Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (23.)
Guelmino János, a Nagy Tanító
Sáfrány Ferenc
Egy temetésen futottam vele össze a minap, és csak néztem ezt a szikár 88 éves úriembert, aki számomra minden idők legnagyobb és legjobb tanára, TANÍTÓJA volt.
Az ideális pedagógus szobrát róla nyugodtan megmintázhatják. Biológiát, természet ismeretet tanított nekem négy éven keresztül az elemi iskola felső tagozatán. Amikor szóba elegyedtünk a temető mellett, a már kihalt úton, meg is jegyeztem neki, milyen jól tartja magát. Mire ő kezével csak legyintett egyet és halkan megjegyezte, hogy már semmi sem olyan, mint régen, ő sem. Ekkor határoztam el, hogy írok erről a rendkívüli emberről, aki példaképül szolgálhat mindenkinek, ki meri vállalni a katedra súlyos terhét, mert arra a pályára, ahol a diák figyelméért naponta meg kell halni, csak igazán kevesen állhatnak fel. Ő született tanító. Azon kevesek közé tartozik, akik még életükben legendává nőttek, tudásukkal párosult szerénységgel, ahogyan ez általában a legnagyobb emberekre jellemző. Semmi felesleges sallang, csak a természetes közvetlenség és a sugárzó emberi jóság.
Ősei még Olaszországból, Torinóból indultak el a Pannon vidék lankáira és ő, mivel alapos ember, a családfát is végig vezette. Innen ered a tájainkon nem szokványos vezetéknév, amely ma már szinte magyarosan cseng, fel sem tűnik, főleg azoknak, kik János évtizedek óta ismerik.
Zentán, rajta kívül (és az én tudtomon kívül) csak Tőke Istvánt és Ramadanski Milant tudnám említeni, akik e kategóriába tartoznak. Tőke István sajnos engem nem tanított, az öcsémnek pedig még osztályfőnöke is volt. Sajnáltam ezt, annak ellenére, hogy egyszer a folyosón rohangálva kaptam tőle egy akkora nyaklevest, figyelmeztetés gyanánt, ki is az úr a házban, amekkorára illik emlékezni még ennyi elmúlt év után is. De nem vettem zokon, mert megérdemeltem.
Milan mindkettőnket tanított és neki is rengeteget köszönhetünk, hisz az oly fontos angol nyelv szeretete és a világjárási kálváriánk is tőle származik. Ő zavarta el öcsémet már 17 évesen Angliába, majd ez meghatározta későbbi életutunkat, mert oda szorgalmasan visszajártunk éveken át.
Na de János itt a téma! És róla nagyon nehéz bármi úját mondani, mert már mindent, amit lehetett, megmondtak, megírtak róla. Sőt, ő maga mondta el a rádióban, ahol számos műsora volt, vagy írta meg a különböző lapok hasábjain, ahol állandó rovataiban rendszeresen, nagyon jól és élvezetesen adta elő élményeit. Most is, ahogyan beszélgettünk erre tereltük a szót. Előkerült a Tisza, és a megkerülhetetlen kérész, a híres TISZAVIRÁG, a sporthorgászat, a természet állandó bejárása és feltérképezése. A számtalan növényfaj, amelyek létezéséről nem is tudtak, amíg arról János nem publikált. Részt vett az akkori Jugoszláv Nagy Enciklopédia szerkesztési munkálataiban, a magyarra történő fordításában, és büszkén jegyezte meg, hogy a tíz kötetből csak megjelent kettő, magyar nyelven, és szomorúan hozzátette, sajnos, csak kettő. Értettem bánatát.
Pár éve egyedül él, miután hőn és hosszú időn át szeretett felesége „hűtlen” lett hozzá, és létformát váltott. Sokan aggódtunk érte, hisz lányai távol élnek Zentától, és azt is tudtuk, ő mennyire kötődik ehhez a városhoz, tájhoz, hogy nem hajlandó semmilyen helyváltoztatásra.
Pár évvel ez előtt, ha valaki vele találkozni szeretett volna, akkor kora reggel, vagy estefelé, biztosan megtalálta a Tisza-parton, a város alatt, egy horgásznyéllel a kezében, ahogyan végigjárja azt, apró halra vadászva, csak a rend kedvéért. Ez a napi séta, kinn a friss levegőn, valamint azaz elhatározás, amikor döntött, nagyon régen, hogy leszokik a dohányzás káros szenvedélyéről, örök emlékképként él mélyen bennem. Egyszer, lehettem hatodikos, hetedikes, az órát azzal kezdte, hogy elmesélte milyen szenvedélyes dohányos volt és milyen óriási küzdelem után sikerült neki végleg eldobni a mérget, figyelmeztetve ezzel bennünket, fiatal suhancokat, ne gyújtsunk rá soha. Negyven napig tartó kínlódását csak vas akarata tudta legyőzni. Ahogyan akkor ő ezt elmesélte, ma is rettegek a gondolattól, midőn azon töröm fejem, én mikor szokom már le erről a felesleges és buta kereszt cipelésről? Ma sem merek belegondolni, pedig az idő ellenem dolgozik.
Beszélgetünk mindenről, ami csak úgy jön magától. És nagyon sajnálom, hogy a diktafont nem hoztam magammal. Marad az emlékezés. Megígérem, hogy hamarosan felkeresem és készítek vele egy interjút, de nem birok magammal és írni kezdek. Ki tudja, mit hoz a holnap?
Megjegyzi, hogy ő lett az utóbbi idők első díszpolgára városunknak és kikérte ezt magának a polgármesternél. „Milyen hülye megfogalmazás, hogy díszpolgár! Nem vagyok én dísz, talán az érdemes polgár, ha már a titulusoknál tartunk, hűen fejezné ki, mit tettem hosszú éveken át, időt és fáradtságot nem ismerve, odaadóan, a városért és környékéért. Díszpolgár? Megáll az eszem, ezek a politikusok alapvető fogalmakat nem képesek megtanulni.” A zsörtölődést lassan abbahagyva, témát váltunk.
Arról mesél, hogy milyen sok jó tanítványa már a temetőben nyugszik és ő nem szívesen, de rendszeres látogatója lett e szomorú helynek. Hogy az emlékező képessége megromlott, már szinte semmit sem tud. Mire én a szókratészi bölcselettel vígasztalom, hogy már a végén ő is csak azt tudta, hogy semmit sem tud. Ez a maximum, amit a földi életünkben elérhetünk. Fanyarú mosoly ül ki az arcára és vékony, ősz, mindig rendezett bajusza csak megrándult.
A rikkancs ismét jelenti (24.)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >