Ma György, Fidél, Debóra névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Változó Montenegró
Végel László
Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):
Maribor, Zágráb…
Darko Lukić zágrábi teatrológus és egyetemi tanár tagja volt a vajdasági színházak fesztiváljának zsürijének, amelyről a Neoplanta számos díjjal tért vissza Újvidékre, javasolja, hogy december elején Zágrábban promoválják a Neoplanta avagy az Ígéret Földje című regényemet. Nem volt nehéz dolga a zsűrinek, jelentette ki, majd hozzátette: félreértik az előadást is meg a regényt is, akik azt hiszik, hogy ez csak Újvidékről szól. Napjaink vészfelhőiről van szó. Közben Rudas Jutka értesít a maribori promócióról. Sűrűsödik az év végi program, a november-decemberi időszakban kezdem félteni a nyugalmamat.
Balkáni autóbusz
Igazi montenegrói indián nyár. Marko Špadijer a Matica crnogorska elnöke Anikót és engem rövid kirándulásra invitál. Betérünk a három hídjáról ismert kisváros Virpazarba, megtekintjük a nevezetes virpazari piacot, ahol még most is nyüzsögnek a turisták. A hevesen gesztikuláló, élményhiányban szenvedő orosz kiránduló mindent összevásárol, élményekre szomjaznak és gondtalanul szórják a pénzt. Ellátogatunk a nevezetes Plantaža pincészet bemutatótermébe, amelyet a hegy gyomrában alakítottak ki. Érdekessége, hogy nemrégen ez a hely a vadászgépek hangárjaként működött, szigorúan ellenőrzött, megközelíthetetlen terület volt. Most látványos idegenforgalmi attrakció. A több mint négy kilométer hosszú Sozina alagúton áthaladva megpillantjuk a tengert, néhány perc múlva pedig már a sutomorei sétányon illetve a strandon találjuk magukat. Hihetetlen mennyi még mindig a fürdőző, nem véletlen, hiszen hét ágról süt a nap, a levegő hőmérséklet pedig 28-3o fok közötti. A partszakaszon régi házakat renoválnak vagy újakat építenek. Pajkosan belegázolunk a tengervízbe, mire elégedetten állapítjuk meg, hogy kellemes. Aztán ismét a hegyormok felé kanyarodunk, ez az igazi Montenegró, magyarázza Špadijer. Úgy látom, hogy a dalmátok a tengert kémlelik, a montenegróiak viszont a hegyeket. A kacskaringós hegyi útvonalat még az osztrákok építették ki, magyarázza útvezetőnk. Meg-megállunk egyik másik kisvárosban, megörökítjük a páratlan kilátást. Feltűnik, hogy errefelé is építkeznek. A függetlenség elnyerés után, Montenegró napról-napra változik, ideje tehát módosítani a montenegróiakról kialakított sztereotípiákat! Különben is, a Vajdaságban a montenegrói más, mint Montenegróban. Itt a bércek között a leghitelesebb! Az esti előadás előtt, Ljiljana Mazova macedón színházkritikus a Neoplanta avagy az Ígéret Földje című regényem szerb fordításosáról érdeklődik. Hallott erről a regényről, előzőleg olvasta a Bűnhődést, és érdekli az Európa felé tartó balkáni autóbusz sorsa. Tud a Neoplanta című színházi produkcióról is, amit kíváncsian vár, hogy végre megnézhessen Podgoricában. Érdeklődése jól esik, rokonszenves, arról faggat, hogy módosítható-e a darab szabadtéri színpadra. Anikó elmagyarázza a függöny mögötti üres nézőtér jelképét, majd átad neki egy DVD-ét a színdarabról. Ljiljana Mazova viszi Szkopjéba, hogy megmutassa az Ohridi nyár szelektorának.
Az identitás anarchiája
Irodalmi est a Matica crnagorskában. A csendes podgoricai mellékutcában telt ház vár rám, köztük sok régi ismerős, akiket nem láttam legalább harminc éve. Sreten Asanović a Stvaranje egykori szerkesztője frissen pattan fel a székről midőn a nyolcvan felé jár, csak arra panaszkodik, hogy a végtagjai nem bírják a strapát, emiatt nem utazik már sehová, ennek ellenére mindent követ, éberen figyel és kémlel. Olvassa az autonomija.info portálon közölt írásaimat. Hallott új könyveimről, amelyek nem jutottak el Montenegróba. Főleg a kilencvenes években gondolt rám nagy aggodalommal. Nem először tapasztalom, hogy nemzedékem egy része Jugoszlávia összeomlásakor, a háborús években milyen szívósan fürkészte, hogy ki hova sodródott, ki ellenkezett, ki hódolt be és ki hallgatott sunyi módon. Ezek a legveszélyesebbek, mondom neki, mert ha elmúlik a vész, akkor hősködnek és másokat leckéztetnek. A háborús napok után Szarajevóban járva ugyanilyen pontos röntgenfelvételt kaptam az újvidéki értelmiségiekről, főleg azokról, akik Boszniából származtak. A földiek szigorúbb ítéletet kaptak. Ugyanezt teszik a montenegróiak is. Itt tartózkodásom során az értelmiségiekben némi melankóliával fedeztem fel az alapozás, az újrakezdés szenvedélyét és boldogságát. 2006. június 3-án Montenegró független állam lett, ezzel a meglevő mozaikkockák másképpen álltak össze. A régi struktúrából új született. Az alapozás pátoszával szemben úgy találkoztam, mint egy haldokló kisebbségi kultúra krónikása. Haldokló kultúra, gondoltam, de nem a kishitűség vett erőt rajtam. Vallom Deleuze és Guattari megállapítását a kisebbségi irodalomról. Élünk egy másik nyelvben, amely nem a sajátunk. Saját nyelvünk nomádjai, bevándorlói vagyunk, írja a két európai rangú irodalomtudós. Kisebbségi irodalom, mondja, és hozzáteszi: „Csak a kisebbségi nagy és forradalmi”. Még egy fontos idézet maradt meg az emlékezetemben: „Saját nyelvünkben idegenként létezni, akár Kafka nagy úszója”. A beszélgetést vezető Ljiljana Dufrgran az identitás anarchiájáról faggat. A baljósan gyorsuló időnkben (vajon legalább képzeletben utolérjük-e) modern, európai jelenség, amit kisebbségi író sokkal előbb és dramatikusabban éli át. Az identitás drámaiságát csak a divat korcsosítja el. Sajnos.
A lélek gondozása
Az Újvidéki Színház társulatával utazom vissza Újvidékre. A társulat nyugodt, elégedett, mindenütt dicsérő szavakat hallok róluk. A színészek fiatalok, egyelőre bírják a tempót. Arra gondolok, mi lesz velük tíz-húsz év múlva? Kész csoda, hogy ennyit is elértek! A legtöbbjük vidéki városkákból pottyant bele a felemás újvidéki urbanitásba, ahol hiányzik a szellemi aura, vagy Jan Patočka gondolatát idézve: a lélek gondozása. A színész a nemzeti kultúrákban mindig valamivel többet jelent viszont, hogy ez megvalósuljon színházon túli szellemi világok és impulzusok szükségesek. Ennek hiánya, sajnos, a színészeket is nyomasztja.
Sivárosodó Újvidék
Lehangoltan érkeztem Újvidékre. Olvasom az újvidéki híreket. Miközben az autóbusz valahol Šabac környékén tartott, újvidéken a fiatalok tiltakoztak a városi kultúrpolitika ellen. Köztük volt barátom Želimir Žilnik is, aki fiatalos lendülettel bolyong a nagyvilágban, miközben munkásságával a város jó hírét öregbíti.. Ostoba hozzáállás kerekedik felül a város kultúrpolitikájában, panaszolja. Kívülálló vagyok, habár egész életművem az Újvidék toposzra koncentrál. Néhány kolléga, néhány barát, ők jelentik az én kis újvidéki kulturális köreimet. És az ismeretlen olvasók. Nem vagyok beavatott a politikai boszorkánykonyhába, viszont nyilvánvaló, hogy Újvidék szellemileg elsivárosodik. Többet ír a sajtó az incidensekről, az utcai erőszakról, a „veszélyes Újvidékről”, mint a kulturális értékekről. A városvezetőknek ezen azért el kellene gondolkodniuk.
Idill és trauma
Janko Jumović a Montenegrói Nemzeti Színház igazgatója elküldte a Pobjedában megjelent kritikát a Neoplanta podgoricai bemutatójáról. Egy város traumája, amely idillel kérkedik, címmel Marija Ivanović a lap kritikusa, kimerítően foglalkozik a regénnyel is.
Szombat esti patriotizmus
Szombat este féltizenkettő. A lakásom körül nagy a ribillió, az utcán egy csoport fiatal ordítozik. „Ne hagy magad Szerbia!”, „Szerbia a legerősebb!” Nem szeretnék vulgáris lenni, emiatt nem idézném a többi szöveget. Olvasom, hogy Belgrádban a város második világháborús felszabadításának hetvenedik évfordulója alkalmából, nagyméretű katonai felvonulást tartottak, amelynek fővendége Vladimir Putyin volt. Az amerikai kormány nem képviseltette magát. Elmúlt az parádé, amely bizonyára helyénvaló érzelmeket gerjesztett. De, nem csak azokat! Az ünnepnap egyébként október 20-ra esik, ellenben Putyin egyéb elfoglaltsága miatt, október 16-ára időzítették a hazafias szellemű, nagyméretű erődemonstrációt. Putyin mint díszvendég! A köztársasági elnök meg a kormányfő egymással versengve, oroszul akarták üdvözölni Putyint. Végül a nagy ügybuzgalom, balul sült el, ugyanis az elnök a köszöntő elmondásakor meg-megakadt, súgó nélkül, nem tudta volna befejezni a mondatot. A Szerb Rádió és Televízió kommentárja szerint Szerbia ezzel a katonai díszfelvonulással jelezte hadi erejét. A parádé után azonban furcsa dolgok történtek Szerbia szerte. Az előző napokban tartották meg a szerb-albán focimeccset, amelyen vandál rendbontás történt. Az albán himnusz elhangzásakor a szurkolók albánellenes jelszavakat skandáltak. Ezt követően eddig ismeretlen személy, drónnal a Nagy-Albánia zászlaját irányította a stadion fölé, mire a feldühödött nézők berontottak a pályára, iszonyú dulakodás kezdődött, minek következményeképp a bíró lefújta a mérkőzést. A szerbiai hírügynökségek beszámolója szerint, a szerb hatóságok őrizetbe vették majd előállították az albán miniszterelnök, Edi Rama testvérét, Olsi Ramat, azzal a gyanúperrel, hogy távirányítóval ő vezette a kis drónt. Később kiderült, hogy a hír kacsa volt. A szerb közszolgálati televízió csak a hírt ismételgette, azonban nem készült tényfeltáró riport arról, hogy valójában mi is történt a belgrádi labdarugó stadionban. A belgrádi albán nagykövet szerint vandalizmus lett úrrá. Ezzel azonban nem ért véget a történet. Az incidenst követő napokban Újvidéken ismeretlen tettesek egymás után három albán pékséget rongáltak meg, és összevertek egy csevapcsicsát árusító kioszkot is. Ez szerbiai rekord! Ma reggel értesülök arról, hogy Versecen három albán pékséget, Zomborban kettőt rongáltak meg, Szabadkán bomba robbant, egyelőre nem tudni, mi okból. A szabadkai dzsámi elé Molotov koktélt dobtak. Ezek csak távirati stílusú gyorshírek, bizonyára történtek még máshol is incidensek. Topolyán magyarellenes felirat látott napvilágot, amelyen a következő olvasható: „Éljen a baráti Oroszország!” Abszurd eseménysor, tényleg Gombrowicz tollára való. A kormányfő beszédét közvetíti a televízió. Az állam garantálja minden szerbiai polgár biztonságát, mondja. Istenem, hányszor hallottam már ugyanezt a mondatot és nem történt semmi! A sajtó szerint eddig 33 albán üzlet ellen történt támadás, de a rendőrség ma estig csak egyetlen személyt állított elő. Csakugyan Gombrowicz tollára való történet játszódik a szemem előtt.
Következő cikk: A „versenyképes keresztény”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >
Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat
Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >