Ma György, Fidél, Debóra névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
A demokráciának is vannak buktatói
Végel László
A totalitárius rendszerek mártírokat teremtettek, a hibrid demokrácia képviselői egyszerűen nem vesznek tudomást róluk. Ezt az aranyszabályt mindenki ismeri, de senki sem teszi szóvá. Az állami alkalmazásban levő kritikusok sehol sem említik a „hallgatólagosan megbélyegzetteket”, s el vannak ragadtatva az „apolitikus irodalommal”. Ha mégis megemlítik, akkor ők is a „szürke listára” kerülnek. Demokrácia van, mondják, joguk van rá. Ez viszont kétségbevonhatatlan. Végel László:
2020. szeptember 21., hétfő
Talán egyszer beköszönt az idő, amikor Márai regénye a San Gennaro vére nem számít „idegennek” a magyar irodalomban. Észrevettem, hogy a magyar író, ha netán Napóleonról ír, akkor is úgy gondolkodik, mintha a magyar világban játszódna le a regény cselekménye. A francia vagy a német hősökből is a külhoni álruhát magára öltő magyar lesz. Az irodalomban ez is lehet izgalmas vállalkozás, azonban mi legyen azokkal a szövegekkel, amelyekben nincs magyar álruhás szereplő. Újabban sok szó esik a magyarok szorongásáról az idegenektől, sokan vélik, hogy erős a politikai xenofóbia, de a szellemi xenofóbiáról alig esik szó. Engem azonban továbbra is nagyon érdekel az idegen – magyar álruha nélkül. Márai regényének „idegenségét” növeli az is, hogy a magyar világot nem „belülről”, hanem európai kontextusból érzékeli. Miért válik idegenné a magyar irodalomban Márai regényvilága? Ezen töprengek újra meg újra kezemben a San Gennaro vérével. Egy helyütt Márai a nem politizáló írókról írva azon töpreng, hogy miért rokonszenveznek az erőszakos rendszerek az apolitikus írókkal? A magyar kánon szerint ez az ellenállás egyik formája volt. És manapság is az. Mindez szépen hangzik, az sem kizárt, hogy őszinte szándékú, esetleg kiváló művekre is hivatkozhatunk, de érzékeljük-e, hogy ezek a kiváló művek összhangban vannak a rendszerrel, amely ezzel otthon is és a világnak is felmutat egy művészt, aki (látszólagos) szabadságban dolgozik, hasznára van a rendszernek és a művészetnek is. A „jó név” hasznos akkor is, ha a művész néha-néha ártatlanul felmordul a rendszerre, de műveiben tökéletesen semleges marad. A nácik üldözték az ellenállókat, de megtűrték az apolitikus írókat, a „tiszta irodalmat”. Ebből tanultak az államszocialista vezetők. Márai már az 1965-ben írt regényében megpendítette az elnyomás tökéletesedését, a gulyás-kommunizmus esztétikáját. A bársonyos elnyomás korában az erőszakos rendszerek vezetői többre becsülnek egy tudóst, egy írót, aki „a rendszer hatalmi körzetében marad, nem lép be a pártba és egyféle csendes, morgó, de mindenestől ártalmatlan világnézeti ellenzékben marad…”. Felismerték, hogy a talpnyaló írók vesztik hitelüket, szükség van olyan apolitikus értékekre, amelyeket könnyen kisajátítanak. Ezt a „stratégiát” tapasztaltam a néhai Jugoszláviában, amikor a kritikusok rádöbbentek arra, hogy létezik „szocialista esztétizmus”. Jugoszláviában a szocialista realizmus egy nap alatt lomtárba került. A párt új utakat keresett. Az írók egy része szép, tiszta hermetikus világot ábrázolt, regények és versek az örök emberi értékekkel bíbelődtek, csak úgy általában írtak a rossz közérzetről, de soha semmiféle vitát nem kavartak fel. A kritikusok nagy elismeréssel nyilatkoztak róluk, joggal, hiszen ezek a szövegek nem voltak fércművek. Ma is akadnak kritikusok, akik lelkesen idézik a semmitmondó szép mondatokat. Idővel azonban a nevük jórészt feledésbe merült, s ma már maradandó értékeknek Mirko Kovač vagy Danilo Kiš, Filip David, Borislav Pekić, később pedig a „fekete hullám” képviselőinek művei számítanak, amelyekről annakidején számos elmarasztaló kritika jelent meg és sok támadás érte őket. A rendszerváltás után a „hatalom esztétikája” nem változott sokat, esetleg tovább finomodott. Manapság beköszöntött az apolitikus irodalom korszaka. A huszadik század elejének progresszív művészi irányzatai – írja Selyem Zsuzsa – egyre inkább belesimulnak a fogyasztói kultúrába. Abba, amelyet a tőkés piac szabályoz, s ez nem csupán a tömegkultúrára, hanem az elitre is érvényes. A hibrid rendszerek, a „homlokzati demokrácia” képviselői sokat tanultak a múltból. A totalitárius rendszerek mártírokat teremtettek, a hibrid demokrácia képviselői egyszerűen nem vesznek tudomást róluk. Ezt az aranyszabályt mindenki ismeri, de senki sem teszi szóvá. Az állami alkalmazásban levő kritikusok sehol sem említik a „hallgatólagosan megbélyegzetteket”, s el vannak ragadtatva az „apolitikus irodalommal”. Ha mégis megemlítik, akkor ők is a „szürke listára” kerülnek. Demokrácia van, mondják, joguk van rá. Ez viszont kétségbevonhatatlan. A demokráciának is vannak buktatói.
Következő cikk: Itt az idő megragadni Orbán és Kaczynski grabancát
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >
Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat
Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >