2024. április 18. csütörtök
Ma Andrea, Ilma, Apolló, Aladár névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Krisztus megállt Belgrádnál

Március 9-e: évforduló és vágyforduló

Keszég Károly
Keszég Károly

Vezérlő csillagunkat, március 9-ét kö­vetve indultunk útnak Belgrádba. Ol­vastam, hallottam, hogy mindenki a Nagy Változást várja. Én meg elkezdtem az órákat és a perceket számolni; mondom, ilyenkor naplót kell írni.

Aztán úgy maradt minden, ahogy eredetileg terveztem, mert az órákat és a perceket mások számolják helyettünk, s ilyenkor egyszerűen csak írni kell, hogy nyoma maradjon a kísértetnek is.

Márpedig a kísértet mindkét oldalt be­járta Szerbiában: a hatalom felkészült min­denre, az ellenzék pedig végre összefogott, s a mostani március 9-ét már ennek de­monstrálására használta fel. S közben tö­meg nélkül maradt.

A tüntetés előtt belépünk fotós kollé­gámmal egy kiskocsmába. Leülünk az asz­talhoz. „Elég volt! Ötven évig nyúztak ben­nünket, most már tűnjenek el!”- mondja a velem szemben ülő fiatalember, akiről gyorsan kiderül, hogy az SZMM egyik akti­vistája. Ő is, a mellette ülő, parasztkinézésű idősebb úr is Gardinovciról érkezett, és nagyon bizakodó. Én nem, mert elmond­ják, hogy szerintük többen lesznek Vajda­ságból, mint Szerbia belső részéből. Vajda­ság és a forradalom! A joghurt Szerbiában, úgy látszik, nem a legnépszerűbb ital, de a pálinka is inkább józanít.

Menjünk a tömeg közé! Jelszónak jó, csak az a baj, hogy nem törhetjük szét a kordont, nem tülekedhetünk, s mint vajba a kést, saját testünket nem vájhatjuk a tömegbe – mert se ellenállás, se tömeg. Inkább piknikre bűzlik a helyzet, mint válto­zásra. A kossava fúj, de nem eléggé. S különben is, a tavasz közeledik, s nem a tél múlik.

Látom Pál pátriárkát kilépni a Szent Száva templomból. Sok ellenzéki politikus fogja körül, talán jelezni akarják, hogy min­den nemzeti állam a hitre épül Európa-szerte. Aztán kiderül, hogy megegyeztek: ennek az országnak király kell, alkotmá­nyos monarchia. Nekem meg az kellene, hogy valaki megmagyarázza, miért kell áb­rándokat kergetni?

Még el sem kezdődik a demonstráció, máris van hangadó. Egy talpig szerbbe öltözött, az SZMM zászlaját viselő hordó­szónok válaszol a kérdésekre. Kezében pajzs és kard. „KI nyomorította meg ezt a nemzetet? Ki taszította a háborúba, s kinek jó, hogy pusztulást hozzon saját nemzeté­re? Ki űzte ki a fiatalokat, az ország legde­rekabb embereit Szerbiából?” Ő kérdez, mi hallgatjuk. Azt is, amit válaszol. „Változás kell, és azonnal. Jaj, de messze van tőlünk Európa!” Egyetértünk; nem is tűnik már groteszknek a figura.

Újabb találkozások a láthatáron, össze­futunk Vujity Tvrtkóval (mondják, hogy a legbiztosabb Vujićnak írni a nevét; majd­csak megegyezünk egyszer ebben a kér­désben is), aki Románián keresztül közelí­tette meg az országot. Két csoportban jöttek Magyarországról, s azokat akik Újvi­dék felé vették az irányt, ellenőrizték is.

A rendőrök nem vétkeznek. Most nem 1991-et írunk. Igaz, hogy csak a fán nincs belőlük, annyian vannak, de szétosztva mindenütt, nem csa­tarendben. Hiába veszünk mi magunkhoz szódabikarbónát a könnygáz ellen, nem lesz rá szükség. Nem is volt. A reményt nem szabad sose feladni; közben lassan kifolyik a zsebben tartott tasakból a fehér por. Se könny, se gáz. A forradalom a zsebben végződik.

Megszólal Vuk. Érces hangján jelenti be, hogy felvirradt a szabadság napja. Ez a nap jelképezi majd ezentúl a szabadságot Szerbiában, s a felszabadulást a sötétség évtizedei alól. A hátam mögött néha meg­szólal a kórus a jól ismert dallammal: „Slobo: Szaddám!” Elmondja, hogy a Szent Száva temploma elől hiányzik az a kétszázezer fiatal, aki tavaly ott volt a Köz­társaság téren, s a szabadságról álmodott. Halottakról, a világ mind a négy égtájára szétszóródott ifjúságról, tolókocsikról és börtönökről beszél; megtömve a sírok, gyászban a lelkek. „Kijátszottak bennünket – mondja –, az Igazság négy napját gyaláz­ták meg.” A tavalyi március 9-e elevenen él a Krisztus képű Don Quijotéban, s fájdalma is igazsággá válik, amikor – ki tudja hányadszor ismétli, s hányszor kell még megtennie! – azt mondja, hogy Slobodan Milošević Szerbia ifjúságát a hábo­rúba küldte, miközben váltig azt hangoztat­ta, hogy Szerbia nincs háborúban. („Slobo: Hitler!”) Kaszárnyává és gettóvá vált az ország a két március között, Szerbiának nincsenek barátai, s mindent elveszített, amit a két Balkán háborúban és a két világháborúban megszerzett. Kár, hogy egy kissé ismerős a történet különben még magam is megsiratnám. „Álljanak félre, vagy mi állítjuk őket félre!” Ez már igazi beszéd, de követ-e valaki majd téged, Vuk?

Passzív ellenállásra szólít fel: a gyárak becsukására, az iskolák, egyetemek bezá­rására – hogy Szerbia végre a teljes moz­dulatlanságban, és hallgatásában magába szálljon, felismerje, hova jutott.

Dragoljub Mićunović a parlamenti em­ber szerepében konkrét követelést fogal­maz meg: az elnök lemondását Mert ek­kora hatalommal csak diktátor rendelkezik. Szóval ez is ismert követelés, de ovációt vált ki.

Már járkálok az újságírók között. Teszik a dolgukat, s csak arra figyelnek föl, Nikola Milošević követeli, hogy az ellenzéki képvi­selők vonuljanak ki a parlamentből. Köz­ben azt is kifejti, hogy ma két ellenzéki képviselőt nem engedtek be a képvi­selőházba a belügyminiszter parancsára hi­vatkozva. Le kell váltani Zoran Sokolovićot! (Egyetértek.) Aztán Borisav Jovićot emle­geti, aki elárulta magát és a pártját, amikor elmondta, hogy mi nem vagyunk Romá­nia, velük a hadsereg, a rendőrség és a nép. (Egyetértek: Románia a demokrácia kísérleti terepe.) A népnek nem kell hadse­reg és nem kell rendőrség; a népnek szabadság kell. „A szerbiai hatalom a pros­titúcióban bízik” – mondja, s feladja az utol­só kenetet a haldoklónak.

A felszólalásokból ennyi is elég, a továb­bi követeléseket úgyis megírják más lapok, gondolom, s elvonulok. Vukot hallom megint, amint Dosztojevszkijt idézi, s el­mondja, hogy ezt a hatalmat nem lehet szégyenre kényszeríteni, mert nincs szé­gyenérzete. Várjunk a szebb napokra, ápri­lisban pedig különben is megjön II. Sán­dor. S a hatalomnak akkor lesz majd szégyenérzete?

A tömeg lassan szétszéled, Bajaga éne­kel a hangszórókból: „A vodka nem pálin­ka”... Szép, kissé szeles napunk volt.

Megállapítjuk, hogy ilyen kis forga­lom még nem volt Belgrádban, az autórádióban pedig valaki cáfolja, hogy a szerbiai belügyminiszter tiltotta vol­na meg a két ellenzéki politikus bejutását. Hazaérve már azt is megtudom, hogy az utcák azért voltak kihaltak, mert tüntetés volt. Az emberek félnek, mondja a Szerbiai (Belgrádi) TV. Egyetértek. Háború van, a fákon rendőrök ügyelnek a rendre. A leg­derekabbak elszöktek, vagy várnak. Mert félnek. Nem Vuk Draškovićtól, hanem a fáktól, meg a terektől, meg az éhségtől. Meg a TV-Bastille-tól, amely még mindig áll, ha nem is örökké.

Akik eljöttek, legyőzték a félelmet – mintha ezt mondta volna Vuk. S hozzátet­te: ez a győzelem kezdete. A Megváltó ma nem volt formában.

1992. március 11.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

Tovább

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

Tovább

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Tovább

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Tovább

Folytatódik a kis bácskai sárdobálás

Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >

Tovább

RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA

A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >

Tovább

Ismét

Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >

Tovább

Mikor tévesztettünk utat és miért?

Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >

Tovább

SZEREPZAVARBAN

Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >

Tovább

Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat

Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >

Tovább

A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL

A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >

Tovább

Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni

Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >

Tovább