Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Sziszüphosz joga
Végel László
Választottunk, mondhatjuk, mire ezek a sorok megjelennek. De nem leszünk nyugodtak.
Bizonyos vagyok abban, hogy mélységes aggodalommal lépett az urnák elé még az is, aki éveken át a többpárti választásokról álmodozott Sokféle utópia fogant meg bennünk, de éppen a legegyszerűbb tény tűnt a legabszurdabbnak. A libertinus képzeletnek keserves kerülőutakat kellett megtennie, hogy felismerje a magától értetődő tényeket. Az út még ismeretlen volt, de rohanni kellett rajta, mert fergeteges gyorsasággal pergett az idő. Gyermekded játékok, karneváli hangulatok és veszélyes csatakiáltások - erre emlékeztettek az első szabad választások. Az emberek plakátokat ragasztottak és plakátokat téptek le. A falakra felháborító káromkodásokat és szellemes kommentárokat írtak. A csendes éjszakai hószállingózásban egyetemi tanár baktat, táskája teli van választási propagandaanyaggal, amelyeket a polgárok postaládájába dob be. Arra biztatja őket, hogy reá szavazzanak. Az utca másik oldalán az ellenpárt jelöltje, a kollégája kapkod, az ő táskája a konkurens párt röpirataival van teli. Ezekben a jelenetekben hol a naivan bájos, hol pedig a vészterhesen villogó vonások kerekednek felül. A pártok legtöbbje még szegény, így hát a képviselőjelöltek nyakukba veszik a várost. Nem baj. Legalább megtanulják, hogy az utcák piszkosak, a tömbházak bejáratait nem világítják meg. A pártállami „küldöttek" ezekre a tapasztalatokra nem tettek szert De ha az utcán lövés dördül el, akkor az ember riadtan az ablakhoz fut és a sötétbe bámul: nem tudja, hogy a gyermeke születését ünneplő apa rakoncátlankodik-e, vagy pedig politikai leszámolásra került-e sor. Akik nyugtalankodnak, tudják, hogy a neheze csak ezután következik, de bármi következzék is, nem lehet olyan rossz, mint amilyen volt az idő, amely ezt a rosszat kitermelte. Remélem, hogy ezeknek az elkeseredett optimistáknak lesz igazuk, nem a katasztrófa mondja ki a végső szót.
Aggodalomra nemcsak a zűrzavaros helyzet ad okot. A többpártrendszerű demokrácia a totalitárius antidemokrácia méhében született, s még ha ennek tagadásaként akarja is megpillantani a napvilágot, a vajúdás hosszantartó, kínjai torzak. A napi politikai tényezőn túl valószínűleg mélyebb lelki és szellemi átrendeződésre, az egzisztencia szelíd reformjára is szükség lesz.
Az átrendeződés jellegét, abszurditás-élményét az egyik legilletékesebb közép-kelet európai értelmiségi, Vaclav Havel határozta meg legjobban, amikor saját tapasztalatát annak a Sziszüphosznak élményéhez hasonlította, aki egy nap megáll a hegy csúcsán, és döbbenten veszi észre: a sziklatömb nem hull vissza. Sziszüphosz lelkileg nem volt felkészülve erre a helyzetre. Élete elvesztette eddigi értelmét, új értelmet azonban még nem nyert. Lényét új érzés keríti hatalmába: a jövőtől való félelem. „Ellentétben a totalitárius korszakkal, amikor a jövő nyomorúságos volt ugyan, de biztos, ma sokan úgy érzik, hogy felettébb bizonytalan", írja Havel.
Képzeljük el a mi Sziszüphoszunkat a hegy csúcsán. Itt és most. A sziklatömb mozdulatlanul áll, és őt ürességérzet és félelem fojtogatja. És mindenekfelett a rossz lelkiismeret. Nemcsak arra nincs bizonyossága, hogy a kő nem gördül vissza, hanem még arra sem emlékezik pontosan, hogyan kapaszkodott fel a hegyre. O még a sziszüphoszi történelmet sem ismeri. Tehát nemcsak a reménytől fosztották meg, hanem az emlékezőképességtől is. Legfeljebb az utolsó néhány lépésre emlékezik, a rogyadozó térdekre, de mivel azoknak sincs előtörténete, semmire sincs megbízható magyarázat. A teljes viszonylagosság korában él. Arra sincs bizonyíték, hogy a sziklatömb valóban sziklatömb, s valóban a hegycsúcson van-e. Rossz lelkiismeretét azoknak az örömujjongása is növeli, akiknek kezét semmiféle szikla nem horzsolta fel, hanem nyugodtan sétáltak le-fel a hegyoldalon. A pártállam csalogányai röpködnek, ők semmi rosszat nem tettek, csak énekeltek. A morális különbségek elmosódnak, mert a nemzedékek megbilincselt emlékezettel élik az életüket A mai huszonévesek nem tudják, nem volt szabad tudniuk, mi történt itt a hatvanas évek végén, sejtelmük sincs a hetvenes évek elején zajló tisztogatásokról. Köztük rengeteg értelmiségi is akad, a jelennel elégedetlenek, de sejtelmük sincs a közvetlenül mögöttük levő időkről. A mai negyvenéveseknek nincs betekintésük az ötvenes évek represszióiba. A mai ötvenévesektől hét lakattal zárták el a negyvenes évek megtorló intézkedéseire vonatkozó dokumentumokat Akik a hatvanon túl vannak, azok már annyira reménytelenek, hogy majdnem mindenről hallgatnak. Folyamatos ellenállás nem alakulhatott ki, csak a represszió volt töretlen ívű. A legcsendesebb NEM-nek is botrányszaga volt A történelem cenzúrája hasonlatos volt a művészi szabadság elnyomásához: az áldozatok beleszédültek a hiány kényelmébe. S a pártállam atyai jóindulattal jutalmazta a se hideg, se meleg odaadást: ez volt az a biztos jövő, amiről Havel beszélt A csalogányok kora volt ez.
A nemzedékek nem hagyományozhatták egymásnak hiteles tapasztalataikat, csak a félelmet, a traumákat, de végeredményben mind elölről kezdte tévedéseit. A libertinus, a demokratikus hagyomány illuzórikus, vagy pedig marginális lett. A történelemtől megfosztott idők hiteles sorsdokumentumait, a titkos jegyzőkönyveket, a jelentéseket a pártállami oligarchia páncélszekrényei őrzik Mivel a legfontosabb döntéseket a nyilvánosság kizárásával hozták, a rendszer fokozatosan elszemélytelenedett. A bűnt mindenki elismeri, de nincsenek bűnösök. Megnyílnak-e ezek a páncélszekrények még az új ezredforduló előtt? S marad-e bennük néhány megsárgult papírszelet, vagy pedig - miként azt néhány apró példa bizonyítja - kilopkodták a tettesek? Lesz-e ereje az első lépések nehézségein áteső többpárti parlamentnek megszereznie ezeket a kulcsokat amelyeket ügyesen elrejtettek a hatalmi elit tagjai, akik azt bizonygatják, nem álltak a szétesett rendszer vezérlő posztjain. Ha őket hallgatja az ember, akkor az az érzés támad fel benne, hogy ez a hatalom több mint négy évtizeden át vezérkar, elit nélkül működött. A totalitarizmus bukását mindenképpen az autentikus tényadatok, dokumentumok, „magnetogrammok" hozzáférhetősége bizonyítja. Csupán azért, hogy csendesen kimondjuk, hogyan ölte meg Káin Ábelt, hogyan temette a dogmatizmus a demokráciát Hogy az emberek megszabaduljanak a félelemtől. A történelemre való jogról van tehát szó: minden nemzedéknek joga van a saját és az előző nemzedékek történelmére.
E jog nélkül a Havel által megidézett Sziszüphosz saját mozdulatlan sziklatömbjéhez lesz láncolva. A tények, a „krónika" feltárása nélkül - attól tartok - a megbékélés örökösen elodázódik, s elmarad az egzisztencia katartikus értékű szelíd reformja. A demokratikus vágyakat minden pillanatban megsemmisítheti az erdőtűzhöz hasonlatos gyűlölködés, a bizalmatlanság, a gyanakvás, amelyet eloltanak az egyik ponton, ám a parázs felizzik máshol, és újra lángba borul az erdő. A jövőtől való félelem tehát csakis a múlt teljes ismeretének birtokában fog elcsitulni.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >