2022. november 29. kedd
Ma Taksony, Ilma, Filoména névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

A Vatikán 166. sz. közleménye

Ma tették közé a Szentszék állásfoglalását. >

Tovább

A hűséges Hachiko története

Hachiko 1923 novemberében látta meg a napvilágot Japánban, Odate városában. Alig két hónapos volt, amikor >

Tovább

Amerika felfedezése annak köszönhető, hogy Kolumbusz nőtlen volt

Kolumbusz Kristóf kizárólag azért fedezhette fel Amerikát, mert nőtlen volt – jelenti kanadai tudósítónk. Tudniillik ha >

Tovább

Hogyan szaporodnak a rendőrök?

Dublinban elszabadult egy rendőrségi ló. Utóbb a termetes állatból előtört a párzási ösztön, és majdnem >

Tovább

A fasiszták zászlaja alatt

A fasiszták zászlaja alatt1 A filozófus bevásárolt és már majdnem hazaért a lakásába. Fényes nappal, Budapest szívében. >

Tovább

Okosabb vagy, mint egy ötödikes?

– Budapest melyik európai ország fővárosa? – így hangzott az amerikai iskolákban a harmadikos földrajz tananyagnak >

Tovább

Motivált zsírégetés

Végre egy szellemes hirdetés a reklámok sivárságában: >

Tovább

Úrvezetők Kínában

A felvételek gyűjteménye gyakorlatilag egyetlen sarkon készült. >

Tovább

Előkerült az egyik legijesztőbb felvétel a Japánt sújtó szökőárról

Néhány napja tűnt fel a videómegosztókon a döbbenetes amatőr felvétel. >

Tovább

Mosdók a világ minden tájáról

A leleményesség határtalan. >

Tovább

Balla László esete Tito marsallal

Balla László* mérnök, a szabadkai Műszaki Iskola igazgatója, neves sportoló, Szabadka város díszpolgára, az egykori Jugoszlávia >

Tovább

Távol Nigériától

Közel tíz éve, amikor először jártam Nigériában, ellenállhatatlanul magával ragadott a földrész gyönyörűsége. Megismerni egy másik, >

Tovább

Napi ajánló

A moszkvai atomfenyegetésről

A moszkvai atomfenyegetésről

Mindebből pedig az következik, hogy az igazi veszély nem az orosz erő, hanem az orosz gyengeség, és a Kreml kapkodó felelőtlensége, vagy egy olyan csapdahelyzetbe manővereződése, amelyben esetleg nem lát más kiutat, és a legvégső eszközhöz folyamodik – utánunk a vízözön jelleggel. Bármiféle nukleáris katonai lépés – lett légyen az demonstrációs célú robbantás, harctéri alkalmazás, vagy a NATO területe elleni támadás – az egész konfliktus természetét megváltoztatná. A tárgyalások lehetősége a jelenlegi uralmon lévő moszkvai politikai elittel végkép bezárulna. Már nem Ukrajnáról szólna a történet, nem az ukrán jogos önvédelem nemzetközi jogilag is igazolható támogatásáról, hanem elkerülhetetlenül és minimálisan arról, hogy miként lehet ezt a jelenlegi Kreml-elitet - a globális nukleáris összeütközés mindenképpeni elkerülésével – eltávolítani, és egy nürnbergi típusú nemzetközi törvényszék elé állítani. Dérer Miklós:

Szögezzük le: elvben egyáltalán nem elképzelhetetlen – különösen a legutóbbi harctéri ukrán sikerek, és a nyilvánvaló orosz katonai megaláztatások, és az ominózus „népszavazások” eredményeit megvédeni akaró orosz stratégia fényében fényében -, hogy Oroszország (talán helyesebb Putyin elnököt írni) taktikai nukleáris fegyverek korlátozott alkalmazásához fog folyamodni az elhúzódó konfliktus általa elképzelt lezárása érdekében.

A helyzet különösen abban az esetben eszkalálódhat ebben a veszélyes irányban, amennyiben a legújabb részleges orosz mozgósítás (tartalékosok behívása és bevetése) nem hozza meg a várt eredményeket. Az orosz politikusok – Vlagyimir Putyin elnök, Dmitrij Medvegyev volt elnök és miniszterelnök, Dmitrij Peszkov, az elnöki hivatal szóvivője, és mások – időről időre felerősödő atomfenyegetődzése új fejlemény a nemzetközi politikában. Ilyesmire még a hidegháború jó részében, különösen a hatvanas évek végétől nem volt igazán példa, a nukleáris szembenállás sem öltött ennyire konkrét formát. Sőt, az enyhülés (détente) időszakában igyekeztek lehetőleg kikapcsolni a kölcsönös kommunikációból és a vitákból a szuperhatalmi konfliktus lezárásának ezt a lehetőségét.

Ennyire drasztikusan egyébként legutóbb 1956-ban, és szintén Moszkvából hangzott el hasonló „figyelmeztetés”, akkor Nagy Britannia és Franciaország irányában, a szuezi fegyveres akciójuk beszüntetésrére küldött szovjet kvázi-ultimátumban. (A félresikerült akció viszonylag gyorsan befejeződött, a brit és francia, valamint a velük együttműködő izraeli csapatok elhagyták a csatorna-övövezetet és a Sinai-félszigetet, de nem a szovjet fenyegetés, hanem az Egyesült Államok haragja és határozott követelése hatására..)

Az orosz verbális nukleáris fenyegetés az utóbbi időben, a harctéri kudarcokkal párhuzamosan felerősödött. Múlt héten Putyin elnök egy beszédében arra figyelmeztetett, hogy ”országunk területi integritását érő fenyegetés esetén meg fogjuk védeni Oroszországot és népünket, a leghatározottabban, és valamennyi rendelkezésünkre álló fegyverrendszer felhasználásával. Ez nem blöff.” Ez a kijelentés a napokban lezajlott, a nemzetközi joggal ellentétes és Ukrajna területe 15 százalékának elcsatolását eredményező illegális ”népszavazások” kontextusában értékelendő. Moszkvai felfogás szerint „eredményességük” azt jelentené, hogy a négy terület (Donyeck, Luhanszk, Zaporizsja és Kherszon) már Oroszország elidegeníthetetlen része, és minden támadás ellenük jogos - akár nukleáris - választ indokolhat, hiszen az orosz szuverenitás megbocsáthatatlan megsértésének minősül. Vagyis ilyen úton, nukleáris fenyegetéssel is igyekeznek feltartóztatni a jelenlegi ukrán előrenyomulást, akadályozni a kijivi törekvéseket, az elfoglalt területeik felszabadítását. Hasonlóan nyilatkozott a Kreml-elit jelenleg háttérbe szorult, de éppen ezért hangoskodó tagja, Dmitrij Medvegyev volt elnök és miniszterelnök is, aki felvetette egy ukrajnai nukleáris csapás lehetőségét. A Putyin szövetségesének számító Medvegyev, aki jelenleg az orosz Biztonsági Tanács alelnöke, kijelentette, hogy Oroszországnak joga van nukleáris fegyverrel megvédeni magát, ha rákényszerítik, és ez „természetesen nem blöff”.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes múlt pénteken viszont – látszólag! -  némileg „ellentmondott” legfőbb főnökének, amikor azt nyilatkozta, hogy „Moszkva senkit sem fenyeget atomfegyverrel, és Oroszországnak nem áll érdekében a nyílt konfrontáció az Egyesült Államokkal és a NATO-val.” Ez persze igaz is lehet, azonban a politikus az idén elfogadott orosz katonai doktrínára hivatkozott, amely nem zárta ki a nukleáris fegyverek elsőkénti használatát  Oroszország területi szuverenitását érintő konkrét veszélyek esetén. Vagyis az eredményes ukrán ellentámadásra és felszabadítási törekvésekre válaszként ez a doktrína - a „sikeres” „népszavazások” után, és Ukrajnára értelmezve – alkalmazható, legalábbis orosz felfogás szerint, hiszen most már "orosz" területet támadnának. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is erre utalhatott, amikor a CBS amerikai tévétársaságnak adott nyilatkozatában arra utalt, hogy a Kreml fenyegetését komolyan kell venni: „Nem gondolom, hogy blöfföl” – nyilatkozta. „Lehetséges, hogy tegnap még böffölt, de ma ez a realitás.”

Meg kell jegyeznem, hogy a mostani agresszív, és esetenként London vagy New York elpusztítását is kilátásba helyező durva fenyegetések és címkézések sokáig viszonylag nyugodt és kiegyensúlyozott válaszokat kaptak a megfenyegetettek részéről. A nyugati politikusok nem mentek bele egy olyan verbális adok-kapokba, amely az egyébként is komolyan veendő helyzet további súlyosbodását, sőt, az Egyesült Államok és a NATO, valamint Oroszország konkrét és közvetlen összeütközését is eredményezhette volna. Mindez annak ellenére igaz, hogy azért az utóbbi napokban keményedett a washingtoni hangnem, és mind Biden elnök, mind Blinken külügyminiszter súlyos következményeket helyezett kilátásba egy ukrajnai orosz nukleáris fegyverhasználat esetén.

Hogyan jutottak a felek – leginkább persze Oroszország és Putyin - idáig, ebbe a majdnem több, mint csapdahelyzetbe? Felismerhető-e valamiféle eszkalációja a fenyegetésnek, komolyan vehető-e egyáltalán, vagy egyszerűen csupán (?) egy már-már rutinszerűen ismételgetett blöffről van szó, ami a gyengeségnek, valamint annak a beismerése, hogy az egykori nukleáris szuperhatalomnak nincsenek eszközei vagy komolyan vehető tárgyalási ajánlatai a konfliktus kompromisszumos befejezésére?

Szögezzük le: a Kreml képes nukleáris fegyvert bevetni ukrajnai háborújában. (Legújabban Dmitrij Trenyin, a Carnegie Alapítvány egykori moszkvai irodájának volt vezetője, az egyik legtekintélyesebb független orosz külpolitikai elemző arról értekezett, hogy a Nyugatnak igenis tartania kellene egy nukleáris összecsapástól.)

Putyinnak ez a feltételezhető lépése talán első pillanatban úgy tűnhet, hogy csupán lokális katonai és politikaicéljainak előmozdítását célozná. Ugyanakkor feltehetőleg egyértelmű elutasításra találna a világban, az ENSZ-ben és a nemzetközi szervezetekben. A nukleáris fegyvert elsőként - és ráadásul egy nem nukleáris hatalom ellen - használó Oroszország minden valószínűség szerint teljesen elszigetelődne, ugyanakkor óhatatlanul szembe kerülne más nukleáris hatalmakkal, legfőképpen az Egyesült Államokkal. Ez a szembenállás egyes nyugati hivatalos tényezők és elemzők szerint Hiroshima óta nem látott – és annál sokkalta súlyosabb - humanitárius katasztrófát zúdítana ránk, és nemcsak Ukrajnára, hiszen elkerülhetetlenül a lokális háborús helyzet eszkalációjához vezetne, globális jelleget öltene. Mások viszont valószínűtlennek tartják, hogy egy Ukrajna elleni orosz nukleáris csapás hasonló szintű megtorló lépéseket váltana ki a Nyugat részéről. Nem zárják ki viszont annak a lehetőségét, hogy a Nyugat konvencionális katonai választ adna, hogy megbüntesse Oroszországot. (Kérdéses persze, hogy ez a válasz aztán nem váltana-e ki viszontválaszt, és hol és mikor lehetne megállítani az események eldurvulását, nukleáris háborúba torkollását.)

Ugyanakkor arról sem lehet megfeledkeznünk, hogy Oroszország alapvetően gyenge „szuperhatalom”, nem csupán az egykori félelmetes Szovjetunióhoz viszonyítva, hanem még a félresikerült agressziója előtti időszak általános feltételezéseivel összevetve is. (Ukrajnai katonai nehézségei és kudarcai is ezt bizonyítják.) A világ GDP-jének alig 2 (kettő) százalékát produkálja, katonai kiadásai az Egyesült Államokénak az egytizede, a NATO-énak pedig egy tizenötöd része. Természetesen ezzel együtt sem lehet leírni, hiszen a világ teljes és tökéletes elpusztítására képes stratégiai nukleáris képességekkel rendelkezik. (Ugyanakkor képtelen megfelelően ellátni Ukrajnában harcoló csapatait.)

Mindebből pedig az következik, hogy az igazi veszély nem az orosz erő, hanem az orosz gyengeség, és a Kreml kapkodó felelőtlensége, vagy egy olyan csapdahelyzetbe manővereződése, amelyben esetleg nem lát más kiutat, és a legvégső eszközhöz folyamodik – utánunk a vízözön jelleggel. Bármiféle nukleáris katonai lépés – lett légyen az demonstrációs célú robbantás, harctéri alkalmazás, vagy a NATO területe elleni támadás – az egész konfliktus természetét megváltoztatná. A tárgyalások lehetősége a jelenlegi uralmon lévő moszkvai politikai elittel végkép bezárulna. Már nem Ukrajnáról szólna a történet, nem az ukrán jogos önvédelem nemzetközi jogilag is igazolható támogatásáról, hanem elkerülhetetlenül és minimálisan arról, hogy miként lehet ezt a jelenlegi Kreml-elitet - a globális nukleáris összeütközés mindenképpeni elkerülésével – eltávolítani, és egy nürnbergi típusú nemzetközi törvényszék elé állítani. Az sem zárható ki, hogy a jelenleg még a putyini politikát túlnyomórészt támogató oroszországi közvélemény hangulata radikálisan és gyorsan megváltozik annak hatására, hogy a második világháború után egy hatalom - saját kormánya - először és elsőként folyamodik egy fegyveres konfliktusban nukleáris fegyverhasználathoz, és maga söpri el a rendszert és képviselőit. Ezután, ahogyan Németországot is sikerült egy új, európai pályára tenni agresszív háborúja után, Oroszország sem „úszhatná meg” következmények nélkül politikusainak és katonai vezetőinek tetteit.

Remélhetőleg mindez csupán egy elméletileg elképzelhető legrosszabb szcenárió, mert ennél rosszabbat még elképzelnünk sem szabadna. Ha egyes történelmi szerepre ácsingozó moszkvai vezetők cselekedetei (és főleg retorikája) mögött nem is minden esetben fedezhető fel racionalitás, reménykedjünk, hogy mögöttük gondolkodó emberek is vannak, mégpedig valódi döntési helyzetben.

 

2022. október 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Putyin visszahozza a szovjet típusú ideológiát, hogy eladja a népnek a háborút

Megtiltotta a nem heteroszexuális kapcsolatok nyilvános bemutatását, célja ezzel is az, hogy elfedje a valóságot. Miközben >

Tovább

Meloni védekező hadállásban

A főnökasszony nem tudja leplezni ellenszenvét a nemszeretem médiával szemben, amely nem éri be az első >

Tovább

Bajban van a nagyobbik osztrák kormánypárt

Ezért próbálja magyar-szerb segédlettel Brüsszelre tolni a felelősséget a migrációért. Karl Nehammer kancellár szerint az Orbán >

Tovább

Trumpot nem a második elnökség vagy Amerika érdekli, hanem az, hogy magára vonja a figyelmet

A Guardian kommentátora, Simon Tisdall ítéli ezt így meg. Azt állítja ugyan, hogy képes nyerni 2024-ben, >

Tovább

A kert és az őserdő

Teljesen jogos a foci VB kapcsán a bírálat Katarral szemben, ám gyakran önteltség van mögötte – >

Tovább

Mire szavazott félidőben Amerika?

A várakozásokkal ellentétben november 8-án az amerikai választókat nem csak a pénztárcájuk érdekelte. Fontos volt számukra >

Tovább

Joe Biden Ukrajna-politikája mesteri és megérdemli a támogatást

Most meg kell őriznie ezt a kiegyensúlyozott megközelítést. El kell hárítania az ukrán államfő heveskedését, mert >

Tovább

A republikánusoknak lőttek

A Süddeutsche Zeitung a legnépszerűbb német lap elemzése úgy ítéli meg, hogy a végét járja Amerikában >

Tovább

A választás után erősebbnek látszik Amerika és a demokrácia

Közben Trump azzal tetézi korábbi melléfogásait, hogy sorozatban veszít. A legfontosabb fejlemény éppen az, hogy a >

Tovább

Herszon – Putyin legmegalázóbb veresége

Kijev és Harkiv után Moszkva már harmadszor szerepel le, csak ez most minden eddiginél fájóbb Putyin >

Tovább

A holnapi választás nemcsak Bidenről, hanem a demokráciáról is szól

A Guardian szerkesztőségi véleménye szerint az amerikai időközi választások nem csupán arról határoznak, mit tehet az >

Tovább

Vége annak az Izraelnek, amelyet idáig ismertünk

Ezt állapítja meg Thomas Friedland, a New York Times külpolitikai elemzője, aki 40 éve foglalkozik a >

Tovább