Ma György, Fidél, Debóra névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Az első félidő (17)
Kettős élet
Bódis Gábor
Halló! Ekecs Géza vagyok Münchenből, a Szabad Európa Rádióból. Bódis Gáborral szeretnék beszélni.
Én is, de nem ezek előtt. Belemotyogtam, hogy ez nem a legjobb telefonszám, de van egy másik.
Géza (a legendás Cseke László) felhívott azon is. Azt mondta volt eddig egy tudósítójuk Vajdaságból, de most egy helyettest keresnek. Vállalom-e? Gondoljam meg és hívjam vissza.
Picit elgondolkodtam: több frontos harcot folytattam Elviráék ellen, készülőben a Napló, még ezt is vegyem a nyakamba? De hát tinédzser korom óta hallgattam Csekét meg a többieket. Ez volt az egyik álmom.
Megerősítésért átmentem a szerb szerkesztőségbe és megtaláltam Tót Lacit, aki az átmeneti időszakban valamilyen vezető is volt a tévében. És mondom neki, hogy SZER, és ő mit gondol.
- Ne hülyéskedj, azonnal vállald el!
Köszönöm azóta is, Lacikám. Bódis Gábor:
A Naplóban erről a korszakról is megemlékeztem 2020-ban:
Már leírtam többször, alig fogom ismételni magam: Árpáddal magántévét akartunk csinálni, miután leváltottak, kiutáltak, feleslegessé tettek bennünket az Újvidéki tévében. 1989-ben ez még lehetetlen volt (mellesleg ma is), arról nem is beszélve, hogy pénzünk sem volt. Aztán jött egy bál a Petőfiben (Újvidék), ahova két csinos hölggyel, Pálics Mártával és Spitzer Évával (remélem, nem fognak a személyiségi jogaik ilyetén megsértése miatt megneheztelni) érkeztem. Álltunk Árpáddal a söntésben, ahogy illik, és arra jött a Merkva Laci, a Fórum nyomda akkori igazgatója. Megkérdeztük tőle, hogy mennyibe kerülne egy hetilap nyomása (meg az előkészítés). Megmondta. Belekezdtünk.
Elkezdtem böngészni a délvidéki magyar sajtót. A háború előttit. Megakadt a szemem a Bácsmegyei Naplón. Azonnal beleszerettem. Egy olyan újság, amelyet a szerb és a magyar hatóság is betiltott, csakis hiteles lehet. Azóta rengeteget olvastam a Bácsmegyei Naplóról, majd csak Naplóról, és tökéletes választásnak tartom. Vak tyúk is talál szemet.
A következő jelenet: a budapesti Váci utca egyik német sörözőjében Árpáddal a rovatok címén ötleteltünk és csapolt DAB-ot ittunk. Ez utóbbinak semmilyen jelentősége nem volt, csak a rovatoknak.
Vissza Újvidékre, illetve Szabadkára. Kasza Jóska volt a városelnök (vigyázat: 1989) és beleegyezett, hogy a 2. világháború utáni első (nem csak magyar, hanem uopšte) szerbiai magánlapja szabadkai illetékességű legyen. Mentünk a Szocialista Szövetségbe (nem röhögni!), ahol kaptunk egy, csak nőkből álló, felügyelőbizottságot. Elvittük őket egy jó ebédre, jópofáskodtunk. Megérte.
Jogilag megvoltunk, Árpád megszervezte a többit. Számítógépektől (1990!) kezdve a megannyi bigyót és technológiát. Nemes Pista is akkor már képben volt. Nyugodjon békében! Közben Németh Csaba megálmodta és lerajzolta a Napló lógóját és fejlécét.
Amíg Árpád dolgozott, én elméláztam azon, hogy nem elég új lapot indítani, hanem a hangvételnek is újnak kell lennie. A humoros baszkódásra gondoltam. A tyúknak megint bejött.
Az Újvidéki Színház felejthetetlen klubjában, ahol Letsch Endre és a Mami (Csüllög Éva) volt a karmester, összedugtuk fejünket esténként. A csapat gerincét a tévé magyar szerkesztői adták, de egyre többen csatlakoztak hozzánk. Ottó (a Tolnai) belső szerkesztőként dolgozott (a negyedik számot ő szerkesztette), fáradhatatlanul hozta az ifjú és kevésbé ifjú titánok kéziratait. Akkor már, azt hiszem, az újvidéki Balzac utcában volt a szerkesztőség. Előtte Szabadkán, a szüleim lakásában, a Petőfi Sándor utcában. Paulik Hajni vállalta az adminisztrátor szerepét. Később Balogh Emerencia lett a szerkesztőség mindenese.
Vissza: színházklub, kupaktanácsok sorozata. Gerold Laci (Jó voltál, Pajtás) is jött, meg Balázs Attila (Elvtárs úr, kérem! Avagy: Faszikám, ki itt a fűtő), Végel Laci is (ő írta a második Önnaplót, az elsőt, természetesen a Kasza). Végel nyílt levelet küldött Radovan Pankovnak (fiatalabb kedvéért: Mihalj Kertes tettestársa), a szocszövetség tartományi elnökének. A belgrádi tudósítónk Aleksandar Tijanić, a zágrábi Jelena Lovrić, a londoni Sándorov Péter, a Los Angeles-i Molnár Imre, a moszkvai Bogoljub Lacmanović, a franciaországi Kopeczky Csaba, akinek a nagybátyja, a Kópé a Bicsakló, a humorrovat állandó szerzője volt. A szerkesztője pedig Pintér Lajos. Keszég Karcsi, bevallotta, hogy autonómista, Vicei Karcsi pedig Pornó anziksz címmel megkezdte a „Levél a szabadkai börtönből” elnevezésű sorozatát. Valihora Pista Szabadkáról tudósított, Csorba Béla verset írt (Egy Orwell versre), Gáspár Misu a sportrovatot vezette, Csordás Árpi Szeles Mónikáról regélt, Mucsi Géza pedig megírta a Mieink című felejthetetlen ópuszát. Buda Hajni szerkesztette a Naplopót, Soós Jóska a Kék Naplóban Bubáról és a többi áldozatról emlékezett meg. Csíkos Zsuzsa feltette a kérdést, hogy a jugoszláv kormányfő (Ante Marković) kommunista-e még.
Balázs Attila beszélt Cseres Tiborral, aki beleegyezett, hogy folytatásban közöljük a Bezdáni ember című novelláját.
Ennek az az előtörténete, hogy valamikor 1987-88-ban a Hideg napok elolvasása után évekkel pesti könyvesboltokban mászkáltam és rábukkantam a szerző újabb művére. A könyv keményfedelén két regénycím szerepelt. Bedobtam a kosárba. Siettem biztos, mert bort meg sajtot is kellett venni. Hazaérve Újvidékre kinyitottam a könyvet és láttam, hogy még egy cím van benne: A bezdáni ember. Elkezdtem olvasni és nem tudtam abbahagyni: a Vörösmarty téren dedikáló Csereshez szégyenlősen odamegy egy hezitáló férfi, aki lassan feloldódik és elmeséli, hogy mi történt Bezdánban 1944 végén. Nem hittem a szememnek. Addigi életem során soha nem hallottam erről a véres bosszúról a magyarok (és németek) ellen. Erről soha senki nem beszélt. Megkérdeztem a szüleimet: az egyik nagyapám munkaszolgálatosként (Horthy) meghalt valahol Ukrajnában még 1942-ben, a másik, a Bódis, a cukrászdaalapító pedig napokig felöltözve aludt, attól rettegve, hogy jönnek érte a partizánok. Ő megúszta. A Napló nem jelenhetett meg a bezdáni ember története nélkül.
És még egy rovatot kihagytam, a legkedvesebbet: Bánsági Dekameron. Rácz Jóska barátunk írta le szaftos pajzán bánáti történeteit. Élőszóban mi már ezeket szájtátva hallottuk viharos estéken a szentmihályi csatorna csúszós partján.
Életem legnagyobb szerkesztői tévedése volt, hogy Csíkos Zsuzsa rábeszélésére néhány héttel később kihagytam a Dekameront. Zsuzsa ugyanis egy főpappal készített interjút, és azt mondta, hogy nem jól festene az interjú egy ilyen pajzán történet társaságában.
Jóskám, tudom, hogy ott fönn már csak legyintesz erre egyet, de én soha nem bocsátom meg magamnak!
Ennyit a megemlékezésről.
X
A helyzet 1990 elejére komplikálódott. Gyanútlanul és a semmittevést nemcsak színlelve sétálgattam a tévé szerkesztőségének folyosóján, amikor a rákosi/kádári szolgalelkűség itteni lihegő megtestesítője, Milenkovics Szvetiszláv jó hangosan kiszólt a főszerkesztői szobából:
- Gabi, Münchenből a Szabad Európából hívnak!
Szvetinek az volt a keresnivalója az egykori szobámban, hogy az új főszerkesztő, Fekete Elvira útját egyengesse.
Azt hiszem Münchenben jártunkkor (én marha!) a régi hivatali telefonszámomat adtam meg.
Bevonszolom magam, csodálkozó tekintetet mímelve és a rám meredő Elvira villámokat hányó tekintetének össztüzében felveszem a kagylót.
- Halló!
- Halló! Ekecs Géza vagyok Münchenből, a Szabad Európa Rádióból. Bódis Gáborral szeretnék beszélni.
Én is, de nem ezek előtt. Belemotyogtam, hogy ez nem a legjobb telefonszám, de van egy másik.
Géza (a legendás Cseke László) felhívott azon is. Azt mondta volt eddig egy tudósítójuk Vajdaságból, de most egy helyettest keresnek. Vállalom-e? Gondoljam meg és hívjam vissza.
Picit elgondolkodtam: több frontos harcot folytattam Elviráék ellen, készülőben a Napló, még ezt is vegyem a nyakamba? De hát tinédzser korom óta hallgattam Csekét meg a többieket. Ez volt az egyik álmom.
Megerősítésért átmentem a szerb szerkesztőségbe és megtaláltam Tót Lacit, aki az átmeneti időszakban valamilyen vezető is volt a tévében. És mondom neki, hogy SZER, és ő mit gondol.
- Ne hülyéskedj, azonnal vállald el!
Köszönöm azóta is, Lacikám.
Visszahívtam Gézát, és megkezdtem állandó tudósítói pályafutásomat, amely majd Budapest és München érintésével, Prágában fejeződik be.
Következő cikk: Végül csak elszakadt a cérna: ötünket kirúgtak a tévéből
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >