Ma Lóránt, Loránd, Pál névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Krisztus megállt Belgrádnál
Március 9-e: évforduló és vágyforduló
Keszég Károly
Vezérlő csillagunkat, március 9-ét követve indultunk útnak Belgrádba. Olvastam, hallottam, hogy mindenki a Nagy Változást várja. Én meg elkezdtem az órákat és a perceket számolni; mondom, ilyenkor naplót kell írni.
Aztán úgy maradt minden, ahogy eredetileg terveztem, mert az órákat és a perceket mások számolják helyettünk, s ilyenkor egyszerűen csak írni kell, hogy nyoma maradjon a kísértetnek is.
Márpedig a kísértet mindkét oldalt bejárta Szerbiában: a hatalom felkészült mindenre, az ellenzék pedig végre összefogott, s a mostani március 9-ét már ennek demonstrálására használta fel. S közben tömeg nélkül maradt.
A tüntetés előtt belépünk fotós kollégámmal egy kiskocsmába. Leülünk az asztalhoz. „Elég volt! Ötven évig nyúztak bennünket, most már tűnjenek el!”- mondja a velem szemben ülő fiatalember, akiről gyorsan kiderül, hogy az SZMM egyik aktivistája. Ő is, a mellette ülő, parasztkinézésű idősebb úr is Gardinovciról érkezett, és nagyon bizakodó. Én nem, mert elmondják, hogy szerintük többen lesznek Vajdaságból, mint Szerbia belső részéből. Vajdaság és a forradalom! A joghurt Szerbiában, úgy látszik, nem a legnépszerűbb ital, de a pálinka is inkább józanít.
Menjünk a tömeg közé! Jelszónak jó, csak az a baj, hogy nem törhetjük szét a kordont, nem tülekedhetünk, s mint vajba a kést, saját testünket nem vájhatjuk a tömegbe – mert se ellenállás, se tömeg. Inkább piknikre bűzlik a helyzet, mint változásra. A kossava fúj, de nem eléggé. S különben is, a tavasz közeledik, s nem a tél múlik.
Látom Pál pátriárkát kilépni a Szent Száva templomból. Sok ellenzéki politikus fogja körül, talán jelezni akarják, hogy minden nemzeti állam a hitre épül Európa-szerte. Aztán kiderül, hogy megegyeztek: ennek az országnak király kell, alkotmányos monarchia. Nekem meg az kellene, hogy valaki megmagyarázza, miért kell ábrándokat kergetni?
Még el sem kezdődik a demonstráció, máris van hangadó. Egy talpig szerbbe öltözött, az SZMM zászlaját viselő hordószónok válaszol a kérdésekre. Kezében pajzs és kard. „KI nyomorította meg ezt a nemzetet? Ki taszította a háborúba, s kinek jó, hogy pusztulást hozzon saját nemzetére? Ki űzte ki a fiatalokat, az ország legderekabb embereit Szerbiából?” Ő kérdez, mi hallgatjuk. Azt is, amit válaszol. „Változás kell, és azonnal. Jaj, de messze van tőlünk Európa!” Egyetértünk; nem is tűnik már groteszknek a figura.
Újabb találkozások a láthatáron, összefutunk Vujity Tvrtkóval (mondják, hogy a legbiztosabb Vujićnak írni a nevét; majdcsak megegyezünk egyszer ebben a kérdésben is), aki Románián keresztül közelítette meg az országot. Két csoportban jöttek Magyarországról, s azokat akik Újvidék felé vették az irányt, ellenőrizték is.
A rendőrök nem vétkeznek. Most nem 1991-et írunk. Igaz, hogy csak a fán nincs belőlük, annyian vannak, de szétosztva mindenütt, nem csatarendben. Hiába veszünk mi magunkhoz szódabikarbónát a könnygáz ellen, nem lesz rá szükség. Nem is volt. A reményt nem szabad sose feladni; közben lassan kifolyik a zsebben tartott tasakból a fehér por. Se könny, se gáz. A forradalom a zsebben végződik.
Megszólal Vuk. Érces hangján jelenti be, hogy felvirradt a szabadság napja. Ez a nap jelképezi majd ezentúl a szabadságot Szerbiában, s a felszabadulást a sötétség évtizedei alól. A hátam mögött néha megszólal a kórus a jól ismert dallammal: „Slobo: Szaddám!” Elmondja, hogy a Szent Száva temploma elől hiányzik az a kétszázezer fiatal, aki tavaly ott volt a Köztársaság téren, s a szabadságról álmodott. Halottakról, a világ mind a négy égtájára szétszóródott ifjúságról, tolókocsikról és börtönökről beszél; megtömve a sírok, gyászban a lelkek. „Kijátszottak bennünket – mondja –, az Igazság négy napját gyalázták meg.” A tavalyi március 9-e elevenen él a Krisztus képű Don Quijotéban, s fájdalma is igazsággá válik, amikor – ki tudja hányadszor ismétli, s hányszor kell még megtennie! – azt mondja, hogy Slobodan Milošević Szerbia ifjúságát a háborúba küldte, miközben váltig azt hangoztatta, hogy Szerbia nincs háborúban. („Slobo: Hitler!”) Kaszárnyává és gettóvá vált az ország a két március között, Szerbiának nincsenek barátai, s mindent elveszített, amit a két Balkán háborúban és a két világháborúban megszerzett. Kár, hogy egy kissé ismerős a történet különben még magam is megsiratnám. „Álljanak félre, vagy mi állítjuk őket félre!” Ez már igazi beszéd, de követ-e valaki majd téged, Vuk?
Passzív ellenállásra szólít fel: a gyárak becsukására, az iskolák, egyetemek bezárására – hogy Szerbia végre a teljes mozdulatlanságban, és hallgatásában magába szálljon, felismerje, hova jutott.
Dragoljub Mićunović a parlamenti ember szerepében konkrét követelést fogalmaz meg: az elnök lemondását Mert ekkora hatalommal csak diktátor rendelkezik. Szóval ez is ismert követelés, de ovációt vált ki.
Már járkálok az újságírók között. Teszik a dolgukat, s csak arra figyelnek föl, Nikola Milošević követeli, hogy az ellenzéki képviselők vonuljanak ki a parlamentből. Közben azt is kifejti, hogy ma két ellenzéki képviselőt nem engedtek be a képviselőházba a belügyminiszter parancsára hivatkozva. Le kell váltani Zoran Sokolovićot! (Egyetértek.) Aztán Borisav Jovićot emlegeti, aki elárulta magát és a pártját, amikor elmondta, hogy mi nem vagyunk Románia, velük a hadsereg, a rendőrség és a nép. (Egyetértek: Románia a demokrácia kísérleti terepe.) A népnek nem kell hadsereg és nem kell rendőrség; a népnek szabadság kell. „A szerbiai hatalom a prostitúcióban bízik” – mondja, s feladja az utolsó kenetet a haldoklónak.
A felszólalásokból ennyi is elég, a további követeléseket úgyis megírják más lapok, gondolom, s elvonulok. Vukot hallom megint, amint Dosztojevszkijt idézi, s elmondja, hogy ezt a hatalmat nem lehet szégyenre kényszeríteni, mert nincs szégyenérzete. Várjunk a szebb napokra, áprilisban pedig különben is megjön II. Sándor. S a hatalomnak akkor lesz majd szégyenérzete?
A tömeg lassan szétszéled, Bajaga énekel a hangszórókból: „A vodka nem pálinka”... Szép, kissé szeles napunk volt.
Megállapítjuk, hogy ilyen kis forgalom még nem volt Belgrádban, az autórádióban pedig valaki cáfolja, hogy a szerbiai belügyminiszter tiltotta volna meg a két ellenzéki politikus bejutását. Hazaérve már azt is megtudom, hogy az utcák azért voltak kihaltak, mert tüntetés volt. Az emberek félnek, mondja a Szerbiai (Belgrádi) TV. Egyetértek. Háború van, a fákon rendőrök ügyelnek a rendre. A legderekabbak elszöktek, vagy várnak. Mert félnek. Nem Vuk Draškovićtól, hanem a fáktól, meg a terektől, meg az éhségtől. Meg a TV-Bastille-tól, amely még mindig áll, ha nem is örökké.
Akik eljöttek, legyőzték a félelmet – mintha ezt mondta volna Vuk. S hozzátette: ez a győzelem kezdete. A Megváltó ma nem volt formában.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az egyetemisták nagy erkölcsi győzelme
Engem különösen felháborított, hogy mindeközben vagy párszáz méterre levő Köztársaság téren Belgrád városa ünnepi újévvárást rendezett, >
Már nem az én városaim
De akárcsak 1968-ban és 1996-ban Belgrádban, az egyetemisták tiltakozó hulláma vált mára jelentőssé, azoké, akik elhatárolódnak >
„A rezsimnek vége van”!
A magyar közösségben – az egyetemi hallgatók lázadásával párhuzamosan – át kell(ene) gondolni a nemzeti közösségi >
Az inga kileng a szélsőjobb fele
Attól tartok, hogy a társadalom egy része kiábrándult a bársonyos forradalomból, a politikai szabadságjogokon, a jogállamiságon, >
A 2024-es év vajdasági magyar közösséggel kapcsolatos eseményei (3.)
A közösségi hálón több összeállítás is készült arról, hogy 2024-ben melyek voltak a magyar közösséget érintő >
A 2024-es év vajdasági magyar közösséggel kapcsolatos eseményei (2.)
A közösségi hálón több összeállítás is készült arról, hogy 2024-ben melyek voltak a magyar közösséget érintő >
Remény és félelem
Ezekben a zűrzavaros napokban kéz a kézben jár a remény és a félelem. Az egyik nap >
A 2024-es év magyar közösséggel kapcsolatos eseményei (1.)
Ilyenkor, év elején szokásos számot vetni az elmúlt év eseményeivel, értékelni azokat és megfogalmazni az újévtől >
Leleplezték az eltitkolt félelmet
Az értelmiségiek nem győzték hangoztatni, hogy őket nem érdekli a politika. Most pedig az egyetemisták kimondták >
Mintha nem is ugyanabban az országban élnénk
Valamiképpen így volt ez 1968-ban is, az egyetemista tüntetések idején. Csakhogy akkor akadt egy Bosnyák István, >
Hihetetlen, de élmény
Szirupos most a lelkem, kicsit meg van nyugodva; volt, ami volt és lesz, ami lesz. Jó >
A nagyapák lázadó szelleme ébredezik a fiatal nemzedékben
Bárhogyan is végződjék komoly szellemi felfrissülés kezdetét jelzi. Természetesen a hatalom minden létező eszközt felhasznál ellenük, >