2026. november 9. hétfő
Ma Tivadar névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Hasból szavazni

Hasból szavazni

De végül emiatt nem kell kétségbeesnünk, mert nem ez a fontos. Az a fontos, hogy mi, hétköznapi emberek, Szerbia lakói, vagyis a választók, mit teszünk október 25-én. Ez csak tőlünk függ. És ha tőlünk függ, felejtsük el a fejünket, és szavazzunk – hasból. Dejan Ilić (Peščanik):

A hazugság országában teljesen logikus, hogy kockára tesszük az igazságot, vagyis hogy szerencsejátékot csinálunk belőle. Egy valamivel tisztességesebb országban az emberek többségét – és különösen a médiát – nem érdekelné, mit mondanak a fogadóirodák a választások eredményéről, és milyen oddsokat adnak az egyes szereplők győzelmére. Ennek több jó oka is van. Ezek közül az egyik legfontosabb a rendszeres és megbízható közvélemény-kutatás. A választások eredménye általában előre jelezhető, még ha a választás napja előtt nem is lehet teljes bizonyossággal tudni. Éppen ezért maga a választásokra való fogadás sem sok értelmet nyer, és az úgynevezett oddsokra sem fordítanak különösebb figyelmet.

 

Szerbia azonban sem tisztességes, sem normális ország. Szerbia a hazugság országa. A szerbiai közvélemény gyakorlatilag fikció. A közvélemény-kutatás láncolatában minden láncszem gyenge, vagyis mindenki hazudik. Hazudnak a megkérdezettek, hazudnak az ügynökségek, hazudnak a kutatások eredményeit bemutató műsorvezetők, vagyis a média. A megkérdezettek annak megfelelően válaszolnak, hogy szerintük kinek dolgozik a kérdező. A hazugság és erőszak országában mindenki, aki ismeri a címedet és a telefonszámodat, potenciális fenyegetést jelent, ezért meg kell gondolnod, mit mondasz neki, nehogy megtorlásnak tedd ki magad – mint az a szerencsétlen öregember, akit ki akarnak tenni az otthonából, mert meggondolatlanul bírálta a hatalmat.

 

Vagy hogy ne rúgják ki a gyerekeidet az óvodából, vagy hogy ne maradj egészségügyi ellátás nélkül, vagy… a sort mindenki folytassa a saját ismeretei és tapasztalatai alapján. És amikor a sor végére érsz, válaszold meg te – ne én mondjam meg –, hogy lehet-e Szerbiában szabadon válaszolni a közvélemény-kutatók kérdéseire, különösen akkor, ha azok a politikai nézeteidre és a választói szándékodra vonatkoznak.

 

Ez az első lépés. A másodikban pedig, bármit válaszoljanak is a megkérdezettek, a kutatóügynökségek az eredményeket a megrendelő kifejezett vagy feltételezett kívánságaihoz és elvárásaihoz igazítják.

 

Vagyis hazugság rakódik hazugságra. Csakhogy az ügynökség hazugsága akár meg is előzheti a megkérdezett hazugságát. A kutatás megrendelőjének kívánságaihoz és elvárásaihoz igazítják a mintát, majd a módosított mintából kapott eredményeket tovább „szépítik”, amíg azok teljes mértékben ki nem elégítik a megrendelőt.

 

Ez az egyik változat. A másikban talán nem teszik hozzá a saját hazugságaikat a megkérdezettek hazugságaihoz, az eredményeket azonban akkor is úgy alakítják, hogy azokkal befolyásolják a választók akaratát.

 

Bizonytalan választásokon – ezt tudjuk – a választók úgy döntenek, hogy figyelembe veszik az első és a második választásuk győzelmi, illetve a parlamenti küszöb átlépésének esélyeit is. Így a második választásuk gyakran az elsővé válik, ha annak nagyobb esélye van a győzelemre vagy a küszöb átlépésére.

 

Természetesen az arányos választási rendszer ebből a szempontból igazságosabb és reprezentatívabb, mint a többségi rendszer (és semmiképpen sem szabad megváltoztatni – egyszer már megégettük magunkat a többségi rendszerrel, nincs szükségünk erre még egyszer), különösen akkor, amikor a választásokon nem valaki mellett, hanem valaki ellen szavazunk. Amikor pedig az egyik szereplő átlépi a küszöböt, minden szavazat egy közös eredménybe kerül az ellenoldalon, akkor már nem az a kérdés, hogy ki fog győzni, hanem az a fontos, hogy egy bizonyos szereplő mindenképpen veszítsen, szinte bármilyen áron. És ekkor már csak egy kérdés marad: a küszöb.

 

De most légy okos, és számold ki, becsüld meg, ki mindenki lépi át biztosan a küszöböt, és van-e esélye annak az egy szereplőnek, amelyik biztosan a küszöb fölött van, arra, hogy egyedül győzzön.

 

Pont ezt szolgálják a kutatási eredmények médiabeli bemutatói is: a választói akarat befolyásolását azzal, hogy látszólag valóságos kutatási eredményeket mutatnak be.

 

És itt megjelenik a harmadik szereplő is. A megkérdezettek hazudtak a maguk módján. Az ügynökségek tovább fabrikálták a már amúgy is hamis válaszokat, a média pedig a már alaposan manipulált eredményeket tovább alakította a rendszer, vagy – mondjuk így – a számukra legkedvesebb választási szereplő kívánságai és elvárásai szerint.

 

Mindezt nehéz elképzelni egy tisztességes országban, ahol legalább néhány tisztességes média működik. Csakhogy mi nem vagyunk tisztességes ország, és úgy tűnik, már médiánk sincs.

 

Mert ha egy médium nem szabad, és nem törekszik az igazságra, akkor nem médium, hanem hirdetőtábla, és annak dolgozik, aki kifizette a hirdetést.

 

De most ne beszéljünk a médiáról, hiszen a fogadóirodákkal kezdtük, és velük is fejezzük be.

 

Tehát a hazugság országában, ahol a közvélemény-kutatásokban – amelyek eredményei rendkívül fontosak a választói akarat alakításában, egy végletekig bizonytalan, egzisztenciálisan pedig döntő jelentőségű választáson – hazudnak a megkérdezettek, hazudnak az ügynökségek, és hazudik a média, talán teljesen logikus, hogy a fogadóirodák válnak az igazság helyévé.

 

Az az ösztön vagy intuíció, amellyel a fogadóirodák oddsait az igazság mércéjeként fogadjuk el, nem teljesen alaptalan.

 

Az olvasó talán emlékszik: valamikor régen – amikor ez divatos téma volt – érdekelte Michel Foucault előadásainak igazságról szóló része. Akkor az igazság bátorsága érdekesebbnek tűnt számára, mint a biopolitika.

 

Most azonban a fogadóirodákat és a szerbiai választókat nézi, akik az oddsok alapján próbálják megtalálni az igazságot a választásokról, és eszébe jut Foucault gondolata a piacról mint az igazság helyéről.

 

Mert az a 18. századi alapvető változás, amelyet Foucault le akar írni és meghatározni – az átmenetet az igazságosságtól az igazsághoz, amelyben az igazság pusztán a kereslet és kínálat viszonya, vagyis a piaci árak kialakulása –, tehát a tiszta gazdaság, amely az erkölcs helyett a politika fölé kerül, a mi fogadóirodáinkra mint közvélemény-kutatókra is vonatkozik.

 

Foucault-nál és a mi fogadóirodáinknál, illetve követőiknél is ugyanaz a gondolatmenet, és meglehetősen egyszerű. Az emberek racionálisak. A fogadók különösen azok. Nincs okuk arra, hogy irreális oddsok mellett veszítsék a pénzüket, amelyeket saját maguk határoznak meg. Ezért hinni kell nekik.

 

A piac nem hazudik.

 

Ezt akarta mondani Foucault: így kezdtek gondolkodni a 18. század emberei, és így gondolkodnak ma azok, akik hisznek a fogadóirodáknak a választásokkal és a választási előrejelzésekkel kapcsolatban.

 

Foucault azonban már akkor tudta, és mi is tudjuk ma, hogy a piac konvenciók kérdése, nem pedig természeti törvényeké. Ebben az értelemben pedig tiszta fikció. Csakhogy valós következményekkel járó fikció.

 

Azt akarom mondani: a hazugság országában semmi okunk arra, hogy éppen a fogadóirodáknak higgyünk, ha már senki másnak sem hiszünk.

 

Ahogyan nincs okunk hinni a megkérdezetteknek, az ügynökségeknek és a médiának, ugyanúgy az oddsoknak sem kell hinnünk.

 

Legalább két okunk van erre.

 

Először is, az oddsokkal az ügynökségek befolyásolhatják a választói akaratot, és így előrejelzéseikből önbeteljesítő jóslatokat csinálhatnak. Azt állítjátok, hogy a rendszer fölényesen vezet, de a hazugságotok elbátortalanítja a rendszer ellenfeleit, akik nem mennek el szavazni – és így a hazugság igazsággá válik.

 

Okosabbnak kell lennünk ennél.

 

A másik dolog még fontosabb.

 

Szerbiában a fogadóirodák nincsenek a piacon. Ez állami üzlet.

 

Hajlok arra, hogy azt higgyem: a fogadóirodák bevételeik nagy részét nem a fogadásokra feltett pénzből szerzik. Mint oly sokan mások Szerbiában, a fogadóirodák is feltételezhetően magával az állammal bonyolítják a legnagyobb üzleteiket.

 

Ebben az értelemben a jelenlegi rendszer ügyfelei. És mint annak ügyfelei, mindent meg fognak tenni azért, hogy ez a rendszer hatalmon maradjon.

 

Másképpen fogalmazva: éppen az az ok, ami miatt hinnünk kellene nekik – hogy nem fognak a saját kárukra dolgozni –, kellene legyen az oka annak, hogy ne higgyünk nekik.

 

Mert amikor a rendszernek hazudnak, a saját érdekükben dolgoznak.

 

Ahogy a média is a saját érdekében dolgozik, amikor ahelyett, hogy maga kutatná és terjesztené az igazságot, a fogadóirodákat az igazság helyeként népszerűsíti, és hazugságukat igazságként terjeszti.

 

Mind ugyanannak a munkaadónak dolgoznak, vagyis az államnak, vagyis a jelenlegi rendszernek, és kizárólag a saját önző érdekeikért dolgoznak – tehát szemérmetlenül hazudnak.

 

Ennyit a rendszerről.

 

Nagy kár, hogy a frontnak a mi oldalunkon is hasonló mechanizmusokat használnak a rendszer elleni – választási és nem csak választási – küzdelem természetes szövetségeseinek megbuktatására.

 

Ha a foucault-i mechanizmusokat azonosítani tudjuk a rendszer oldalán (és Foucault hasznos lehet akkor, amikor a hatalom mechanizmusait kell leírni és lebontani), és ezen nem lepődünk meg, akkor kiábrándító, amikor ugyanezeket magunknál is felismerjük.

 

Mert emlékezzünk: Foucault a 18. század kulcsfontosságú változását úgy látja, mint az igazságosság eszméjétől – mint irányadó eszmétől – a pénzhez, vagyis a piachoz való átmenetet, amely minden ideológiai előfeltevéstől megszabadított, tehát objektív igazsághelynek tekinthető.

 

Természetesen Foucault nem azt mondja, hogy ez valóban így van. Csupán a tudatállapot történetét írja le.

 

Ahogy mi is azt akarjuk mondani itt, hogy teljesen érthetőnek tartjuk, ha azon a fronton, ahol a rendszer és kollaboránsai állnak, a pénznek és az önző érdekeknek döntő befolyásuk van.

 

De megrázó, amikor valami hasonlót a mi oldalunkon is látunk, ahol erkölcsöt, vagyis az igazságosság eszméjét várjuk uralkodó alapelvként.

 

De végül emiatt nem kell kétségbeesnünk, mert nem ez a fontos.

 

Az a fontos, hogy mi, hétköznapi emberek, Szerbia lakói, vagyis a választók, mit teszünk október 25-én.

 

Ez csak tőlünk függ.

 

És ha tőlünk függ, felejtsük el a fejünket, és szavazzunk – hasból.

 

2026. október 9.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Szerbia szabad!” - Vajon a nemzeti tanácsok továbbra is foglyok maradnak?

A nemzeti tanácsok nem lehetnek sem az előző hatalom politikai zsákmányai, sem az új hatalom befolyásmegosztásának >

Tovább

Diákgalaxis

Ezzel kapcsolatban az 1996–1997-es diáktüntetések egyik legfontosabb jelszava így hangzott: „Belgrád a világ.” A szankciók, az >

Tovább

Bíróság elé kerül-e Vučić?

„Úgy látom, elegendő bizonyíték áll rendelkezésre legalább az újvidéki vasútállomás előtetőjének összeomlása ügyében. Vučić ugyanis sürgette >

Tovább

Szerbia elűzte Belgrádból a szörnyeket – ez valóban csodálatos forradalom volt, és ma is az

Ez a lendület azonban néhány olyan kérdés háttérbe szorulásával járt, amelyek korábban különösen fontosak voltak számunkra. >

Tovább

Vučićeva imperiumának széthullása

A dokumentumok és a nyomok megsemmisítése a korrupcióba és bűnözésbe süllyedt valamennyi autoriter hatalom bevett gyakorlata. >

Tovább

Boszniából két név, Vajdaságból több mint 250 adat, Belgrádból hét

A szerdán megnyitott magyar kommunista titkosrendőrségi adatbázisban a szarajevói N1 szerkesztősége Bosznia-Hercegovina és az egykori Jugoszlávia >

Tovább

Politikai halandóság

Ma este Trump kénytelen volt szembenézni saját politikai halandóságával. Arra kérte a választókat, hogy a félidős >

Tovább

Mennyire lehet újrakezdés az Újrakezdés?

Rengetegen kérdezitek tőlem. A válaszom egyszerű: ha valami hosszú ideje nem működik, akkor változtatni kell. A >

Tovább

„Árulók minden családban”

1945 és 1989 között az állambiztonság több tízezer besúgóra támaszkodott, hogy elfojtsa az ellenállást. A társadalmi >

Tovább

Mi vár a győztesre?

Több nemzetközi kutatószervezet is foglalkozott azokkal a problémákkal, amelyekkel az új magyar kormány az Orbán-rendszer örökségének >

Tovább

Egyedül lenni

„Két lehetőség létezik: vagy egyedül vagyunk az univerzumban, vagy nem. Mindkettő egyformán rémisztő”. (Arthur C. Clarke) >

Tovább

Hogyan tükrözte Vučić bukása Orbán Viktor hatalomból való távozását?

A 63 éves Orbánnak és az 56 éves Vučićnak most egyaránt szembe kell néznie a korrupcióval >

Tovább