2026. november 9. hétfő
Ma Tivadar névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

„A nacionalista gonoszt a szellemi és mindenekelőtt erkölcsi értelemben elégtelen szerb elit hozta létre.”

Ami az JSZSZK (SFRJ) számára Slobodan Milošević volt – halálos veszély –, az most Szerbia számára Aleksandar Vučić: veszélyes egzisztenciális fenyegetés.

„A nacionalista gonoszt a szellemi és mindenekelőtt erkölcsi értelemben elégtelen szerb elit hozta létre.”

A gyűlölet, a hazugságok, a rágalmak és a megosztottság terjesztésével Vučić 2026-ban ugyanabba az agóniába taszította Szerbiát, amelybe Milošević ugyanezekkel a módszerekkel az JSZSZK-t: a fizikai – Milošević esetében háborús – összecsapások szélére. Tudjuk, hogyan alakultak a dolgok az JSZSZK-ben, amikor az agónia háborúkban robbant ki. Az viszont bizonytalan, hogyan alakul majd a helyzet Szerbiában a választások körül és azokat követően. Mindent összevetve, Szerbia idősebb lakói, akiknek jó az emlékezőtehetségük, nagy aggodalommal mondhatják: mindent láttunk már, mindent átéltünk már valamilyen formában. A fiatalabbak, akik nem emlékeznek a kilencvenes évek gonoszságára, természetesen szintén nem lehetnek nyugodtak, de bennük ott van az elszántság is, hogy szembeszálljanak az uralkodó gonoszsággal. Pavle Radić (Autonomija):

Bár az egykori SFRJ és a mai Szerbia nem ugyanaz, a mai Szerbia agóniája sok tekintetben hasonlít a volt Jugoszlávia végső szakaszának (1990–1991) agóniájára. Tudjuk, hogyan végződött a SFRJ politikai agóniája. Azt viszont nem tudjuk, és aggódva gondolunk arra – akit a kígyó megmart (1990-ben és 1991-ben), az a gyíktól is fél –, hogy hová vezethet Szerbia agóniája Vučić eltorzult uralma alatt. Az aggodalomra több mint elegendő okunk van.

 

Mind az JSZSZK végső agóniáját, mind a mai – pontosabban fogalmazva a Jugoszlávia szétverésétől napjainkig tartó több évtizedes – szerbiai agóniát ugyanaz a rosszindulatú betegség jellemzi: a Belgrádban befészkelődött nacionalista gonosz, amely Milošević alatt megmérgezte és szétrombolta az JSZSZK-t. Vučić alatt Szerbiát mérgezi és szemérmetlenül kifosztja, miközben azzal az ambícióval lép fel, hogy amennyire csak tudja, a „régiót” is mérgezze. Vučić – akárcsak annak idején Milošević – valamilyen módon nemcsak Szerbia, hanem a régió ura akar lenni, és ennek érdekében, amennyire csak lehet, a „régióban” élő szerbeket saját proxijaiként használja fel (hogy olyan, számukra végzetes ügyeket intézzenek el, amelyek az ő hatalmi érdekeit szolgálják).

 

Hogy miként fészkelte be magát Belgrádban – majd Szerbiában – a rosszindulatú nacionalista gonosz, többé-kevésbé ismert. Egy dolog azonban biztos: nem az egyszerű nép hozta létre. Az alacsonyabb műveltségű és saját cselekvőképességétől megfosztott tömegek esetében, amelyek könnyen manipulálhatók, talán helyénvalóbb a „nép” kifejezés használata a „polgárok” helyett. Nem lebecsülve a népet – amely olyan, amilyenné az uralkodó rendszer és a társadalmi fejlődés adott szintje formálta –, meg kell jegyezni, hogy valaki társadalmilag úgy válik „polgárrá”, hogy felvilágosodik, egyénként önálló és tudatos cselekvővé válik, és kialakul benne a saját felelősségének tudata mind a saját életéért, mind pedig annak a szűkebb és tágabb közösségnek az életéért, amelyben él.

 

A nacionalista gonoszt – a paranoiát, a közönségesség, az erkölcstelenség és a bűn szülőhelyét – a szellemi és mindenekelőtt erkölcsi értelemben elégtelen szerb elit hozta létre. Az ilyen „elitek” minősítésére aligha találhatunk pontosabb megfogalmazást annál, mint amit egy boszniai falu még füstölgő romjai között, televíziós kamerák előtt, spontánul mondott egy túlélő idős férfi:

 

„Szégyelljék magukat a tanult emberek azért, amibe sodortak bennünket! Ha tanulatlan öregasszonyok döntöttek volna a politikáról, ekkora gonoszságba biztosan nem vittek volna bennünket.”

 

Térjünk vissza ahhoz az agóniához, amelyet az JSZSZK-ban döntő módon Milošević, illetve az általa – minden erkölcsi és államférfiúi aggálytól mentesen – meglovagolt szerb nacionalizmus idézett elő. „Politikáját” kizárólag a személyes hatalom és erő iránti vágy vezérelte, soha nem a nép jóléte. A nép és annak sorsa – ahogyan az egykori JSZSZK valamennyi népének sorsa sem – nem érdekelte jobban, mint a tavalyi hó. A szerb néppel kizárólag azért manipulált szemérmetlenül, hogy az áldemokratikus választásokon biztosítsa saját hatalomra jutását és hatalmon maradását.

 

Ebben ügyes volt. Nem csoda, hiszen az összes kulcsfontosságú tájékoztatási médiumot, az állami pénzügyeket és az állami intézményrendszert az ellenőrzése alá vonta. Az „értelmiségi” csatlósok és a vele együttműködő, nacionalista mérget terjesztő médián keresztül mindenféle világméretű és hazai összeesküvést, valamint a szerbek és Szerbia ellenségeit találta ki (a nyugati országokat, az euroatlanti integrációt, a Vatikánt, a Kominternt, a szerbellenes „isten tudja mit”…).

 

Ami a hazai ellenségeket illeti, a figyelem Szlovéniára és Horvátországra irányult, a szokásos albánellenes retorika mellett – hiszen az albánok állítólag egészen Nišig akarják elvinni Albániát. Hogy a manipulált tömegeket nacionalista érzelmektől fűtse, szócsövei Szlovéniát és Horvátországot „északnyugat-szerbellenes koalíciónak” nevezték.

 

Az „antibürokratikus forradalom” (de facto a söpredék által vezetett nacionalista forradalom) szlovéniai exportja nem sikerült, ezért Szlovéniával – néhány másik őrült indok mellett – úgy hirdetett kereskedelmi háborút, mint egy részeg vendég a kocsmában. Saját lábába lőtt.

 

Az „antibürokratikus forradalom” exportjával Horvátországban is próbálkozott, ám két „össznépi szerb nagygyűlés” után (a Knin melletti Koszovó-mezőn és a Kordunon található Petrova Gorán) felhagyott a meddő gyűlésezéssel, de nem mondott le az ott élő szerbek instrumentalizálásáról. Arra ösztönözte őket, hogy mondják fel lojalitásukat a horvát állammal szemben – ami később elképesztően sokba került nekik.

 

Belpolitikai téren – Szerbiában – a nemkívánatos újságírók és szerkesztők brutális eltávolításával ellenőrzése alá vonta a médiát. Azokat a tisztességes újságírókat és szerkesztőket, akik nem adták el magukat neki, és nem álltak a nacionalista-soviniszta gyűlöletkeltés, majd a háborús uszítás szolgálatába, nemzeti hulladéknak és a szerbellenes „káosz és őrület erői” támogatóinak nyilvánította.

 

Képmutató módon, látszólag Jugoszláviát védelmezve a külső ellenségektől és azok belső szolgáitól (mindenekelőtt Szlovéniától és Horvátországtól), a Jugoszláv Néphadsereg vezetését is a saját romboló oldalára állította. Ezzel – burkoltan és nyíltan egyaránt – de facto fegyveres erővel fenyegetett mindenkit az JSZSZK-ban, aki akár csak minimális ellenállást tanúsított az ő állítólagos Jugoszlávia-védelmével szemben, miközben éppen politikai kizárólagosságával és erőszakosságával rombolta szét Jugoszláviát.

 

A titkosszolgálatok, a rendőrség, az ügyészségek és a bíróságok visszaéléséről már nem is beszélve. A népnek svéd életszínvonalat, gyorsvasutakat és utakat ígért, a kvázipatrióta jelszóval: „Szerbia nem hajol meg.”

 

Szerbia azonban nemcsak meghajolt, hanem – háborús politikájának köszönhetően (elutasított minden olyan javaslatot, amely az JSZSZK békés szétválasztását irányozta elő, ha a válságot politikai úton nem lehetett megoldani) – a horvátországi és boszniai háborúk finanszírozása, valamint az emiatt bevezetett nemzetközi szankciók következtében de facto nyomorogva vánszorgott.

 

Eközben az eltorzult szerb nacionalizmus jegyében munkálkodó köre megkezdte a társadalmi és közvagyon részben titokban, részben nyíltan zajló kifosztását, összekapcsolódva a fékevesztett bűnözői alvilággal.

 

Mit örökölt politikai értelemben a háborús bűnös Miloševićtől a hírhedt radikális Vučić, Šešelj egyik legjelentősebb háborús uszítója és Milošević idején a legsötétebb tájékoztatási miniszter?

 

Nyilvánvalóan mindent, ami a legrosszabb.

 

Miloševićnél is nagyobb nacionalista és soviniszta. A média kisajátításában és a tömegek manipulálásában még nála is rosszabb. A biztonsági szolgálatok ellenőrzésében, a rendőrséggel, az ügyészséggel és az igazságszolgáltatással való visszaélésben nagyjából egy szinten állnak, miközben a fosztogatásban, a bűnözésben és a söpredék állam valamennyi intézményébe történő felemelésében már túlszárnyalta mesterét.

 

Milošević tanítványaként az „külpolitika megalkotásában” is túlszárnyalta mesterét: a béke emberét alakítja a régióban, és olyan „látnokként” szerepel, aki előtt a világ összes fontos ajtaja nyitva áll.

 

A világ hatalmasságai előtt – és általában mindenkinél, aki erősebb nála – puhább a gyapjúnál, a gyengébbekkel szemben viszont – különösen belpolitikai téren, Szerbiában – brutális.

 

Megveti a művelt embereket, és azokat az intézményeket és intézményrendszereket, amelyeket nem sikerült teljesen az ellenőrzése alá vonnia – mindenekelőtt az egyetemeket, a kulturális intézményeket és azt a kevés szabad médiát. Csizmás módszerekkel üldözi őket (Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter, a hírhedt Nikola Selaković kulturális miniszter és a még hírhedtebb Boris Bratina tájékoztatási miniszter révén).

 

Vučić a szó teljes értelmében demonstrálja, mit jelent a radikálisok uralma. A politikai ellenfelekkel szembeni egyre szervezettebb verőlegényes erőszakkal Szerbiát a közelgő választások előtt a szakadék szélére sodorta – arra a szakadékra, amelynek peremére Milošević az JSZSZK-t juttatta 1991 tavaszán, amikor a tömeges fizikai összecsapások már a háborús konfliktusok gyors kezdetét vetítették előre.

 

Miloševićet és Vučićot az is összeköti, hogy képzelt szerb messiások: állítólag megvédik az államot és a népet a kitalált szörnyektől és rémalakoktól, és ezért nemzeti nagyságokként majd bekerülnek a tankönyvekbe és a történelembe.

 

Valójában azonban szemérmetlen manipulátorok, autokraták, a gyűlölet terjesztői és konfliktusok előállítói.

 

Milošević háborúkat robbantott ki, és sorra mindegyiket elveszítette. Azok közül a bűnökből létrehozott Republika Srpskát, amelyet szerb győzelemnek tekintenek, valójában nemcsak erkölcsi, hanem hatalmas szerb vereségnek is kellene tekinteni – amit az ott élő emberek életében már most is igazol a valóság.

 

Vučić Milošević korszakával ellentétben a megváltozott szerbiai, regionális és világpolitikai körülmények miatt nem háborúzhat a szomszédaival. De mivel konfliktusokra és viszályokra mindig kész, háborút folytat – egyelőre verbális, rendőrségi és csendőrségi eszközökkel – saját népének azon tagjai ellen, akik átláttak autokratikus, fosztogató uralmán. Őket usztasáknak, árulóknak és külföldi hatalmak szolgálatában álló külföldi zsoldosoknak bélyegzi.

 

És itt nem állt meg. Létrehozta a „lojalisták” félkatonai alakulatát, és amikor kitört a diáklázadás, azzal dicsekedett, hogy mintegy 17 ezren vannak, akik állítólag megesküdtek a templomban, hogy megvédik őt azoktól a bizonyos usztasáktól és külföldi zsoldosoktól, akik állítólag Szerbia elpusztítására készülnek.

 

A gyűlölet, a hazugságok, a rágalmak és a megosztottság terjesztésével Vučić 2026-ban ugyanabba az agóniába taszította Szerbiát, amelybe Milošević ugyanezekkel a módszerekkel az JSZSZK-t: a fizikai – Milošević esetében háborús – összecsapások szélére.

 

Tudjuk, hogyan alakultak a dolgok az JSZSZK-ben, amikor az agónia háborúkban robbant ki. Az viszont bizonytalan, hogyan alakul majd a helyzet Szerbiában a választások körül és azokat követően.

 

Mindent összevetve, Szerbia idősebb lakói, akiknek jó az emlékezőtehetségük, nagy aggodalommal mondhatják: mindent láttunk már, mindent átéltünk már valamilyen formában.

 

A fiatalabbak, akik nem emlékeznek a kilencvenes évek gonoszságára, természetesen szintén nem lehetnek nyugodtak, de bennük ott van az elszántság is, hogy szembeszálljanak az uralkodó gonoszsággal.

 

2026. október 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Szerbia szabad!” - Vajon a nemzeti tanácsok továbbra is foglyok maradnak?

A nemzeti tanácsok nem lehetnek sem az előző hatalom politikai zsákmányai, sem az új hatalom befolyásmegosztásának >

Tovább

Diákgalaxis

Ezzel kapcsolatban az 1996–1997-es diáktüntetések egyik legfontosabb jelszava így hangzott: „Belgrád a világ.” A szankciók, az >

Tovább

Bíróság elé kerül-e Vučić?

„Úgy látom, elegendő bizonyíték áll rendelkezésre legalább az újvidéki vasútállomás előtetőjének összeomlása ügyében. Vučić ugyanis sürgette >

Tovább

Szerbia elűzte Belgrádból a szörnyeket – ez valóban csodálatos forradalom volt, és ma is az

Ez a lendület azonban néhány olyan kérdés háttérbe szorulásával járt, amelyek korábban különösen fontosak voltak számunkra. >

Tovább

Vučićeva imperiumának széthullása

A dokumentumok és a nyomok megsemmisítése a korrupcióba és bűnözésbe süllyedt valamennyi autoriter hatalom bevett gyakorlata. >

Tovább

Boszniából két név, Vajdaságból több mint 250 adat, Belgrádból hét

A szerdán megnyitott magyar kommunista titkosrendőrségi adatbázisban a szarajevói N1 szerkesztősége Bosznia-Hercegovina és az egykori Jugoszlávia >

Tovább

Politikai halandóság

Ma este Trump kénytelen volt szembenézni saját politikai halandóságával. Arra kérte a választókat, hogy a félidős >

Tovább

Mennyire lehet újrakezdés az Újrakezdés?

Rengetegen kérdezitek tőlem. A válaszom egyszerű: ha valami hosszú ideje nem működik, akkor változtatni kell. A >

Tovább

„Árulók minden családban”

1945 és 1989 között az állambiztonság több tízezer besúgóra támaszkodott, hogy elfojtsa az ellenállást. A társadalmi >

Tovább

Mi vár a győztesre?

Több nemzetközi kutatószervezet is foglalkozott azokkal a problémákkal, amelyekkel az új magyar kormány az Orbán-rendszer örökségének >

Tovább

Egyedül lenni

„Két lehetőség létezik: vagy egyedül vagyunk az univerzumban, vagy nem. Mindkettő egyformán rémisztő”. (Arthur C. Clarke) >

Tovább

Hogyan tükrözte Vučić bukása Orbán Viktor hatalomból való távozását?

A 63 éves Orbánnak és az 56 éves Vučićnak most egyaránt szembe kell néznie a korrupcióval >

Tovább