Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Végel László Közéleti naplója (nyomtatott változatban a Családi körben jelent meg):

Rettenhetetlen hülyék kora jő…

Hetven éves lenne Petri György, s döbbenten olvasom az egyik négysorosát. A rendszerváltás küszöbén régi rendszer már haldoklott, az új pedig a jobbik reményteljesebb arcát mutatta, de ő nem alkudott. „Rettenhetetlen hülyék kora jő,/Pojácák vagy gazemberek? Is-is./ Egyszerre félem és röhögöm általlátni:/ a szikla óhatatlanul visszafelé görög.” (Sziszifosz visszalép) Akár ma is írhatta volna!  Beismerem, megtörtént az, amire nem számítottam, a szikla tényleg visszafelé görög. A szocializmus végül is öngyilkos lett, a kapitalizmust viszont arra ítéltük, hogy büntessen bennünket.

A kukázók ünnepe

Ortodox karácsony Újvidéken. Délután rövid séta Anikóval a kihalt újvidéki sugárúton. Csak néhány autó suhan el mellettünk, az üzletek zárva, járókelő is alig-alig látható. Az úton láttam két-három konténert, a kukázók élelmet kerestek benne. Az egyik boldogan felkiáltott: Ilyenkor a gazdagok a legjobb falatokat dobják ki a házból. Pecsenyét, süteményt, fél vekniket!  Soha még nem tapasztaltam, hogy Újvidéken ennyire komolyan ünnepeltek volna, ami rendben is van, de ünnepeken soha még nem láttam ennyi kukázót, mint ma délután. 

Írástudók és írástudatlanak

Roger Scruton (A pesszimizmus haszna és a hamis remény veszélye) feleleveníti a nagy görög hadvezér, Ariszteidész történetét, akit mindenki igazságosnak nevezett. Döntő szerepet játszott a görögök perzsák felett aratott győzelmében, ám Athén polgárai mégis cserépszavazással száműzték. A magyarázatát egy egyszerű görög írástudatlan polgár fogalmazta meg. Ő ugyanis nem ismerve személyesen a hadvezért megkérte írja fel a cserépre Ariszteidész nevét. Ez azt jelentette, hogy a száműzetésére szavaz. Ariszteidész megkérdezte tőle, hogy ártott-e neki az illető, akit száműzni akar. „Nem ártott, és nem is ismerem, de már elegem van abból, hogy mindenki igazságosnak nevezi.” Erre Ariszteidész felírta a cserépre a saját nevét. Ajkkoriban már folyt a hajsza ellene, tehát nem csodálom, hogy az önkéntes száműzetést választotta. Még az illető írástudatlan polgárt is megértem: bosszantotta, hogy valaki mindig kimondja az igazságot, amikor ő, valószínűleg a túlélés érdekében arra kényszerült, hogy elhallgassa. De mi történik manapság, jut eszembe,  látva amint a tegnapi lázadók dicsérik a funkcionáriusokat, akiket tegnap még bíráltak? Nem az írástudatlanok, hanem az írástudók száműzik az igazmondókat. Annak a szerencsétlen athéni írástudatlannak legalább volt saját véleménye. Mostanában viszont a kérdésre, hogy miért, legfeljebb azt a választ kapjuk, hogy kedvenc pártelnöke szavaira hallgatnak. Ez az a tömegreakció, amelyről Elias Canetti írt a Tömeg és hatalomban. Vannak azonban találékonyabbak is, ők csak rábólintanak, aztán iszkolnak az elefántcsonttoronyba. A kezük tiszta, de a lelkiismeretük maszatos. 

A három hal

A Fischer Taschenbuchverlag értesít, hogy az Exterritórium keménykötésű megjelenése után ez év júniusában zsebkönyvként is megjelenik. Nagy példányszámban!  A kiadó honlapján nemet precizitással írja, hogy a könyv máris megrendelhető, és június 26-án kerül könyvárusítási forgalomba. A kiadó elküldte a könyv borítólapját, rajta a három hal, a kiadó jelképe, igen a Fischer, ettől a könyvkiadótól rendeltem a hetvenes években a könyveket. Így kezdődött az én Európám.

Antihősök

A kecskeméti Forrás idei októberi számát lapozgatva bukkantam rá Kántor Lajos F-elszámolás című (nevezhetném akár így is) cetliregényére.  Nemrég találkoztunk a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol átvettem a Hazám-díjat, s az ünnepélyes díjátadón ő is megjelent valószínűleg, mint egykori díjazott. Kezembe nyomott egy könyvet, a Párbeszéd a nemzetről, nemzetköziségről, (Korunk-Press Kiadó, Kolozsvár, 2013), amelyben szerény jegyzettel én is szerepelek. Mindeddig nem olvastam el kellő figyelemmel az antológiát, de felületes lapozgatás alapján is arról győzött meg, hogy nagyon izgalmas, gondolatébresztő könyvről van szó, és sajnálom, hogy nekem csak egy vázlatos írásra tellett az időmből. Igaz, a vázlatban felvetett egyik részkérdéssel később részletesebben foglalkoztam a Göröngyös utakon című a Beszélő honlapján megjelenő hosszabb esszémben. Vigasztal viszont, hogy a könyv szerzői között többen is éltek ezzel a lehetőséggel, vázlatot írtak, s nem lepődnék meg, ha néhányan közülük hosszabb és részletesebb dolgozattal jelentkeznének, vagyis párbeszéd-folyamot indít el a könyv. Sajnálom, hogy nálunk a Vajdaságban nem születnek ilyen antológiák, vagy ha születnek, akkor nem indítanak el semmiféle párbeszédet. Nincsenek közös közéleti műhelyek, csak hermetikus terek léteznek. Minden az imaginárius raktárba kerül.  Akkor még nem olvastam Kántor Lajos új prózáját, a F-elszámolást, ellenben a legutóbb megjelent könyvét, a Konglomerátot igen. Nem ismertem eléggé a szöveg kontextusát, s ezért úgy olvastam, mint egy regényt, mondtam neki budapesti találkozásunkon. Ahogy látom, a kritikusok is így értelmezték. Esszéregény? Dokumentumregény? Nevezhetném így is, úgy is, de ennél sokkal fontosabb, hogy ez a regény feltárja a kisebbségi élet fájdalmas dilemmáit. Három neves romániai magyar értelmiségi életútját elemzi, s ezzel európai sorshelyzeteket ábrázol. Nem hősökről és árulókról van szó, hanem emberekről, akiknek nincs biztos talaj a lábuk alatt, s arra vannak ítélve, hogy antihősök legyenek, mert nem létezik hős ott, ahol minden átmeneti. Nem panaszirodalom ez, nem a hősies jajkiáltásokról, hanem azokról a korszerű dilemmákról szól, amelyeket a nemzeti centrumokban élő írók esetleg csak pár évtized múlva tapasztalnak. Míg Budapesten az írók a mondatokkal kísérleteznek, a peremen a műfajjal. Ez nem csak Kántor könyvével kapcsolatban jut eszemben, hanem például, a felvidéki Tőzsér Árpád naplójegyzetei, különösképpen az Érzékek csőcseléke. Ezekből a szubjektív naplófeljegyzésekből többet tudtam meg a felvidéki kisebbségi élet hajszálgyökereiről, mint a tévedhetetlen igazmondók szövegeiből. Majdnem regény, naplóregény. Ugyanígy vagyok az F – elszámolással is. Sorról sorra haladok. Egyetértően bólintok, amikor arról ír, hogy a sokkal könnyebb felnyitni a kagylóhéjat, hogy lássuk, mi van belül, mint véleményt alkotni a látszólag önként feltárulkozó, magukat mutogató emberekről.   „Le kell mezteleníteni a formát, ha a lényegre vagyunk kíváncsiak”. Csakhogy ez szintén sokkal nehezebb, mint a kagylóhéjat felnyitni. Aztán gondosan visszafelé lapozok. Olvasom, hogy „amikor az irodalom vagy általában a művészet a hatalmi erőkkel csatározik, egyenlőtlen felek harcáról van szó. Nyilvánvaló, hogy a hatalom nem fogja feladni a maga fegyvereit, céljait. Az egyenlőtlen harc mindenképp embertelen, emberellenes megnyilvánulásokhoz vezet.” Ám ha az emberről akarunk hitelesen szólni, akkor akarva-akaratlanul szembetaláljuk magunkat a hatalommal. Akkor maradjon inkább a titokzatos kagylóhéj felnyitása?

Demokrácia és a giccs kultusza

Nincs népi műveltség, csak művelt nép van, írta Márai Sándor. Az viszont a mi kis kapitalizmusunk kezdetén kiderült, hogy a mai „szabadságszerető”, pontosabban szólva, a tőke irányította lokális és országos politikusok nem kívánják, hogy a nép műveltségre tegyen szert. A szocialisták rá akarták kényszeríteni a népre a műveltséget, ami megbocsáthatatlan bűn volt, mert a nép úgy érezte, hogy műveltség is az elnyomás eszköze. Talán ezért vesztette el az irodalom a hitelét, mert az egyeduralkodó párt manipulált a műveltséggel. A mai pártok viszont élni sem akarnak vele. A vezérek odavetnek a népnek valamiféle „népi műveltséget”, amiről senki sem tudja, hogy mit jelent. Legtöbbször mindent átszövő giccsről van szó, amely még a népművészetet is giccsesíti. A demokráciával együtt beköszöntött a giccs kultusza is. Valamivel kárpótolni kell a népet. Maradt ugyan egy kis művészi rezervátum, de ez csak árvalányhaj a kapitalista kalapra.

Újvidék ólomideje

Meghitt beszélgetés Urbán Andrással a Neoplanta avagy az Ígéret Földjének színrevitelének kezdetén. Rögtön észreveszem, hogy néhány rövid mondatban megfogalmazza Újvidék lelkét. Pontosan érzékeli Újvidék ólomidejét, a divatos szólamok mögött rejtezkedő, a Balkán és a Közép Európa konfliktusában  őrlődő személyes emberi sorsokat.

Nem véres, csak mocskos

Még tartanak a pravoszláv ünnepek, jól esik a közéleti csend. Sokszor menekültem volna a konfliktusos közélettől, de nem volt hova. Nem vagyok kivétel, azt hiszem, hogy a rengeteg polgár vívódik ilyesféle ellenmondással. Becsülöm azokat a sorstársakat, akik rühellik a politikát, csupán elkeseredésből szólalnak meg. Néha-néha! Egyre több ízig-vérig közéleti érdeklődésű ember kapcsolja ki a tévé hírműsorait, és mond le az újságvásárlásról.  Velük együtt én is „demokratikus” ketrecben érzem magam. Rühellem a politika világát, de becsületbeli ügynek tartottam,– sajnos, tartom ma is -, hogy belássak a fonákságaiba és néha-néha véleményt mondjak róla, habár jól tudom, hogy ezzel ártok az írói munkásságomnak. Hallgatni kéne! A kulturális establishment ugyanis inkább kedveli, ha az író az örök emberi kérdésekről, a virágokról, a tavaszról, a szerelemről ír, vagy pedig a Semmiről. Túléltem a szocialista eszképizmust, most elviselem a vadkapitalista eszképizmust. Csak semmi kockázat és sok művészet! Ezért mosolyogtam az egyik angol újság cikkén, amelyből arról van szó, hogy a Shakespeare megihletődne Szerbiában, a szerbiai politikai életben, ahol a tegnapi barátok kést rántanak egymásra, a tegnapi ellenségek pedig ölelgetik egymást. Ilyen a véres múlt jelene.  Igaz, most már nem véres, hanem szutykos. Mi történne, ha netán a vajdasági rónán reinkarnálódna Shakespeare? Kijátszotta ugyan az angol királyi cenzúrát, de ki tudná-e játszani a mi kulturális elitünk kollektív pink-cenzúráját? Bizonyára azzal marasztalnák el, hogy még a szerelmi tragédiában is politikai mozgatóerőt, motívumot és mélységet látott.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Folytatódik a kis bácskai sárdobálás

Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >

RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA

A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >

Ismét

Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >

Mikor tévesztettünk utat és miért?

Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >

SZEREPZAVARBAN

Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >

Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat

Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >

A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL

A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >

Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni

Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |