2021. május 12. Szerda
Ma Pongrác névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

„Rudiban volt minden reménysége…”

Emlékezés egy törökbecsei kiskatonára

„Rudiban volt minden reménysége…”

„Soha nem fogom megtudni, hogy mi történt a fiammal Koszovóban. Néha úgy vagyok vele, hogy már nem is érdekel, mert ebben az ügyben már nem hiszek senkinek. A halálát megelőző időszakban két teljes hónapon át hiába hívogattam a kaszárnyában a megadott számot, egyszer sem sikerült beszélnem a gyerekkel. Szavakba sem tudom önteni, hogy mit éreztem akkor, amikor megkaptam az értesítést, hogy az albán terroristákkal való harcban, a haza hősies védelmezése közben, életét vesztette.”  A tisztek elmondása szerint Rudit hatszor mellkason lőtték, a vranjei barátja viszont azt állította, hogy a fiú őrségen volt és a nyakán érte egy lövés. Szabó Angéla:

Ma van a születésnapja. Ünnepelhetne a rokonaival, a barátaival, de nem teheti, mert már 22 éve halott. Megölték a NATO-bombázások idején Koszovóban, ott katonáskodott.

A törökbecsei Kormányos Rudolf csak egy hétköznapi fiú volt. Emlékének felidézésében, az akkori szomszédja, Becsei Illés segít.

 – Emlékszem, egy nap Rudi kint ült a házuk előtti padon, szinte remegett a félelemtől – akkor kapta meg a katonai behívót. Nagyon félt a katonáskodástól. Odaültem mellé és próbáltam vigasztalni, bátorítani, mondván, hogy nem lesz semmi baj, leszolgálja ő is, úgy, mint a többiek, gyorsan eltelik az egy év, és majd leszerel. Hazatérhet az édesapjához, Laci bácsihoz. Erre visszagondolva, utólag már azt mondom, Rudinak rossz előérzete volt, megérezte a bajt – mondja Illés.

– Laci bácsira úgy tekintettem, mint az apámra. A bizalmasom volt, és ő is megosztotta velem a búját, bánatát. Egymás mellett laktunk, szinte az ő udvarukban nőttem fel. 

Egyik nap, alkonyatkor éppen jöttem kocsival hazafelé, és amikor befordultam az utcánkba, azt láttam, hogy három autó áll a házunk előtt, a nagykapu nyitva van, apám pedig egy katonaruhás férfival beszélget. Ott van a Jugoszláv Néphadsereg kocsija meg az önkormányzat autója az akkori polgármesterrel, a harmadik járműből pedig egy fehér köpenyes száll ki orvosi táskával a kezében. Az öcsém – akárcsak Rudi – a hadseregben szolgált, mi másra tudtam volna gondolni, mint arra, hogy meghalt. Az ereimben meghűlt a vér. Nem akartam hallani a szörnyű hírt, ezért nem álltam meg a ház előtt, hanem továbbhajtottam. Megkerültem az utcát. Mire visszaértem, már a szomszédok is összeszaladtak. Kiderült, hogy valóban rossz hírt hoztak, de nem a testvérem halt meg, hanem a 21 éves szomszéd legény, Rudi esett el. Azért álltak meg a házunk előtt, mert azt akarták, hogy apám menjen át Kormányosékhoz, és ő közölje az édesapával a tragédia hírét. A fiút megölték, és most nincs, aki az apja szemébe nézzen, és elmondja, hogy mi történt – apám erre nem vállalkozott.

Laci bácsi ekkor még nem is sejtette, hogy mi zajlik az utcán, nem hallott semmit, mert hátul dolgozott a kertben… Utána közölték apámmal, hogy lefoglalják a házunkat. A tiszt elővett egy papírost, és azt mondta, hogy ezzel az épülettel mostantól a katonaság rendelkezik, annak az ellenőrzése alatt áll mindaddig, amíg szükséges, ha időközben valamilyen kárt okoznak, azt a végén megtérítik. Bepakolták a holmijukat, volt 7-8 félautomata puska meg lőszer. Kellett a temetési szertartáson szokásos díszlövéshez. Később leültek velünk vacsorázni, utána mi átmentünk virrasztani. A családnak el kellett hagynia a házat, azon az éjszakán nem aludhattunk otthon. 

A temetésre autóbusszal jöttek az egyenruhások. Meleg volt, vittünk ki nekik vizet meg üdítőt, de nem volt szabad elfogadniuk semmiféle italt. Az utat, a háztól egészen a temetőig, lezárták. A koporsót ágyútalpon vitték a sírhelyig. Az emberek kint álltak az utcán, a házaik előtt, a tekintetükkel kísérték a gyászmenetet. Rudit az édesanyja mellé temették.

Az egyenruhások, ahogy visszajöttek a temetésről, összepakolták a holmijukat, én aláírtam a papírost, hogy minden rendben zajlott, nincs semmilyen követelésünk. A halotti tor az itteni szállodában volt. Minden számlát a katonaság fizetett.

– Amikor ez a tragédia történt, Rudi már a katonáskodása végén járt.

–  Már csak egy hónapot kellett volna letöltenie. Laci bácsi kimondhatatlanul várta, hogy hazatérjen. A felesége már évekkel korábban rákban meghalt, az idősebbik fia pedig Magyarországra költözött a családjával – Rudiban volt minden reménysége.

Másnap mentek Belgrádba azonosítani a holttestet, Laci bácsi fivére és annak a fia. Azt mondták, Rudi katonaruhát viselt, a végtagjai megvoltak, az arcán sem látszott sérülésnek nyoma. Estefelé hazaszállították, a koporsó fedelét nem lehetett felnyitni, de volt rajta egy kis ablak, azon át látni lehetett az arcát. Olyan volt, mint aki csak alszik.

– A haláláról nagyon ellentmondásos tájékoztatást kaptak.

– Összevissza beszéltek, mást mondtak Laci bácsinak és mást mesélt Rudi bajtársa, egy vranjei tartalékos katona, aki szintén jelen volt a temetésen. Vranjéból indultak Koszovóra, Rudi a teherautóban ült, és az úton az albánok a jármű elé ugrottak és tüzet nyitottak rájuk.

– A tisztek azt állították, hogy az albánok kelepcébe csalták őket, és úgy végeztek velük. Később előkerültek a fiú személyes tárgyai is.

– A pénztárcája, amelyben pénz is volt, meg a személyi igazolványa és egy zsebnaptár. Pár évvel később Laci bácsi kapott egy csomagot, postán adta fel valaki névtelenül. Hangszalagok meg fényképek voltak a dobozban. A felvételeken Rudi látható egy társával és egy idősebb férfival. Egy bunkerban vannak, félmeztelenek, a fejükön sapkával. Az egyik fotón felismertem az idősebb embert, aki hivatásos katona volt, és aki 1986-ban az én kapitányom volt Rijekán, ahol én katonáskodtam. A nevére is emlékszem: Svetislav Milenković. Szigorú, de végtelenül igazságos ember volt, és nagyon szerette a katonáit. Talán épp emiatt maradt meg az én emlékezetemben is. Már akkor sem számított fiatalnak.

– Rudi édesapja képtelen volt elfogadni a fia halálát.

– Beperelték az államot, de nem Laci bácsi indítványozta, egy ügyvéd felkereste, és ő kezdte meg az eljárást. Érdekében állt, mert a megítélt összegből százalékarányosan részesült. Laci bácsi soha nem mondta, hogy mennyi kártérítést kapott, de ha beszélgetés közben szóba került, mindig káromkodott, átkozódott és csak azt hajtogatta, hogy átkozott pénz az, véres pénz, neki nem kell.

– Amikor Rudi édesapjánál jártam a következőket mondta: „Soha nem fogom megtudni, hogy mi történt a fiammal Koszovóban. Néha úgy vagyok vele, hogy már nem is érdekel, mert ebben az ügyben már nem hiszek senkinek. A halálát megelőző időszakban két teljes hónapon át hiába hívogattam a kaszárnyában a megadott számot, egyszer sem sikerült beszélnem a gyerekkel. Szavakba sem tudom önteni, hogy mit éreztem akkor, amikor megkaptam az értesítést, hogy az albán terroristákkal való harcban, a haza hősies védelmezése közben, életét vesztette.”  A tisztek elmondása szerint Rudit hatszor mellkason lőtték, a vranjei barátja viszont azt állította, hogy a fiú őrségen volt és a nyakán érte egy lövés.

– Laci bácsit nagyon megviselte a fia halála, nem tudta elfogadni. Sokat szenvedett, vádaskodott, szitkozódott, szörnyű éjszakái voltak. Képes volt éjjel is kimenni a temetőbe, átmászott a kerítésen és odament a fia sírjához. Saját magát is hibáztatta, amiért nem mentette át Rudit Magyarországra. A másik fia akkor már ott élt a családjával. Aztán újabb csapás érte, meghalt a másik gyereke is. Attilának agydaganata lett. Egy időben úgy tűnt, hogy Laci bácsi talpra áll, volt egy élettársa, aki jó hatással volt rá, kihozta a búskomorságból, a depresszióból, de négy év után ismét összeroppant.

Mi már több mint tíz éve elköltöztünk ebből az utcából, a kapcsolat is lassanként megszakadt.

– Mikor láttad utoljára?

 – Egy évvel ezelőtt jártam nála. Nehéz vele kommunikálni. Nem hall, nem lát. Az egyik rokona gondoskodik róla, meg van egy kiskutyája, akit szeret.

Sok év telt el Rudi halála óta. De megmaradtak a sebek, az emlékek. Szeretném, ha nem feledkeznénk meg róla. Ennyi év alatt talán már megérdemelte volna, hogy Törökbecsén egy utcát nevezzenek el róla.

Születésnapi jókívánság helyett: Dicsőség neki!

 

2021. április 21.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Joga van-e a fiamnak a kórházi kezelésre?”

Elkeseredésemben már Vučić elnöknek is írtam. Kétszer is. Az Egészségügyi Minisztériumhoz utasított. Onnan az egészségügyi felügyelőséghez >

Tovább

Mit tartalmaz a „Kovács-jelentés”?

A jegyzetből is látható, hogy „Szerbia legdrágább képviselőjének” jelentése a nemzeti kisebbségek európai védelmével kapcsolatosan szinte >

Tovább

Ariszteidész és a cserépdarab

Egy írástudatlan görög polgár nem tudva, hogy kiről van szó, Ariszteidészhez lépett és megkérte: írja fel >

Tovább

Határszabászat a Balkánon

Noha bő két hét alatt végül a legtöbb érintett megszólalt az elhíresült balkáni non-paper kapcsán, és >

Tovább

A nagy poszttranziciós szexuális forradalom

Úgy látszik, ezek a szexskandalumok egyre inkább lábra kapnak az új poszttranziciós elitben. A győri polgármester >

Tovább

A vírus politikai fegyver lett

„Azok az értelmiségiek, akik csak titokban cinkoskodtak a diktatúrával, főleg azzal, hogy bölcsen hallgattak a színe >

Tovább

Levél a Klubrádiónak

Az ATV vezetőinek joguk van megváltoztatni politikai nézeteiket, elkötelezettségüket, szövetségeseiket. Ez csak rájuk tartozik. De együttműködni >

Tovább

„Búcsú előtt”

Olyan (IPA és egyéb) projektumokkal kellene pályázni (a falunapi ünnepségek és különböző eszem-iszom fesztiválok helyett), amelyek >

Tovább

A gyomorforgató antikommunizmus

Milyen nemzet az, amelynek csak egy disszidense akad, kérdezte, majd előrelátóan – 1971-ben történt az eset >

Tovább

Az elit játszmája

Késve kapom kézbe a Magyar Hangot, a postás csak ma kézbesítette, átböngészem és egy nagyon fontos >

Tovább

A vírus leple alatt a nagytőke készül a háborúra

A médiában folyik a gyalázkodás, a közéletben egyre hangosabbak az Új Messiások, akik arra esküsznek, hogy >

Tovább

A vírus leple alatt a nagytőke készül a háborúra

A médiában folyik a gyalázkodás, a közéletben egyre hangosabbak az Új Messiások, akik arra esküsznek, hogy >

Tovább