Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
A választások országa
Bódis Gábor
Mennyire gyengül meg a VMSZ? Annyira-e, hogy nem lesz képes kezelni az 50 milliárdot?
Most már végérvényesen le lehet szögezni, hogy a szerb nemzeti mitológia szerves részévé váltak a két évenként megtartandó előre hozott választások. A mostani áprilisi megmérettetés immár a harmadik röpke négy év alatt. Olyan ez, mint a sajátságos szerb családi ünnepek, a szlavák (minden családnak van egy választott szentje és ennek a névnapján jókora dínomdánomot tartanak). A családi ünnep célja a barátkozást elmélyítő lakoma, a választásoké pedig a hatalmon levők pozíciójának megerősítése.
Az országot egyes szám első személyben, főleg felejthetetlen média megjelenéseivel kormányzó miniszterelnök, Aleksandar Vučić már régóta fenyegetőzött az előrehozott választásokkal, de az utóbbi hónapokban úgy tűnt, lemondott ebbéli szándékáról. A felmérések rendre kimutatják, hogy a kormányfő népszerűsége szinte töretlen, 50 % körül mozog, a pártja is áll, mint a cövek, igaz, „csak” 40% körül. Az ügyek úgy általában is jól állnak, kivéve a gazdaságot és az ennek hiányából fakadó, már évtizedek óta lelket és testet nyomorgató szegénységet. Az átlagjövedelem a macedónnal és a boszniaival vetekedik. Közben az itt tycoonnak nevezett oligarchák fényűzően élnek, terepjáróval riogatják a jobb sorsra érdemes polgártársaikat és itt-ott véresen leszámolnak egymással Belgrád vagy Újvidék utcáin. A törökös műnépdalok pacsirtái pedig teleordibálják a kocsmák és az autóbuszok közönségének fejét. Nehogy valaki is jól érezze magát.
Az idilli képet tovább domborítja az ügyes miniszterelnök külpolitikája, aki látszólag (vagy valójában?) elfordul az örökbarát orosz bátyuskától és a Nyugat szekerét tolja. És ezen a téren is hősies harcot vív, hiszen nemcsak az elemekkel, hanem saját államfőjével (Tomislav Nikolić) is állítólag szembe száll.
Az viszont tény, hogy a szerb kormányfő „elengedte” a már rég önállósodott Koszovót és ezt lenyomta a szerb közvélemény nacionalista részének torkán. És nem bukott bele: nem kis teljesítmény, a korábban kormányzó baloldalt emiatt örökre elsodorta volna a népharag. Így csupán maguktól vesznek ki.
És még ez sem minden: a „mártír-miniszterelnök” ellen állandó összeesküvések köttetnek, amelyekről a hozzá hűséges sajtó rendre szalagcímekkel számol be. Ezek a „puccsok” aztán átlagban egy-két napig tartanak. És ezekből a történetekből hős túlélőként persze Vučić kerül ki. A következő összeesküvésig.
A fütyülő lelátó
Tehát, a nyomoron kívül nagyobb baj nem volt. De jött a Vízilabda Európa-bajnokság ünnepélyes megnyitója. A sportminiszter, lojális kormánytagként, beszédében hálából megemlítette az államfő és közvetlen főnöke, a miniszterelnök nevét. A hálátlan közönség egy része ezt füttykoncerttel fogadta. Talán mert a vízilabdára volt inkább kíváncsi.
Aleksandar Vučić először azzal vigasztalta magát és nagy számú híveit, hogy a fütty nem neki szólt, hiszen ott sem volt az arénában. Utána viszont jobban belegondolt a dolgokba. Olyannyira, hogy a Belgrád a vízen elnevezésű megaprojekt (Dubai a példakép) jövőbeni helyszínén vitába keveredett az ottani tudósítókkal. Az N1 (össze nem tévesztendő a magyarországi szélsőjobbos, lászlópetrás médiummal) független televízió újságírónője megkérdezte a kormányfőt, hogy mit szól a füttykoncerthez. Vučić erre sértetten kikelt a tudósító és az olyan médiumok ellen (az N1 mellett a Vajdasági RTV), aki és amelyek ellene áskálódnak és azt terjesztik, hogy a nép le fogja váltani őt. A szerb közszolgálati televízió (!) riportere erre megkérdezte a miniszterelnököt, hogy miért címkézi a kolléganőjét, mert szerinte helytelen, hogy Vučić a „ti” és a „mi” médiumairól beszél. Sajátságos szerbiai sajtószabadság, azzal a végső csavarral, hogy erről a „párbeszédről” a közszolgálat tévé nem számolt be.
Mindenesetre ezt követően felgyorsultak a dolgok. Vučić bejelentette, hogy eldöntötte (első személy egyes szám): előrehozott választások lesznek. Ezt utána hivatalossá tette a Szerb Haladó Párt országos tanácsának ülésén. Hosszantartó taps és ováció (3 perc) fogadta a bejelentést. Indoklás: a reformokra kell még négy év (a rendes ciklusból már csak két év maradt). A reformokat (bármik is legyenek azok) viszont nem lehet véghez vinni a jelenlegi „társadalmi feszültségek” miatt.
Nehéz kitalálni elsőre, hogy mi is ez a társadalmi feszültség, hiszen a Szerb Haladó Párt szinte egyeduralkodó a politikai szintéren. A demokratikus ellenzék összesen a 20%-ot sem éri el, a szélsőjobb (Šešelj-féle radikálisok, Dveri) még ennyit sem. Az „örökös” koalíciós partnerek, a szocialisták (Milošević nem is annyira utódpártja) is csak 10% körül vannak. A kisebbségek közül bízva bízhatnak a Pásztor István vezette Vajdasági Magyar Szövetségben. És bárkiben, akinek felajánlanak legalább egy államtitkári posztot.
A „társadalmi feszültség” valódi értelmére azonban kezd fény derülni: a haladók országos vezetőségének négy tagja is kilépett a pártból, a pártvezető-miniszterelnököt belülről éri, a közvélemény számára még nem egészen kivehető bírálat. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy előzőleg Vučić februárra hívta össze a párt tisztújító értekezletét, de hát istenem, választások előtt nem újítunk, majd utána. Tehát májusban. És akkor már a miniszterelnök egy újabb voksolással megerősítve könnyebben számol le a belső ellenségével.
Forrong a magyarság is
Vajdaságban nem előrehozott, hanem rendes tartományi választások lesznek (önkormányzatiak is). Tehát azt is mondhatnánk, hogy Vučićék rászerveztek a vajdaságiakra, de ennek nincs különösebb jelentősége, hiszen már előtte is biztosra vehető volt, hogy a tartományban kormányzó balközép demokratákat kiebrudalják a választások után az igen szerény vajdasági hatalomból.
Ezzel véget érhet a Vajdasági Magyar Szövetség kettőssége is, hiszen országos és helyi szinteken (például Szabadkán) a haladók partnere, míg a tartományban (ha csak papíron is) a demokratákkal kormányoz. Nem ez az egyetlen kettősség.
A tavalyi év annak a jegyében telt el, hogy a VMSZ több vezetője, főleg értelmiségiek, a Pásztor István-Lovas Ildikó páros (plusz az ifjabb Pásztor, Bálint) kizárólagos vezetési módszere és az ebből eredő téves kultúr- és médiapolitika miatt fellázadt. Az első fél siker után (Pásztor élettársát Lovast sikerült ugyan kiszorítani a Nemzeti Tanács vezetéséből, de a hatalmi páros összjátéka ettől mit sem csorbult), Korhecz Tamás és Józsa László (a Nemzeti Tanács korábbi elnökei) és több tucat párttag kezdeményezésére tavaly augusztus 20-án megalakult a Magyar Mozgalom. És ezzel együtt megkezdődött az ádáz küzdelem a VMSZ-en belül.
Előre lehetett tudni, hogy a magyar helyzet fokozódik a választások előtt és, tegyük hozzá, az Orbán-kormány kilátásba helyezett 50 milliárd forintos adomány/hitelének árnyékában. A magyar miniszterelnök már korábban letette a voksát Pásztorék mellett (a Magyar Állandó Értekezleten). Ezen felbátorodva az igazhitű véemeszesek kerek perec visszautasították a Magyar Mozgalom ajánlatát, hogy szívesen részt vennének a magyarországi pénzek igazságos elosztásában.
A pártbeli tisztogatás nagyobb sebességre kapcsolt azt követően, hogy a MM társelnöke kilátásba helyezte (még nincs végső testületi döntés), hogy a mozgalom indul a választásokon. Pásztorék erre egyfajta rögtön ítélő pártbizottságot állítottak fel és a mozgalomhoz is csatlakozott párttagoknak öt-öt percet adnak, hogy válasszanak: a párt vagy a mozgalom. Sokaknál, természetesen, ez komoly egzisztenciális kérdéseket vet fel. A legismertebb érintett ebben az ügyben Maglai Jenő, szabadkai polgármester, akiről Pásztor azt mondta, nem lehet kivétel. Tehát a pártból kizárják, de „a VMSZ magyar polgármestert nem buktat meg”. Tehát Maglai maradhat egészen – áprilisig.
Magyar szempontból a soron következő választásoknak a pártbéli torzsalkodásnál sokkal nagyobb a tétje: az, hogy mennyire gyengül meg a VMSZ a pártszakadás és főleg a választópolgárok egyre tömegesebb elégedetlensége miatt.
Annyira-e, hogy nem lesz képes kezelni az 50 milliárdot?
a nyomtatott változat a 168 Órában jelent meg.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >
Anti-Orbán jelenségnek…
… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >
Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás
Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >
A remény mint drog
Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >