Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Magyar ősz
Tamás Gáspár Miklós
Keresztény állam, hun apácamészárlás – elfér ez mind a mi fazekunkban, és örömmel fogyasztjuk. Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):
A magyar miniszterelnök részt vesz a még az iszlám megtérés előtti gyűjtögető és vadászkultúrákat fölidéző III. Nomád Világjátékokon – a legjobb promóció itt –, ahol kirgiz, kazah, azeri, üzbég, türkmén, magyar és tádzsik harcosok elevenítik föl a hun és mongol népvándorló hadi tradíciót. Ugyanott tartják meg – ugyanezen népek képviselőinek, vezetőinek részvételével – a Török Nyelvű Népek Együttműködési Tanácsának gyűlését, kiegészülve a török elnökkel és a magyar miniszterelnökkel. Mivel Orbán Viktor látogatása hivatalos, Magyarország, mint hun-mongol hagyományú és török nyelvű társország jelenik meg a közép-ázsiai színtéren. „A magyarok Attila kései leszármazottainak tekintik magukat, a hun-türk eredet alapján állnak, nyelvük a türk nyelvekkel áll rokonságban” – mondotta a magyar állam, nemzet, nyelvtudomány és őstörténet egyszemélyi vezetője.
„Magyarország 2014 óta megfigyelő a türk nyelvű államok parlamenti közgyűlésének munkájában, 2017-ben pedig csatlakozási kérelmet nyújtott be a nemzetközi türk akadémiához [tegnap már föl is vették hazánkat ide], és ma már az eddiginél is szorosabb együttműködésre törekszik a türk nyelvű államok együttműködési tanácsával” – tette hozzá államunk és nemzetünk vezetője. Orbán dr. leszögezte: „Korábban sértésnek szánták, hogy Magyarország Európában a legnyugatibb keleti nép, de a türk országok fantasztikus sikerei, gazdasági és politikai fejlődése miatt ma már dicséret, ha keleti népnek nevezik a magyarokat.” (Szerintem se a „keleti”, se a „nyugati” nem sértés és nem dicséret, negyedszázada, a Nyugat-kultusz tetőpontján leírtam, hogy „a szabadság nem földrajzi kérdés”, ám az szemmel látható, hogy a magyar nemzet- és államvezető mit ért „Keleten”: Nazarbajev és Alijev diktatúráját, amelyet keleti utópiánk megtestesülésének vél.)
Dr. Orbán miniszterelnök úr régóta vonzódik a volt szovjet Közép-Ázsiához – nyilatkozta a helyszínen korábban, hogy ott inkább otthon érzi magát, mint Európában –, és közismerten szívélyes, baráti viszonyt tart fönn a térség félelmetes, véres kezű zsarnokaival (részletek itt), Putyin elnök úr hű szövetségeseivel, akik felé most Erdoğan úrral együtt ismételten kinyújtja baráti jobbját.
Korábban a Kurultaj (ez mongol szó), másik nevén Magyar Törzsi Gyűlés jött össze talán Bugacon, ugyancsak a keresztyénség előtti, pogány, türk, hun-avar, nomád íjász régiséget fölelevenítő célzattal, ezen dr. Kövér László úr, a Magyar Országgyűlés elnöke vett részt és mondott beszédet. Nagy, szívbéli szeretettel emlékezett meg az Európát földúló, a római civilizációt majdnem megsemmisítő hunokról.
Ez a preiszlám, prekeresztyén elérzékenyülés, a magyar nép törökségi eredetmítoszának fölelevenítése – a délibábos, homályos-dagályos turanizmus – önmagában is bizarr (noha megvan a maga múltja: része volt hajdan az akkor Ausztria által megtestesített Nyugat elleni lelki lázadásnak).
Így beszélt dr. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Kerényi Imre (Kossuth-díjas magyar rendező, színigazgató, egyetemi tanár, közéleti személyiség) temetésén a Fiumei úti Sírkertben: „Ha magyarnak születtél, akkor egyedi, sőt: különleges fajtához tartozol. [...] Európának ezen a táján a férfiak tudják, hogy azért vannak a világon, hogy feltegyék valamire az életüket.” És így tovább.
Senki nem kifogásolhatja – én se teszem –, hogy a magyar nemzet és a magyar állam vezetői így éreznek. „Le cœur a ses raisons que la raison ne connaît point” – és ez őrájuk is érvényes, mint valamennyiünkre.
A nomád, hun-mongol-türk identitás, a tatárjárásra és az oszmán dúlásokra elérzékenyülten, gyöngéden visszatekintő tűnődés nem érdektelen, kár, hogy ebbe sumér régmúltunkat nem nagyon lehet belészuszakolni. De kérem, ne tudja magát magyarként magányosnak, miniszterelnök úr, házelnök úr – ugyanilyen ábrándokkal ringatja magát géta-dák álomba a „protokronista” (ez azt jelenti, hogy mindent mások előtt fedezett föl a román népszellem, különösen szép a Kr. e. II. évszázadi űrhajózás) sovén honfi a Kárpátok déli hágóin, a Nagy Sándor-i hellénisztikus világbirodalomról képzelődik a tábortűz mellett a macedón járási párttitkár, az Aszparuh nagykán által vezetett onogur-bolgár impérium kísértetétől borzong a nyugdíj előtt álló Sztara Zagora-i tanító fönn a Vitosán.
Nem vagyunk egyedül.
Ámde az kicsit (csak kicsit) furcsa, hogy ugyanakkor a miniszterelnök úr egyben Európánkat, európaiságunkat óvja – arab és török üzleti tanácsadóinak karéjában – az iszlám „népvándorlástól”; és keresztyén értékvilágról, államunk keresztyén jellegéről töpreng, ír, beszél és hoz törvényt. A házelnök úr Európa hajdan legnyugatibb és legmodernebb (bár időközben kissé elbajuszosodott) felekezetének, a reformátusságnak öszvegyűltekor acélozza a keresztyén magyar önazonosságot, a Kurultajon mondott neopogány szónoklata után pár nappal.
Radikális eklektika.
Még sajátságosabb fénytörésben mutatkozik ez a – bizonnyal látszólagos – ellentmondás, ha látjuk, hogy ideológiai törekvések dalmahodnak a kormányzó magyar szélsőjobboldal környezetében, amelyek a keresztyén, forradalomellenes, restaurációs konzervatizmust elevenítik föl, szembeszegülve a „szabadság, egyenlőség, testvériség” romboló, fölforgató, idegen utópiájával, fölcserélvén ezt a „család, munka, haza” („famille, travail, patrie”) őshonos jelszavával, amely már Pétain marsall nem köztársasági Francia Államát is oly népszerűvé, sikeressé és sikkessé tette. Ám ez utóbbi nehezen illeszthető a nyilazó, nőrabló nomád romantika („foglyokat nem ejtünk”) férfiasságához, amelynek annyira a lelkéből lelkedzett volt a szerzetesek és apácák kedélyes lemészárlása, a vásárhelyek fölégetése. A nomád lenézte a megtelepedett földművest, márpedig a föld („la terre et les morts”) a polgárellenes, antimodernista konzervatizmus középponti mítosza. Az egyhelyben ülés, a csöndes kitartás, a hely szelleme. A művelés, a házépítés, a gyümölcsfák metszése, a növénynemesítés, a bor és a sajt érlelése. Ez nem nomád nyughatatlanság.
Nem is a város lázas változékonysága.
Nem is az Aranyhorda – hogyan is említsük föl anélkül, hogy tatárjáró érzékenységeket sértenénk – unortodox viszonya a tulajdonhoz, különösen a mások tulajdonához. Ez a földművelőkre nem jellemző; éppen ellenkezőleg.
Mindez valamelyest tragikomikus ugyan, de azért leginkább mélabúra késztet.
Néminemű nemzeti ébredés („Deutschland erwache!”) tanúi vagyunk, vannak közöttünk ébredő magyarok, de a nemzeti jelleg – ahogyan az 1930-as években mondták: „a nemzeti eidosz” – egyre bizonytalanabb, legalábbis kormánykörökben.
A magyarság mibenlétét és mikéntjét szorgosan keresik az erre hivatottak, de nem találják. Ez az egész magyarságkutatás, magyarságkeresés, a sok-sok öndefiníciós kísérlet végzetesen habozónak tetszik.
Az önimádat és az önérzethiány az egyének lélektanában is gyakran jár együtt. A vereségek kultusza, a megbántottság régi problémánk, akár más nemzeteknek, amelyek sokat éltek idegen uralom alatt. Ennek a másik oldala a szüntelen állami hencegés, amely – egyébként oktalan – kisebbrendűségi érzést akar eltakarni. Hiszen igaz, hogy a magyar állam élen járt a migránsellenesség és az iszlamofóbia széles körű elfogadtatásában, és sokan tanultak a hivatalos Magyarországtól külföldön: ebben Orbán dr. miniszterelnökünk számos külhoni (szélsőjobboldali) mozgalom és államférfi példaképe. A bekerített magyar államot rengetegen bálványozzák világszerte. Kishitűségre semmi ok.
Ugyanez a kudarcmagasztaló fölfogás (amint ezt már Babits észrevette) okozza a valóban meglévő dicsőségünk állandó rombolását. Ilyen például ma – és ilyen volt az 1930-as években is – a magyar kulturális modernség szüntelen kormányzati leprázása, a XX. és XXI. századi irodalmunk és művészetünk iránti nemzetromboló gyűlölet. Ez nem újdonság. Már szegedi és borosjenői gróf Tisza István m. kir. miniszterelnök elárulta, hogy rókáznia kell Rippl-Rónai képeitől.
A dacosan vállalt rossz ízlés nem műveletlenségből vagy elmaradottságból származik. Ez magának a modernségnek a reakciója, a komor elégedetlenség a modernséggel, a fölvilágosodással és a forradalommal, amely – ezt helyesen látja a jobboldal – mindig kulturális forradalom is. Ez valóságos problémája a hatalomnak, ámde a jelenlegi reakciósság (amely megosztott, önellentmondó, ingadozó) nem nyújt rá még csak retorikai megoldásokat se, holott létező és mély antimodern energiákat használ és fejez ki.
A világhírű és Magyarországon megingathatatlan hatalommal rendelkező dr. Orbán Viktor miniszterelnök lendületes, energikus irányításával az iránytalanság és az útvesztés országa lettünk. (A csöppet se megvetendő gazdasági sikerek ellenére.) A hundicső, szittyáskodó, sumerológus, avarkodó, türkösködő, mongolkodó, turanista-turulista magyar önparódia második szereposztásban előadott fölújítása nevetséges, de nem vidor. Igaz, hogy az 1990-es évek kritikátlan Nyugat-imádatának, a sokkterápiás, megszorításos, doktrinér-szervetlen, üresen európázó magyar önparódiának a visszája, de semmivel se szellemesebb.
Szegény magyar liberálisok! Amint Nyugatra néznek, Orbán Viktor fizimiskája bámul vissza rájuk. Anglia távozik az Európai Unióból, az Amerikai Egyesült Államok elnöke egyenesen az ellenségének tekinti Európát, és magában Nyugat-Európában is az antiföderalista, Európa-ellenes, sovén, idegengyűlölő áramlatok kerekednek fölül. Trump elnök úr minden nemzetközi egyezménynek és nemzetközi szervezetnek ádáz ellenfele, ő és Orbán miniszterelnök úr a szerencsétlen ENSZ-et is démonizálja. Semmi nem tart örökké. Az Európai Unió és a NATO követi a KGST-t és a Varsói Szerződést a jeltelen sírba (bár az előbbiek névleg még fönnmaradnak darabideig, de minek). Az egész, a második világháborúban százmilliók erőszakos halálának árán megvásárolt világbéke és nemzetközi együttműködés (persze csak a fehér országok között és csak számukra) elenyészik. Csoda, hogy mostanáig eltartott.
Amit a konzervatívok régente mindig fölpanaszoltak, a történeti érzék ma is (újra) hiányzik nálunk. A jelenlegi kurzusban nemcsak gondolat nincs, de históriai műveltség, a múlt búvárlata híján hagyomány se lehet: se kegyelet (pietás), se tisztelet, se áhítat, csak félig feledett, ócska babonák szánalmas csonkjai.
A reformkor nagyjainak – Kölcseytől Szalay Lászlóig és Deákig, Széchenyitől Eötvösig – konfliktusa a „vármegyével”, a „rendekkel”, a korteskedő „bunkókráciával” (ez Kossuth terminusa) valódi ellentét volt. (Jogegyenlőség, nyilvánosság, alkotmányosság – vagy se.) A szenvedélyek ma is valóságosak, a „nyugatos” és „keleties” vitafelek kölcsönös megvetése ugyancsak. De ezúttal egyik se érinti a rendszer (a világrendszer) lényegét, csak a rossz érzés, a feszengés, az eltájoltság, a jövőtől való – nem indokolatlan – rettegés puszta érzelmi-indulati kifejeződése mindkettő, amelynek még a szimbolikája is elferdült, inadekvát.
A radikális eklektika ősbemutatója persze Putyin elnök úr udvarában történt. A szovjet díszszemle, az Alekszandr Geljevics Dugin-féle (Evola, Guénon) fasiszta nacionálbolsevizmus, ortodoxia, IT-vallás, szélsőséges modernizáció, ultrakapitalizmus, cárkultusz, KGB, szlavofília, eurázsiaiság, militarizmus, Sztálin-tisztelet és korrupt reálpolitika stb. hihetetlen keveréke.
Ilyen messze Magyarország sose fog menni. De azért a turanizmus mind a Monarchia idején, mind a Horthy-rendszerben a politikai alvilág része volt. Akkor ez élesen különbözött a nacionalizmustól. A nyilasok kifejezetten allergiásak voltak a „magyar” szóra, országunkat hol „Egyesült Földek és Gyepűk”-nek, hol „Kárpát-Duna Nagy Hazá”-nak nevezték, az ő őszinte rasszizmusuk nem volt nemzeti. Magyarkodásuk átlátszóan őszintétlen, időleges propagandafogás volt. Orbán Viktor nem nyilas, kacérkodása a turanizmussal és az eurázsiai hitregékkel (amiben benne van a „finnugrista” magyar tudományosság, az Akadémia iránti mély utálata) mindössze ideológiai ürességének, politikája doktrinális tartalmatlanságának a jele, nem várható tőle a logikusan következő – keresztyénellenes – lépés. Egyáltalán: semmi új nem várható tőle, csak a harciassággal és botrányos kijelentésekkel leplezett céltalan sodródás, a valódi tekintély nélküli tekintélyelvűség szokványos gyakorlata. Mögötte nincs semmi, csak a hatalom és a pénz. De hát persze ez a semmi nem semmi.
Az ország pedig hanyatlik, elveszti önmagát, elfelejti jobbik énjét, a magyar fiatalság színe-virága pedig menekül a hazájából. A fölháborodás évada elmúlt, ez a szomorúságé.
Következő cikk: Nem magyar, nem Makovecz és nem is közös
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >