2021. december 5. vasárnap
Ma Vilma, Ünige, Csaba, Sebőrella névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

„Úgy hullottak szét a családok, mint Jugoszlávia”

„Úgy hullottak szét a családok, mint Jugoszlávia”

A békéről szeretnék írni, mivel sokat írtam már a háborúról. Most azt szeretném körüljárni, milyen az, amikor véget ér egy háború, az ember nyakába szakad a béke, és nem tud vele mit kezdeni. Hogyan folytatódik békében az emberekben a háború? Mennyire nem találják a helyüket, és ez milyen hatással lehet egy másik generációra? Érdekelnek a transzgenerációs traumák, sokat foglalkoztam a családommal, azt is vizsgáltam, nagyapám traumái hogyan csapódtak le akár a szüleim életében, akár az enyémben. Vannak generációkon átívelő feldolgozatlan problémák, mintázatok, amelyeket például Trianonhoz vagy a második világháborúhoz lehet kötni. Izgat, hogy mindez hogyan akadályozza meg később, hogy békében tudjunk élni. Beszélgetés Terék Annával.

Terék Anna Csönd című darabja – amit a társszerző, Molnár G. Nóra rendezésében október 25-én mutatnak be a Trafóklubban – arról szól, hogy egy jól funkcionáló család a kezeletlen háborús traumák miatt hogyan hullik szét. Hollósi Zsolt interjúja:

Revizor: Költőként indult. Hogyan találkozott a színházzal?

 Terék Anna: 2010-ben meghívtak az Újvidéki Színház drámaíró versenyére, amit minden évben a Magyar Dráma Napján rendeznek meg. Erre a játékra más határon túli színházaktól és a Szerb Nemzeti Színházból szoktak jönni színészek. Felkérnek három írót, hogy egy kalapból kihúzott címre egy nap alatt írjon egy-egy darabot, amit másnap három rendező színpadra állít, így a nagyérdemű három ősbemutatót láthat a magyar dráma ünnepén. Többször is részt vettem ezen a versenyen, a Jelentkezzenek a legjobbak! című darabomat később Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színházban mutatták be. 2016-ban jelent meg három drámát tartalmazó kötetem Vajdasági lakodalom címmel, a következő évben pedig elnyertem az Örkény István-ösztöndíjat. Radnóti Zsuzsa volt a mentorom, akit nagyon megszerettem. Rengeteget tanultam tőle, főként egyensúlyt, mértéket, és azt, hogy milyen technikával lehet megszólítani a nézőket, mi az, amit érdemes elmondani, mi az, ami már túl sok információ a színpadon. Egy évtizede írok darabokat, de még mindig úgy érzem, nem csinálom elég jól, bőven van mit tanulnom.

R: Mennyire kell egy költőnek átállítania a gondolkodását, amikor drámát ír?

TA: Teljesen. A vers direkten fogalmazó műfaj, a költő azt írja le, amit érez, amin keresztülmegy. A drámában viszont párbeszédek által kell megteremteni mindazt a hangulatot, amit konkrétan nem mondhat ki a színész, hiszen akkor a lényegét veszítené el a játék.

 R: A verseiből is készült már előadás: a Halott nők című kötetéből a szentesi drámai tagozatosok csináltak darabot.

 TA: Az öt ciklusból hármat választottak ki, azokat vonták úgy össze, hogy egyszerre legyen jelen mind a három különböző nemzetiségű, eltérő élethelyzetű női karakter egymás életére visszautalva, egymás sorsához kapcsolódva.

R: A kritika szerint a Halott nők kötetben mintha egy ezer oldalas regény lenne összesűrítve 151 lapon. Ugyanezt éreztem tavaly megjelent kötete, a Háttal a napnak verseit olvasva. „Én hazamenni félek. / A bőröm összehúzódik, / ha csak belegondolok. / Félek a lakás ajtaját / kinyitni, aztán belépni / és hazaérni, uram. / Mert az a csönd, / abba süketül bele az ember.” Ennek a csöndnek van köze a Csönd című előadáshoz, amit október 25-én mutatnak be a Trafóklubban?

 TA: Van bizony, mert ebben a darabban is hasonló helyzetet dolgozunk fel: egy háború miatt tönkremenő család történetét. A Háttal a napnak önéletírás, a Csönd viszont fikciós történet, nem velem esett meg. Arról szól, hogy egy jól működő család a háborús traumák miatt hogyan esik darabjaira, és az erőszak és gyűlölet miatt, amibe belekényszerítették a férfiakat, hogyan távolodnak el egymástól emberek, akik szeretik egymást. A háború után hazatérő veteránok sorsáról, a kezeletlen háborús traumákról, valamint arról akartam szólni, hogy a családok is éppúgy hullottak szét, ahogyan Jugoszlávia is darabjaira hullott. Több elbeszélt történetből, apró mozaikokból gyúrtam össze a darabot. Az izgatott, hogy mi történik egy csöndben hagyott, kezeletlen traumával. Pszichológusként a poszttraumából írtam a szakdolgozatomat, mindig ez volt a kedvenc kutatási területem.

 R: A Csöndben a szülőket Nyakó Júlia és Felhőfi-Kiss László, a két gyereket Berta Csongor és Antóci Dorottya játssza. Hogy született meg a produkció?

 TA: Molnár G. Nóra, az előadás rendezője először szabadversekben kért tőlem egy darabot, ezek inkább monológok voltak, és a próbák során a színészek segítségével dolgozta át a szövegemet párbeszédekké. Szerintem így sokkal jobb lett, mint amit én megírtam. Igazából Nóra vizsgaelőadásához készült a darab, ebből írta a szakdolgozatát is.

R: Hogyan lehet hasznosítani a pszichológusi szaktudást szerzőként?

 TA: Drámában jól jön, mert karakterépítésnél segít abban, hogy konzisztens legyen a személyiség. Ne legyen olyan, ami egy adott tünetegyüttesbe nem fér bele. Ha valami bizarrt szeretnénk beépíteni egy karakterbe, ahhoz is kell tudni, hogy milyen viselkedési mintázatok felelnek meg egy adott személyiség-konstrukciónak. Jó tudni, ha kibillentenek valakit az egyensúlyából, milyen rossz irányokba tud elmenni, egy adott problémánál milyen reakciók szoktak felbukkanni különböző személyeknél.

 R: Amikor szépirodalmat olvas, tudja magát függetleníteni a szakmai nézőponttól?

 TA: Ha jó a szöveg, jól komponáltak a karakterek, akkor teljesen kikapcsol bennem a pszichológus, és átveszi az irányítást az irodalom. Nem tudom szakmai szemmel figyelni, mert annyira elhiszem a szerzőnek, amit ír.

R: Mi lesz a következő kötete?

 TA: A békéről szeretnék írni, mivel sokat írtam már a háborúról. Most azt szeretném körüljárni, milyen az, amikor véget ér egy háború, az ember nyakába szakad a béke, és nem tud vele mit kezdeni. Hogyan folytatódik békében az emberekben a háború? Mennyire nem találják a helyüket, és ez milyen hatással lehet egy másik generációra? Érdekelnek a transzgenerációs traumák, sokat foglalkoztam a családommal, azt is vizsgáltam, nagyapám traumái hogyan csapódtak le akár a szüleim életében, akár az enyémben. Vannak generációkon átívelő feldolgozatlan problémák, mintázatok, amelyeket például Trianonhoz vagy a második világháborúhoz lehet kötni. Izgat, hogy mindez hogyan akadályozza meg később, hogy békében tudjunk élni.

 R: Hogyan lehet a komoly kihívásokkal járó iskolapszichológusi munka mellett irodalommal is foglalkozni?

 TA: Szeretem a munkám, mert egyensúlyban tart. Azt hiszem, ha csak írnék, előbb-utóbb megbolondulnék, mert nem érezném a realitást. Az iskolában visszarángatnak a földre, bármennyire is próbálok elkalandozni. A gyerekek problémáival együtt az arcomba kapom a valóságot, muszáj egyensúlyban maradni, ami nagy segítség. Amikor könnyebb napok vannak, több idő jut az írásra. Valahogyan koncentráltabban is dolgozom a szövegekkel. Verset írni könnyebb munka mellett, mert nem követel akkora koncentrációt és kitartást, mint egy regény. Messze van az otthonomtól a munkahelyem, pár átszállással egy óra tizenöt perc az út oda is, vissza is, sokat szoktam szövegeken gondolkodni, amíg utazom. Jó a pszichológusnak, ha egy nehéz nap után zenét hallgathat, senki sem szól hozzá. Ezek az utazások a legtermékenyebb időszakaim, kivéve, ha olyan fáradt vagyok, hogy elalszom a buszon.

 R: 1984-ben született, érez a generációjában valami "orwellit"?

 TA: Onnantól kezdve, hogy nemcsak hallottam Orwell regényéről, hanem olvastam is, rányomta a pecsétet a születési évemre. A mi generációnk hangulata, életérzése eléggé összhangban van a regénnyel. Az a fajta kilátástalanság, feladás gyakran jellemző ránk. Ez nem azt jelenti, hogy mind feladjuk, nem csinálunk semmit, hanem azt, hogy gyakran kényszerülünk olyan élethelyzetbe, amikor azt mondjuk: már feladtuk. Ez nem feltétlenül rossz, mert ha feladjuk, valami másba, újba lehet kezdeni. Mindenesetre van bennünk, 1984-esekben valami melankólia, ami hol segíti, hol gátolja az életet. Pszichológusok ezt úgy mondjuk, külső kontroll. Amikor azt hisszük, nem tudjuk befolyásolni a saját életünket, vagy a döntéseink semmit sem érnek, mert hiába hozzuk meg, valami mindig felülírja. Pontosan úgy, mint Orwell regényében.

(Revizor)

 

2021. október 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Közelségek, távolságok

De az az ádáz kizárólagosság, ami évek óta dúl körös-körül, a szüntelen fenekedés a határon túli >

Tovább

Vitatott szobor

A VMSZ megalkuvó, a magyar közösséget több esetben is megalázó politikájának része, hogy az SNS-t mindenben >

Tovább

Az antifasizmus szerbiai módra

Erre azért is kénytelen vagyok utalni, mert az elmúlt években egyre több fasiszta jelvényt látok Újvidéken >

Tovább

„Megveszem az unokáimnak ezt a csokoládégyárat!”

Annyi bizonyos, hogy a vállalat székhelye átkerült Belgrádba, csak a gyárcsarnokok maradtak Szabadkán. A tulajdonosa és >

Tovább

Lenin álma helyett Sztálin valósága

Közvetlen környezetemben is tapasztaltam, hogy a kisebb vagy a nagyobb ortodox pártfunkcionáriusok minden belső vívódás nélkül >

Tovább

Kihalófélben levő kentaur

Jugoszlávia nincs többé, ám a „jugoszféra” kulturális tere ma is izgalmas, bár nyilvánvaló, hogy ez a >

Tovább

Nincs részarányos foglalkoztatás!

Ökrész Rozália parlementi felszólalása egyenesen botrányos. Nem, hogy számon kérte volna az illetékesektől, hogy a foglalkoztatásban >

Tovább

Sajtószabadság-akadályozók (2.)

A KJI konferenciájáról szóló riport közlése a Vajdasági RTV Napjaink c. november 22-ei műsorának végén nem >

Tovább

A mi papunk

 „Itt nyugszik a cigány Matyi” – ez volt a sírfelirat. Ez a nagyapám sírkövére köpött szöveg >

Tovább

Sajtószabadság-akadályozók

Hajnal Jenő és az MNT Tájékoztatási Bizottsága 2019. február 28-án el is utasította az új szerbiai >

Tovább

Méregből kábítószer

Az unoka útja annak a partizán komisszárnak a lányához vezet, aki a nagyapa kínszenvedéseit is okozza. >

Tovább

A Magyar Mozgalom azonnali tájékoztatást követel

A sajtót és a lakosokat sem hívta meg Pásztor Bálint a NIS-szel szervezett értekezletre a palicsi >

Tovább