Ma Vince, Artúr névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Könyvek és történetek a reményről
Bence Erika
Az újrakezdés receptjei szép, műnyomó papírra nyomtatott, albumszerű oldalain a szenvedés legsúlyosabb megpróbáltatásait megélt, egyszerű emberek mesélnek történeteket arról, hogy alapvetően milyen nagyszerű emberi életre volt (lett volna) lehetőségünk, ha a történelem folyamán elsősorban annak felismerésére törekedtünk volna és törekednénk, hogy mi a közös bennünk és a kultúránkban: a zsidó, a keresztény és az arab kultúrákban. Bence Erika:
Messziről indítok. A szubjektivitás vonalán. Nem szabályos kritikát, még csak nem is könyvismertetőt szeretnék írni.
Azzal kezdődött, hogy megkérdezte a gyerekem, miért ülök karácsony estéjén egy zsidó recepteskönyvvel – idén csak jelképesre sikeredett – karácsonyfánk (minifenyő?, fenyődísz?) mellett. Észrevette, hogy zömmel, igen gyakran „ilyen”, azaz zsidó tematikájú könyveket olvasok. Azt mondtam, „jobban szeretném érteni, mi történt”. Nem kellett magyarázni, hogy mit. Mit jobban. Ennek örültem. Felnőtt lett.
A válasz csak részmagyarázat volt. A „zsidó” könyvek olvasása ugyanis nem „előre megfontolt szándék” eredménye. A munkám és a kutatásaim vezettek a területre. Kemény Zsigmond történelmi regényeivel kezdődött, ugyanis évtizedekkel ezelőtt magam is elkövettem azt a hibát, amit most egyetemi hallgatók dolgozataiban is rendre korrigálnom kell: összemostam a „szombatosok” históriáját a „szombatisták”-nak nevezett adventista gyülekezet történetével. Később, természetesen, utánanéztem, javítottam, helyre tettem magamban a dolgokat. Egy, a vallási toleranciáról szóló konferenciára készülve ismét elővettem A rajongókhoz kapcsolódó kutatásaimat; ezúttal kifejezetten a székely „zsidózók”, zsidókeresztények történetére és Péchi Simon alakjára, vagyis a regény referenciáira koncentráltam. Ahhoz, hogy teljes képet alkothassak a megjelenített korszakról, sok mindennek utána kellett néznem: az erdélyi szombatosok, illetve Péchi Simon történetén túl az ebioniták liturgiájától a korai reformáció irányzatain át a szefárd zsidók vallási tanításaiig. Végül ez lett a rendes egyetemi tanári székfoglaló előadásom témája is.
Mindenképpen el szerettem volna kerülni az „egész pályám során ugyanazt kutatom” irodalomtörténészi csapdáját, ezért – a történelmi regények után – a két világháború között napvilágot látott ún. első világháborús (napló)regények felé fordult kutatói figyelmem. Andrássy Ilona grófnő 2014-ben napvilágot látott naplója iránti kezdeti lelkesedésemet meglehetősen visszavetették kifejezetten antiszemita és igaztalan – „rüfke” zsidó ápolónőkről, az izraelita származású katonák gyávaságáról, a háborús nyerészkedésről, mint kizárólagosan zsidó magatartásról szóló – bejegyzései. Más olvasmányok, első világháborús naplók, visszaemlékezések, a vajdasági és a magyar irodalom legismertebb ilyen típusú és tematikájú alkotásai: Darvas Gábor és Munk Arthúr naplói és regényei, illetve a legendás Szibériai garnizon, Markovits Rodion kollektív riportregénye és folytatása, az Aranyvonat alapján egészen más képet kaptam ezekről a jelenségekről. Autentikusat, hiszen az említett könyvek szerzői a saját világháborús tapasztalataikról, (legtöbbször) önkéntesen jelentkezett katonaként szerzett front- és hadifogoly-élményeikről írtak regényeikben, visszaemlékezéseikben. Sokan, mint a fent nevezettek is, zsidó származásúak voltak.
Olykor egy regény, egy műfaj vagy jelenség jól csak az egész opus kontextusában értelmezhető, ezért a vizsgálataim tárgyát jelentő két regény mellett majdnem a teljes Markovits-életművet elolvastam. Ehhez, különösen a Sánta farsang, vagy a Reb Áncsli-történetek megértéséhez viszont a haszidizmus jelenségéről és vallási törekvéseiről is ismereteket kellett szereznem. Martin Buber haszid történeteivel is megismerkedtem. Döbbentem tapasztaltam, hogy mindezekről csak felületes tudásom van. Sehol, tanulmányaim egyetlen szintjén (igaz, ezeknek egy része még a szocializmus idejére esett!) sem tanultam róluk az elmélyítés igényével, s ezért történhetett meg, hogy pályakezdőként nem tudtam disztingválni a szombatos és a szombatista gyülekezet természetét illetően. Mindenütt valamiféle eltakaró általánosítás, vulgarizáló egyszerűsítés törekvésével találkoztam.
A felszabadulás után sem kevésbé hányatott sorsú, majd végleg eltűnő (elárasztott településük, Bözödújfalu, azaz a „székely Jeruzsálem” révén emblematikus sorstörténetté váló) erdélyi szombatosok, zsidózók emlékezete Király Kinga Júlia Az újrakezdés receptjei (Erdélyi zsidó történetek életről, éhségről és reménységről) című könyvének történeteiben merült fel ismét előttem, miként a szatmári és máramarosi haszid zsidók múltjáról, sorstörténetéről is szólnak a könyv fejezetei. Ezért örültem nagyon annak a tudásnak, amit korábbi kutatásaim és olvasmányaim révén szereztem. Most ezekre alapozhattam az újabb, a megértéshez elengedhetetlen tájékozódásokat: pl. a jiddis nyelvről és első, 12. századból származó írott emlékeiről, történetéről, szókincséről, jelen kori állapotáról. A könyvben megszólaló interjúalanyoknak ugyanis leggyakrabban ez az anyanyelve, ma is ezen a nyelven idéznek, elevenítenek fel szólásokat, szállóigéket és példázatokat, többen ma is ezt tartják első nyelvüknek. S ha egészen tisztán szeretnénk látni, akkor tovább is lépünk a kutatásban, kontrasztív szempontok kerülnek elő: akár a régmúltba vezető sémi (pl. arámi vagy héber) kapcsolódásait, akár a német nyelvvel való összefüggéseit, más európai nyelvekre tett hatását vizsgáljuk.
Breviárium ez a könyv. Kicsit még a szó eredeti, a zsolozsmával összefüggő jelentésére is asszociál. De elsősorban gyűjteményes, antologikus, azaz mai értelmében az. A kötet szerkezetét meghatározó asszociatív technikát a szerző is fontos elvként emeli ki már idézett előszavában: „Ez az asszociatív technika, amely egyszersmind az elme egyik leggyönyörűbb sajátossága, adta a szerkesztési elvet.”
Nem tudok és nem is akarok a könyv típusának, műfaji besorolhatóságának kérdéseibe bonyolódni. Életkönyv. Ha van ilyen. Valószínűleg nincs. Annyi biztos, hogy sokféle tradíció szublimálódik benne: a zsidó vallási és kulturális hagyományok tiszteletétől a vallási közösségek gasztronómiai tudásán át a haszidizmus mozgalmának jellemző sajátosságáig, a történetmesélés szokásáig: recepteskönyv, interjúkötet, élettörténetek antológiája, fényképalbum és dokumentumgyűjtemény. És, természetesen, holokauszt-könyv: megrázóan szép mesék az ember mindenkori élni akarásáról, túlélési képességéről, miként és ugyanúgy elrettentő, sőt borzalmas történetek gyűjteménye a szenvedésről, az embertelenségről. Ilyen kegyetlenségű történetek (pl. a regáti pogromok, köztük Alex Spiegel kereskedő és társai megkínzása és megölése, az auschwitzi gázkamrába küldöttek utolsó pillanatai) elbeszélésével és epizódjaival utóbbi időben, talán, Zoltán Gábor Orgia című regényében, vagy Szomszéd című kötetében találkoztam; s felidéződött még bennem az a jeges rettenet, amit akkor érez az olvasó, amikor Gyarmati Fanni naplójának a Radnóti Miklós meggyilkolásáról szóló bejegyzéseit olvassa; leginkább azért, mert a véletlen szemtanú (ha jól emlékszem, egy gátőr) megfigyelései, apró észrevételei semmissé teszik azt a, számunkra évtizedeken át sulykolt állítást, miszerint a pusztítás, a kegyetlenség a német fasiszták, főleg az SS-katonák „műve” volt. Nem. Az újrakezdés receptjeinek is ez az egyik szomorú tanulsága. Hogy nem. A Zoltán Gábor-i metafora értelmében: a „szomszédaink” voltak.
Viszont a könyv legszebb, az előszóban megfogalmazott és a történetek révén nagyszerűen árnyalt felvetése: „Ki hogyan kapcsolódik egy másik emberhez, akit eddig sosem látott, és nagy valószínűséggel ezután sem fog?” (12.) Ezekre a kérdésekre próbál meg választ adni lehetőségek felsorolásával és megjelenítésével a könyv: „Egy recept révén? Egy történet révén? Egy tárgyon keresztül? Egy másik emberen keresztül?” Vagy – némiképp módosítva a szerzői bejegyzést! – a meglévő tudás és az olvasmányélmények révén. Számomra a „megszerezhető tudás” tűnik a legfontosabbnak, ami a felsoroltak összességéből következik.
Talán, már kissé közhelyszerűvé vált gondolat, miszerint egy könyv ablak lehet a másik kultúrára, lehetőség az idegenség feloldására és az Idegen megismerésére. Azt, hiszem, aki Király Kinga Júlia könyvét figyelmesen és kellő átéltséggel olvassa, annak számára – ha eddig az volt! – a zsidó kultúra már nem lehet „idegen”. És újabb elcsépeltnek tűnő gondolat: mert magunkat ismerjük meg és fel benne. Azt, hogy a különbségek nem számottevők és áthidalhatatlanok. Pl. a „kóserolás” eljárása nem csak a zsidó vallási közösség szokáskultúrájának és szertartásainak része, hanem egy, az adott (a zsidó nép eredetét jelölő) földrajzi koordináták és időjárási viszonyok között különösen fontos életvezetési „tanács”, egészségmegőrző, preventív eljárás (is). Ünnepeik lényegének és eredetének megértése azt mutatja meg számunkra, hogy mennyire fontos a múlt jelenre vonatkozó tanulságainak fenntartása és megőrzése. A zsidó ételek legtöbbjének viszont ismerjük saját kultúránk és hagyományaink szerinti változatát is. Pl. az egyik legismertebb ételük, a sólet, erdélyi nyelvhasználatban „csólent”, a mi (esetemben ez délvidéki katolikus közösséget jelent!) konyhánkban is ismert babkásához hasonló étel, de még közelebbi rokona az általunk szerb közvetítéssel átvett, ugyancsak speciális cserépedényben készített makedón „gravcse na tavcse”.
És talán ez a könyv legfontosabb tanulsága! A konfliktust generáló félelmek feloldásának és megszüntetésének egyetlen lehetséges módja a „másik” megismerése. A tanulás. Nagyon egyszerűen: nem a „másik”-at kell eltávolítani, mert nemcsak járhatatlan, de katasztrófába vezető (pl. pogromok, háborúk, holokauszt) út, nem az idegen kultúrát, hanem a tőle való félelmet kell megszüntetni. Nem az idegenek, csak azok az ellenségeink, akik képtelenek a tanulásra. Ilyen értelemben a „közülünk valók” is könnyen kirekesztőkké válhatnak, s magunk kirekesztettekké.
Az újrakezdés receptjei szép, műnyomó papírra nyomtatott, albumszerű oldalain a szenvedés legsúlyosabb megpróbáltatásait megélt, egyszerű emberek mesélnek történeteket arról, hogy alapvetően milyen nagyszerű emberi életre volt (lett volna) lehetőségünk, ha a történelem folyamán elsősorban annak felismerésére törekedtünk volna és törekednénk, hogy mi a közös bennünk és a kultúránkban: a zsidó, a keresztény és az arab kultúrákban.
Király Kinga Júlia: Az újrakezdés receptjei. Erdélyi zsidó történetek életről, éhségről és reménységről. Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2018
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Mi vár Amerikára?
Az elnöki beavatáson feltűnően nagy számban jelent meg a milliárdos elit. Timothy Snyder azt is kimutatta, >
Végstádiumban a Vučić-Dačić-Pásztor-hatalom!
A Magyar Szó nem (vagy csak az online felületen) tájékoztat a tüntetésekről és azok társadalomváltoztatási és >
“Összeesküvés Amerika ellen”
Szerencsére, (akkor) Amerika nem vállalta az izolacionista politikát. Trump sok kijelentésében felismerhető a lindberghi szótár. Képes >
Bizalmi válságban
A külső ellenség felidézésével Vučić nyilván a tüntetések beszüntetését helyezi kilátásba, csak az a kérdés, hogy >
A globális dráma
"Tegyük Amerikát újra naggyá!", harsogja Trump és a demokratikus tömeg lelkesen üdvözli. Ugyanezt vallja Putyin és >
Következzen az erőszakos (nem okvetlenül véres) rendszerváltás?
Csakhogy az utóbbi a jogállami eszmék megtagadását képviseli. Óriási paradoxon, hiszen évtizedeken át a jogállamiságért szálltunk >
Következzen az erőszakos (nem okvetlenül véres) rendszerváltás?
Csakhogy az utóbbi a jogállami eszmék megtagadását képviseli. Óriási paradoxon, hiszen évtizedeken át a jogállamiságért szálltunk >
Az egyetemisták nagy erkölcsi győzelme
Engem különösen felháborított, hogy mindeközben vagy párszáz méterre levő Köztársaság téren Belgrád városa ünnepi újévvárást rendezett, >
Már nem az én városaim
De akárcsak 1968-ban és 1996-ban Belgrádban, az egyetemisták tiltakozó hulláma vált mára jelentőssé, azoké, akik elhatárolódnak >
„A rezsimnek vége van”!
A magyar közösségben – az egyetemi hallgatók lázadásával párhuzamosan – át kell(ene) gondolni a nemzeti közösségi >
Az inga kileng a szélsőjobb fele
Attól tartok, hogy a társadalom egy része kiábrándult a bársonyos forradalomból, a politikai szabadságjogokon, a jogállamiságon, >
A 2024-es év vajdasági magyar közösséggel kapcsolatos eseményei (3.)
A közösségi hálón több összeállítás is készült arról, hogy 2024-ben melyek voltak a magyar közösséget érintő >