Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Szalámi taktika
Végel László
Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi körben jelent meg):
A közép szétverése
Herceg Noviban ragyogó napsütés, Dubrovnikban zuhog az eső, ám a Stradun tele van turistával. Minden drága, ezért keserű életem egyik legdrágább kapucsínója a Stradunon. Ám Stradun nélkül Dubrovnik nem lenne az, ami. A város közepét átszelő széles utca, egyben a közép jelképe. Talán ezért is vonzódom hozzá, bár tudom, hogy manapság nincs közép. A középet szétverte a nemzetállami centrum. A kelet-közép-európai posztmodern azért is groteszk jelenség, mert bár a posztmodern feltételezi a centrum dekonstruálását, régiónkban a posztmodern is centralista lett. A középút megsemmisül amint a centrum monopóliumra tesz szert. Ha a középútra gondolok, akkor mindig úgy tűnik, hogy az egyik oldalról is, a másikról is ráncigálnak. Vagy pedig az egyik oldalról is, a másik oldalról is haragos pillantásokat vetnek felém. Be kell látnom, hogy a középút a legabszurdabb utópia.
Az autonómia szeletelése
Távolról szemlélve bohózatra emlékeztet a vajdasági politikai elit „küzdelme” az autonómiáért. Lehet cinkoskodva Belgrád felé mutogatni, nem is állítom, hogy Belgrád ártatlan, de lássuk be végre, hogy a Vajdaság autonómiája elsősorban a vajdasági politikusok lelkiismereti kérdése. Méricskélnek, taktikáznak, morfondíroznak, így is jó, úgy is jó, mondják a végén. Persze, nem fog megszűnni az autonómia egy csapásra, hanem szeletenként szegényedik, úgy ahogy a szalámit szeletelik. A politikusok eközben azt ismételgetik, hogy Belgrád szorításában nem volt más megoldás. Immár csak az a kérdés, hogy Vučićnak megfelel-e az autonómia radikális leépítése. Lehet, hogy majd éppen ő figyelmeztet: lassabban uraim, azért maradjon valami. Egy zászló, egy jelkép, a szinekúrák tömkelege. Maradjanak a bársonyszékek, a politikai tisztségek és a „fehér ház” üres malomban őrlő bürokratikus apparátusa. Maradjanak a muzeális rekvizitumok, mindaddig, amíg a polgárok többsége nem kérdezi, ugyan minek nekünk ez a múzeum. Ezt nevezem az autonómia lassú és kínos halálának. Vannak, persze, akik mindebbe nem nyugszanak bele, de ők nem tartoznak a nomenklatúrába. Csak ők tudják, hogy az autonómia nem csak a tisztségek felosztását jelenti, hanem másféle kultúrát, másféle politikai hitvallást, bátorságot és mindenekelőtt demokratikus értékrendet.
Végre, montenegróiak
A podgoricai Pobjeda újságírónője interjút készít velem, s mellékesen megkérdezi, hogy milyennek látom a montenegróiakat. A kérdés zavarba hoz, mivel megelégeltem a nemzetkarakterológiát. Már húsz éve csak erről hallok, semmi másról. Közben azt tapasztalom, hogy a régióm nemzetei a rosszban szörnyen hasonlítanak egymásra, csakhogy a Lucifer nem egyszerre kopogtat minden nemzet ajtaján. Hol itt, hol ott tűnik fel. Valamit mégis mondanom kellett, ezért egy cetinjei történetet idéztem fel. Néhányan betértünk egy szép, csinos és rendezett cetinjei kávéházba. A tervező a kőfalakat és fadíszítményekkel tarkította. A tér egyszerre volt komor és barátságos. Anikó és én, valamint Ljiljana Dufgran férje kapucsínót rendeltünk, Dufgran asszony, s véd PEN egykori elnöke azonban eredeti török kávét kért volna, ám ismerve a török kávé balkáni kalandjait, azt mondta a pincérnek, hogy ő főzött kávét kérne. Értettem, hogy miért. Még jól emlékszem, hogy évtizedeken át Újvidéken török kávénak neveztük a török kávét. A boszniai háború idején azonban ez is megváltozott. A szerb patrióták szerint a továbbiakban a török kávét szerb kávénak kell nevezni. Akik nem tartották magukat nacionalistáknak azok pedig ezt írták az itallapra: „hazai kávé”, úgyhogy ha betértem egy kávéházba, rögtön tájékozódtam a házigazda világnézetéről. Nos, Dufgran asszony bizonyára azért, hogy ne keveredjen felesleges vitába, annyit mondott, hogy főzött kávét kérne. A pincér elmosolyodott. Török kávét kér, kérdezte. Igen, hangzott a válasz. Az egyik vendég közbeszólt. Mivelhogy minket soha sem igáztak le a törökök, nyugodtan nevezhetjük török kávénak a török kávét. A mondat megütötte a fülemet. Tényleg, a montenegróiakat nem kerültek török uralom alá, ami mégis sajátos kulturális öntudatot teremtett. Bizonyárra ez játszik szerepet az ország függetlenségnek értelmezésében is. Jugoszlávia rendőröket, igazgatókat és katonatiszteket csinált belőlünk, hallottam egy függetlenségpártitól, de most végre montenegróiak lehetünk. És a török kávé – török kávé maradt.
Az államépítés láza
Már napok óta a szerbiai árvízveszélyről hallok. Nem tudom megállapítani, hogy ez tényleg elemi erővel váratlanul tört ránk, mint ahogy a politikusok állítják, vagy pedig ravaszul és sunyin sompolygott be. Egy azonban biztos, az időjósok már hetekkel ezelőtt kiadós esőzéseket jeleztek. A csapadék és az árvíz viszont mégis kapcsolatban van egymással, vagy nem? Hazafelé készülődve értesültem, hogy a leállt a vonatközlekedés. A buszok esetleg közlekednek, kerülőutakat tesznek, de nem biztos, hogy holnap vagy holnapután is indulnak. Anikóval úgy döntünk, hogy mégis indulunk, de utunkat megszakítjuk Podgoricában, ahol találkozom a montenegrói Matica képviselőivel, akik - ellentétben a szerb és a szlovák Maticával - erőteljesen Európa pártiak. Eszembe jut a szlovák Matica képviselőjének nem régi cikke, amely szerint a szlovák politikusok követhetnék Orbán Viktort a Brüsszel-ellenes szabadságharcban. Lám, az egymással vitatkozó politikusok néha mégis egértik egymást. Szerencsére, Montenegróban alig tudnak valamit Magyarországról, s mindez nem kerül szóba. A függetlenségre szavazó Montenegróban még eleven az Európa-gondolat, eleven még az intézményalapítás láza, az értelmiség még nincs a szegélyre szorítva, ami rendkívül rokonszenves számomra.
Đilas: baloldali rekviem
Este a Montenegrói Nemzeti Színházban Radmila Vojvodić Everyman Đilas című drámáját tekintettem meg, a szerző rendezésében. Radmila Vojvodić a nyolcvanas években Fassbinder Brémai szabadság című drámáját állította színre a belgrádi Atelje 212 pinceszínházában. Diploma előadásáról írtam róla a belgrádi Politikában. Fassbindert rendezni akkor is bátorságra vallott, manapság viszont bátorságra vall Đilasszal foglalkozni, hiszen mindenki a régi rend disszidensének nevezi magát (a Vajdaságban még Milošević egykori miniszterei is a demokrácia és a „nemzeti érdek” hősei közé tartoznak) s ebben a helyzetben leghasznosabb az első hiteles disszidensről megfeledkezni. Annál is inkább, mert az előadás élesen exponálta a baloldal dilemmáit és bukását. A Đilas everymann végül is a baloldal elárulásáról szól. Đilas az Új osztály című művében figyelmeztetett erre. Új osztály, töprengek. Megbukott, s nincs mit sajnálkozni rajta. De helyébe lépett a régi/új osztály, nem egyszer az egykori új osztály tagjai vették fel a régi osztály stallumát. Cinikusan kérdezhetném azt is, hogy nincs miért tiltakoznunk, kapitalizmust akartunk, vagy nem? Vagy ahogyan Zlatko Paković írta éppen a podgoricai Đilas-bemutató kapcsán, a kommunista párt elárulta a forradalmat, a neoliberalizmus pedig a szabadságot. Huszonöt év után csak azt mondhatom, hogy az államszocializmus idején a liberalizmus szitokszónak számított, ám fontos gondolat volt. Manapság a vadkapitalizmusban a liberalizmus ugyancsak szitokszó lett, miközben az régi/új politikai elit a neoliberalizmusra esküszik. Majd az oligarchák hozzák a humanizmust, majd a tőke hozza a szabadságot, hangoztatják a kis és a nagy politikusok, akik vadkapitalizmus fogaskerekeinek szerepében tetszelegnek. Huszonöt év után igaznak mondható Zlatko Paković állítása, miszerint ha a baloldal hallgat a magántulajdon jellegéről, akkor többé nem baloldal, s vállalja a jobboldal piszkos munkáját. Ez az előadás végül is mementó a baloldalról, egyelőre ennyi is elégséges. Ki kell mondani az igazságot. Nem létezik baloldal. Legfeljebb a színházakban.
Az isten büntetése
Éjszaka Anikóval indulunk Újvidékre. Átvergődünk a Morača-kanjonon. Néhány utas felsóhajt. A legveszélyesebb rész csak ezután következik, mondják. Az éjszakában fel-feltűnik egy rendőr, aki mellékutakra tereli az autóbusz sofőrjét. Kitekintek az ablakon, az árvíz elöntötte a földeket, a kistelepüléseket. Szemem előtt tárul fel a katasztrófa. A hivatalos körök szerint az illetékesek kifogástalanul végezték munkájukat. Irinej szerb pátriárka szerint a szörnyű árvíz az isten büntetése, mert a homoszexuálisok túlságosan nagy szabadságot élveznek. A buszban halálos csend. Újvidéken szemerkél az eső.
Elhunyt a szerb nemzet atyja
Olvasom, hogy 93 évesen álmában hunyt el Dobrica Ćosić, író a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, a szerb nacionalizmus atyja. Sokan a nemzet atyjának nevezik. Egyesíteni kívánta azt, ami lehetetlen. Az egypártrendszert és a demokráciát, majd a nacionalizmust és a demokráciát. A Ćosić-Panić kormány a vajdasági magyar politikai elit körében népszerűségnek örvendett. Senki sem tudja, hogy miért.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >