2021. április 16. péntek
Ma Csongor, Bernadett névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Kusturica Szarajevó fölött

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
Kusturica Szarajevó fölött

És akadnak azért jó dolgok is. Igaz, a halálhoz kötődnek ezek is. Elhunyt ugyanis az újvidéki Djordje Balašević, „a pannon tengerész”, a Vajdaság(iság) nagykövete, aki már az egykori Jugoszláviában is közkedvelt dalszerző és énekes volt, sajátos hangulatú vajdasági dalaival, szövegeivel, beszólásaival (képzeljük el Cseh Tamás és Koncz Zsuzsa ötvözetét, mondjuk). A kilencvenes években a háborúellenes művészek közé tartozott (nem úgy, mint Kusturica), igazi pacifista, aki semelyik politikai opcióhoz sem dörgölődzött (mint Kusturica, aki mindenkor mindegyikhez), amolyan élő lelkiismeretnek számított. És a halálakor egész hétvégén zokogott Újvidék, Szarajevó, Zágráb, Split, Belgrád, Eszék… Ahogy most mondják, Djole halálakor végképp vége lett Jugoszláviának, s most sírunk utoljára azon, ami volt. Ami jó volt egykor… Szerbhorváth György:

Kusturica hívószó, ha a Balkánról ejtünk szót. Egy cikk címében is. Iránytű, csak éppen mágnest tettek alája.

Nemrég éppen hőn nem szeretett szülővárosa, Szarajevó fölött ment egy kört helikopterrel. Mert megteheti. És mert negyvenéves lett első filmje, a boszniai várost megörökítő Emlékszel-e Dolly Bellre? Ami tényleg remekmű, utána lassan elkurvult.

Egyébként máskor is szokott helikopterezni, például Szerbiában kapott egy egész nemzeti parkot, ahová bárminő engedély nélkül azt épít, amit akar, így egy Kustendorf nevű falut is odaszerkesztett az egyik hegytetőre. Más kérdés, hogy a sajtó hazudott, most éppen Kusturica nem röpködött Szarajevó fölött, azt valamikor tavaly nyáron tette. Ahol a háború óta, azaz mióta végleg eljött onnan, nem járt. Csak felülről nézett le, jelezvén, hogyan tekint a számára utálatos városra. A felülről nézni Szarajevóra típusú jelenség egyébként minden ott élőben elég kellemetlen – rémisztő! – élményeket ébreszt, mert anno a város feletti hegyekből lövöldöztek rájuk a szerbek, de az orosz író, Limonov is, szóval, mindjárt az irodalomnál tartunk már. Aki tehát gépen száll fölébe, ne gondolja, hogy jó szívvel fogadnák Szarajevóban. Kusturicát biztosan nem, ő meg szándékosan provokál is.

Mert a gyűlölködésnek a délszláv háborúk huszonöt éves lezárulása után (ha a koszovóit és a macedóniait nem számítjuk) nincs vége, és nem hiszem, hogy én magam megélem a végét. Szintén a minap derült, ki, hogy a horvát kulturális minisztérium bizottsága – amely a könyvtárakba eljuttatandó könyvekről dönt – nem támogatta A vidék filozófiája című kötetet (magyarul is olvasható). Radomir Konstantinović ugyanis szerb író volt, azaz a könyv szerbül van – így a bizottság –, tehát nem a horvát örökség része, így a horvát olvasóknak nem is kell(het). (Annak ellenére sem, hogy e cenzorfélék idegen nyelvről horvátra fordított könyveket is támogathatnak.) Ha lefordítanák, talán szó lehetne róla, de így meg ez szerb könyv, szóval nem. (És annak ellenére sem kell, hogy ha már kevesen is, de élnek még szerbek Horvátországban, ergo egy ott élő kisebbség nyelve olyannyira nem lehet idegen.)

Abba bele se menjünk, hogy az amúgy szabadkai születésű Konstantinović filozofisztikus műve a gyalog horvát olvasónak úgysem érthető, aki meg konyít az elmélkedéshez és a nackós költészet elemzéséhez, annak meg igen, mindegy, milyen délszláv „nyelven” van. A morbid az egészben, hogy a szerb író, filozófus műve éppen erről a provinciális gondolkodásról szól, azokról, akik ki sem látnak az ólajtó lyukán, ha el kell hagyniuk falujuk határát, már tele a gatya, és minden mást veszélyesnek látnak, legyen szó városról, más nemzetiségűekről, egy idegenről. (Mai kiadásuk a vírustagadó, oltásellenes facebookozó.) Akik megrémülnek minden más gondolattól, ami nem ismerős ezer éve, ami nem konzervatív, ami nem gyűlöl valakit, ami…

És hasonló provinciális dologgal minden nap találkozhatunk. Vasárnap este a szerb állami televízió (ráadásul Boszniában és Montenegróban is) főműsoridőben adott le egy filmet, ami még a mozikba sem került (noha errefelé a mozik korlátozásokkal, de működnek). A Dara Jasenovácból című mű ugyanis bekerülhetett volna a Golden Globe- és az Oscar-díjak jelöltjei közé a külföldi filmek kategóriájában, de – így a hivatalos narratíva és maga a rendező meg a sleppje is – a gonosz amerikaiak elmeszelték a Los Angeles Times és a Variety hasábjain, csak azért, mert a film a szerbek szenvedéséről szól. Illetve a horvát lobbi meszelte el őket, mondják. A másik oldal viszont színtiszta szerb propagandának tartja, hiszen a film arról szól, hogy a II. világháború alatt az usztasák hogyan gyilkolták meg a Zágrábtól kb. 100 kilométerre lévő Jasenovácon, illetve más KZ-ekben a szerbeket. (A mértékadó források százezer áldozatról beszélnek, de ezek közt jelentős a zsidók, cigányok, illetve a kommunisták, partizánok száma.) És hogy a horvát katolikus egyházzal karöltve a pravoszláv gyerekeket miképpen keresztelték, illetve nevelték át katolikusokká a nácik csatlósai.

Vasárnap megnéztem a filmet, kétségtelenül történelmi tényekről van szó, a brutalitás sem hiteltelen, és mindezt Horvátországban is egy piciny usztasa-fasiszta-náci kisebbség tagadja teljesen (ne feledjük, a horvátok közt igen sok antifasiszta, kommunista partizán is akadt, maga Tito is horvát volt, már amennyire ez számított neki). Azzal sem lenne baj, hogy a szerbek (avagy a „szerbek”) filmet készítenek e történelmi tragédiáról, ami máig sokaknak traumatikus is. Az már kevésbé áll meg, hogy az usztasák rémtetteiről, illetve a szerbek szenvedéséről ne lehetne tudni (a nyolcvanas évek végétől ez volt az egyik fő topic, ami a háborúhoz vezetett a kollektív emlékezet hiszterizálása által). Igaz, Tito alatt jó ideig az antifasiszta partizánmúlt számított, de számos filmben is témává vált mindez (egy filmtörténész húsz ilyen alkotást számolt össze).

Nekem pedig nem az a problémám, hogy ez a hollywoodi alkotás (mert nem titkoltan annak szánják, a széles amcsi közönségnek is, nem kevésbé a Balkánon) milyen témát érint, inkább az, hogy hogyan. Az sem probléma, hogy a holokauszt- avagy KZ-filmek sorába tehető, és még az se istentől való vétek, hogy nem túl eredeti gondolat egy kislány szemén át láttatni az eseményeket, mint itt a Dara nevűével. Hisz ilyen a Sorstalanság is. (Filmként dettó szánalmasan rossz és nézhetetlen.)

Mivel hát az a film is, mint film, katasztrófa. A rendezés ócska, a színészek egyszerűen rosszak, a helyszínek hányavetiek (egyébként a Vajdaságban forgatták, a színészek meg kizárólag szerbek, egy részük Boszniából), a párbeszédek semmilyenek, vagy didaktikusak (az elején két gyerek konverzációjából tudjuk meg, hogy a szerbeket csak azért ölik meg, mert szerbek). Akad egy csomó erőszakos jelenet, de az egész annyira sem rázott meg, mint Kásler Miklós magyarságkutatása. Miféle realista szuperprodukció az, amit annyira unok, hogy nyugodtan átkapcsolok a focimeccsre, vagy a gyilkolászás közepette csipszet eszem és kólát iszom (pedig ez a kettő egyszerre úgy szökőévente jön össze)? Eközben a híradásokban, a neten azt olvasom, hogy vasárnap este „egész Szerbia sírt”. (Oké, én úgysem vagyok „egész Szerbia” része.)

Nyilvánvaló, hogy minden ilyen kritika inadekvát a szerbiai hiszterizált környezetben, ahol egyébként most választottak új pátriárkát. A szerb egyházfő, aki a zágrábi-ljubljanai püspök volt ezidáig, és ott nagyon szeretik, mint kiderült, szóval a pátriárka meg odanyilatkozott, hogy egyházának nem elsődleges célja, hogy jobb életkörülményeket teremtsen, hogy bármiféle szociális, politikai, pszichológiai vagy bármi más probléma megoldásában segédkezzék. Hogy mi a feladatuk, azt nem mondta – talán a vagyonhalmozás, a csicsás templomépítés és pedofil papjaik védelmezése. Vagy a fegyverek felszentelése, mint azt tették harminc éve. Esetleg a temetés.

És akadnak azért jó dolgok is. Igaz, a halálhoz kötődnek ezek is. Elhunyt ugyanis az újvidéki Djordje Balašević, „a pannon tengerész”, a Vajdaság(iság) nagykövete, aki már az egykori Jugoszláviában is közkedvelt dalszerző és énekes volt, sajátos hangulatú vajdasági dalaival, szövegeivel, beszólásaival (képzeljük el Cseh Tamás és Koncz Zsuzsa ötvözetét, mondjuk). A kilencvenes években a háborúellenes művészek közé tartozott (nem úgy, mint Kusturica), igazi pacifista, aki semelyik politikai opcióhoz sem dörgölődzött (mint Kusturica, aki mindenkor mindegyikhez), amolyan élő lelkiismeretnek számított. És a halálakor egész hétvégén zokogott Újvidék, Szarajevó, Zágráb, Split, Belgrád, Eszék… Ahogy most mondják, Djole halálakor végképp vége lett Jugoszláviának, s most sírunk utoljára azon, ami volt. Ami jó volt egykor…

A megbékélésnek és a nemzetek közti együttműködésnek aztán bizarr esetei is akadnak. Dubrovnikról mindenki hallott… Ettől úgy harminc kilométerre van a ma már etnikailag tiszta, hercegovinai szerb Trebinje. A két város közt mindig folyt a rivalizálás (erről lásd Mirko Kovač Város a tükörben című regényféléjét). Az örök béke azonban közelíti a két települést. Ugyanis a dalmát város gyönyörű temetőjében úgy felszöktek a „telekárak” (egy temetkezési hely 30-50 ezer euró), hogy a dubrovnikiak inkább Trebinjében foglalnak maguknak biztos helyet, sőt, már a turistaszezonban is oda költöznek, az otthoni lakásukat, házukat meg inkább kiadják a turistáknak.

Ilyenkor persze győz a józan ész, avagy a gazdasági racionalitás. Minden más esetben meg várhatunk, az örökkévalóságig.

(Dunszt)

 

2021. február 27.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A mai Sorelnek nincs bűntudata

„Gyönyörűség volt kilépni a szabad levegőre, úgy érezte magát, mint a tengerész, aki hosszú hajóút után >

Tovább

Egyeztetni, egyeztetni!

A magyar szervezetek vezetőinek tisztában kell lenni azzal, hogy nincs fontosabb érdek, a közösség érdekénél! A >

Tovább

A legrosszabb kapitalizmus is jobb, mint a legjobb szocializmus?

Sokak szerint nem is nevezhető igazi szocializmusnak, azonban nem tagadhatom le, hogy voltak olyan szociális dimenziói, >

Tovább

Lehet, hogy már csak a 80-on felülieknek áll jogában reménykedni

Akkor is tervezgettünk, de a járvány keresztülhúzta terveinket.  A járvány tombolása idején töltöttük be a 80. >

Tovább

Rossz állapotban a demokrácia és a joguralom

Az említett tekintélyes nemzetközi szervezetek és intézmények éves/kétéves jelentései „a demokrácia és a joguralom rossz állapotáról >

Tovább

Távol Európától

A VMSZ tehát nemzetközi szinten is teljes mellhosszal kiállt Vučić politikája mellett. A Szabad Magyar Szó >

Tovább

Közeleg az idő, amikor a politikai elit szobrot emel Slobodan Miloševićnak

A bársonyos forradalmak vakvágányán tépelődöm, nincs más, ezt is túl kell élnem, mint ahogy a szocialista >

Tovább

„A hatalomnak fontosabbak az EU-alapok, mint a csatlakozás”!

Csonka Áron interjújának elhallgatása csak a legújabb példája, hogy a más, a vémesz hivatalos álláspontjától eltérő >

Tovább

Koča és a szerb nacionalizmus

A szerb nacionalizmusról Koča Popovićnak lesújtó volt a véleménye. Sajnálatos, hogy a szerbek azon a civilizációs >

Tovább

Jugoszlávia felbomlásának Újvidék a legnagyobb vesztese

Kezdem hinni, hogy Jugoszlávia felbomlásának Újvidék a legnagobb vesztese. Riasztó helyzet állt elő: valójában két Újvidék >

Tovább

Egyet ír a törvény, más a gyakorlat!

A Fidesz EP képviselői (Gál Kinga és Deli Andor) is, felszólalásukban az EP ülésén a Szerbiával >

Tovább

A Nagy Árulás

Pontosan fogalmaz Károlyi Csaba, amikor megjegyzi, hogy a 68-ról az Áttüntetésekben, a Parainézisben írtam, de nem >

Tovább