Ma György, Fidél, Debóra névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Bábel
Balázs Attila
Már nem emlékszem pontosan a dátumra. Kifelé voltunk jócskán a múlt évből, 1989-ből. Kelenföldön egy szürke blokkban, ahol élnek színes emberek is, de mintha senki sem szeretné, hogy lássák, ki ezért, ki meg amazért meghúzódik a maga kis elefántcsonttornyában – ültem a széken. Ott.
Azt hiszem, Szürkebarátot ittam, ha ez a megjegyzés itt nem túl „pongyola”. Szürkebarát most már nálunk is kapható, itt Újvidéken, nyíltan, nem is a pongyola alatt, ahogy egykor volt szokás. Kapható a „Dzsováni”-ban. ugyanott kapható még szintén magyarországi tartós tej is példának okáért, amelyet mleko tartosznak nevez a hömpölygő „bábeli” tömeg. Losz deszperádosz. HALTBAR MILCH, LONG LIFE MILK. Energiatartalom 100 g. Tartóstej Kft. Látom, ahogy a tej színe átviláglik a Szürkebaráton (Sivi fratar).
A költő csonttá aszalódó szürke árnyéka, barátom kifáradó színes egyénisége ott hevert nem messze tőlem az ágyon, s csak időnként jutott szóhoz a szenvedéstől. Gerincben végződő plasztikcső, morfium – van-e idő a függőség kialakulására? Csáth G. tudott erről egyet és mást. A morfium egy ideig megszünteti a legerősebb fájdalmat is, kellemes, bódult hangulatot teremt, később azonban növelni kell az adagokat, akárcsak a Szürkebarát-fejadagot. A fej egyre kitartóbban termeli a szorongás, a félelem kisugárzó impulzusait. A fájdalom egyre hevesebben szűrődik át a morfium fátylán. „Nem hat a narkózis, végem.”
Egyetlen „komám”, barátom mellett a kis szekrénykén egy pohár hófehér tej. Nem kell neki, de ott van, árválkodik a tej. Fehérsége egybeolvad az ágynemű fehérségével, ugyanakkor szinte kiemeli az arc sárgás szürkeségét. A gyógyíthatatlan kór rányomta iszonyú pecsétjét a bőrre. A gyomor már nem viseli el a tejet sem. Akár megaludhatna a tej tőle ott, a betegágy mellett. Csöpögnek a percek. Egy szóra, alig látható gesztusra szinte az örökkévalóságig kell várni. Bár látszólag hasonló, igazából egészen más a kábszer és az alkohol ritmusa. A még élőé és a haldoklóé. Életé és halálé. Halálé és életé, hogy egyik sem legyen fontosabb!
Egy pohár tej ott, ahol később majd a gyertya áll. Tej és viasz. A viasz mellett az árván maradt, fekete keretes – szemüveg. Lopva egyszer – jóval később – a szemem elé tartottam, de nem láttam semmi különöset. A misztikum nyitja másutt van. Gazdátlan pápaszem. 1989 vége felé Grace Jones énekelt, táncolt, vonaglott a magyar tévében – beérkezett a megnyílt csatornákon keresztül. Szinte lángolt feszes, fekete bőre. Izom és lendület. Néztem szótlanul a Szürkebarát ködén át. Észrevettem, hogy Sziveri János pedig engem néz. Tekintetünk találkozott. Mindig emlékezni fogok a pillantására, ugyanakkor érzem, hogy a pillantás igazából kielemzésére rövid lesz ez az én életem (is). Bármeddig tartson. Bennem ez a tekintet. Na, jó…
Megbocsátó nézés volt; jobb híján ennek mondhatom, ugyanakkor az utolsó „cinkos” pajtási villanás, mérhetetlen szomorúsággal fűszerezve, még ha nem is kizárólag ez a fajta cinkosság volt több mint közönséges baráti kapcsolatunk lényege. Grace csodálatosan vonaglott, Sziveri Jancsi feje pedig oldalt billent a párnán, s elaludt – legalábbis valami furcsa, megborzongató, alvásszerű kábállapotba került. Most fog meghalni? – villant át az agyamon, de Sz. J. nem akkor halt meg. Ezt már tudja a nehezen tájékozódó irodalomtörténet is. Akkor én még viszont nem tudhattam, s úgy igaz, hogy pánikomban (a nők a vacsorát készítették a konyhában) teljesen megdermedtem, s csak egy képtelen gondolat ugrált a koponyám üregében, hogy dehiszen, senki sem halhat meg, aki tartós tejet iszik!
És mit kell, lehet kezdeni ezzel a gondolattal? (Egyszer elmeséltem Jancsinak, gyermekkoromban én azt hittem, senki se halhat meg, aki élesztőt eszik. Föl lehet ébreszteni az élesztővel, ha véletlenül mégiscsak meghalt. – Jancsi ezen olyan jót mulatott, hogy megígérte, belefoglalja majd valamelyik versébe… Még nem találkoztam költészetében ezzel a motívummal…, de majd ha kitartóbb leszek…)
És mindennek csakugyan semmi értelme. A halál később csakugyan megtörtént, s akkor már mindenki számított rá, azaz: tudta, hogy – jelenlegi ismereteink birtokában – ez nem történhet másképp.
De 1989 vége felé Jancsi még csak aludt csillapítottan, kábulatban, s én megpróbáltam neki az Új Symposionról beszélni, mert silány kis életünkben mindig ez volt a központi témánk – más nemzedékek után: nekünk is. Fontos téma, de Jancsinak már nem kellett. Ezzel próbáltam még egy-két szót kicsikarni belőle, de nem ment. S akkor jött M. L. a kötet kéziratával.
Sziveri János aggályos szerző volt, ha amúgy bármilyen nagyvonalú is. Sokáig tudott csiszolni egy-egy sort, ízlelgetni egy-két kifacsart szót. M. Lívia, a Szépirodalmi szerkesztője jött Jancsi készülő kötetének anyagával megbeszélni, ha lehet, még egy-két aprócska dolgot, sorrendet, egyebet. S akkor, Isten bocsáss, ha nem jól láttam, de a saját két szememmel láttam, ahogy a már szinte elsiratott poéta föltápászkodik, s bár halk, de halálpontos utasításokkal még elrendeli, hogy ez meg az így és így nézzen ki. Ez és ez a szó amoda hajoljon át stb. Fejből tudta az egész könyvet? Prózaíró számára felfoghatatlan, utána visszahanyatlott. Többé így nem emelkedett föl. (Ha ez valami precíz írás akar lenni, akkor sem tudom megmondani, mit vacsoráztunk akkor a kelenföldi éjszakában, Keveháza utca 19-21., de mintha valamiféle gombóc lett volna a torkunkban: keserű, ám hogy is mondjam: büszke. - Végül is nem rossz kifejezés ez erre.)
Sors és nem sors úgy hozta, hogy a következő év elején látogattam meg Sziveri Jánost ismét. Aki a rák romboló hatását már látta, körülbelül tudhatja, mit csókoltunk meg üdvözlésképp ismét, téve úgy, mintha a látvány nem hatott volna ránk a borzalom erejével. Jancsi püffedt lábú csontváz volt, s azt sem tudom bizonyosan, vajon engem I fölismert-e? (Z. T. költő barátunk azt mondta, hogy többé nem akarta látni Jancsit, hogy ne ilyennek maradjon meg az emlékezetében. Igaza van?) Emlékszem, hogy Jancsinak utoljára volt még egy halvány mosolya, de az fájdalmas grimaszba fulladt, s bár próbált valamit mondani, nem értettük és soha többé nem tudtuk kihozni belőle, mi lett volna az a groteszk mosolyos mondanivaló. Pergamen kezét a szájára szorította a kikívánkozó köhögés ingerére. Azt hiszem, önirónia, szarkazmus, nevezd, aminek akarod, buggyant föl belőle, de nem jutott erő az artikulációra. És ez akkora testi fájdalommal járt, hogy elment a kedve a megismétléstől. Különben minek mondják neked kétszer, ha egyszer túlélő idióta vagy, aki olyan pazarul bánik az idejével, hogy nem tud odafigyelni a búcsúzók halk rezzenéseire? Nem kötelesek ordítani a süket füledbe.
Teljesen profán, de először életemben telelni akartam a Tátrákban. Mátis Lívia szerkesztőnőnél húzódtunk meg átutazólag Budapesten, a belvárosban, valahol a Kárpátia étterem fölött. Mert nem akartuk zavarni legkedvesebb barátomat a haldoklásában. Ott értesültünk arról, hogy szinte egész Európában nincsen hó, mert miért is lenne újabban? Üvegház-hatás vagy mifene?
Minden olvad, de minden ismét fagyni fog?
Mátis Líviánál ért egy reggelen a hír. Egy kemény másnapos reggelen, hogy Sziveri János meghalt. Legyek őszinte? Meghalt az a pici, ami testileg maradt belőle. Erzsi később úgy mesélte, hogy nagy nehezen átfordult a másik oldalára, valamiféle sóhajtást hallatott, s fönnakadt a szeme. Legyek őszinte? Ha később mindent meg is tettem annak érdekében, hogy Jancsi maradványait méltó módon nyugovóra helyezzük, azon a bizonyos reggelen én is átfordultam a másik oldalamra és aludtam még vagy két óra hosszát. Mert már úgysem tehetek semmit, az örökkévalóság aligha sietett. Még magyarázatot is találtam, hogy haragszom legjobb barátomra, mert olyannyira egoista mód, nem volt hajlandó beszélgetni velem a titokzatos utolérhetetlenség pillanataiban.
De aztán jelentkeztem. Erzsi és R. V. addigra már megfürdették és felöltöztették a halottat, sőt a megfelelő szolgálat már el is vitte a megboldogultat. Nem tudom, tényleg mi van ilyenkor: mint egy elidegenült tárgyat?
Hevertem, de sosem fogom kiheverni Sziveri Jánost.
És Farkasréten is ott voltam/voltunk. S azt már megírtam, hogy oda nem én költöztettem drága egy barátomat. Megírni? Milyen nevetséges! De Jancsi tanított arra, hogy mindent meg kell írni.
Velem tényleg az történik néha, hogy Sziveri Jancsit látom kószálni itt az éjszakában az újvidéki Telepen, azokon a tájakon, ahol Ő lakott. Mi lehet ez? Az én elmebajom? Erzsivel, az özvegy drága lélekkel együtt – bármennyire beszéltem is ez ellen részegen a csantavéri sztriptízbárban, mert ott elkapott az objektivitás –, végül is azt gondolom Erzsivel együtt, hogy valami még van, ami kifürkészetlen, s Sziveri Jancsival mi még beszélni fogunk.
Bárhogy is, Sziveri János már nem láthatta Bábel című kötetét ezen a földön. Ezért vagy azért, a megjelenés későbbi időpontra esett. Majd küldünk egy tiszteletpéldányt, Jancsi! Ne mérgelődj Benes Jóska helyett, hogy Bene Józsefnek írták a nevét. Te tudod, hogy a költészettel szemben milyen fontos a magyar futball!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >