Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A tettest lefülelik, ugye?
Bányai János
Nincsen mostanában nagyobb szellemi erőfeszítés és próbatétel, mint ellenállni a gyanakvásnak. A gyanúsítgatások idejében élünk, ez jutott ki nekünk osztályrészül.
Jól tudjuk legkönnyebb elhinteni a gyanú magját. Gyanúba keverni egy gondolatot, vagy éppen valakit, a pillanatnyi ellenfelet, az ellenfélnek kikiáltott másként gondolkodót. Mintha csak zárt sorokban volna egység. Mintha a különbözés, az eltérés, a másként gondolkodás nem lenne egységet teremtő erő. Ha már annyira nélkülözhetetlen az egység.
A gyanúkeltés külön mesterség. A régi kabát-sztori mintájára művelendő: nem lehet tudni, hogy ő lopta-e el a kabátot vagy az ő kabátját lopták el, de bizonyos, megcáfolhatatlan tény, hogy volt kabátügye… És ha már volt egy kabátügye… Nem kell folytatni, ennyi az egész. Pofonegyszerű.
Van Márai Sándornak (a Naplóban rendszeresen – írók, újságírók, olvasók számára példaként – szereplő írónak) egy rövid (tárca-novella, futó feljegyzés, afféle műhelyforgács?) írása. A tettes a címe, alcíme szerint Vázlat egy detektívregényhez, amelyben a detektív (feladata, mint minden hasonszőrűnek hogy az áldozat halálának körülményeit feltárja, és hogy a tettest, természetesen, fülön csípje), bár nyomozó, és már mindent tud a mesterségéről, meg is unta már egy kicsit, mégsem hasonlít Sherlock Holmesra. Természetesen már nem fiatal, de jó korban van, tekintélyes, még golfozni is eljár, nyomozás közben „Jobb kezében nagyító, balkezében Maugham legújabb novelláskötete”. „Ez a mi detektívünk”, aki „Szeret hegedülni, s csak komoly irodalmat olvas üres óráiban, Proustot és Joyce-ot; a detektívregényeket megveti”. Ez a mi soron kívüli detektívünk „azt tartja, hogy csak az irodalom rejtélyes…”.
Nem a gyanúsítottakat, a tetteseket füleli le. Innen a tekintélye.
Szeretem Márai kisprózáit. Mostanában újra kiadják a könyveit, naplóinak két kötete jelent meg, A gyertyák csonkig égnek, az Egy polgár vallomásai című regények is, pedig még nem ment ki az utolsó orosz katona, csak elindultak kifelé az idegen hadtestek, s belátható már a kivonulás vége. S megjelent Rónay László tartalmas monográfiája is Márai Sándorról, a Magvető kiadásában. Nem az újra kiadott könyvekben találtam A tettest, nem ezekben akadtam a mi detektívünkre sem. A Kabala című kötetben jelent meg, Révai-kiadás, 1936-ból. Semmi személyeset nem akarok beleírni ezekbe a jegyzetekbe, mert nem a személy, hanem a szellem feljegyzései. Most mégis elmondom, hogy szépen újra van kötve a kötet, kiváló könyvkötő mester munkája, tölgyfából gyalult könyvespolcra való. Olyan könyv, amiről jó tudni, hogy van, és hogy éppen így van. Az ilyen könyvek lélegeznek. H. hozta el nekem, egy-két hónappal ezelőtt, amikor valóban sok minden vett körül, és mint szokott lenni, semmi jó, olyan mindennapi gonoszságok, amikre nem érdemes panaszkodni, mert minek, legfeljebb olyanokat lehet mondani, hogy rám járt a rúd, hogy kijárt nekem, hogy nyakig benne voltam, hogy rosszul állt a szénám, hogy jó nagy céltábla voltam, megdobálhattak akár messziről is… Csak ilyeneket lehet mondani, kemény szólásokat Kosztolányi stílusában. És semmi mást. H. nem szórt semmit, csak kivette csörgő zacskójából, vagy azt a túlméretezett fekete válltáskát viselte?, ideadta a könyvet és már ment is a dolga után. Beültem az óriás méretű Ács József festmény alá, nézegettem a kötetet, a könyvkötő munkáját fontolgattam, ez igen, így kell a szakmát megbecsülni, közben az alkalmat, az okot kerestem. Amiért H. elhozta ezt a könyvet. És éppen ezt. De sehol sem találtam, se vigasznak se megnyugtatásnak nem szánhatta, hiszen eszem ágában sem volt vigasztalódni, megnyugodni meg úgysem lehet. Ördögűzésre sem való ez a könyv. Mégis ez volt a legjobb, amit H. akkor tehetett. Egy könyv, amelynek Kabala a címe. S Márai Sándor a szerzője. Nincs hozzá kísérőszöveg, se előszó, se utószó, se eligazító jegyzet. Semmiféle használati utasítás. Csak úgy, egyszerűen, minden megjegyzés nélkül, elolvasásra egy könyv. Amit fel lehet nyitni, és be lehet csukni. Éppen akkor, amikor mindent egyszerre be lehetett, és be is kellett csukni. Mert valahogy túl kell élni, bár a túlélésben sincs semmi vigasztaló. Erre volt jó a könyv, amit H. elhozott nekem. Nemcsak a könyv, az olvasás órái is őt igazolták. Úgy kell érteni a könyvekhez, ahogyan H. ért hozzájuk. Csak ennyi ez a kitérő, semmi személyes; egy gesztus tartalma és értéke.
A könyvben felvonuló sok-sok emlékezetes Márai-hós közül éppen ez a komoly irodalmat olvasó detektív állt elém legelébb, a detektív, aki nem szereti a detektívregényeket, aki az áldozat előélete után kutatva közli, amikor már nincs benne a bűnesetben, hogy az áldozat élete olyan érdekes, mint egy detektívregény, például az a fénykép a parkban, amikor az áldozat egy fának támaszkodva felemeli a kezét, és elnéz a tó felé. Majdnem olyan érdekes. Vagy éppen olyan érdekes. Érdekesebb is tán. Mert ez a mi detektívünk tudja, hogy „csak az irodalom rejtélyes”. S hogy ezt éppen a detektív látta be. Aki nem olyan, mint minden krimiből jól ismert nyomozó, azok, akik csak megoldják a titkot. A mi detektívünk előtt megoldhatatlan rejtély van, nem az irodalom rejtélye, egy valóságos rejtély. Hiszen megvan az áldozat, megvan a feladat; az áldozatot reggel kilenckor találták meg, úgy törték rá az ajtót, ő maga zárta kulcsra belüről mint mindig, amikor vacsora után a szobájába vonult, az ablakon se jöhetett be senki, ujjlenyomat nincs, a házbeliek alibije megdönthetetlen. Van áldozat, és ha van áldozat, kell hogy legyen tettes is. A tettest le kell fülelni Ez a detektív feladata. De a tettes nem hagyott maga után nyomot, nem is tért vissza a tetthelyre, lehetséges, hogy nemcsak itt járt azon az éjszakán, amikor elpusztult az áldozat; egy egész maffia működhet Ezt tudja a detektív. De nem nyomozhat tovább. Mert a rendőrfőnök „magasabb érdekre” hivatkozik. Ez a gyilkosság nem a kontár műve, egy láthatatlan tömeggyilkosé, a „színtelen, szagtalan, nyomtalan merénylőé”. Aki „minden alkalommal büntetlenül menekül”.
Mire megy az esettel az üres óráiban Proustot és Joyce-ot olvasó detektív? Nem oldja meg a rejtélyt, de valahogy azt kimondja, hogy milyen sivár ez a lét, hogy mennyire reménytelen, hogy az áldozatok kiszolgáltatottak, hogy mindenki áldozat, hogy van egy magasabb érdek, hogy van valami, amit titokban kell tartani. Van valahol egy tettes is, de se arca, se neve. Hiába nyomoznak utána; ha nyomoznak.
Valahogy így lép be a novella, a Márai-írás az irodalomba, szépen elhelyezkedik a detektív, a mi detektívünk balkezében, ilyen könnyedén, ilyen ráérősen. Válogatott szavakkal és mondatokkal, észrevétlenül, majdnem némán mondja el azt, amit mások nagy regényekben, egész élettörténetekben, kilátástalan küzdelemben mondanak el a névtelen tettesről. Erről a névtelen tettesről beszél megállás nélkül az irodalom, amióta csak van, amióta valaki is arra adta a fejét hogy megír valamit.
Azt mondja Márai detektívje, mindannyiunk detektívje, hogy csak az irodalom rejtélyes. A tettesben leírt haláleset is irodalom, nem valami más. Nem megoldhatatlan, nem azért teszik félre, mert van (bizony van) magasabb érdek inkább azért, mert felesleges megoldani. Elszomorító, elkedvetlenítő, ha megoldják A nagy megoldók a mindenre válaszolni tudók a Sherlock Holmes-félék itt futkároznak körülöttünk, gyanút vetnek, gyanakvást aratnak. Megoldanak. Mindenre van megoldásuk, de ők nem a mi detektívünk.
Példát is akartam mondani. Egy egész kis irodalmi rejtély megoldásának groteszk képtelenségét, de látom már, nem fér bele ebbe a jegyzetbe. Esetleg később. Majd máskor. De lám, én is gyanút vetek, ha nem mondom el.
Mégis elhalasztom. Nincs magasabb érdek.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >