Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (36.)
Az utolsó óra
Sáfrány Ferenc
Már másodszor néztem meg szájtátva ezt a rendkívüli filmet, amit egy érett személy, sokak számára talán meglepő, sokszor az elkényeztetettnek tűnő hollywoodi filmcsillag rendezett. A mondani valója sorsdöntő fajunk fennmaradásának, ami számomra már rég óta nem kérdés, hanem egyszerű tény. Ezt a filmet minden iskolában tanév kezdetén és végén, minden osztályban vetíteni kell, mint ahogy a Fehér Házban, a Kremlben és minden olyan fontos helyen, ahol a legmagasabb politikai döntések születnek. Kínában is.
Az, hogy Koppenhágában nem tudtak megegyezni még most sem, csak arra utal, hogy az ember nem nőt fel a feladathoz. Pedig az óra kíméletlenül ketyeg, de ketyeg ám.
Az irokéz bölcs a film végén megjegyzi: „Mi lesz a Földdel, ha az emberiség kipusztítja önmagát? Nos, semmi. A Föld sebei begyógyulnak, a természet harmóniája visszaáll, mert a Földnek rengeteg ideje van. Csak nekünk, embereknek, maradt kevés.”
Mi itt az egyszerű ember feladata? Magam is ezt kérdeztem a vetítés során. Konkrétabban, mi az én feladatom? Már rég óta nem szemetelek, sőt mások szemetét szemrebbenés nélkül saját kézzel, nem fintorogva közben, gyűjtöm. Amikor tanítottam, sokszor megjegyeztem diákjaimnak, hogy az önzés a pusztulásuk alfája és ómegája. Sokszor idéztem nekik Marx intelmét: „Minél többed van, annál elidegenültebb a te életed.” A birtoklás, a mértéktelen fogyasztás, a kényelem, mind a mai emberre jellemző mentális kór oka. És, hogy ezen változtathasson, az okokat és nem a következményeket kell orvosolni.
A nevelésnek óriási szerepe van és még nagyobb lesz e kérdés radikális megoldásában, mert mint az egyik itt szereplő bölcs megjegyzi: „Az emberek mindent megtesznek, ha ráébresztjük őket az igazságra.” És ez így is van. Hát, ébresszük rá önmagunkat és embertársainkat. Még ha nevetségesnek is tűnik az intelem, a valós megoldás kulcsa pont ez. Ha én megteszem azt, amit tehetek és a gyerekeimet is így nevelem, a közvetlen környezetemnek példát mutatok, akkor van remény. Soha nem felejtem el azt a munkaakciót, amit a nyolcvanas évek legelején egy kis városban hatvan-hetven diákommal és néhány tanár kollégámmal vittünk véghez. „Csak azok a diákok jöjjenek, szombaton, akik dolgozni akarnak. A megjelenés nem kötelező, sőt, aki nem akar benne részt venni, el ne jöjjön!” – adtam ki a felkérést az egyik pénteki tavaszi napon. És másnap a sor elejére állva, példát mutatva egy kis csodát varázsoltunk a bámészkodók elé, akik nem hittek szemüknek. Mint a hangyák, mindent összeszedtünk. Szeméthegyeket a kommunális vállalat észbe kapva a dolgon, azonnal elszállította. Persze, hatékonyabb nem szemetelni. De az, nevelés kérdése mindenekelőtt, kis kortól kezdve, folyamatosan, amíg életformává nem válik.
Egy tőkeprofit orientált gazdaságban, ahol az állandó növekedés a cél, természetesen téves cél, csak azt érheti el az emberiség, hogy önmagát el és kipusztítja. Ezt kell tudatosítani ma minden emberben és akkor változni, változtatni fog életmódján. Ha másképpen nem, kevesebbet és racionálisabban fog fogyasztani, ami a legfontosabb ellenszere, fegyvere, a fogyasztói társadalom elleni küzdelemnek. Figyeljék csak, mit mond az egyik amerikai közgazdász: „Ha az emberek csak azt fogyasztanák, amire természetes szükségletükből fakadóan van igényük, a gazdaság nem fejlődhetne. Ahhoz, hogy gazdaságilag fejlődhessünk, minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy hülyék maradjunk.” Eldönthetik, mik szeretnének lenni, minden egyes vásárlásukkal, valójában szavaznak. A jövőjükért, a létükért. A túlélésért. A Föld megmentéséért.
Ha valaki azt hiszi, így hatvan felé, még mindig naiv vagyok és ezzel a néhány aprócska figyelemfelkeltő sorral, esetleg változtathatok a fennálló renden, ahol a multinacionális társaságok észbontó pénzeket fektetve be az általános és állandó agymosásra, még győzhetek is. Persze, hogy elhiszem. Sőt. Tudom. Csak győzhetek.
De önök, ti, mit gondoltok? A végén ki akar veszíteni?
Kösz neked Leonardo, csak így tovább! Még néhány ilyen film, és változik a világ, a gondolkodás módja.
A rikkancs ismét jelenti (37.)
Kommentek
PISMO POGLAVICE SIETLA AMERIČKOM PREDSEDNIKU
( Godine 1854. Veliki beli poglavica u Vašingtonu ponudio je kupovinu velikog dela indijanske zemlje, a indijanskom narodu obećao rezervat. Ovo pismo je odgovor poglavice Sietla).
Kako se može kupiti ili prodati nebo i toplina zemlje?
Tako nešto sasvim nam je strano. Mi ne posedujemo svežinu vazduha i bistrinu vode, pa kako ih možete kupiti?
Svaki je delić ove zemlje svet mome narodu.
Svaka izmaglica u tami šume, svaka majušna buba - sveti su u mislima i životu moga naroda.
Sokovi u drveću prožeti su sećanjima na crvenog čoveka.
Kada mrtvi bledolikog odu u šetnju među zvezde, zaboravljaju zemlju koja im je dala život. Naši mrtvi nikad ne zaborave svoju predivnu zemlju, jer ona je mati crvenog čoveka.
Deo smo zemlje i ona je deo nas.
Mirisne trave su nam sestre; jelen, mustang, veliki orao - braća su nam. Stenoviti vrhovi, sočni pašnjaci, toplo ponijevo telo i čovek - sve pripada istoj porodici.
Kada Veliki poglavica iz Vašingtona šalje svoj glas da želi da kupi našu zemlju, previše od nas traži.
Veliki poglavica poručuje da će nam pronaći mesto na kojem ćemo lepo živeti. On će nam biti otac, mi njemu deca.
Razmotrićemo tu ponudu da kupite našu zemlju, ali to neće biti lako.
Ova zemlja je nama sveta.
Ova blistava voda što teče brzacima i rekama nije samo voda, već krv naših predaka. Ako vam prodamo zemlju, morate znati da je ova voda sveta, da svaki odraz u bistrom jezeru kazuje događaje i uspomene iz života moga naroda.
Žubor vode glas je oca moga oca.
Reke su naša braća, gase nam žedj.
Reke nose naše kanue, hrane nam decu.
Prodamo li ovu zemlju, morate se setiti i učiti da su reke naša, a i vaša braća. Zato rekama morate pružiti dobrotu kakvu biste bratu pružili.
Znamo da nas beli čovek ne razume.
Njemu je jedan deo zemlje isti kao i bilo koji drugi.
On je stranac što dođe noću i uzme od zemlje sve što mu treba. Zemlja mu nije brat već neprijatelj. Kad je pokori, on kreće dalje.
Ostavlja za sobom grobove svojih otaca, i ne mari zbog toga.
Oduzima zemlju svojoj deci i nije ga briga.
Grobovi njegovih otaca i zemlja što mu je decu rodila -ostaju zaboravljeni.
Prema majci zemlji i prema bratu nebu odnosi se kao prema stvarima što se mogu kupiti, opljačkati i prodati poput stoke ili sjajnog nakita.
Njegova će pohlepa uništiti zemlju i za sobom ostaviti samo pustoš.
Ne znam. Naš se život razlikuje od vašeg.
Od pogleda na vaše gradove, crvenog čoveka zabole oči. To je možda zato što je crveni čovek divlji i ne razume stvari.
U gradovima belog čoveka nema mirnog kutka. Nema mesta na kojem bi se čulo otvaranje lišća u proleće, ili drhtaj krilca mušice.
Možda zato što sam divlji - jednostavno ne razumem.
Buka mi vredja uši.
Šta vredi život ako čovek ne može čuti usamljeni krik kozoroga, ili noćnu prepirku žaba u bari?
Ja sam crveni čovek i ne razumem mnogo. . Indijanac voli meki šum vetra kada se poigrava površinom močvare, i miris povetarca, osvežen popodnevnom kišom ili borovinom.
Najveće blago crvenog čoveka je vazduh.
Sve živo deli isti dah - životinja, drvo, čovek. Svima je taj dah potreban.
Beli čovek kao da ne primećuje vazduh koji diše. Poput nekog ko je dugo na samrti, neosetljiv je na smrad.
Prodamo li vam svoju zemlju, morate se setiti da nam je vazduh dragocen, da vazduh deli svoj dah sa životom koji održava.
Vetar što je mome dedi dao prvi dah, prihvatiće i njegov poslednji uzdah.
Ako vam prodamo zemlju, morate je čuvati kao svetinju, kao mesto na koje će i beli čovek moći da dođe da udahne vetar zaslađen mirisom poljskog cveća.
Razmotrićemo vašu ponudu da kupite zemlju.
Odlučimo li da pristanemo, zahtevaću da ispunite ovaj uslov: beli čovek mora se ophoditi prema životinjama ovog kraja kao prema svojoj braći.
Divlji sam i ne razumem drukčiji život.
Video sam po prerijama hiljade bizona koje je bledoliki ostavio, ustrelivši ih iz zahuktalog voza.
Divlji sam i ne razumem kako gvozdeni konj, iz kojeg suklja dim, može biti važniji od bizona, kojeg mi ubijamo samo da bismo preživeli.
Šta je čovek bez životinje?
Kad bi životinja nestalo, čovek bi umro od prevelike usamljenosti. Što god zadesi životinje, ubrzo snađe i čoveka.
Sve je na svetu povezano.
Moraćete da učite svoju decu da im je pod nogama pepeo naših dedova.
Da bi poštovali zemlju, kazaćete im da je zemlja bogata životom naših predaka.
Moraćete da učite svoju decu isto što i mi učimo svoju ? da nam je zemlja mati.
Što snađe zemlju, snađe i njenu decu. Pljuje li čovek na zemlju, pljuje na sebe sama.
Zemlja ne pripada čoveku.
Čovek pripada zemlji. To dobro znamo.
Sve je u međusobnoj vezi, kao što je porodica sjedinjena krvlju.
Sve je povezano.
Nije čovek tvorac prirode života, već samo nit u njoj. Ono što uradi sa prirodom, čini i sa sobom.
Čak ni beli čovek, čiji bog govori s njim kao prijatelj s prijateljem, neće izbeći zajedničkoj sudbini.
Možda smo, ipak, braća. Videćemo.
Jedno sigurno znamo, a to će i beli čovek jednom morati da shvati: naš bog je isti bog.
Možda mislite da i njega možete prisvojiti, kao što se spremate da prisvojite našu zemlju, ali nećete!
On je bog ljudi i njegova je milost jednaka za crvenog i za belog čoveka.
A ova je zemlja njemu sve.
Oskrnaviti je, isto je što i prezreti njenog stvoritelja.
Belih ljudi će nestati možda čak i pre nego ostalih plemena.
Prljajte samo svoj ležaj i jedne ćete se noći udaviti u sopstvenom izmetu.
U svom ćete nestajanju plamteti u ognju boga koji vas je doveo ovamo i nekim neobjašnjivim razlogom dao vam vlast nad ovom zemljom i crvenim čovekom.
Takva se sudbina nama čini bednom.
Ne razumemo zašto se ubijaju bizoni?
Zašto se krote divlji konji?
Zastoje u dubini šume toliko ljudskog vonja?
Zašto je pogled na zelene bregove rastrzan žicama što govore?
Gde su svici ? Nema ih više.
Gde je orao ? Otišao.
Pravom življenju je kraj.
Počinje borba za opstanak.
Üdv Feri!
Egy kötetlen megjegyzés az írásodhoz:
Ma, a nem túl sokadik fizetésemből vettem egy leárazott villanygitárt, erősítővel... és most jól érzem magam. :-)
Üdvözlettel és tisztelettel,
A. Gábor
Drága,
igen, elhisszük, és teszünk érte, egyenként, mert minden rezzenés számít, a föld másik felén hurrikán lehet belőle!
Köszönöm, hogy vagy!
Ölel,
Edit
Az egyik hűséges Napló olvasó jó barátom intelme:
A második bekezdés a legutóbbi cikkedről szól. Nos, ez tartalmában kicsit elmarad a többiektől ( lehet, hogy csak az én véleményem szerint). ...".az emberek mindent megtesznek, ha rábeszéljük őket az igazságra." DE(!):Mi az igazság?Ki fogja megmondani? Kinek higgyünk? Csak néhány a felmerülő kérdések közül. A fiadnak küldtem közvetlen Koppenhága előtt egy Web-oldalt. Nem reagált rá. Nem tudom, hogy megkapta -e, vagy nem.Ha nem, esetleg elküldöm, ha érdekel.
Én valamikor a 70-es évek közepén az egyik diploma-dolgozatomat növény ökológiából írtam,Már akkor is téma volt, hogy mi a különbség környezetszennyezés és szemetelés között.Ez, természetesen már nem kérdés, de Te most ezt a két , egymástól igen távol eső fogalmat, egy tarlóra terelted, megítélésem szerint helytelenül. Az más kérdés, hogyha nem szemetelünk, akkor kulturáltabbá tesszük a környezetünket. Ezzel csak használunk a környezetünknek, a közösségnek, ahol élünk , etc. De a környezetkárosítás nem itt kezdődik.Valahol egész máshol!.
Természetesen ez az elektromos levél nem alkalmas egy mélyebb szakmai vitára, de mégis késztetett arra, hogy reagáljak az írásodra.
A harmadik bekezdés, amellyel kapcsolatban előzetesen szeretnélek biztosítani, hogy minden rossz szándék nélkül írom,talán valahol komoly meglepetést okozott nekem, hogy nem tudsz, vagy nem tudtál, vagy nem akarsz túllépni a kommunista közgazdasági tanulmányaid során szerzett ismereteiden.Marx-ot idézed, ez már rég-rég anakronizmus, idejétmúlt elmélet. Ha igaz lenne, akkor Angola, Banglades,Kongó, Botswána etc. országok volnának a legegészségesebb, és legtisztább országok, mert ezek még mind a mai napig a szükségletek alatt fogyasztanak.
Meglepett a baloldaliságod, melyben a multik ellen érvelsz hatvanéves indokokkal, bár, a családod is a multiknál vásárol, mert ott egy helyen mindent meg tudsz vásárolni.
Arról , természetesen, minden kritizáló hallgat, hogy ott lehet mindent a legolcsóbban megvenni, és az emberek döntő többsége nem filozófiai kategóriákban gondolkozik, hanem nagyon is empirikus módon, tapasztalati alapon, hogy ..."ha ezt kifizetem, mennyi marad még a zsebemben.) Ezen kellene alkalmasint elgondolkodnod.
Van még egy téma, melyet megpendítek,és mindezt őszinte jó szándékkal. Bizonyításként, hogy olvasom az írásaidat, és alkalmanként továbbküldöm a zentaiaknak.
A magyar helyesírás szabályai szerint vesszőt használunk felsoroláskor, tagmondatok között, kötőszavak előtt .A tulajdonnevek előtt soha nem használunk névelőt, még akkor sem, ha ez a nagyvárosi zsargonban kialakult. Tehát helyesen nem a Pista, hanem csak Pista.
Most befejezem az okoskodásomat, őszinte barátsággal: Janesz
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >