Ma Emma, Malvin, Zseraldina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Gembes
Mucsi Géza
Újvidéken születtem – nem tagadhatom, nem is akarom –, itt éltem eddig, sőt itt is maradnék Újvidéken, ha lehet. Ha megengedik. Noviszádról majd elköltözöm, ha addig nem győz az értelem, és nem lesz időközben ismét Újvidék. (Is.) Ez a város születésem helye, amely egyben Neusatz is, Neoplanta is, Novi Sad is. Nekem elsősorban Újvidék.
Itt jöttem a világra, valamivel 1956 előtt, és jóval előtte itt született magyar-német nagyanyám is, Ómikám, aki sajnos, a napokban költözött át a Šafarik utcából a Pirosi út végébe. Néhai úri szabó, később honvédségi varrómester nagyapám, Ótatám is itt élte le valahogy életét szlovákként, magyarként, emberként, ők is bújtatgatták szerb szomszédjaikat a razzia idején, és őket is elvitték a győztesek annak idején, kit Oroszországba, sztálini hadifogságba, kit Gákovára... Magyart, németet egyaránt.
Ótatám a Futaki úti temetőben nyugszik, de én már évek óta rettegek, sohasem tudni, mikor mit ötöl a hatalom, mikor fogja felszántani a volt városi békebeli fürdővel szembeni még békésebb területet, a katolikus temetőt, hogy végképp ne maradjon senki, akire emlékezhetek. És akinek a sírhelyére citromfát ültetett Ómikám majd két évtizeddel ezelőtt, és azóta Ómi is elment, de ez a citromfa azóta is dacol a viharral, széllel, az idővel, savanyú iróniával, a hatalommal...
Most úgy érzem magam, mint egy Gembes Újvidéken, azaz Noviszádon.
Vadidegenül egy vadidegen városban. Amely valamikor az enyém volt. A Duna sétánnyal, a Szigettel, a Teleppel, a Búza térrel, a Magyar utcával, Német utcával, Szlovák utcával, strand úti gesztenyefáival, jegenyefáival együtt. A katolikus Futaki úti temetővel együtt, a gimnáziummal, a Petőfi iskolával...
Én még villamosoztam Újvidéken.
És emeletes busszal is utaztam.
Mit sem sejtve, hogy majd egyszer kulturálódunk, és egyszer majd mindennek vége lesz. Nem kellenek majd a gesztenyefák és a galagonyafák. A jöttmenteket irritálják a nyárfák is. A központ egy részét nem is olyan régen felrobbantották, hogy egy színház néven ismert szocreál förmedvény kerüljön oda.
Elvették a strand út egy részét, oda kellett építeni másoknak az egyetemista otthont. Hidat építettek oda, ahova normális embernek eszébe sem jutott volna, közben elszabták Európa egyik legszebb dunai strandját. Mi van, mi lesz most soron? Mondjuk a Telep? Amely idegesítően homogén még mindig? Nem fulladtunk még bele a sártengerbe?
Gembes vagyok, Gembes lettem újra.
Idegesen körbetelefonálom egykori haverjaimat, ismerőseimet. Szerb gyerekeket. Mi van, pajtásaim? Talán nem emlékeztek arra, amikor a színházatok mai területén, a mi dzsungelunkban, a szerb templom mögött szitakötőztünk és lepkéztünk? Mogyoróágból faragtuk a nyílvesszőt? Én akkor még nem tudtam nagyon szerbül, ti akkor sem tudtatok magyarul. Sebaj. Megértettük egymást. A természet nyelvén.
Vagy a központ egyik, politikusokról híres utcájában hányszor játszottunk cowboyosdit? Azzal, hogy én voltam az indián! Mit röhögtünk azon a sok hülye rendőrön, akik a bokrokban kúszva kísérték és őrizték az éppen hatalmon levő garnitúrát! Mintha legalábbis valaki le akarta volna őket puffantani. Kár lett volna a golyóért. És még ma is ott vannak, és rejtjelesen adják le a féltve őrzött titkot, hogy: Zlatibor zove Zelengoru, azaz: egyik trotyakos éppen, két prosztataroham közti sétáját végzi a háztömb körül... Annak idején nem így beszéltük meg. Egy utcai összejövetelen meséltem el nektek, valójában ki volt Gömbös Gyula, mi történt Jankapusztán, és hogy nekem semmi közöm az egészhez. Aztán sokat regéltem nektek a Pál utcai fiúkról is. Mi is Pál utcai fiúk voltunk, csak akkor még nem döntöttünk, hogy ki a Nemecsek Ernő, és kik lesznek a Geréb Dezsők.
A kátyi pravoszláv pap fia éjszakánként remegve hallgatta Örkény egyperceseit, amelyeket, illően, rizling kíséretében szimultán, ad hoc fordítottam neki anyanyelvemről anyanyelvére, és később ő kapta meg a Rózsakiállítás szerb fordításának első példányát. Most azt mondja, hogy sajnál, mint Gembest.
Süket telefonok.
A napokban megvertek egy mohikánt is, aki meg merte mondani, ki merte mondani, hogy kié Vajdaság, Újvidék.
Szeverna Szrbija és Noviszád.
Hányunkat vernek még meg vagy lőnek le csak azért, mert körmünk szakadtáig védjük azt, ami a miénk is? Vagy volt?!
Ami a szülőföldem?
Ami a szülővárosom?
Ami a hazám?
Persze, hogy ezt nem értik, nem érzik sokan. Itt. Nem ez a szülőföldjük és nem ez a hazájuk. Idejöttek. És jönnek. Idetelepítették őket, idetelepítik őket. Sohasem fogják megtudni, hány hattyú van a Duna parkban. Föltéve, ha egyáltalán lesz park és lesz hattyú. És azt sem tudják majd és most sem, mikor és miért harangoznak a katedrálisban, mikor milyen szél fúj a Dunáról, irtóznak a csilingelő villamostól, utálják a rigójancsit, fogalmuk sincs, mi a marcipán, és egyáltalán vakkantak, amikor rájuk köszönök: Jó napot. Vagy Guten Tag. Vagy Dobar dan.
Lebontják, lerombolják még azt is, amink van, fölszántják maradék szülőföldünket. Feledjük el, hogy vagyunk, voltunk. Hogy leszünk-e? Mi is számba vehetjük kopott bugyrainkat, miképpen Márai is számba vette a Hikó utca gesztenyefáit (mind a hetet). Pucoljunk innét.
Vagy mégis? Akadnak tán errefelé értelmes emberek is? Ebben a tömegőrületben? Akik talán fölfogják, hogy az a bizonyos citromfa továbbra is dacolni fog mindenféle embertelenséggel. Vagy tán azt is kicsupálják? Hogy gyökerünk se maradjon itt?
Én még reménykedem. Már nem telefonálok senkinek, az igaz, de citromfa gyanánt ragaszkodom ehhez a talajhoz, hátha még megérem, hogy ne noviszádi Gembesként bujkáljak, rettegjek a városban, hogy ne izguljak azon, lesz-e magyar óvoda, iskola, hanem méltóságteljesen, szalmakalapban végigsétáljak a főutcán: úgy, mint újvidéki magyar és ember.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >
Anti-Orbán jelenségnek…
… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >
Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás
Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >
A remény mint drog
Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >