Ma Béla, Adalbert névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Adieu, mon cher Simicska
Tamás Gáspár Miklós
Az etnooperett országában kötelező az etnohepiend. Simicska megtartja a pénzét, Orbán megtartja a demokráciáját: a kettőben az a közös, hogy mindkettő a tulajdonos zsebében van. Tamás Gáspár Miklós (Mérce):
Simicska Lajos eladja érdekeltségeit, és – a jelek szerint – befejezi magyarországi üzleti és retorikai tevékenységét.
Qualis artifex pereo! – mondhatja a jelentős politikai művész, akinek egyetlen (és nyelvtanilag helytelen) mondata (ugyanis a határozatlan névelő ilyetén használata: germanizmus, tehát magyartalan), éppen a maga hamisítatlan, összetéveszthetetlenül huszonegyedik századi tahóságában halhatatlan, egyben korjellemző, akár Széchenyi esetében a „majd eltartanak a barátaim”.
Mint Széchenyi, Simicska egyesíté magában a gazdasági, politikai, tudományos és irodalmi lángelmét.
Széchenyi örökölte a vagyonát, Simicskának csak úgy odaadta a pártja (amely az államtól kapta), hogy kezelje, ám ezt Simicska a magáévá tette és a magáénak tekintette, hiába mondta neki Orbán Viktor: „az nem a tiéd, Lajos”.
Széchenyi gondolatai és írásai révén lett hazánk vezető (nem tudni pontosan, hová a csudába vezető) lángoszlopa, Simicska úgyszintén, avval, hogy Nagy Mondatáig egyetlen kurva szót nem szólt.
Széchenyi megalapítá a Magyar Tudományos Akadémiát, Simicska megalapította a Fideszt, amely épp most csákányolja szét a Magyar Tudományos Akadémiát. (A teljes magyar műveltséggel és civilizációval egyetemben.)
Széchenyi azt mondá, hogy „Magyarország nem volt, hanem lesz”, és csakugyan: Magyarország lett, élén – mit az élén: az ormán! – pedig Orbán és Simicska állott, mint Castor és Pollux, Hacsek és Sajó.
Simicska nem írta meg a Hitelt, de volt hitele, mert – nem úgy, mint Széchenyinek – rendelkezésére állt a magyar állam, ezért a bevétele úgy folyt be, mint az adóbevételek. Profitot követelt és profitot kapott. Ebből újabb vállalatokat vásárolt szubtilis technikával. A szubtilitás abban merült ki, hogy ha valaki nem akarta neki eladni a cégét, annak beverték a pofáját (persze, persze csak átvitt – legalábbis sok tekintetben átvitt – értelemben). A cégek hasznot hajtottak, mert aki nem fizette meg a Simicska által kért árat, annak a fenekébe rúgtak. A reformkor összeadott és beszorzott és nyolcadik hatványra emelt piaci bölcsessége nem érné utol ezt a boszorkányos technikát, ezt a tripla leszúrt Rittbergert.
Add má ide, hallod, vazze – mondta Simicska avec sa courtoisie habituelle és avec son charme fringant, és lőn: odaadták. Így jött létre az új Magyarország.
Ezen új Magyarország alapvonásai, a klasszikus simicskai tömörséggel jellemezve, a következők:
(α) a törvényhozás, a végrehajtó hatalom (kormányzás), a közigazgatás, a regionális és lokális hatóságok, az erőszakszervezetek, ügyészség, jegybank, a legfőbb médiákok – pár megszüntetendő kivétellel, mint némely bíróságok – a Legfölsőbb Hely birtokában vannak;
(β) a nem multinacionális (nem külföldi tulajdonú) nagyvállalatok (némileg lefátyolozva olykor) a Legfölsőbb Hely birtokában vannak;
(γ) a följebbi 2, lassalle-i értelemben vett alkotmányos elemmel (Lassalle szerint ugyanis a voltaképpeni alkotmány: a fönnálló reális hatalmi viszonyok rendszere) szembehelyezkedő tényezők (nemzetközi jog, nemzetközi szervezetek, európai alapjogi konstrukció) és ügynökeik (emberi jogi csoportok stb.) lényegidegenek (wesensfremd) és fajidegenek (sippenfremd), és mint ilyenekkel kell velük szemben minden hazafias közületnek és nemzetegyénnek eljárnia.
Slussz-passz.
Ámde Simicska Lajosról nem pusztán Néró és Széchenyi jut a magyar ember eszébe, hanem Lear király is.
(„And the king gone to-night! subscribed his power!
Confined to exhibition! All this done
Upon the gad! Edmund, how now! what news?”)
Képzeljük el: Simicska ott bolyong a sík fenyéren, vagyis az éji veszprémi utcán tajt részegen (ah, a keserűn csalódott szíve őneki!), és lángbetűkkel írja a sötét magyar égre, közelebbről az öntulajdonában álló hirdetőoszlopra filctollal Élete Nagy Mondatát, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének himnikusan fogalmazott őselvét, azt a mondatot tehát, ami az az új Magyarországnak, ami a „liberté, égalité, fraternité” a Francia Köztársaságnak, s amely majd rajta lesz a magyar bankjegyeken, pénzérméken, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal homlokzatán s a honvédség csapatzászlain:
ORBÁN EGY G…
Hja.
„Le meilleur moyen de tenir sa parole est ne jamais la donner” – mondta Napóleon, aki erről tudott egyet-mást (szabad fordításban: ha soha nem adjuk a szavunkat, nincs mit betartani). Evvel a császári belátással kerekedett fölül Orbán Viktor minden vetélytársán. „De hiszen azt mondtad…” – nyögte Simicska, mint Cordelia, s erre a vadon síri kacaja felelt.
Ekkor szilaj bánatában Simicska föltalálta a liberális kapitalizmust.
Úgy vélte – tévesen –, hogy a római jog értelmében a tulajdon a birtokolt tárgyak fölötti abszolút rendelkezést jelenti (Magyarországon! – amelynek ő a társalkotója, az oktondi!), s így a tulajdonában álló újságokat, rádiót, televíziót, miegyebet szabad sajtóvá kényszeríté.
Ha nem lett szabaddá ezen szabad sajtó lelkiismeretes munkatársa, akkor kivágta a hóra, mint a macskát fogalmazni. Heroikus vergődésében Simicska Lajos egy ide-oda bóklászó parlamenti pártot is lelt, amely – mélységes szellemi válságában – nem tudott jobbat, mint a lejáratott, idejét és divatját múlta alkotmányos-szabadelvű jogállammal és a képviseleti kormányzattal („demokráciával”, mondják a tájékozatlanok) lázasan flörtölni, ami kiváltotta az immár rendszerére talált nemzet bosszús neheztelését.
Volt tehát a sajgó szívű, számkivetett nagyúrnak sajtója meg parlamenti pártja, ezekről azt képzelte, hogy velök sikert lehet aratni a maga teremtette új Magyarországon, pedig ő tudhatta a legjobban, hogy ott (itt) az effélének (sajtó, párt) az égvilágon semmi jelentősége. Hiszen a közvélemény korábban szokásos hatalma rég megdőlt: a színtiszta manipuláció helyettesíti, s mily diadalmasan! Mily boldogítón!
Midőn kreatúrája, szövetségese, lelkének egy fele porrá zúzta – a választásokon – a nem létező ellenfeleit, a villámgyorsan észhez tért Simicska levonta az egyetlen lehetséges következtetést: ahogyan megteremté a szabad sajtót és a legnagyobb ellenzéki pártot a semmiből, mint Bolyai (de eltérően Bolyaitól: pénzzel, méghozzá végső soron adófizetői eredetű pénzzel), úgy vissza is zuhintotta őket a semmibe, rámutatván ekként a demokratikus látszatok mibenlétére Magyarhonban.
De még így is tarthatott tőle, hogy kupán vágás tárgyát fogja képezni. Úgyhogy fogja a pénzét, és fut. A nemzet- és rendszerhű előrejelzés az volt, hogy Simicska meszesgödörbe helyezésre kerül, acélsodronnyal összefogott kátránypapírba csavarva, arccal lefelé – de nem. Az etnooperett országában kötelező az etnohepiend. Simicska megtartja a pénzét, Orbán megtartja a demokráciáját: a kettőben az a közös, hogy mindkettő a tulajdonos zsebében van.
Úgyhogy adieu, kedves Simicska. Ezen Lajos előbb életre tökélte a Nemzeti Egyetértés Rendszerét, majd halhatatlan szavakba öntötte lényegét. Ki várhat többet magyar férfiútól, habár tót eredetű? A romlásnak indult hajdan erős magyar íme új életre kelt, és meccset néz, sörrel öntözvén férfias gigáját. Béke van, szellő kél a nyári Dunán, föl se tűnik, hogy bevezetésre kerül az önkényuralom, nem is hallott róla senki, nyugodtan lehallgathatnak itt mindenkit, úgyse mond ő semmi érdekeset.
Ha Simicska valamely mediterrán vagy karibi adóparadicsomba helyezi át áldásos működésének terepét, nem is fog semmi rosszat olvasni hőn szeretett hazájáról a magyar újságokban, mert nincsenek újságok.
Hogy képzelhette éppen ő, hogy választásokon le lehet győzni Orbánt: megfoghatatlan. Hogy valaki, aki egylényegű volt Orbánnal, ilyen naiv lehetett: ezt akár a jó erkölcs posztumusz győzelmének is lehetne tekinteni, s ennek a jó erkölcsnek a kiindulópontja a bosszúvágy volt – ez viszont fausti személyiségnek mutatja Simicskát, aki elhitte, hogy a rossz eszköze lehet a jónak.
Simicska Lajos legújabb kori történelmünk kiemelkedő alakja volt, a rezsim démiurgosza, továbbá stíljének és modorának lehengerlően reprezentatív poétája, a korai Orbán-barokk mennyezetére pufók angyalokat pingáló politikai piktor. Ne ziháljon már ez a nyugtalan kebel, hűljön ki csöndben ez a lázas agyvelő. Meneküljön, Lajos, legyen boldog, pihenje ki magát. Isten önnel!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >
Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat
Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >