magyar Péter, aki több dolgot szinte rögtön megérzett: 1) Az ideológiák kora lejárt. 2) Alapértékeket, mint nemzeti érzés stb., mégsem lehet átengedni a megroggyant Fidesznek, ezért Magyar eleve egy pluralista néppártot gondolt ki, amelynek a szavazói ezer helyről jönnek, tehát egységes nyelvezet és értékrendszer itt nem alakítandó ki. 3) Magyar Péter, miközben – helyesen – nem rontott rá a Fidesz ideológiai paneljeire, ígérete szerint egy működő, demokratikus országot ajánlott a népnek, tehát nem az ideológia és az érték, hanem a lerabolt állam működésképtelensége, ugyanakkor a hatalom korrupciója jelentette Magyar Péter országjárásának a gerincét, és íme: a nyelv- és politikaváltás azonnal sikerrel járt. Ugyanis nem pusztán arról van szó, hogy a Tiszát az Orbán elleni gyűlölet tartja össze, hanem arról, hogy Magyar Péter politikájának a centrumában a működőképesség és a tisztességes ország története áll. Szembemegy a diktatúrával, de nem ideologikus, hanem működési és bűnügyi alapon. Magyarán, szemben az összezuhant „értékvezérelt” óellenzékkel, Magyar Péter és a Tisza azt üzente: varázstalanítjuk az országot. Működőképes lesz az egészségügy, a közlekedés, az oktatás, és lesz vagyonosodást vizsgáló hivatal. 4) Ehhez járult még, hogy szemben az agyonsebzett óellenzékkel Magyar Péter teflonpolitikus. Minden gyalázkodás, mém, acsarkodás, lekezelés lepattant róla, és a szokásos gigafónia teljes csődbe ment: a hagyományos, jól bevált, keresztény alapozású gyűlöletroham visszafele sült el. (Ahogy az adatszivárgás kontra adatlopás ügye is visszafele fog elsülni.) Magyar Péter narratívája tehát így szól: „Azoknak, akik a polgári Magyarországot szeretnék közösen felépíteni, nem fér bele az aljas, hazug kommunikáció, nem fér bele, ha egy politikus a honfitársát eltaposandó rovarnak nevezi, és azok az aljas tettek sem férnek bele, melyeket akár a Tiszával, akár velem szemben elkövetnek Orbán Viktorék.”

 

*

 

Mindebből most csupán két következtetés vonnék le, elismerve, hogy ennél jóval több adódik. Kezdjük a lényegtelenebbel. Ez Hont András nevű ÖT-buzgalmár nevéhez fűződik, aki nem győzi megvetni és gyűlölni Magyar Pétert, s ennek oly módon ad hangot, hogy álfüggetlen műsorában rendszeresen Megváltó úrnak gúnyolja Magyar Pétert. Szegény Hont nem veszi észre, hogy amíg a Tisza elnökét akarja gúnyolni, közben ezt saját főnökével, Orbán Viktorral szemben követi el. Ugyanis a megváltó sámán szerepét Orbán választotta magának, egyre szűkülő, ám létező szektája ezt elfogadta, sőt, szinte ki is követelte, ám a nevezett médiagyáros ezt nem vette észre. És bár nem ennyire sületlen módon, de Hont sok Fidesz-környéki kollegája csatlakozott ehhez a nyelvhez, ám Hont náluk értelmesebb. Ez csak annyiban tanulság, hogy az önimádó kormánycelebek a kegyelmi botrány óta a Fideszhez hasonlóan nem szálltak fel a Kritika nevű expresszre, vagy ha igen, akkor Lázár miatt azóta egy helyben állnak Kelenföldön, és nézik a rommá rohadt állomásépületet. Ez a nyelvvesztés és nyelvtévesztés szép példája, és mögötte természetesen a helyzet teljes meg nem értése húzódik meg.

 

*

 

A második konzekvencia súlyosabb. Más hasábokon sokan támadnak engem azért, mert álláspontom szerint az óellenzéki pártok egyikének sem kellene indulnia a választáson. Nem vagyok választási szakértő, a részletekről beszélnek eleget mások. Az viszont egészen bizonyos, hogy a Fidesz által legyártott választási metódusban csakis úgy lehet legyőzni a Fideszt, ha vele szemben egyetlen néppárt áll. (A Mi Hazánkat hagyjuk.) A négy kétharmados vereség után, bár tudom, hogy a választási rendszerünk nem fair, döbbenetes, hogy a balpártok és értelmiségi híveik nem akarják elfogadni, hogy ezekkel a pártokkal nem megy a diktatúra leváltása. Ezek a pártok (a Momentum kivételével) nem hajlandók szembenézni a valósággal: mekkora az ő felelősségük Orbán 15 éve tartó autokráciájának töretlen fennmaradásában. Önbírálat semmi, önkritika semmi, viszont baloldali divattá vált „értékvédelemről” beszélni, hivatkozni arra, hogy csakis a balpártok képviselik ezeket az értékeket. Ez azonban több szempontból sem helytálló érvelés, sőt manipulatív. Először is, az elmúlt 15 évben ott ültek a parlamentben, de ezen értékeket néhány balsikerű tamtamozást leszámítva egyáltalán nem tudták képviselni, részben mert a kétharmad mindent elsöpört, részben nyilván a tehetségtelenség okán. És most, amikor a Tiszának végre reális esélye van, hogy esetleg véget vet a diktatúra hosszú korszakának, az óellenzék „értékhivatkozással” ráindul a Tiszára, melynek elnöke teljesen érthető okokból nem közösködik velük. Az meg végképpen elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter értékhiányaira hivatkoznak. Egy néppárt, pláne ha ilyen helyzetben van, mint most a Tisza, nem állhat elő radikális értékképviselettel, mert azonnal elveszti szavazóinak egy részét. Majd ha győzött a Tisza, akkor az új helyzetben ez is változni fog. Én magam például liberális értékeket vallok, és mégis helyeslem, hogy Magyar Péter nem ment bele az „értékvitákba”, mert akkor csökkent volna annak az esélye, hogy végre-valahára az ország kikeveredjen az autokrácia csapdájából.

 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Akár megszállja Trump Grönlandot, akár nem, egy dolog világos: a nyugati rend, amit valaha ismertünk, már történelem

Temeti az eddigi világrendet Timothy Garton Ash. Azt írja: annak vége, függetlenül attól, hogy Trump megtámadja-e >

Iránban Khamenei már pusztán a nyers hatalommal kormányoz

A Bloomberg szemleíróje, Marc Champion úgy látja, hogy Iránban a hatalom már csupán a nyers erőszakot >

Az iráni rezsim saját népét irtja, a mullahok átlépik a Trump által megvont vörös vonalat

De miként válthatja be ígéretét az elnök, mármint hogy beavatkozással vet véget a tömeges erőszaknak? Ezt >

Magyarország legfontosabb választása 2026-ban lesz, és nem beszélnek róla eleget

A szélsőjobboldal nehezen tudna talpra állni abból a csapásból, ha Magyarország felszabadul a Fidesz és Orbán >

Nem azért, hogy Orbánt éljenezzék? Az EU láthatóan felfüggesztette a Magyarországgal kapcsolatos ügyeket

Az EU Bizottsága gyakorlatilag leállította a Magyarországgal kapcsolatos dossziékkal ügyében a döntések meghozatalát - írta az >

Miért fog összeomlani az EU?

Az EU végét jósolja a Süddeutsche Zeitung brüsszeli tudósítója arra az esetre, ha 2027-ben a jobboldal >

Ezek a mostani iráni tiltakozások mások, mint az eddigiek

Ishaan Tharoor elképzelhetőnek tartja a Washington Postban, hogy hamarosan megbukik az iráni teokrácia, mert mostani tiltakozások >

Az őrült bélyeggyűjtő

Trump, az őrült bélyeggyűjtő, mindennel rendelkezik, amit csak akarhatna – kivéve annak képességét, hogy értékelje mindezt, >

A magyarok belefáradtak Orbánba, Putyin barátja ideges és teszi az előkészületeket a választásra

Most éppen azt dobta be, hogy Trump Budapestre készül, ami nagy hátszelet jelentene a jelentős nyomás >

Economist: A koszovói választások azt mutatják, hogy a demokrácia ott szolidan működik

Mind Koszovó, mind Szerbia az Európai Unióhoz kíván csatlakozni. Több uniós tagállam politikusai azonban azt mondják, >

Jog, morál és egyéb apróságok

Sok baj okozója lehet, ha egy ország életében épp az aktuálisan legfontos kérdésben hiányzik a közös >

Trump megtanítja a világot félni Amerikától

Fareed Zakaria ítéli így meg a Washington Postban, ám ily módon eljátssza az évtizedek alatt megszerzett >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |