Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Szeretni és nem szeretni
Gerold László
„Mielőtt bárki is találgatásokba vagy kombinációkba kezdene, közlöm: a mai jegyzet címe kizárólag a színházra értendő.” Gerold László jegyzetéből (Vajdaság Ma):
Így érti Georges Banu, a Franciaországban élő román tetralógus is, aki Szeretni és nem szeretni a színházat címmel érdekes könyvet írt a színház iránt megnyilvánuló szeretet és elhidegülés ellentétéről. Banu miközben a könyvben, mely nemrég jelent meg magyarul, érveket és ellenérveket sorakoztat fel, anélkül, hogy állást foglalna egyik vagy másik opció mellett illetve ellen, valóban a színház lényegét próbálja, szeretné megragadni, értelmezni.(...)
Banu szerint „a színház sűrített élet, amely nem áll meg a színpadon, hanem akkor valósul meg igazán, amikor magával ragadja nemcsak a közönséget, hanem minden egyes nézőt is”. Vagyis: a színház egyfelől olyan kollektív forma (közönség előtt történik), amely mind a benne résztvevők, mind pedig a nézők szövetségeként létezik, de igazi hatása az, amit „az egyes nézőre és csakis rá gyakorol”. Hogy erre sor kerüljön, két ellentétet kell társítania: a tettet és a megjátszást. Az előbbi nyújtja a „belefeledkezés örömé”-t, az utóbbi pedig a leleplezés érzését, felismerését adja. Valóságnak hisszük azt, amit látunk/hallunk, jóllehet tudjuk, hogy ez csak a valóság mímelése, árnyéka. Ezt kell elfogadni, megérteni ahhoz, hogy egyszerre belül és kívül is legyünk az előadáson.
S ezzel már el is érkeztünk a színház létezése szempontjából egyik meghatározó tényezőhöz: a nézőhöz. Vele kapcsolatban vizsgálja Banu, hogy ki a jó és ki a rossz néző. A jó az, aki örül annak, amit lát (ez nem jelent kritikátlan elfogadást is!), és ezért hajlandó áldozatot is hozni. Számára egy előadás olyan pillanat, amit nem szabad elmulasztani. Mert míg egy könyv, sőt egy kép, egy szobor várhat, egy előadás nem várhat. Erre készülni kell, ezt tervezni kell. Hogy mikor megyünk színházba, azt magunk határozzuk meg, de ha döntöttünk, akkor az elhatározás szabadsága kötelezettséggé változik. Még egy fontos mozzanatra figyelmeztet Banu. Arra, amely a választott előadás mellett színház iránt megnyilvánuló szeretetünk jele, bizonyítéka. Hogy része legyünk annak a sajátos közösségnek, „ami egy-egy helyen, környezetben kialakul”. Merthogy „Amikor színházba megyünk, akkor hozzájuk csatlakozunk, egy este erejéig belépünk a körükbe”. Oda, ahol jól érezzük magunkat, mert egyfelől érezzük az összetartozás vonzalmát, másfelől pedig önállóak maradunk. Mindkét érzésre szükségünk van, s ezt csak a színház biztosítja számunkra. Nem véletlen tehát, hogy egy-egy színháznak törzsközönsége van. Az embereket nem csak az viszi oda, amit lát(hat)nak, a repertoár, hanem az is, akikkel közösséget alkotva néz(het)ik az előadást.
De ha már a nézőt említjük, akkor a kritikusról, aki szintén néző, sem feledkezhetünk meg. Természetes, hogy a kritikus is abba a színházba megy szívesebben, ahol jó, hozzá közel álló előadásokat láthat – jóllehet foglalkozásánál fogva, oda is el kell mennie, ahol erre kevesebb esélye van –, és ahol érzi a közösség összetartozását, úgy érzi, része van a színház „illékony boldogságában”, miközben valójában a kritikusnál nincs magányosabb néző.
Annak ellenére, hogy Banut elsősorban a néző felől érdekli a színház, a színészről sem feledkezik meg. Sőt, igen sajátos szempontot választ. Azt, hogy azok, kiknek hivatása „a színlelés, ez mesterségük lényege”, hogyan tudnak „visszatérni a valóságba anélkül, hogy a másik életet elfelejtenék”. Van, akinek ez nem sikerül, feszt szerepet játszik, ami mind színpadi, mind magánéletében maradandó károkat okoz („a színház csak a színpadon tetszetős. A kocsmaasztalnál soha”). Sehol sem hiteles, akkor se hiszünk neki, ha a színpadon és akkor se, ha az utcán, a hentesnél, a piacon szerepel. Vannak, akiknek az átállás, a visszatérés a magánszférába nem okoz gondot, bár nem kétséges, hogy számukra sem egyszerű a váltás. Hogy ez könnyebben történjen, annak érdekében, a színpadi feszültség levezetéseképp, vált gyakorlattá előadás után betérni „egy kocsmába vagy egy kávézóba”. Így lesz, lehet a kettős életet élő színész művész is és ember is. Ennek is, annak is hiteles. Azt csodálhatni lehet, ezzel pedig barátkozni lehet, mint bárki mással.
Valóban tény, hogy – amint ígérte – Banu nem dönti el a színházat szeretni és nem szeretni vitáját, de amikor egyik esszéjét így kezdi: „Ha a színházat szeretjük, az embereket is szeretjük”, akkor a megoldhatatlan kérdésben mégis állást foglal, s minket is erre biztat.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >
Anti-Orbán jelenségnek…
… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >
Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás
Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >
A remény mint drog
Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >