Ma Emma, Malvin, Zseraldina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Lehet-e a Jobbikkal szövetkezni?
Az önbecsapás újabb állomása
A népi demokráciák világát is ki lehetett bírni, a fasizmusokat is sokan túlélték. De utódaink legalább ne mondhassák, hogy ámítottuk magunkat! Ungváry Rudolf (Magyar Narancs):
Néhányan nemrég bedobták a köztudatba, hogy a baloldalnak az Orbán-rendszer megdöntése érdekében össze kellene fognia a Jobbikkal. A Jobbik ezt úgy vágta vissza fél kézzel, hogy még jól be is tartott a „baloldalnak”, mondván: mivel tudják, hogy vesztesek, ezzel csupán a parlamenti férőhelyeiket próbálják biztosítani. Az MSZP a tőle megszokott, szellemtelen pártnyilatkozatok nyelvén közölt elutasítása ennél gyorsabban felejthető. Ennek ellenére érdemes a mélyére nézni a történteknek.
Az ugyanis természetes, ha a rendet fontosnak tartó baloldaliak egy részét meg tudja szólítani jobboldali párt, és a szabadságot fontosnak tartó jobboldali pártot meg tudja szólítani egy baloldali. Ettől még ezek a baloldaliak nem lesznek jobboldaliak, és ezek a jobboldaliak nem lesznek baloldaliak. Csak annyi történik, hogy a demokratikus politikai váltógazdálkodáson belül igyekszenek „megbüntetni” azt a pártot, mely szerintük elégtelenül képviselte a rendet vagy a szabadságot.
Ha viszont egy szélsőjobboldali párt, mint a Jobbik, tapasztalhatóan meg tudja szólítani a rendet fontosnak tartó baloldaliak egy részét, akkor két eset lehetséges. Vagy a baloldaliak nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy nemcsak szabadságnak, hanem rendnek is kell lennie, és a rend dolgában elégtelen volt a kínálatuk. (Ez játszódik le egyébként manapság a menekültkérdésben azzal, hogy jobban hangsúlyozzák a menekültek befogadásának kötelességét, mint a befogadás feltételeit és módját.) Vagy pedig a társadalom jelentős részének a – történelmileg is meghatározott – politikai kultúrája még olyan, hogy hajlandó feláldozni a rend oltárán a demokratikus szabadságot. Mindkettő baj, de a legnagyobb baj, ha mindkettő igaz. Ma ez a helyzet.
Akik ráadásul az ezzel a Jobbikkal való szövetkezéssel kapcsolatban csak baloldaliakról beszéltek, azok feltehetően alig tanultak a történelemből, de képtelenek feladni azt a rögeszmét, hogy alapvetően a baloldal lenne a záloga a demokráciának. Holott egy diktatúrát a bal- és a jobboldal csak együtt tud felszámolni, a demokráciát a konzervatívok és a liberálisok csak közösen állíthatják vissza.
Ha minden demokrata párt bevonásával dőlne is meg az orbáni önkényuralom, ugyan mi történnék? Az újra kiírt, immár arányos, tehát az erőviszonyokat valósághűen tükröző választásokon a Jobbik és a Fidesz kerülne ki győztesen; akár még kétharmaduk is lehet. Hiszen miért változna meg egy éven belül lényegesen az arány a szavazótáborok között? A Fidesz és a Jobbik nem tudná megőrizni szavazótáborának jelentős részét, a többi párt pedig hirtelen sokkal több szavazatot kapna, mint jelenleg?
Annak idején, 1939-ben a nyugati demokráciák kormányai helyesen tették, hogy a demokrácia egyik ellenségével, a bolsevista Szovjetunióval kötöttek szövetséget a fasizmus ellen. Fordítva végzetes lett volna – noha ennek a szövetségkötésnek is voltak kétségbeejtő eredményei, s főleg Európa keleti része itta meg a levét. Most azonban az történnék, hogy az egyik szélsőjobboldalival kötnének szövetséget a másik ellen. Márpedig a szélső-jobboldaliság (ahogy a szélső-baloldaliság is) a demokrácia ellensége. Legalábbis a kapitalizmuson alapuló polgári demokráciának; másfajta élhető demokráciát pedig egyelőre nem ismerünk, és ha menekülésről van szó, akkor mindenki az effajta, kétségtelenül „rossz” demokráciák egyikébe akar menekülni. Még az is, aki gyűlöli.
A Jobbikkal való szövetségkötés javaslata csak azt jelzi, hogy többen továbbra sem képesek szembenézni a helyzettel. A Fideszt egyelőre nem lehet leváltani demokratikus eszközökkel – de a Jobbikkal szövetkezve még kevésbé, mert legfeljebb majd cserélnek.
Ez azért van így, mert a szélsőjobboldaliság, amit ez a két párt képvisel, jelenleg ezernyi, itt nem részletezhető, de a demokrácia hibáiból következő okok miatt feljövőben van. Sikere éppen azon alapszik, hogy nem a demokrácia hosszadalmas, kiegyensúlyozó váltógazdálkodásának keserveit vállalva ígér megoldást. Volt ez már egyszer így, utoljára a két világháború között, csak akkor a nyugat- és észak-európai államok, valamint Amerika (még) érdemben érintetlenek maradtak.
Az orbáni világ, együtt az olyan képződményekkel, melyek például Lengyelországban is kormányra kerültek, valójában ennek a demokrácia elleni lázadásnak a képviselője. A megváltott világot ígérik. Ebben a „néplelket” megértő vezér uralkodik, aki abszolút szuverén, hisz azonos a népével és annak lelkével, s ezért tudja, mi annak egységes, egyetlen és kétségbevonhatatlanul igaz érdeke. „A haza nem lehet ellenzékben.” „Ellenfeleink idegenszerűek.” Itt most nem részletezem az összes, gyalázatos politikai jellemvonást, de tény, hogy ettől a Jobbik sem határolta el magát soha. Még a mostani, „cukiság” irányába tett „demokratikus” fordulatával sem.
Ez a fordulat mindazonáltal fontos. Azonos például a francia szélsőjobboldali Le Pen által meghirdetett „ördögtelenítéssel”: ezek a szélsőjobboldali erők, meglovagolva a demokrácia elégtelenségeit, valójában annak a lázadásnak a mutáns megismétlői, amely nyílt formában a fasizmusokban és a nemzetiszocializmusokban öltött testet. De mert borzalmas vereségük következtében szalonképtelenek, most a demokrácia álarcában támadnak föl.
Ahogy 1933 után eltartott egy ideig, míg a demokraták ez ellen valamit tenni tudtak, úgy ez most még inkább így van (még az Európai Unióval együtt is). Mivel ez a lázadás most az egész euroatlanti világot elérte, ma ott tartunk, ahol egykor 1933-ban, vagy a hasonló, csak éppen teljesen más eszmeiségű bolsevista lázadás sikereinek kezdetén, 1948 körül. Minden ígéret ennek a lázadásnak a demokratikus eszközökkel való leverésére egyelőre puszta önámítás.
Amit tenni lehet, egyelőre látszólag nem sok. Csak a legradikálisabb politikai szembeszegülés a rendszer egészével szemben. Ehhez hozzátartozik az is, hogy ki legyen mondva, minek a valóságos örököse az orbáni rendszer. Aztán majd meglátjuk. A népi demokráciák világát is ki lehetett bírni, a fasizmusokat is sokan túlélték. De utódaink legalább ne mondhassák, hogy ámítottuk magunkat!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >
Anti-Orbán jelenségnek…
… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >
Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás
Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >
A remény mint drog
Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >