Ma Emma, Malvin, Zseraldina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Mi lenne, ha vóna
Radics Viktória
Nem tudom, hogy ha élne, akkor most hová írna tárcákat és verseket. Biztos nem a Magyar Szóba és az Előretolt Helyőrségbe, ismertem olyan jól, hogy ezt állítani merem róla. Irtózott a lakájmédiától és az autonómiájukat vesztett íróktól. Ma nem lenne neki helye Magyarországon sem. Radics Viktória:
Szép volt a tekintete, a göndör haja, a szája, amivel szavalt, szerette élőben előadni a saját verseit. Igazából szóbeli költő volt, igric, garabonciás lett volna ötszáz évvel korábban, fütyörésző népi költő lett volna száz éve. – Ma lenne 66 éves Sziveri János.
Sziveri János barátom ezen a télen, február elsején lenne 66 éves. Szép szám lenne. Idős költő lenne, sokat írna, verset, prózát és verses drámát is. Nem a Vajdaságban élne, hanem Budapesten, itthon nem lenne otthon, és otthon nem lenne itthon. Makkegészséges volna, sokat sétálnánk Budán, mérsékelt tempóban. Rengeteget beszélgetnénk irodalomról, mint fiatalkorunkban, Újvidéken, de már nem járnánk kocsmába, a budapesti kávéházakat drágállnánk. Szegények volnánk, mint mindig. Keveset cigiznénk. Igaz, Jancsi gazdagabb volna jónéhány irodalmi díjjal, és a Kossuth díj várományosa lenne. Na de ő világéletében szegény volt, és ez sose változik. Jancsi most is vándorlegény a mennyek országában, kirojtosodott karimájú filckalappal a fején, hozzá érinti az ujját, int. Szevasz, haver, fülünk a földön hever. Ilyen volt a humora, egyszerre csípős, de ártalmatlan.
A magyar politikáról morogva beszélgetnénk a budai ködben, Jancsi nem volna az Orbán kormányzat híve, régi cimborájával, a Szőccsel a sámándobon végképp összevesztek, Sziveri-díjasok meg hál istennek nincsenek. Ki nem állhatná a vajdasági uralkodó pártot meg a sameszeit, utálná a retrónacionalizmust, újabb idilleket, ide-ódákat és dia-dalokat írna a nemzeti szellem nótájára, ugyanúgy kiröhögné a nemzeti politikai szólamokat, amiként tette volt a nyolcvanas évek elején Újvidéken, Temerinben és Szabadkán, amikor a komcsi frázisokkal járatta a bolondját. Ketten nagyokat tudnánk röhögni, a vezető politikusok, itteniek és ottaniak egyformán, karikaturisztikus figurákként jelennének meg beszélgetéseinkben, felröhögünk a dolgok állásán, már most mosolygásra áll a szám, ahogy látom, hogyan nevetünk Jancsival az örökkévalóságban.
Antifasiszták volnánk (ma úgy mondják, „antirasszisták”), és egyenlőségpártiak. Szép szál férfi volt János, egyszerre volt meg benne a tartás és a humor, ész és szellemesség, őszinteség és irónia. Szép volt a tekintete, a göndör haja, a szája, amivel szavalt, szerette élőben előadni a saját verseit. Igazából szóbeli költő volt, igric, garabonciás lett volna ötszáz évvel korábban, fütyörésző népi költő lett volna száz éve.
Karakán volt a Sziveri Jancsi, egy erősen intellektualizálódott népfi és proletár. Föltételezett jogokat, esélyeket, lehetőségeket, teret az alkotáshoz – demokrata volt. Föltételezte a szolidaritást, a testvériséget – keresztényszocialista volt ebből a szempontból. És fiatal lévén, harcos kedvű. Rém különös, hogy mennyire NEM volt egoista; ma már elképzelhetetlen az a közösségi gondolkodás, ami jellemezte, ezért is merem Krisztus-hívőnek nevezni, valamilyen ősi értelemben, mely mára kiveszett. Kedvelné Uri Asaf mondását: a hitemnek nincs pontos lakcíme.
A versírás volt a fekete kenyere. Tulajdonképpen mindig verselt, a csillaga volt a vers, hitt a költészetben. Rövid élete miatt, hiszen nem érte meg a negyvenet (harmincöt évesen lehelte ki gyötrött lelkét), nem lett nagyobb költő annál, ami lett. Így is vannak halhatatlan versei, a Próféciák, a Bábel, a Pasztorál, a Rákrománc...
Pályafutását kísérletező kedvű költőként kezdte. Fiatal felnőttként politikus költővé vált, abban az értelemben, ahogy Petőfi, Vörösmarty, Ady, József Attila, Petri is azok voltak. Más szóval közéleti költészetet művelt. Úgy gondolta, hogy mint író ember és szerkesztő, beleszólhat a tartomány dolgaiba. Ezt rosszul gondolta. A hivatalos, akkor úgymond kommunista politika egyszerűen pofán vágta. Az akkori apokaliptikus lovasok eltették őt láb alól. Szmétált. Nem fog itt nekünk ugrabugrálni, le vele! Elég sztálinista lett a nyolcvanas évekre a JKP. Tilalom alá helyezték, megfosztották a betevőtől, Újvidékről eltanácsolták. Tragikus művészsors jutott neki osztályrészül, elátkozott költő lett a népi költőből. Rákja a számkivetésben fogant meg benne, amikor állás nélkül, megtépázva, lefokozva éldegélt Temerinben, abban az akkor még dülöngélő parasztházban, ami most, felújítva, tájház. De idézzük e helyütt Csorba Bélát, a Magyar Életfa díj idei kitüntetettjét: „A temeriniek, akik különben nagyon szerették Jancsit, talán még fel sem fogták az ebben a tényben rejlő hatalmas szimbolikus tőke, sugárzó pozitív energia jelentőségét”.
A korabeli káderek, akik nem voltak rosszabbak a mostaniaknál, a becsületébe gázoltak, elvették tőle a folyóiratát, az Új Symposiont, amit szívvel-lélekkel, tűzzel és hozzáértéssel szerkesztett. Ha élne, most se lenne folyóirata. Ez persze nem tulajdonviszonyt jelent, hanem a vezetésre való képességet, ami az irodalomban, a kultúrában annyit tesz, hogy valaki inspiratív, kreatív, bátor és NEM tányérnyaló. A kultúrában, melynek kovásza az újság és a folyóirat, a kiállás és a szakmai elkötelezettség betyárbecsület kérdése.
Nem tudom, hogy ha élne, akkor most hová írna tárcákat és verseket. Biztos nem a Magyar Szóba és az Előretolt Helyőrségbe, ismertem olyan jól, hogy ezt állítani merem róla. Irtózott a lakájmédiától és az autonómiájukat vesztett íróktól. Ma nem lenne neki helye Magyarországon sem.
Paul Celan, a csernovici születésű, öngyilkos német költő Halálfugája a huszadik század egyik legjobb verse, emlegetnénk sokat. Ebben szerepel az a sor, hogy „sírt ásunk a szelekbe feküdni van ott hely” (Lator L. ford.). Most engedtessék meg egy kis kitérő. Karácsonykor felakasztotta magát Lali bácsi, nagyra becsült, idős családi barátunk, aki csonttörést szenvedett, és elhagyatott volt a szeretetlenségben. A tett előtti napon beszélt telefonon egy közös ismerősünkkel, és azt mondta neki, hogy álmában megjelent neki Katica, a megboldogult anyám, akivel szerették egymást, és hívta őt odaföntről, hogy „gyere, gyere, Lali, van itt hely”.
Ezt hallani Jancsitól is, hogy van itt hely, németül az eredeti költeményben úgy hangzik, hogy „da liegt man nicht eng”. Ott nem kell eltaposni egymást, és nem szűkölködünk. Valami hasonlót írt ő is a Próféciákban, vagy negyven éve. A vers utolsó sora, amit örökké ismételgetek, így hangzik: „Elfutok, de bevárlak”.
Terpesz című versében sorra búcsúztatja a halottait, gyerekkori barátait, „privát hulláit” meg azokat, akik kivándoroltak; az öngyilkosokat és az elmenekülteket. (Nem tudom, hogy a Vajdaság jelenleg hol szerepel az öngyilkosságok listáján, előkelő helyen szokott lenni, de az elvándorlás terén biztos az első.) „20 éve sincs még hogy együtt / álmodtunk / mindez ez mind / ami köt”. Azt írja ebben a versben, 1987-ben, hogy a barátja, akinek a nyakán „feszül mint a húr a kóckötél”, néz, néz ránk – nem írja, hogy honnét, csak azt fűzi hozzá, hogy „lejjebb csúszott / az ég a kelleténél”, és következik egy tisztára sziveris, groteszk kép: „az ég lecsúszott mint a gatya / kilátszik a teremtő fara / lemeztelenedtek a fönséges tervek / amiket velünk etetni mertek”.
Szokott ez így lenni, hogy azt érezzük, valamely halottunk néz bennünket. Ezt nem lehet racionálisan megmagyarázni, ezért ugyanebből a versből két dúdolós sort idézek végül, hogy érzékeltessem a másik szférát: „csillagporos a kalapom / megtudták hogy csillagok közt lakom”.
(Litera)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >
Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat
Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >
A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL
A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >
Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni
Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >