Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Gyűjthetjük-e csokrokba a szép mezei virágokat?
Végel László
Nemzedékem és a nálamnál fiatalabb nemzedékek is, napjainkban sorsdöntő csata színhelyének közelében él. Az ágyúdörgések hallhatók, talán jobban dörögnek, mint bármikor és ezek után színlelhetjük-e, hogy semmi közük hozzájuk? Végel László:
2020. július 12., vasárnap
A békés tüntetések fiaskója végül is a párbeszéd lehetetlenségéről szól. Vučić nem élt a kedvező alkalommal, pedig élhetett volna. Mi vár ránk ezek után? Egy dühös megosztott társadalom és a morális alapjaiban megrendített hatalom. Attól tartok, hogy Szerbia nem döntötte el, hogy merre tartson: az orosz modellt válassza, vagy pedig a nyugatit. A kettő között vergődik. Ez esetben már nem is a pártokról és a politikusokról vagy a kormányról van szó, hanem a társadalomról. A két lehetőség közötti különbség összezavarodik, az ellenzéki pártok táborában és a kormánypártban is. A tüntetők táborában is. Ezek után kételkedem a párbeszéd lehetőségében. A párbeszéd híve vagyok, de belátom, ez majdnem lehetetlen. A jelenlegi kormány nem kíván párbeszédet az ellenzékkel, pedig csak ezáltal rajzolódnának ki a válaszutak. A jövő homályos, ködfelhőben toporgunk, már azt sem tudjuk, hogy melyik út hová vezet. Ez vonatkozik a vajdasági magyar közéletre is, amelyből kiveszett a párbeszéd kultúrája. Nem gondolok a homogén egységre törő párbeszédre, hiszen a pluralizmus, a belső verseny egy közösség életképességét biztosítja. Helyzetünket szemlélve Bernardo Bertolucci Huszadik század című filmjére gondolok, amelyben Alfredo és Olmo immár megöregedtek, de még mindig egymással civakodnak. Nincsenek felmérések, de a választási eredmények arról szólnak, hogy a VMSZ mintegy 50-60 ezres szavazótáborra számíthat. (…) . Az sem tagadható, hogy legalább egy részük őszinte meggyőződésből tart ki a párt mellett. (…) . A másik oldalon van a majdnem kétharmadot kitevő néma többség, amelynek egyik részét cseppet sem érdekli a politika, a közélet. Sosem lép az urnák elé, bezárkózott a saját intim világába. A másik rész félelemből hallgat, félti azt a keveset is, amivel rendelkezik. Vagy a karrierjét. Elenyésző a megszólaló elégedetlenek száma, legtöbben csak szűk baráti körben zúgolódnak. Csodára nem számíthat senki, a vajdasági magyarok a Trianon után sosem lázadtak, tűrtek, magukba zárkóztak, keresték a túlélés lehetőségét biztosító kompromisszumokat. Nincs jogom ítélkezni felettük, hiszen olyan kis közösségről van szó, amelynek objektíve nincs ereje nagy fordulatra. Ezek szerint, reméltem, a párbeszéd a gyógyulás egérútja. Ritkán volt alkalmam rá, egy alkalommal meghívtak olyan fórumra, amelyeken másféle vélemények domináltak, elfogadtam, mert úgy gondoltam, hogy ki kell használni minden alkalmat a másféle vélemény kifejtésére. És a párbeszédre. Ezt sokkal tisztességesebbnek tartom, mint a ravasz kétszínűséget, mely szerint nyilvánosan legyünk óvatosak, saját körünkben pedig „bátrak”. Polgárként és főleg íróként nem színlelhetem, hogy semmi közöm ahhoz a világhoz, amelyben élek. Gyakran jut eszembe Sinkó Ervin figyelmeztetése, amelyet egyik az Ifjúsági Tribünön elhangzott előadásában fejtett ki. Stendhal hőse, a szerelmes Fabrizio del Dongo a távolban ágyúdörgést hallott, miközben a mezőn virágokat gyűjtött csokorba. Csak később értesült arról, hogy a waterlooi csata színhelyének közelében tartózkodott, ám nem volt tanúja az életét végzetesen befolyásoló sorsdöntő csatának. Nemzedékem és a nálamnál fiatalabb nemzedékek is, napjainkban sorsdöntő csata színhelyének közelében él. Az ágyúdörgések hallhatók, talán jobban dörögnek, mint bármikor és ezek után színlelhetjük-e, hogy semmi közük hozzájuk? Bámulom a szebbnél szebb virágcsokrokat, amelyekben egyaránt gyönyörködik a hatalom és az ellenzék is, és felteszem magamnak a kérdést: Gyűjthetjük-e csokrokba a szép mezei virágokat?
Következő cikk: Egy polgáridomár furcsa kalandjai
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >
Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat
Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >
A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL
A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >
Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni
Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >