Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Hontalanul (9)
Fiúk, gyertek haza!
Bódis Gábor
1992 végén Szerbiában (Kis Jugoszláviában) akkor sorsdöntőnek tűnt választásokat tartottak és a lehetőség annyira fellelkesített, hogy levelet írtam bajtársaimnak a hontalanok határtalan hazájába... Nem tudom, mekkora visszhangja volt a két héttel ezelőtti felhívásomnak, és a fiúk hazajöttek-e szavazni. Mindenesetre az örök kételkedők most elmondhatják elsősorban saját lelkiismeretük megnyugtatására, hogy Iám, hiába is jöttek volna, mert itt már úgyis minden el volt döntve. Mindazok, akik így gondolkodnak félreértettek, én őmiattuk szólaltam meg, mert senki sem menekülhet a saját árnyékától. Bódis Gábor:
Sorstársaim,
azért fordulok ezekkel a hevenyészett sorokkal hozzátok, mert úgy hiszem, olyan időket élünk, amikor nektek is, mindannyiunknak, még egy esélyt kell adnunk annak a környezetnek, amely így vagy úgy kivetett bennünket.
December 20-a, ha megérjük, nem akármilyen nap lesz – volt vagy meglevő – hazánkban. Nem csupán egy alig létező ország parlamenti erőpróbájáról van szó, hanem ennél sokkal többről. Arról, hogy megteremtődjenek a föltételek Európa utolsó aktív fasiszta gócpontjának a fölszámolására. Sőt ennél még többről! Nem véletlenül használtam az aktív jelzőt, hiszen a szunnyadó despotizmus megtalálható mindenütt, de leginkább a világnak ezen a fertályán. Ott, ahol most tartózkodtok, egy aktív vulkán szintén azzal fenyeget, hogy a láva elönti a környező területeket is. Az a folyamat, amely néhány évvel ezelőtt itt kezdődött meg, járványszerűen terjed. Vegyétek csak elő a történelemkönyveket...
A fentiek miatt kérlek benneteket, hogy néhány órára tegyétek félre sérelmeiteket, félelmeiteket, az emigránsokra jellemző tespedtséget, és jelenjetek meg a szavazóhelyeken. Tudom, e sorok láttán kétkedve ingatjátok fejeteket, és talán arra gondoltok, hogy az egyébként iróniával fölvértezett krónikásnak elment az esze, vagy valaki bepalizta, és beállt pártaktivistának. Nem így van, elhihetitek nekem. Továbbra is az a véleményem, hogy a belgrádi rezsim fölszámolása nélkül nem lehet béke ezen a vidéken.
Igaz, hogy az elsők között ismertettem fenntartásaimat azzal az amerikai üzletemberrel (Milan Panić) szemben, akit a háborús bűnösök gyülekezete hívott meg. Ezenkívül nemegyszer írtam arról, hogy az íróember, aki Jugoszlávia élén áll (Dobrica Ćosić), érzelmileg és eszmeileg inkább azzal rokon, akit megdöntenie kellene, mint a volt kerékpárbajnokkal. Azt viszont Ti nem láthattátok, hogy tényleg létezik egy másik Szerbia is, mert ezt én is csak az utóbbi időben tapasztalom. Ez a Szerbia ma elönti a tereket, hogy meghallgassa azt az embert, akit Milošević és Božović csak hazaárulóként emleget. Milan Panić pedig mondja a magáét, még olyan helyeken is, amelyeket hagyományosan Milošević-pártinak tartanak. Zaječarban például azt mondta, hogy csak december 20-ig hajlandó finoman viselkedni, de azután: „Le fogom váltani azt a bandát, amely a Szerbiai Televízióban 24 órán keresztül engem szidalmaz. Ezek nem szerbek, hanem ebek” Finomabb lelkű egyéneknek valószínűleg igencsak visszatetsző egy politikus ilyen megnyilatkozása. Csakhogy nem politikusról van szó, és nem közönséges politikai környezetről, hanem egy olyan bandáról, amely tízezreket vitt a halálba. Ilyenekkel nem lehet tárgyalni, csak letaglózni őket. Jelképesen azt mondhatnánk, hogy Panić képében egy bomba robbant Belgrád kellős közepén.
Érzem, hogy még mindig rezignáltan motyogtok magatok elé, nem tudtalak teljesen meggyőzni benneteket. Tudnotok kell azonban, hogy ha ez a bomba nem robban, akkor jön a többi, és elszabadul a pokol. Mindannyiótoknak van itt hozzátartozója, ismerőse, barátja. Az ő sorsuk érdekében is hozzá kell járulnotok ahhoz, hogy legalább esély legyen a változásra.
Azt is megértem, ha a mellemnek szegezitek a kérdést: „Na és, ha az ellenzék nyer, ezzel mi mit nyerünk? Közöttük ugyanis legalább annyi nacionalista van, mint a szocialisták között.” Ezt azonnal aláírom, és bevallom, hogy el sem tudom képzelni, mi fog történni abban az esetben, ha Miloševićéket tényleg sikerülne elzavarni: itt azonban nem előre megírt történelemről van szó, hanem az utolsó esélyről. Arról, hogy ne kelljen még több keresztfát készíteni. Ezenkívül egy új hatalom, bármennyire is akarna – a nemzetközi közvélemény miatt – legalább évekig nem merne nyílt soviniszta politikát folytatni.
Számtalan fönntartásotok között van még egy igen megalapozott, ez pedig az, hogy hiába lenne itthon béke, megélhetés, még jó ideig aligha lesz. Nem szállnék szembe ezzel az állítással, hiszen a józan ész is ezt sugallja. Ámbár, sosem lehet tudni! De nem is a végleges visszatérésről fecsegek én itt, hanem csak egy néhány órásról. A lelkiismeret miatt is. Ami miatt helyesen megtagadtátok, hogy részt vegyetek egy őrült háborúban. Most is tagadásról van szó: tagadni, hogy tehetetlenek vagyunk. Ha bebizonyosodik az ellenkezője, mint eleddig megannyiszor, akkor legalább elmondhatjuk, hogy megtettük a tőlünk telhetőt.
Ismétlem, csupán december 20-ról van szó, és azt is megismétlem: ha megérjük. Még aznap vissza lehet utazni, nem kell bevárni egy esetleges váratlan fordulatot.
Most, hogy leírtam ezeket a sorokat, valamennyire megnyugodtam. Remélem, nem valami hazafias tirádaként fogjátok fel őket. Sokkal jobban szerettem volna ironizálni délszláv ügyekben, hiszen a témáknak se szeri, se száma. Most azonban – talán utoljára – másról van szó.
Karácsony előtt állunk.
Gondolkodjatok el soraim felett békében.
Egy ingázó hontalan
Az epilógus:
„Slobodan Milošević lesz ismét a Szerb Köztársaság elnöke, mert a végső és hivatalos adatok szerint a december 20-i, előrehozott választásokon a legtöbb szavazatot ő kapta. Ezt közölte pénteken késő este a köztársasági választási bizottság, amely a választási eredményeket hitelesítette. A köztársaság 188 községe közül Milošević 169-ben győzött, legfőbb vetélytársa, Milan Panić pedig 19-ben.”
Vért és könnyet. Ezt jelentette a szerbiai választások kimenetele, az izzadság csak később jön. Két nappal a sorsdöntőnek beharangozott és földcsuszamlással végződött hókuszpókusz után felhívtam a „másik” Szerbia legkövetkezetesebb szócsövét (Vreme hetilap). Az egyik újságíró-haverom jelentkezett, és arra a különben gügye, de ebben az esetben talán helytálló kérdésemre, hogy van, azt válaszolta, remekül.
Az Önök krónikása, bár nem feltétlenül bízva a válasz makulátlan őszinteségében, hatalmas megkönnyebbüléssel nyugtázta: legalább egy ember van, aki Belgrád kellős közepén remekül érzi magát. A legfontosabb a humorérzék, még az ilyen vérzivataros időkben is.
Tárcsáztam a másik liberális lapot (Naša Borba) is, ahol már elkeseredettebb volt a hangulat. „Borzadály, hogy minden kampány nélkül Šešeljék ennyire előretörtek”. Keserű megállapítás a kolléga részéről. Csakhogy ez a kampánynélküliség-teória nem áll. Ha a választási hadjárat alatt csupán azt értjük, hogy a politikusok sorra járják a körzetek nagyobb városait, és azok főterén akarják a maguk ügyének megnyerni a választópolgárt, akkor Šešeljéknek tényleg nem volt nagy kampányuk. De a vajda, úgy tűnik, sokkal jobban érezte a környezetét, mint a demokratikus ellenzék, és a lehető leghatásosabb módszert választotta. Le sem lehetett vakarni a képernyőről. Persze könnyű volt neki, hiszen Draškovićékat (hogy a VMDK-ról ne is beszéljünk) csak másodpercekre engedték a kamerák elé. Az persze más lapra tartozik, hogy azt a rövidke időt hogyan használták ki. Egyesek például úgy, hogy ezer márkás minimálbért ígértek. Demagógiára még nagyobb demagógiával válaszolni nem a legbölcsebb dolog.
Nem tudom, mekkora visszhangja volt a két héttel ezelőtti felhívásomnak, és a fiúk hazajöttek-e szavazni. Mindenesetre az örök kételkedők most elmondhatják elsősorban saját lelkiismeretük megnyugtatására, hogy Iám, hiába is jöttek volna, mert itt már úgyis minden el volt döntve. Mindazok, akik így gondolkodnak félreértettek, én őmiattuk szólaltam meg, mert senki sem menekülhet a saját árnyékától.
1992. december 30
Következő cikk: Rongy Elek és a többiek
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >