Ma Amália, Bekény névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Mikor fogja Szerbia eltávolítani Ratko Mladićot a hatalomból?
Vučić és cinkosai uralmuk idején valódi Ratko Mladić-kultuszt építettek ki, tovább hamisították a múltat, majd a múlt tagadásáról áttértek a bűnösök és egykori tevékenységük dicsőítésére – a népirtás újabb szakaszaként. Így épült ki egy olyan rendszer, amelynek alapzatában éppen Ratko Mladić áll: egyrészt valóságos személyként, a bűnös tervek terepen végrehajtójaként, másrészt annak az ideológiának a szimbólumaként, amely áthatotta a társadalom minden rétegét, és mérgező levegővé vált, amelyet belélegzünk. Aleksandar Vučićot és a Szerb Haladó Pártot valahogy még csak sikerül majd leváltanunk a hatalomból, a választásokon, az elkerülhetetlen tömegtüntetésekkel és mindazzal együtt, ami ezzel jár. Ez reális lehetőség, feltéve, hogy a fellázadt társadalom elég erős lesz ahhoz, hogy megvédje a választási győzelem eredményét. Az igazi kérdés azonban így hangzik: Mikor távolítjuk el Ratko Mladićot a hatalomból? Attól tartok, ezt a kérdést kevesen teszik fel maguknak, és még kevesebben vannak, akiknek értelmes válaszuk lenne rá. Tomislav Marković:
A háborús főbűnös Ratko Mladić halála fölötti gyász és tiszteletadás kellős közepén Aleksandar Vučić augusztus 29-én pártrendezvényt szervezett Užicében. Amióta csaknem két évvel ezelőtt megkezdődtek a haladó párti rezsim elleni tömeges tiltakozások, Vučić nem jelent meg azokban a városokban, amelyek élen jártak az engedetlenségben, Užice pedig ezek egyike. Mivel javában zajlik a még ki sem írt választások nem hivatalos kampánya, Vučić úgy döntött, hogy olyan helyeken is körutat kezd, ahol kifejezetten népszerűtlen.
A csetnik ideológia hívei a Partizánok terén hirdették meg a nagygyűlést, és ahhoz, hogy az elnök érkezése, valamint a környékről odaszállított híveinek felvonultatása zavartalanul menjen, először meg kellett tisztítani a teret a nemkívánatos elemektől, vagyis azoktól az užicei polgároktól, akik nem rokonszenveznek a haladó párti politikával. Ennek érdekében először civil ruhás rendőrök indultak végig a tér kávézóinak teraszain, hogy igazoltassák a vendégeket, hátha el tudják őket távolítani onnan. Amikor azonban egy olyan csoportba ütköztek, amely nem volt hajlandó lemondani a szabad mozgás jogáról, azonnal odarohant mintegy harminc ember a párt biztonsági szolgálatából.
A rezsim verőlegényei
A jelenlévők beszámolói és a független sajtó tudósításai szerint ezek a kigyúrt fiatalemberek egyenruhában voltak, valamennyien ugyanolyan fekete pólót viseltek. Az igazoltatás közben rontottak rá az emberekre, és ütlegelni kezdték őket. A téren összegyűlt, rendszerellenes érzelmű polgárok többségét sikeresen eltávolította a csendőrség, valamint az egyenruhás és civil ruhás rendőrség, szükség esetén erőszakot és gumibotot alkalmazva. Ez a csoport azonban kemény diónak bizonyult, ezért drasztikusabb intézkedésekre volt szükség, amire rendszerint a haladó párti verőlegényeket használják.
Akciójuk sikerrel járt, amint az azon a felvételen is látható, amelyen egy vérző fejű férfit látunk négykézláb vánszorogni egy kávézó terasza mellett, miközben megpróbál elmenekülni a verőlegények elől és menteni az életét. A párt rendezői közben székeket ragadnak a kezükbe, meglendítik őket, és a férfi fejét, illetve testét ütlegelik velük. Csak amikor egyértelművé vált, hogy a férfi élete veszélyben van, jelentek meg a civil ruhás rendőrök, és szakították félbe a verést. A verőlegények pedig továbbindultak, hogy valaki mást bántalmazzanak.
Ezután sorra érkeztek az elítélő nyilatkozatok – ki tudja, hányadik rezsim által elkövetett erőszakos cselekmény után –, megszólaltak ellenzéki politikusok, különböző közéleti személyiségek, elemzők, a Diákmozgalom pedig közleményt adott ki azzal az üzenettel, hogy „egyetlen zúzódás, egyetlen eltört borda sem fogja megállítani azokat a polgárokat, akik úgy döntöttek, hogy felkelnek”. Ezekből a megszólalásokból, ahogy a kevés független médium tudósításainak többségéből is, kimaradt azonban egy részlet, amely világosan látható a felvételen.
Ratko Mladić arcképével ellátott pólók
Vučić pártjának verőlegényei ugyanis valóban egyenruhát viseltek, valóban fekete pólóban voltak, ám ezeknek a pólóknak a hátán Ratko Mladić képe volt látható. A rezsim erőszakos emberei úgy verték az Užicében fellázadt polgárokat, hogy testükön egy tömeggyilkos, a srebrenicai népirtásért és emberiesség elleni bűncselekményekért elítélt háborús bűnös képét viselték. Ennek a ténynek az elhallgatása sem véletlen, sem meglepő. Amint megláttam a felvételt és a Mladić-képet a verőlegények pólójának hátán, feltételeztem, hogy erről nemigen lesz szó az ellenzéki nyilvánosságban.
Hasonló hallgatás uralkodott 2024 decemberében is, amikor Újbelgrádban egy idős férfi kést rántott a diákokra, és kiderült, hogy az illető Ratko Adžić, a Szarajevóhoz tartozó Ilijaš községben 1992 júniusától 1993 januárjáig a szerb biztonsági erők válságstábjának elnöke és parancsnoka volt. Az Adžić ellen a Humanitárius Jogi Alap a Ilijaš község eltűnt személyeinek családjait tömörítő egyesülettel együtt már 2016-ban feljelentést tett a nem szerb lakosság ellen elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt. Akkor sem esett erről sok szó. Még akkor sem, amikor a múlt kísértete hidegfegyverrel támad diákokra, ez nem számít releváns témának az ellenzéki nyilvánosságban.
A bűnös múlt elhallgatása
A társadalom demokratikus része immár évtizedek óta egyszerűen nem hajlandó tudomást venni arról a nyilvánvaló kapcsolatról, amely a bűnös örökség és az autoritarizmus között áll fenn, amelybe Szerbia újra meg újra belekerül. A múlttal való szembenézés hiánya és a demokratikus berendezkedés hiánya közötti összefüggés az ellenzéki polgárság vakfoltja. A társadalom Európa-párti része sokat beszél a korrupcióról, az alkotmány megsértéséről, a választási csalásokról, a szegénységről, az európai útról való letérésről, a foglyul ejtett intézményekről, az ellenőrzött igazságszolgáltatásról, a rezsim erőszakáról, a törvények tömeges megsértéséről – de nemigen szereti emlegetni Milošević rendszerének háborús hadjáratait, a szomszédos államok elleni agressziót, a számtalan háborús bűncselekményt, a Belgrád környékén feltárt tömegsírokat, a hűtőkocsikat, Szarajevó ostromát, Vukovár lerombolását, a koncentrációs táborokat, a tömeges nemi erőszakot vagy a népirtást.
A véráztatta kilencvenes évek, a nagyszerb politika elsöprő támogatása, Milošević messiásként való ünneplése és a társadalom jelenlegi állapota közötti ok-okozati összefüggés felismerését pedig eretnekségnek tekintik. A múlt szisztematikus elhallgatását és tagadását – amelyhez az úgynevezett demokratikus erők, élükön Vojislav Koštunicával és Boris Tadićtyal, szintén jelentős mértékben hozzájárultak – ritkán tekintik annak az alapvető oknak, amely Šešelj és Milošević egykori munkatársainak hatalomba való visszatéréséhez és az autokratikus uralom kiépítéséhez vezetett.
Nem tudom, demokráciánk vezéralakjai milyen politikai elméletet olvastak, ha egyáltalán olvasnak valamit ezen a területen, de teljesen őrültség azt hinni, hogy lehetséges az autokrácia megdöntése, a rendszer radikális megváltoztatása, Szerbia demokratikus állammá alakítása – amelyben érvényesül a jogállamiság, tiszteletben tartják a törvényeket, szabad választások vannak és érvényesülnek az európai vívmányok –, anélkül, hogy alapjaiban számolnánk le a múlttal, a bűnös örökséggel és a nagyszerb nacionalizmus ideológiájával, amely ezt az egész borzalmat létrehozta.
Van itt valamiféle nyilvánvaló kapcsolat
„Senki sem szabadulhat a történelemtől” című könyvében Helmut Dubiel szociológiaprofesszor, a frankfurti Társadalomtudományi Intézet egykori igazgatója nagyon meggyőzően bizonyította, hogy Németország demokratizálódása közvetlenül függött attól, milyen mértékben sikerült feldolgoznia náci múltját. A Bundestag több évtizeden át folytatott vitáit elemezve Dubiel részletesen bemutatta „a kapcsolatot a németek azon képtelensége között, hogy kollektív felelősséget vállaljanak történelmükért, és a demokratikus erények hírhedt fejletlensége között”.
A német társadalommal ellentétben a szerb társadalom tartósan megrekedt abban a szakaszban, amikor a saját történelmünkért vállalt kollektív felelősség képtelensége a demokratikus erények fejletlenségét eredményezi. Ez pedig közvetlenül elvezetett bennünket a kilencvenes évek rendszerének restaurációjához és Vučić autokráciájának trónra emeléséhez.
Amíg Ratko Mladić arcképével díszített falfestmények büszkélkednek Szerbia-szerte a házak falain, amíg elítélt tömeggyilkosok médiasztárként szerepelnek, amíg a kulturális intézmények platformot biztosítanak háborús bűnösök könyveinek népszerűsítéséhez – addig szó sem lehet a szerb társadalom demokratizálódásáról és normalizálódásáról. Ez Mladić halálát követő napokban is nyilvánvalóvá vált: a halálával kapcsolatos nyilvános tiszteletadás normává vált, a Mladić által elkövetett bűnökkel – beleértve a népirtást is – való önkéntes szolidaritás kollektív jelenség, miközben csak néhány magányos személy és egy-egy szervezet ítéli el világosan és hangosan a vérengzőt és rémtetteit.
A hallgatás és a reakciók hiánya pedig meglehetősen beszédes, különösen akkor, amikor azoktól az erőktől várható radikális változás, amelyeknek éppen az lenne a feladatuk, hogy ezt véghezvigyék. Mintha itt valami jelentéktelen apróságról, mellékes kérdésről lenne szó, nem pedig a nevünkben elkövetett legszörnyűbb bűncselekményekről, egy összehangolt bűnös vállalkozásról, amelyet belgrádi értelmiségi körökben terveltek ki, majd Belgrádból szerveztek, finanszíroztak és minden lehetséges módon támogattak. Mindezt pedig a polgárok tömeges támogatásával Milošević, Šešelj, Arkan és a többi vérengző háborús politikája iránt.
Mladić mint a rendszer alapja
Amikor Aleksandar Vučić párthadseregét Ratko Mladić arcképével díszített egyenruhába öltöztette, ismét megerősítette politikai fiatalságához való lényegi kötődését – ahhoz az időszakhoz, amikor az ostromlott Szarajevó fölötti állásokon sétálgatott, kezében egy AK-47 márkájú esernyővel. A bűnös vállalkozás politikai szárnyában való részvétele miatt lusztrálni kellett volna, talán még börtönben is kellett volna ülnie, nem pedig az államfői tisztséget betöltenie. Ám abban a mulasztásban, amely éppen a háborús múlt bagatellizálásának következménye, alig látja valaki a jelenlegi pusztulás okát.
Mladić arcképe az erőszakoskodók pólóján világos politikai és ideológiai üzenet, egyben fenyegetés is azokkal szemben, akik fellázadtak a haladók ellen: Vučić falanxai saját polgáraikkal szemben akár olyan módszereket is alkalmazhatnak, amilyeneket Mladić és gonosztevői a bosnyákokkal szemben alkalmaztak.
Vučić és cinkosai uralmuk idején valódi Ratko Mladić-kultuszt építettek ki, tovább hamisították a múltat, majd a múlt tagadásáról áttértek a bűnösök és egykori tevékenységük dicsőítésére – a népirtás újabb szakaszaként. Milošević rendszere soha nem omlott össze lényegében. A legyőzött erők gyorsan konszolidálódtak, és meggyilkolták Zoran Đinđićet, ezt követően pedig a radikálisok és a szocialisták hatalomba való visszatérése már csak idő kérdése volt.
Így épült ki egy olyan rendszer, amelynek alapzatában éppen Ratko Mladić áll: egyrészt valóságos személyként, a bűnös tervek terepen végrehajtójaként, másrészt annak az ideológiának a szimbólumaként, amely áthatotta a társadalom minden rétegét, és mérgező levegővé vált, amelyet belélegzünk.
Aleksandar Vučićot és a Szerb Haladó Pártot valahogy még csak sikerül majd leváltanunk a hatalomból, a választásokon, az elkerülhetetlen tömegtüntetésekkel és mindazzal együtt, ami ezzel jár. Ez reális lehetőség, feltéve, hogy a fellázadt társadalom elég erős lesz ahhoz, hogy megvédje a választási győzelem eredményét.
Az igazi kérdés azonban így hangzik: Mikor távolítjuk el Ratko Mladićot a hatalomból?
Attól tartok, ezt a kérdést kevesen teszik fel maguknak, és még kevesebben vannak, akiknek értelmes válaszuk lenne rá.
Következő cikk: A támogatás, amelyből árok lett
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A magyar nemzetiségű polgárok egy része nem a VMSZ-re, hanem a Diáklistára fog szavazni
Az lesz a nagy kérdés, hogy a VMSZ úgy dönt-e, hogy Vučićtyal együtt süllyed el, vagy >
Legyen merszünk
Október 25-éig tehát két lehetőségünk van. Az egyik: filmeket, sorozatokat nézünk, könyveket olvasunk, megöleljük és megcsókoljuk >
Elindult a Sólyom a Belgrád–Budapest útvonalon, de utasok nincsenek
Vitézy szerint biztos, hogy a rendszert nem lehet üzembe helyezni, és a beruházást sem lehet teljes >
Szerbiai választások és az amerikai nézőpont: Az Atlanti-óceán felől fúj a szél?
Bárkivel beszél is az ember Washingtonban, egyértelmű, hogy Oroszország és Kína a két legnagyobb „mumusa” az >
Két október, két különböző csata: Felvirrad-e október 26.?
Arra a felvetésre, hogy sokak szerint október 6-a annak idején nem virradt fel igazán, és vajon >
Az SNS belső kampánya
Sokan közülük nem járnak be dolgozni, sőt azt sem tudják pontosan, hol vannak alkalmazásban: mindössze egy >
Hol van a fókusz?
Ezek a választások nem programok párbeszédéről szólnak, és a tét még csak nem is a politikai >
Nehéz függetlennek lenni Vučićtyal szemben. Nehezebb, mint Koszovóval szemben
Ők talán tudják, hogy ez nincs így. Talán van tervük arra, hogyan védjék meg a koszovói >
OLVASÁS MAGUNKBA ÉS MAGUNKNAK: Az a rettenetes és idegen part
Ragyogó stílusban, amely kompromisszumot nem ismerve kérdez rá mind a személyes helyzetre, mind a hovatartozás sokkal >
Vučić utolsó napja a hatalomban
Ha az összecsapások az a választás utáni forgatókönyv, amelyet a volt elnök elképzelt, tudnia kellene, hogy >
Ne dőljünk be a hamis optimizmusnak
Nem szabad naivnak lenni és egyszerűen csak reménykedni. Kapcsolatba kell lépni azokkal az emberekkel, akik szükség >
Miért döntött úgy Vučić éppen most, hogy „átlagember” lesz?
Vučić lemondásának fontos célja lehet az is, hogy csökkentse a részvételt nemcsak a parlamenti, hanem a >