Ma Rudolf, Izidóra névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
„A remény mindenkivel szemben fennáll”
(idézet egy elítéltekről szóló tévéműsorból az Újvidéki Színház pécsi Bánk bánja után)
Balázs Attila
Nyári napmelegtől ég… Azaz: jókora hévvel-gőzzel a forró nyárban Pécsett véget ért a POSZT. A magyar színházak trianoni határokon túlnyúló országos fesztiválja. Nem csekély forrósággal járulva hozzá a szöcskéket ropogósra perzselő kánikulához a tüzes pokolban, amelyben az indulatok egymásnak feszültek. Színpadon és vitateremben egyaránt, ahol éppen szerény krónikásuk volt egyike azoknak, akiknek felkért vitázóként verítékes jelenésük volt. Közben odakinn a kis cigánygyerekek visongva fürödtek a szökőkútban. Nem véve tudomást arról, hogy némely előadásba az ő sorskérdésük is belekódolódott.
Vadul szikrázott odabenn minden, mint egy behemót zárlatos vasaló. Azzal fenyegetve, hogy leég a maradék ház is. Az, ami még megmaradt a jobb és a bal látványos küzdelmében, amelyben az előző hengerelni látszik.
A viadalon, melyben nem a küzdelem szépségét díjazzák, hanem egyet igazából: a kiütést. A totál káót.
A sajtó – így pl. a Népszava – megírta azt, ami délvidéki szempontból felettébb érdekes. Mármint, hogy az Újvidéki Színház Bánk bán versenyelőadása visszhangos botránnyal zárult. A darab ugyanis egy interaktív játékkal fejeződött be. Ez abból állt, hogy az egyik színész különféle intézkedéseket sorolt fel. Természetesen a hatalom részéről történő intézkedéseket, s arra kérte a nézőket, hogy mindenki akkor hagyja el a nézőteret, mikor úgy érzi, az épp elhangzott ukáz, esetleg kétségbeejtő esemény miatt magát a hazáját is elhagyná.
Utóbbiak közé tartozott például a forint árfolyamának meghökkentő alakulása. Meg olyan is, amelyben rendkívüli biztonsági helyzet jön létre Kelet-Magyarországon stb. (Ukrajna miatt például miért is ne?)
Ez ugyebár „nagyon nem tetszett Ókovácsnak” – olvasható a Népszavában. Meg is kérdezte a színésztől, ez mégis mennyire tartozik Katona József Bánk bánjához, majd tiltakozásul kiment a teremből.
Színesebben fogalmazva: hatalmi hangon beleszólva az előadásba, nagy dérrel-dúrral kivonult hát a nézősorban tűkön ülő Ókovács. Ha nem is úgy, mint aki katapultált, de majdnem.
Jó. Hogy a gyenge fakírnak bizonyuló Ókovács Szilveszter kiment, tény. Miként az is, hogy nem zajlott ilyen simán a dolog. A Magyar Állami Operaház igazgatójának a közbeszólása ennél durvábbra sikeredett. Jól megütötte a maga részéről az ellenszenvet kiváltó hatalmi tónust. Ezzel együtt valóságos dührohamot váltott ki az előadást viszont pártfogoló többségnél. (Mert a teremben akkor és ott, úgy tűnik, a fordított kétharmados többség ábrája alakult ki.)
Még azoknál is kiverte Ókovács a biztosítékot – ahogy lenni szokott ilyen esetekben –, akik nem egyértelműen rajongtak az újvidéki Bánk bánért. Akár irritálta is őket.
Végül is nem vert meg senki senkit, az előadás folytatódott, hogy ott érjen véget, ahol elterveződött. És hogy ez a kis intermezzo ártott-e neki? Aligha. Ugyanis kétségtelenül provokatív megvalósításról van szó. És ha senkinek se mond csütörtököt ilyen látványos módon az idegzete, jelentősen haloványabb a siker.
Így viszont telitalálat. A golyó – éktelen süvítéssel – a céltábla közepébe csapódott.
Ebben csak az a furcsa, hogy Ókovács Szilveszter zsűritagként szerepelt a POSZT-on. Nem színészként. Közben akkorát sikerült alakítania – e sorok írójának és mondójának szerény megfigyelése szerint legalábbis –, mintha Urbán András rendező jól beépített embere lett volna, aki igen meggyőző mód hozta a rábízott figurát. Ezért akár extra prémium is szóba jöhetett volna. De legalábbis külön dicséret.
A sajtó nem felejti megemlíteni az ezzel párhuzamban az erkélyen zajló, másik dúsító eseményt sem. Annak gerjesztője, egyben központi alakja viszont Szigethy Gábor színháztörténész volt – a szangvinikusabb fajtából. Ő odafentről rikkantott közbe. Fentről rázta az öklét, minősítette dilettánsnak az előadást. De Szigethy úr – tisztelet és becsület – megvárta az előadás végét.
Pedig nem lehetett könnyű neki sem. Ugyanis úgy látszik, mindenek ellenére még mindig mély, nehezen feltölthető árok húzódik a modernebb felfogásban játszó színház és a hagyományosabb – vagy csak kevésbé kihívó, kevésbé szemtelen – eszközökkel operálók között. Urbán András a déli régiókban – szőröstül-bőröstül, BITEF-estül – nyilván egészen másképp szocializálódott, mint az utóbbiak. Akik gyakran képtelenek véka alá rejteni gyilkossá fajuló indulataikat azok iránt, akik veszik a bátorságot, hogy járatlanért elhagyjanak jól kitaposott utakat.
Főleg akkor, ha olyan klasszikust ér – meglátásuk szerint – gyalázatos becsületsértés, amilyen adott esetben Katona József.
Érdekes, hogy a türelmetlenség belülről annál nagyobb – káprázatos sebességgel megy felfelé a pumpa –, amennyiben az istenkáromlást a határon túl, kiváltképp épp a Vajdaságban követik el. Amikor ott újító szellemben megpróbálják a maguk helyzetére és arcára értelmezni a klasszikus magyar szöveget. Miközben olyan blaszfémia történik, melyben a Melindáért epedő Ottó herceg – háttal a közönségnek – ötödik sebességre kapcsolva, Melinda nevét hebegve maszturbál.
Tetézi a bajt, hogy ez az egész újvidéki „Bánk bán rémség” rögtön egy kis groteszk szkeccsel kezdődik, amelyben két vadász komikus szökellő mozgással üldözi a csodaszarvast. A nagy falatnak bizonyuló Krizsán Szilvia színművésznőt, majd elhangzik a megállapítás, hogy így jöttünk mi magyarok ide.
(Jött az újvidéki magyar színház a díjért, ugyebár? – vehető így is. Miként elnézhető, ha az az ember, akit nemzeti mítoszaink halmazaként Magyar Attilának hívnak, színészként elkövet egy ilyen kis tréfás csínyt. Miután csodaszarvas-űző vadásznak állt be.)
Nem mellesleg végül úgy alakult, hogy az egyébként tényleg kiváló alakítást nyújtó Krizsán Szilvia kapta a fesztivál legjobb női főszereplőjének járó elismerést. De nyilván nem az agancsos jelenéséért, hanem Gertrudis királyné alakjának kitűnő megformálásáért. És talán csipetnyi elégtételül a történtekért. Közben azt sem szabad elhallgatni, hogy a Vajdaság holdudvarában még egy Ottó neve került előtérbe az idei POSZT-on. Nevezetesen Tolnai Ottóé. Mégpedig a különdíjban részesült Wilhelm-dalok kapcsán. Erről azonban (talán) egy másik alkalommal.
Még csak annyit, hogy e sorok írója is kivonult az újvidéki Bánk bánról Pécs forrongó, szökőkutas városában. Ezt elsőként tette meg ott, a végén. Annál az ominózus második pontnál, amelyben a kormány a közből való újabb tömeges elbocsátásokat helyez előtérbe. – De tettem ezt én, sietnék mondani személyesen, privát sérelmemből és méltatlanság-érzetemből. Nem az előadás iránt táplált negatív érzelmeimből.
(Hogy ne használódjék itt erősebb kifejezés.)
Tettem ezt tehát a játék részeként, magam is játékszerként. Bánatomra a figyelemnek töredékét se kaptam, mint amit Ókovács Szilveszter igazgató úr kiérdemelt a maga kétségtelenül izmosabb tehetségével.
(Szomorúságom tartós.)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >
Anti-Orbán jelenségnek…
… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >
Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás
Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >
A remény mint drog
Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >
Egy „messiás” felkavarja a magyar ellenzéket
Újdonsággal ugyan nem rukkolt ki, mert amit kifogásol a rendszerben, az már jó ideje közismert, ám >